|
Irakban ismét Huszein a főszereplő
Bagdadban szerdán elkezdték, majd nyomban el is napolták Szaddám Huszein volt iraki elnök perét.
Sokak számára elégtételt jelenthetett, hogy egykori elnyomójuk bíróság elé került és várhatóan elnyeri méltó büntetését. A bagdadi kormányhoz hű média és az amerikai hírközlés azt hangoztatja, hogy az egykori diktátor elítélésével lezárul egy fejezet Irak történetében és elkezdődhet az új, a Közel-Kelet többi országa számára is mintát adó demokrácia építése.
A kérdés korántsem tűnik ilyen egyszerűnek. Lehetséges, hogy az ítélethozatal után nem a washingtoni héják által megálmodott arab demokrácia, hanem a reménytelen felekezeti és etnikai szétszabdaltság korszaka nyílik meg a Tigris és az Eufrátesz völgyében. A nyugati média sokszor egyoldalú közléseivel ellentétben Szaddám nem jelentette mindenki számára sem országában, sem a szomszédos régiókban a véres kezű zsarnokot. Az iraki szunniták többsége ajnározta elnökét, hiszen annak kormányzása kiemelt státust biztosított számukra mind politikai, mind gazdasági téren. Tikritben gyakran lehet "Szaddám, veled vagyunk", vagy "Szaddám, te vagy az elnökünk" feliratokat látni. Ha a volt államfő bírósági tárgyalása során súlyos, netán halálos ítélet születne, az könnyen mártírt csinálhatna Szaddámból, aki már így is a szunnita ellenállás jelképévé vált.
Sok arab országban, illetve az iszlám világ más részein a volt iraki diktátort hősként tisztelik, aki az Iránnal vívott háború során megvédte a Perzsa-öböl országait a síita veszélytől, s megakadályozta Khomeini iszlám forradalmának terjedését. Az 1991-es Sivatagi Vihart és az ENSZ-embargót követően pedig Szaddám sokak szemében az arab ellenállás szimbólumává vált, aki dacolni mert a fél világgal. Nem kizárt tehát, hogy az Egyesült Államok, amely görcsösen próbál hasznot húzni a perből, inkább veszíteni fog az egészen. A Bush-kormányzat mivel tömegpusztító fegyvereket nem találtak a háború után a volt iraki államfő bűneinek felfedésével próbálja igazolni az inváziót. De ezzel inkább csak gerjeszteni fogja az Amerika-ellenességet a régióban.
|