2005. október 25., kedd                                                        Országos közéleti lap                                                        I. évfolyam, 26. szám


Kárpáti Igaz Szó
Hangversennyel és kiállítással ünnepeltek Lembergben

A Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége (LMKSZ) 15 éve jött létre azzal a céllal, hogy segítsen megőrizni az ott élő mintegy ezer fős magyarság identitástudatát, illetve ébren tartsa az anyanemzet iránti érdeklődést, segítse a soknemzetiségű lembergi társadalmi és kulturális élet gazdagítását.

A Lembergi Zeneakadémián tartott ünnepi hangversennyel indult el a rendezvénysorozat. A nagy számú közönség előtt Szarvas Gábor, az LMKSZ elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Szabó László, a HTMH főosztályvezetője mondott ünnepi beszédet. Kiemelte azt a felbecsülhetetlen értékű munkát, melyet a maroknyi lembergi magyarság végez a két ország közötti közvetlen kapcsolatok építése terén. Magyarország messzemenően szolidáris Ukrajna integrációs törekvéseivel, támogatja az EU-hoz való közeledését, igyekszik elősegíteni az ország demokratikus fejlődését. Ugyanakkor arra kéri az államhatárhoz közel, illetve az Ukrajna más megyéiben élő magyar közösségeket, hogy legyenek megbecsült polgárai annak az országnak, melyben élnek, közben pedig őrizzék meg az anyanyelvet, identitástudatukat és tevékenységükkel erősítsék, gazdagítsák a magyar nemzet hírnevét. Külön öröm, jegyezte meg Szabó László, hogy Ukrajna vezetői megértéssel viseltetnek az anyanemzet segítő szándéka iránt.

Szarvas Gábor, vázolta a lembergi magyarok kulturális életét, bemutatta a jelen levő, Ukrajnában és a világ számos országában tisztelt és elismert magyar előadóművészeket.

Csuprik Etella és Örmény József zongoraművészek virtuóz játékukkal kápráztatták el a közönséget. Almássy Gábor vonósnégyese és Lába Marianna énekművész pedig a méltatlanul háttérbe szorított kárpátaljai magyar zeneszerzők műveiből összeállított műsorával szerzett feledhetetlen perceket.

Szép színfoltja volt a kulturális rendezvénysorozatnak az Ilku Marion József és Ilku Zoltán festőművészek műveiből rendezett kiállítás. A két hétig nyitva tartó tárlatnak a Lembergi Lengyel Kulturális Szövetség galériája ad otthont.

A tárlatot megnyitó Oreszt Holubec, a Lembergi Művészeti Akadémia prorektora a két éve elhunyt Ilku Marion József emberi nagyságát, kiváló művészetét elevenítette fel. Mint mondta, a neves művész emlékét mindörökké őrizni fogja a város.

Személyes emlékeiről beszélt Tóth Antal, az LMKSZ alelnöke, aki a lengyel–magyar barátság ékes jeleként értékelte a kiállítást. Elmondta, hogy a két művész, apa és fia munkásságát is a más nemzetekhez fűződő barátság jellemezte, illetve jellemzi ma is.

Balogh Csaba

(Lemberg–Ungvár)



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó