|
Kulturális forradalom a la Jaszinszkij
Sátrat vertek a művészek a megyeháza előtt
A hét elejétől ismét sátorozókkal, hatalmas transzparenseket cipelő tüntetőkkel van tele a megyei állami közigazgatás épülete előtti tér. A mostani tüntetés szervezői elsősorban a megyei filharmónia munkatársai, de Sztanyiszlav Ponomarjov és Jurij Beljakov, az Ungvári Városi Tanács képviselői is eljöttek, hogy szolidaritásukról biztosítsák Pavlo Meskót, a megyei filharmónia leváltott igazgatóját, aki egyébként szintén a városi tanács tagja.
A tömeg 80 százaléka a megyei filharmónia munkatársaiból áll, akik nem értenek egyet Jevhen Jaszinszkij legutóbbi rendeletével. A megyei művelődési főosztály vezetője menesztette Pavlo Meskót. A tüntetők követelik Jevhen Jaszinszkij leváltását is azzal motiválva, hogy az utóbbi időben drasztikusan csökkent a kultúrára fordított támogatás, sorozatosan engedték el a munkatársakat stb.
Hétfőtől a megyei filharmónia megbízott vezetője az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola énektanára, Natalja Petij-Potapcsuk lett.
Ami a kinevezésemet illeti, nem vagyok tagja egyetlen politikai szervezetnek sem, tehát nem vádolhatnak meg azzal, hogy valakinek az érdekeit képviselve kerültem erre a posztra nyilatkozta lapunknak Natalja Petij-Potapcsuk. Másrészt úgy érzem, hogy eddigi alkotói munkám is közrejátszott a főosztály választásában. Egyébként, véleményem szerint, a közintézményben szükség volt a változtatásra. E falak között áldatlan körülmények közepette tevékenykedik a kárpátaljai művészet színe-java. 170 ember. Csak egy példát említenék: két éve nem használható egyetlen illemhely sem a központi épületben. Hogyan lehet így tömegrendezvényeket, nagyszabású koncerteket szervezni? Holott tudjuk, hogy nagy pénzeket fordítottak előadásokra, külföldi turnékra...
Jevhen Jaszinszkij szerint a tüntetést inkább politikai okok motiválják, s a közeledő parlamenti választások egyik előjátéka. Pavlo Mesko leváltását a főosztályvezető azzal magyarázza, hogy a legutóbbi ellenőrzés folyamán számtalan anyagi visszaélésre derítettek fényt, olyan cég működésére utaltak ki pénzeket a filharmóniában, amely már évek óta nem is létezik.
Nem vagyunk megelégedve a Kárpátaljai Állami Népi Énekkar teljesítményével sem, hiszen Mesko úr tudvalevőleg nem rendelkezik ilyen jellegű szakmai végzettséggel, így dilettánsokat is felvett a művészek közé fejti ki Jevhen Jaszinszkij. Mi, szakemberek, pirultunk egy-egy fellépés után, rossz volt hallgatni a kórus előadását. Külön szeretnék szólni a Szribnij Dzvin nevű fesztiválról, amely elsősorban a pénzmosáshoz szükségeltetett... Holott tudvalevő, hogy az idei költségvetésben 2,5-szer kevesebb pénz jut a kultúrára. Minden lehetséges eszközzel takarékoskodni kell.
Pavlo Mesko szerint a művelődési főosztály vezetője mást sem csinál kinevezése óta, mint rombol. Első dolga volt a járásokban a könyvtárosokat és művészeti vezetőket meneszteni (erről lapunk szeptember 3-i számában már beszámoltunk a szerző). A következő lépése az lesz, hogy felszámolja a megyei népművészeti központot, összevonja a megyeszékhelyen működő művészeti szakiskolákat, megsemmisíti a megyei filharmónia eddigi eredményeit, minden eszközt megmozgat, hogy a Megyei Zenei-Drámai Színházat anyagilag ellehetetlenítse... Kell ennél több bizonyíték arra, hogy művelődési életünk hozzá nem értő ember kezében van...
Oleg Havasi, a megyei állami közigazgatás megbízott elnöke kommentálva a kialakult helyzetet, újságírók előtt nyilatkozta: a kérdés eldöntésére, miszerint jogos volt-e a megyei filharmónia igazgatójának a leváltása, a bíróság adja majd meg a választ. A kollektíva véleménye ugyanis megoszlik, így nehéz igazságot tenni. A végső szót tehát a bíróság mondja ki.
A téma ezzel még nem zárult le, hiszen a jövő hónapban méltatja fennállásának 60. évfordulóját a Kárpátaljai Állami Népi Énekkar, néhány hét múlva kezdődik a megye határain túl is népszerűségnek örvendő Szribnij Dzvin nemzetközi művészeti fesztivál megnyitója. Lesz-e ünnepség a Színház téren, és vajon ki kit fog köszönteni a jubileumokon? Nos, ezt a jelenlegi helyzetben nehéz lenne megjósolni...
F. A.
|