|
Tervünk: magyar kar létrehozása
A jövő Európájának diplomatáit itt készítik fel
A maga nemében egyedülállónak mondható, hogy idén szeptembertől az Ungvári Nemzeti Egyetemen egy szomszédos baráti ország, Magyarország történelmét kezdték el oktatni. Ilyen tanszék egész Ukrajnában nincs. A magyar történelem és európai integrációs tanszék irányítója Vidnyánszky István, a Kijevi Történelemtudományi Intézet külkapcsolatok osztályának vezetője lett. Vele beszélgettünk a tanszék jelenéről és további terveiről.
Mikor Kijevből Kárpátaljára indultam, előző nap Borisz Taraszjuk külügyminiszterrel volt egy találkozóm, ahol többek között megemlítettem kárpátaljai utazásom célját mondja a történészprofesszor. Nos, igen meglepődött és örömmel fogadta a hírt. Neki is az a véleménye, hogy Ukrajnának Európába az út a szomszédos országokon át vezet. Tőlük kell példát venni. Ezért, szerinte, hasonló tanszéket kellene nyitni Lembergben is, lengyel történelem és eurointegráció néven. Visszatérve az ungvári intézményre, az oktatói gárda jelenleg 7 szakemberből áll, de magyarországi vendégtanárok is átjönnek majd egy-egy tantárgyat oktatni.
Mi okozza jelenleg a legnagyobb problémát?
A tankönyvek hiánya. A tanszék részére külön tantervet állítottunk össze, amihez idő hiányában még nem készültek el a tankönyvek. A diákok az előadásokon készített jegyzeteket használják. Magyarországról kaptunk segédkönyveket és az Internet-központ segítségével a világ 18 elektronikus könyvtárába, köztük anyaországiba is be tudunk jutni.
A másik gond a diákok hiányos ukrán nyelvtudása. Mivel a történelem kar dékánja, egyeztetve az egyetem rektorával, közös döntést hozott, miszerint az ukrán nép történetét államnyelven fogják oktatni s természetesen tantárgy az ukrán nyelv is, problémák adódtak a történelmi fogalmak (terminológiák) megértésével. Szeretném megemlíteni, hogy a harmadik évfolyamtól speciális tantárggyal indulnak, amelyek a külpolitikával és a diplomáciával kapcsolatosak.
Tavasszal a Magyar Tudományos Akadémiával közösen Kijevben rendeztük meg az első magyarukrán történészkonferenciát, ahol nagyon sok ismert tudós részvételével bizottságot alakítottunk. Egy szerződést is aláírtunk, amelyben többek között rögzítettük, hogy a magyarországi egyetemek segítenek a tudományos kutatómunka, az euro-pályázatok, a diákcsere területén. Decemberben lesz a történészbizottság következő ülése, ahol többek között felvetem, hogy az ukrán történelem tankönyvekbe bekerüljön a magyar nép történelme rész, és fordítva, a magyarba az ukrán nép történelme.
A diákok diplomáciai szakgyakorlata a harmadik évfolyamtól kezdődik. Előtte Magyarországon archeológiai, könyvtári és levéltári szakgyakorlatokon vesznek részt. Vagyis minden adott lesz ahhoz, hogy a tanszék magasan képzett szakembereket, a jövő Európájának diplomatáit bocsássa ki. Végezetül talán még annyit, hogy itt nem állunk meg, hiszen terveink között egy teljes magyar kar beindítása szerepel.
Fedák Anita
|