Fasiszták revánskísérlete, köztörvényes bűnözők lázadása, ellenforradalom, megtévesztett tömegek reakciója. A kádári "puha diktatúra" éveiben ilyen és ezekhez hasonló címkéket ragasztottak a negyvenkilenc esztendeje lezajlott történésekre, amíg Pozsgay Imre 1989-ben végre kimondhatta: '56 forradalom volt.

Igen, forradalom volt és szabadságharc. Egy hazug világ tört akkor szilánkokra és a szilánkokat már a titkosszolgálatok és pártkongresszusok vegykonyháján nagy műgonddal kotyvasztott ragasztóanyagok sem tudták többé összefogni. Kik zúzták szét az embertelenség és diktatúra kifelé palota, befelé börtön világát? Magyarországon a pesti srácok, akik vadászpuskával és Molotov-koktéllal fogadták a szovjet tankokat, az egyetemisták, akik a szó és a szellem szabadságáért álltak ki a barikádokra, a szocialista rezsim mundérjába öltöztetett katonák, akik megtagadták, hogy honfitársaikra lőjenek. Kárpátalján pedig azok a fiatalok, akik röplapokkal harcoltak a sarló-kalapácsos állam gulágos, szolyvailágeres, kolhozos rendje ellen.

Az olyanok, mint a feketeardói Varga János...

– Hogyan indult az ugocsai fiatalok tiltakozó mozgalma?

– 1954-ben megnyílt Nagyszőlősön a járás első magyar tannyelvű középiskolája. A háború utáni oktatási viszonyokra jellemzően igen nagy korkülönbség, esetenként öt év volt az egy osztályba járó diákok között. Ennek ellenére nagyon erős barátságok kötődtek, hiszen mindannyian kárpátaljai magyar fiatalok voltunk, a málenykij robotot megjárt apák gyermekei. Az idősebbek persze többet láttak a világból, és amit láttak, azt jobban megértették. A legnagyobb hatást Buzási László, becenevén Fica gyakorolta ránk. Neki köszönhető, hogy elkezdtünk gondolkodni, és egymás között beszélgetni Szolyváról, a beszolgáltatásokról, a kolhozosításról és persze magyarságunkról. Aztán már nemcsak beszélgettünk...1955 őszén jókora riadalmat okoztunk a nagyszőlősi "beszpekának" – a korabeli köznyelv a KGB-t titulálta így –, amikor a város piacterén megjelentek az első kézzel írott "Kárpátalja magyar föld" szövegű plakátok, röplapok.

– 1956. október 23-án a budapesti fiatalok ledöntötték Sztálin szobrát, majd a Magyar Rádió előtt eldördültek az első lövések. Honnan tudták meg, hogy Magyarországon kitört a forradalom?

– Amikor a Nagyszőlősön átvonuló tankok Magyarország felé vették az irányt, sejtettük, hogy odaát valami történik. Aztán október 24-én a Kossuth Rádióból – a szovjet gyártmányú Rogyina rádiókészülékünkkel nem tudtuk fogni a Szabad Európát – megtudtuk, hogy Budapest harcol. Mi is jobban belelendültünk. Már nem kézzel írtuk, hanem gumiklisékkel készítettük a röplapokat. Főhadiszállásnak pedig – egyik társunk jóvoltából – a nagyszőlősi bodnárműhelyt neveztük ki. Több tucat "Oroszok, vonuljatok ki Magyarországról" feliratú röplapot készítettünk és szórtunk szét a piactéren. Nagyképűség nélkül mondhatom, ügyesen konspiráltunk, mert '57 tavaszáig nem tudtak a nyomunkra jutni.

– Akkor viszont lebuktak. Mi az igazság az "árulás-elméletben"?

– Néhány éve egyik társunk a magyarországi sajtóorgánumokban úgy nyilatkozott, hogy árulásnak "köszönhettük" a lebukást. Utánanéztem a dolgoknak, és azt kell mondjam, hogy ez így semmiképp sem állja meg a helyét! Dudás István nem volt áruló! Az történt, hogy amikor a KGB számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Nagyszőlősön tanuló magyar középiskolások között kell keresni a röplapterjesztőket, komoly nyomásnak vetették alá igazgatónkat, Tivadar Pétert. Ő aztán a diákjai előtt többször dicsérően szólt az "ellenállók" munkájáról. Tettetett szimpátiájával megnyerte szegény Dudás barátunk bizalmát, aki elszólta magát. A többi már nyilvánvaló volt. Dudást hamarosan "megdolgozták", és a tapasztalt vallatótisztek '57 májusára már mindent tudtak. Különben az is árulása ellen szól, hogy a besúgókat nem ítélik el. Társunk viszont ötödrendű vádlottként három évet kapott, és pont annyi időt töltött letartóztatásban, mint Illyés Jóska, akit elsőrendű vádlottként hat év szabadságvesztésre ítéltek (egyaránt 26 hónapot húztak le a Mordvin ASZSZK területén működő 7. számú politikai lágerben – M. I.). Engem öt évre ítéltek, amiből 23 hónapot töltöttem le, csoportunk két további tagja, Milován Sándor és Kovács Zoltán egyaránt 4–4 évet kapott.

– Hogyan zajlott letartóztatásuk?

– 1957 júniusának végén tartóztattak le, és még azt is mondhatnám, hogy kegyes volt hozzánk az államhatalom. Május végére már mindent tudtak, mégis megvárták, hogy letegyük a vizsgáinkat, és csak azután csapták ránk az ötvenes években sokakban rettegést keltő fekete Volga ajtaját. A vallatásról és a vizsgálati fogságról sok rosszat nem mondhatok. Fizikailag nem bántalmaztak és kielégítően tápláltak. Az akkori börtönviszonyokhoz képest emberi bánásmódban részesültünk. Aztán megszületett az ítélet és elindult velünk a vonat Mordvinföld felé.

– Együtt töltötték büntetésüket?

– Nem. Három társam, Kovács, Illyés, Dudás, a 7. számú mordvin GULAG lakója lett, én a 11-esbe kerültem, Milován Sándor pedig – nem tudni miért – a dubnói javító nevelő-táborban, köztörvényes bűnözők között töltötte le büntetését.

– Ön kikkel ült együtt?

– Politikai elítéltekkel, olyanokkal, akik fel merték emelni a szavukat a diktatúra ellen. A rendszer nyílt vagy burkolt bírálata, a nemzeti-függetlenségi célok hangoztatása bárkit könnyen a GULAG-ra juttathatott. Érdekes, hogy a magyarországi események kapcsán sok orosz nemzetiségű fiatalt is elítéltek. Az ő bűnük az volt, hogy nyíltan szimpatizáltak a magyarok forradalmával.

– Hogyan szabadult?

– Politikai fogoly abban az időben nem kaphatott amnesztiát, viszont lehetőségünk nyílt perújrafelvételre, és ennek során harmadolták a büntetést. Én 1959. május 22-én szabadultam.

– Ma mit jelent az ön számára '56?

– Felemás érzések kavarognak bennem. Sokakkal ellentétben én nem igyekeztem megváltoztatni a nevem, tagadni a múltam, de most sem döngetem a mellem, hogy mekkora hős vagyok. Ha a rendszerváltás után Dupka György nem kezd tényfeltáró nyomozásba, én nem részesülök semmilyen elismerésben. Azt, hogy egyesek politikai tőkét igyekeznek kovácsolni az akkori szerepvállalásukból, a forradalom elárulásának érzem. Göncz Árpád köztársasági elnök '56-os emlékéremmel tüntetett ki, megkaptam a "Hazáért" érdemkeresztet, az Egyesült Királyság 56-os Politikai Szervezeteinek Szövetsége szintén érdemkereszttel jutalmazott, ám amikor azt látom, hogy a különböző szervezetek tagjai milyen elkeseredetten bizonygatják egymásnak, hogy ki mekkora hős volt, nem tudom elhinni, hogy egykor valamennyien a barikád azonos oldalán harcoltunk.

Matúz István