Kárpátalja legtávolibb csücskében, a végeláthatatlan fenyves erdők karéjában csendesen meghúzódó Kőrösmezőn egyre többen vágják fejszéjüket – a szó eredeti és átvitt értelmében is – nagy fába, vállalkozásba.

Nem fogják elhinni, közülük melyik a legnépszerűbb? Természetesen a fakitermelés, illetve -feldolgozás. Egyik prominens képviselője, Frantz Ferenc, ma olvasóinknak is bemutatkozik.

– Kilenc éve kerültem kényszerhelyzetbe – emlékszik vissza a tősgyökeres kőrösmezői fiatalember. – A kilencvenes évek derekán olyan időszak köszöntött erre a vidékre is, mint az egész országra. Megszűntek az állami munkahelyek, kicsúszott a férfiak kezéből a biztos kereseti lehetőség. Dönteni kellett: idegenben, messze földön keressük meg a család számára szükséges anyagiakat, vagy itthon próbálkozunk valami olyan munkával, ami addig számunkra ismeretlen, szokatlan volt. Én az utóbbit választottam, és harmadmagammal pékséget nyitottam.

A Huszti Erdőgazdasági Főiskolán diplomát szerzett Frantz Ferenc négy évig ette saját sütésű, ám számára mégiscsak idegen kenyeret. Szíve azonban visszahúzta a faiparba. Kivásárolta az egykori helyi kolhoz fűrésztelepét, gépeket vett és beindította magánvállalkozását.

– Mibenlétében meglehetősen távol áll egymástól a két dolog, mert a kenyérsütés többnyire éjszakai műszakot igényel, hiszen reggelre kell a friss kenyér, a fafeldolgozás viszont egész napit. Ezzel nincs is semmi baj. A problémák a nyersanyag beszerzésével kezdődnek. Hiába rengeteg mifelénk a "fóka", vagy-is az erdő, az "eszkimók", azaz a fával kereskedők száma is napról napra gyarapodik. De még ezt is elviselnénk, ha azonos helyzetből rajtolna mindkét csapat. Sajnos egyre inkább azt tapasztaljuk mi, helyi vállalkozók, hogy egyszerűen kilopják kezünkből az erdőt.

– Mondana többet is erről?

– Nyolc emberem van. Arra kicsi ez a csapat, hogy fakitermeléssel is foglalkozzon. Rá vagyok kényszerülve, akárcsak több vállalkozó társam, hogy a faanyagot megvásároljam. Viszont a kitermelők kihasználják a helyzetet, mert annak adják a kivágott hasábfát, aki többet fizet érte. A viszonteladók azonnal lecsapnak a kínálkozó lehetőségre, ráígérnek, mert tudják, hogy a távolabbi feldolgozók ezt jócskán überelik. Mi pedig várhatunk a sorunkra, ha ugyan ismét meg nem előznek bennünket, pedig minket, helyben születetteket illetne elsősorban az itt termett fa. Emiatt azonban ismét a kőrösmezői munkásember bére, vagyis megélhetése kerül borotvaélre.

N. Sz.