2005. október 20., csütörtök                                                 Országos közéleti lap                                                 I. évfolyam, 23-24. szám


Kárpáti Igaz Szó
Három negyedév mérlege
Csempészek és kábítószer-kereskedők a vádlottak padján

Az év kilenc hónapjáról készített mérleget ismertette a médiával Jurij Rahivszkij, a megyei belügyi főosztály vezetője. Elmondása szerint a múlt év azonos időszakához képest 1,5 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el, melyek sorában 216 lőfegyverrel való visszaélés, 31 zsarolás és pénzbehajtás volt.

Pozitívum a súlyos bűntények számának csökkenése. A múlt évben 2136, az idén 1983 ilyen esetet regisztráltak. Ennél is jelentősebben, 22 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett lopások és a garázda visszaélések száma. Az eredmények közt említhető a fiatalkori bűnözés 24,4 százalékos visszaszorítása.

A múlt év azonos időszakában 4574, az idei esztendő kilenc hónapja alatt 3864 ügyben folytattak nyomozást. Ezek közül 158 rendkívül súlyos, és 1194 súlyos kategóriába sorolható. A gyilkosságok és a halált okozó testi sértések több mint 90 százalékát sikerült felderíteni. A korábbi években elkövetett, eddig felderítetlen esetek közül az idén 278 végére sikerült pontot tenni. 2927 elkövető került rendőrkézre. Köztük 371 visszaeső és 305 fiatalkorú. A bűntények felderítettségi aránya 76 százalék, ami jobb az országos átlagnál.

Jurij Rahivszkij elmondása szerint a jövő szempontjából egyre aggasztóbb a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem gyors terjedése. Az idén a múlt évihez képest 12,5 százalékkal több illegális narkóklubot lepleztek le a megyében. 33 esetben olyan személyek ellen indítottak bűnvádi eljárást, akik a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken árusítottak kábítószert. A sikerek között említhető négy nemzetközi csempész- és drogterjesztő hálózat felszámolása.

A legnagyobb fogások egyike Kaszonyban a határátkelő közelében történt. Egy magyar állampolgár grillcsirkébe töltve próbált becsempészni az országba 200 darab extasy tablettát. Rendőreink egészében 348 kilogramm kábítószert foglaltak le és 358 személy ellen indítottak eljárást kábítószerrel történő visszaélés címén.

Továbbra is sok munkát ad a nyomozóknak a gazdasági bűnözés. A megye főrendőre szerint kilenc hónap alatt 683 esetre derítettek fényt. A költségvetés terén történt visszaélések száma 136, törvénytelen privatizációra 125 alkalommal bukkantak, míg 22 esetben a külgazdasági tevékenységet folytatók követtek el bűncselekményt. 28 alkalommal a bankokban derültek ki törvénysértések. A leginkább aggasztó azonban az, hogy tovább burjánzik az engedély nélküli fakitermelés. Ez évben 104 ilyen ügyben indult bűnvádi eljárás.

Jurij Rahivszkij a legsúlyosabbak közt említette a szervezett bűnözés elleni osztály nyomozói által feltárt gazdasági bűncselekményt. A kirívó eset elkövetői vámosok, adóhivatalnokok, vállalkozók és más hivatalos szervek munkatársai voltak. A külkereskedelmet folytató szervezett csoport törvénytelen úton, a vámszabályokat kijátszva csempészett be az országba különféle árucikkeket.

Bűnvádi eljárás indult vámtisztek ellen a Nagyszőlősi járásban is. A Beregszászi Járási Belügyi Osztály gazdasági bűnözés elleni csoportjának munkatársai tárták fel azt a bűncselekményt, melyben az érintett vámosok segítségével 228 000 USA-dollárt csempésztek ki az országból.

Balogh Csaba



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó