2005. október 1., szombat                                                   Országos közéleti lap                                                   I. évfolyam, 12-13. szám


Kárpáti Igaz Szó
"Látom az eredményét a munkámnak"
A pedagógusnap jegyében
Micik Julianna

Minden év októberének első vasárnapján azokat az embereket méltatjuk, akik kifogyhatatlan türelmükkel, fáradhatatlan munkájukkal, tudásuk legjavával szolgálják az ország érdekeit: nevelik a felnövekvő nemzedéket, formálják karakterüket, hogy minél biztosabb kezekbe kerüljön a jövő. Természetesen a pedagógusokról van szó.

Ebből az apropóból beszélgettünk Micik Juliannával, a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola igazgatójával, aki 2003-tól tölti be e felelősségteljes tisztséget.

– 1983-ban fejeztem be az Ungvári Állami Egyetem matematika szakát. Hogy miért éppen ezt a pályát választottam? Mert nagyon szeretem a gyerekeket, kicsit, nagyot egyaránt. A pályámat pionírvezetőként kezdtem az 1. számú középiskolában, aztán szervezőként tevékenykedtem Nagybakoson, majd Nagybaktára kerültem. Közben elvégeztem az aspirantúrát közgazdász szakon.

– Hogy esett a választása a matematikára?

– Annak ellenére, hogy nagyon szerettem a matematikát, egyáltalán nem vonzott ez a szakma. Férfi-női szabónak készültem. Aztán a matematikatanárom és a szüleim unszolására felvételiztem az egyetemre, sikerült, és immár – egy kis kihagyással – 14 éve dolgozom pedagógusként.

– Mi szépet lát ebben a nem könnyű hivatásban?

– Látom az eredményét a munkámnak. Ha jól dolgozom, az meglátszik a tanítványaim eredményein, s ennél több egy tanár boldogságához – azt hiszem – nem is szükséges.

– Szeretné-e, ha gyermekei is a tanári pályát választanák?

– A lányom idén érettségizett Etyek-Botpusztán (Magyarország) és bejutott az Általános Vállalkozói Főiskolára. Ő tehát biztosan nem lesz pedagógus, pláne nem matematikus, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretné a matematikát. A fiam pedig az 1. számú középiskola kilencedikes tanulója, aki építészmérnök szeretne lenni.

Természetesen szerettem volna, ha a gyermekeim a tanári pályát választják, ami egy gyönyörű szakma. De soha nem szólnék bele, hogy akár ők, akár tanítványaim milyen szakmát válasszanak. A döntés joga az övék, mert amit választanak, nyilván az iránt éreznek elhivatottságot, azt tudják majd tökéletesen végezni, így lesz belőlük sikeres szakember.

– Holnap méltatjuk a pedagógusok napját. Mit üzen kollégáinak?

– Először is mindenkinek jó egészséget kívánok, kitartást a szakmában, mert sajnos manapság a munkánkat nem értékelik úgy, ahogyan azt a tanárok megérdemelnék országunkban. De bízom benne, hogy ez meg fog változni, és minden elhivatott pedagógusnak azt kívánom, legyen sok öröme a tanítványaiban.

Hegedűs Csilla



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó