2005. október 4., kedd                                                         Országos közéleti lap                                                         I. évfolyam, 14. szám


Kárpáti Igaz Szó
60 éves az Ungvári Nemzeti Egyetem
A testnevelési kar már letette névjegyét

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Testnevelési és Rehabilitációs Kara a legfiatalabb a tizenöt kar közül és másodízben az idén kapott itt diplomát 21 fiatal. A fiatal szakemberek mindegyike talált munkát. Zömük az oktatási intézményekben, hiszen köztudott, hogy Kárpátalján nagy hiány van testnevelő tanárokból. Néhányan pedig szanatóriumokban, sport- és fitnesstermekben helyezkedtek el.

Valerij Tovt dékánt arra kértem, mutassa be az általa vezetett kart.

– Hét éve az egyik legnépszerűbb kar a mienk. Korábban öt-hatszoros, tavaly pedig hétszeres volt a túljelentkezés. Elsősorban olyan fiatalok jönnek hozzánk, akik hosszabb ideje sportolnak, sokan közülük pedig már megyei, illetve országos bajnoki címet is szereztek. Jelenleg 20 mesterjelölt, országos és külföldi versenyek győztesei gyarapítják ismereteiket két tanszékünkön. Így büszkén mondhatom, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem testnevelési és rehabilitációs kara vetekszik a lvivi, a kijevi és a dnyipropetrovszki felsőoktatási intézményekével. Külön kiemelném, hogy előadóink kivétel nélkül egykori élsportolók, akik idővel megszerezték a kandidátusi címet is, és jelenleg docensekként dolgoznak.

– Sokan nem tudják, mit takar a rehabilitáció fogalma...

– Először is szeretném elmondani, hogy a szaktantárgyakon kívül diákjaink pszichológiát, pedagógiát, kultúrológiát és szociológiát – összesen 70 tantárgyat – tanulnak. Kiemelten az anatómiát, amelyet az orvosi kar elismert professzora vezet. Elvünk, hogy egy sportoló, egy testnevelő tanár ne csupán kiválóan képzett, hanem intelligens is legyen... A másik fontos dolog, hogy két minősítési fok – baccalaureusi és specialista – szerezhető meg nálunk. Az első négy tanulmányi év után a diplomás testnevelő tanárként helyezkedhet el középiskolákban, líceumokban, illetve gimnáziumokban, oktathat valeológiát (egészségtant), dolgozhat masszőrként szanatóriumokban és egészségügyi intézményekben. A másik minősítési fok öt év tanulmányi idő után szerezhető meg. Az ezt megszerzők már felsőfokú tanintézetekben is oktathatnak testnevelést, illetve edzőként is dolgozhatnak sportiskolákban. Kiemelném, hogy többféle sportág között választhatnak a diákok. Van, aki úszásban, van, aki labdajátékokban jeleskedik. A felvételi vizsgáknál, egyetlen karként az egyetemen, külön normatívákat is kell teljesíteniük a fiataloknak. A leglényegesebb az úszás. Aki nem tud úszni, az ne is jelentkezzék a testnevelési karra. Emellett a lányoknál az 500, a fiúknál az 1000 méteres síkfutás kötelező normatíváit kell teljesíteni. Megkülönböztetett figyelmet kapnak a hozzánk jelentkező élsportolók. Aki például már rendelkezik nemzetközi sportmesteri fokozattal, felvételi vizsga nélkül kerül be a testnevelési karra. Örömünkre szolgál, hogy évente két-három ilyen diákunk is van. Jelenleg húsz sportmester tanul nálunk. Köztük a negyedik évfolyamos Sztaniszlav Kravcsuk, aki idén ezüstérmes lett a vízisí világbajnokságon, Enver Ablajev, aki a téli olimpián jeleskedett, a szintén negyedikes Penyák József, aki az Universiadén lett a hetedik, Znik Gabriella, Ukrajna kétszeres bajnoka és mások. Az Ungvári Nemzeti Egyetem égisze alatt működik a Kárpáti-UNE női kézilabdacsapat, amelynek utánpótlását a testnevelési kar neveli ki. Még talán annyit végezetül, hogy idén megnyílt a levelezői tagozat, amelyre hatvanan jelentkeztek.

F. A.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó