2005. október 13., csütörtök                                                 Országos közéleti lap                                                 I. évfolyam, 19-20. szám


Kárpáti Igaz Szó
Németországi VB: a legtöbb hely elkelt
A kérdőjelek többsége Európában maradt

A 2006-os németországi világbajnokságra a múlt hétvégi selejtezők után immár 23 nemzeti válogatott biztosította részvételét. Mindez azt jelenti, hogy a 32 helyből már csak kilenc kiadó. Ebből 7 az európai zónában, míg a maradék 2 hely sorsa két interkontinentális pótselejtezőn dől el. Az egyikért Ausztrália küzdhet meg a dél-amerikai csoport 5. helyezettjével, míg az utolsó hely megszerzésére még több csapatnak is esélye van.

A világbajnoki részvételért hat zónában játszanak a nemzeti tizenegyek. A legtöbb csapat az európai zónából kerülhet a legjobbak közé, összesen 14. Németország mint házigazda automatikusan résztvevője a világ legnagyobb futballeseményének. A szabályok szerint résztvevőnek számít a nyolc európai csoportelső és a két legjobb csoportmásodik. A további hat csoportmásodik három helyért vívhat pótselejtezőt. Röviddel a selejtezősorozat vége előtt már bebiztosította szereplését Hollandia, Olaszország, Portugália, Ukrajna, Lengyelország és Horvátország. Mint az emlékezetes, Oleg Blohin fiai elsőként tették azt.

A dél-amerikai zóna selejtezőcsoportjának első négy helyezettje – Argentína, Brazília, Paraguay és Ecuador – már készülhet a VB-re. Az 5. helyezett, mint már említettük, az Óceániai zóna győztesével, Ausztráliával csap össze.

Az afrikai zóna az egyetlen, ahol még a selejtezősorozat vége előtt minden eldőlt. Csoportgyőztesként már Németországban érezheti magát Angola, Ghána, Elefántcsontpart, Togo és Tunézia. Meglepetésként szolgál, hogy sem Szenegál, sem Nigéria és Kamerun nincs ott a legjobbak között.

Az ázsiai zónából a négy biztos VB-helyet Irán, Japán, Szaúd-Arábia és a Koreai Köztársaság kaparintotta meg. A két csoportban a harmadik helyet Üzbegisztán és Bahrein szerezte meg. Ők először egymással, majd a győztes a közép- és észak-amerikai nemzeti együtteseket tömörítő CONCACAF-zóna negyedik helyezettjével mérkőzik a világbajnoki részvételért. A lehetőségért itt is két csapatnak, Trinidad és Tobagonak, valamint Guatemalának kell megküzdenie. Az utóbbi csoportból ugyanis csupán három válogatott jut ki automatikusan a VB-re. A három biztos hely pedig már foglalt: az Egyesült Államok, Mexikó és Costa Rica elorozta azokat.

Egyébiránt a maradék európai helyek egy része éppen tegnap – lapzártánk után – elkelt.

T. V.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó