2005. október 25., kedd                                                        Országos közéleti lap                                                        I. évfolyam, 26. szám


Kárpáti Igaz Szó
A gáti földügy – valami elkezdődött?
A döntés a járás vezetőinek kezében van

Mint arra olvasóink is emlékezhetnek, a nyár folyamán már foglalkoztunk a gáti állami gazdaság megszűnése óta kialakult helyzettel, a termőföldek felosztását akadályozó tényezőkkel. Azóta némi változás történt, amiről a helyszínen tájékozódtunk. Lőrincz Béla

– Sikerült elérnünk, hogy a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnöke hozzon egy rendeletet, miszerint a Kárpátalja Rt. által eddig használt földterületet a saját hatáskörébe utalja – ismerteti a történteket Lőrincz Béla, Gát polgármestere. – Ugyanakkor sajnálatos, hogy az érintett vállalkozás vezetői továbbra is negatívan állnak a kérdéshez. A községi tanács egyik ülésén az rt. vezetője, Volodimir Zinics hazugoknak nevezte a képviselőket és a földhivatal jelen lévő munkatársát. Ez a fajta viselkedés nagy felháborodást váltott ki...

– A fejlemények azt jelentik, hogy a földért, illetve a felosztásért most már Csizmár Béla járási vezető felel?

– Igen. Következő lépésként a földhivatalnál rendezni kell a felosztás folyamatát. Remélem, a terület a helyi tanács hatáskörébe kerül, s végül mi osztjuk szét a törvényeknek megfelelően azok között, akiknek jár.

Mint azt a polgármester elmondta, az rt. vezetősége a közigazgatási döntés után beperelte az egyik helyi vállalatot, az Artosz Kft.-t, melynek a járási közigazgatás 800 hektárt adott bérbe a hatáskörébe vett földterületből. Pedig, mint kiderült, a 800 hektár után a kft. a községnek adózik.

Korábban szó volt arról, hogy az emberek bíróságra adják az rt.-t. Jelenleg mindenki arra kíváncsi, mi lesz az ügy vége. Ha a jövő év elejére nem rendeződik az ügy, s a Kárpátalja Rt. továbbra is ragaszkodni fog a törvénytelenül használt területhez, csupán bírósági döntés tehet pontot az ügy végére. Az rt.-nek gyakorlatilag már nincs köze a földhöz, viszont továbbra is a volt állami gazdaság jogutódjának tartja magát. Jelenleg a járás vezetésén múlik minden.

– A vezetők hogyan döntenek a föld sorsáról?

– Az emberek egyértelműen kiállnak azért, hogy megkapják, ami jár nekik. Ügyvédet is fogadtak. A kérdésre visszatérve: a vezetés pozitívan áll az ügyhöz, s most már egyértelműen rajtuk áll vagy bukik, hogy betartják-e a törvény betűit.

A községi tanács képviselői is támogatják a lakosság igényét. Végh Sándor

– Mivel a jogosultak teljes mértékben kiállnak az igazuk mellett – mondja egyikük, Végh Sándor –, mi, képviselők egy dolgot tehetünk: az emberek érdekeit képviseljük, megpróbáljuk érvényesíteni jogaikat. Mindenkinek elege van az rt. által elkövetett törvénytelenségekből! Néha egészen elképesztő dolgokat műveltek. Például szétszedték a garázst, mivel betonlapokra és téglára volt szükségük... De más "ügyeik" is voltak. És ma már a közigazgatás sem olyan, mint régen, amikor odafigyelt a törvényesség betartására, és ha szükséges volt, azonnal lépett.

Megjegyezném: senki nincs ellene, hogy a Kárpátalja Rt. gazdálkodjon. Csak adják oda az embereknek, ami jár. Az pedig, hogy ők ezt követően bérbe adják-e a földjüket az rt.-nek, már egy teljesen más kérdés.

– Mikor kaphatják meg az emberek a földjüket?

– Jelenleg még nem tudni, mikor zárul le az ügy – válaszol Lőrincz Béla polgármester. – Problémás kérdésről van szó. 6 ezer hrivnyába kerül a terület feltérképezése. Már csak emiatt is fontos, hogy az év végére, jövő év elejére tisztán lássunk az ügyben, hiszen az anyagiakat is elő kell teremteni. Az állami bizonylat pedig jelenleg 200–250 hrivnyába kerül a földterület nagyságától függetlenül. Viszont az anyagiak ellenére nem szabad, hogy elbátortalanodjanak az érintettek, hiszen ezzel véglegesen más tulajdonába kerül a földjük. A költségek fedezéséhez pályázatot kívánunk benyújtani az Illyés Közalapítványhoz.

Tóth Viktor



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó