2005. szeptember 24., szombat                                              Országos közéleti lap                                              I. évfolyam, 10-11. szám


Kárpáti Igaz Szó
Csökkenőben a fiatalkori bűnözés
Börtön helyett menhelyre kerülnek a problémás ifjoncok

Kárpátalján az idei év eddig eltelt időszakában kedvezően alakult a fiatalkori bűnözés elleni fellépés. A számok legalábbis azt mutatják, hogy a felnőtt kort el nem ért személyek az idén 30 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el, mint az előző év azonos időszakában. Szvitlana Jakimelina, a fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó állami szolgálat megyei vezetője úgy fogalmazott, hogy az elért eredmény az érintett struktúrák összehangolt munkájának köszönhető.

Hogyan is néz ki ez az együttműködés a különféle struktúrák között? Nos, a szolgálat vezetőjének elmondása szerint ők több közösen kidolgozott elv szerint tevékenykednek a milícia fiatalkori bűnözés elleni osztályával. A tanintézményekkel pedig az azokban létrehozott úgynevezett bűnmegelőzési tanácsok révén tartják a kapcsolatot. Vagyis valamennyi kérdésben egy zárt rendszerben működnek, s a felmerülő problémák megoldását közösen intézik.

A felettébb fontos munkába bekapcsolódtak a munkaügyi központok is. Ezek a járásokban egy kidolgozott terv alapján olyan szakbizottságokat hoztak létre, melyek felülvizsgálják a hátrányos helyzetű családok helyzetét. Majd az eredménytől függően segítenek munkahelyhez juttatni az ilyen családokban élő fiatalkorúakat.

Persze a kedvező összkép ellenére több olyan régiója is van a megyének, ahol rohamosan terjed a fiatalkori bűnözés. Ilyen például a volóci, nagybereznai és perecsenyi járás. Az okokat egy összehangolt és átfogó feltáró munkát végző csoport kutatja e napokban is, akik a másutt eredményesnek bizonyult megelőzési módszerek hatékonyabbá tételével is próbálkoznak.

Ezekben a járásokban terjed a fiatalok körében a túlzott alkoholfogyasztás, és újabban már a kábítószerek is megjelentek. Éppen ezért a fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó szolgálat az egészségügyi intézmények bevonásával megkísérli feltérképezni a helyzetet. Az orvosok feladata volna, hogy nyilvántartásba vegyék az alkoholt és kábítószereket fogyasztó fiatalokat.

Van továbbá egy másik vetülete is a fiatalkori bűnözésnek. Ez történetesen az egyszer már félrelépett, megbotlott gyerekek további sorsa. Sajnos az a tapasztalat, hogy a törvénybe ütköző cselekedetek miatt egyszer már elítélt, felelősségre vont fiatalkorúak közül kevesen térnek vissza a helyes útra. Nem véletlen, hogy éppen a visszaesők jelentik az egyik fő problémát. Az általuk elkövetett bűncselekmények száma ugyanis egy év alatt 38 százalékkal növekedett.

Tény, hogy a vizsgálati fogságba helyezett fiatalok a fogva tartás során többnyire nem a rendes életbe való visszatérésen törik a fejüket, hanem "szakmai továbbképzést" kapnak a tapasztaltabb rabtársaiktól. Ezt kívánják megelőzni azzal az intézkedéssel, hogy ezentúl a veszélyes és súlyos bűncselekményeket elkövetett fiatalkorúakat nem zárják vizsgálati fogházba, hanem gyermekmenhelyeken helyezik el az ellenük folyó nyomozás idejére. Azt persze csak remélni lehet, hogy ennek kedvező eredménye is lesz, és nem a menhely többi lakóját "fertőzik" meg az oda kerülő priuszosok.

Tény, hogy a fiatalság a mostaninál sokkalta több törődést igényel. S félő, hogy ameddig nincs a gyerekek előtt egy egészséges világkép, nem látnak biztos jövőt a becsületes munkában és változatlan marad az értékrendjük, a fiatalkori bűnözés hulláma ismét a magasba csaphat.

Balogh Csaba



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó