|
Az ungvári iskolák felkészültek a tanévre
Kis túlzással azt mondhatjuk, most mindenki a tanévkezdés lázában ég. A napokban Ungváron egy szemlebrigád elemezte azt, hogyan készültek fel az iskolák az oktatás nem könnyű feladatára. A szakemberekből álló ellenőrző bizottság vezetője Volodimir Ohar, az Ungvári Városi Oktatási Osztály megbízott vezetője volt.
Mindenekelőtt kiemelném, hogy évente tartunk hasonló szemléket, felméréseket a szeptemberi nagy rajt küszöbén. A szemlebrigád a városi tanács képviselőiből, az illetékes szolgálatok (Köjál, tűzoltóság stb.), no és természetesen az oktatási osztály munkatársaiból állt.
Huszonnégy tanintézetet és néhány óvodát kerestünk fel. A tapasztalatokat összegezve kijelenthetem, hogy az oktatási intézmények készen állnak az új tanévre. Az osztálytermeket, folyosókat és egyéb helyiségeket kifestették. A legjobban felkészült iskolák között a 6., 15., 2. számút említeném, valamint az ukrán gimnáziumot és a 39. sz. óvodát, amely progimnáziumként is működik. A nyár folyamán több intézményben is nagy felújítást végeztek, sok helyen a tetőzetet és a fűtésrendszert is teljesen felújították. Nem szeretnék minden részletre kitérni, csak annyit tartanék fontosnak hozzáfűzni, hogy a városi költségvetésből 1 millió 26 ezer hrivnyát különítettek el az iskolák felújítására.
Hány első osztályos kezdi meg a tanévet Ungváron?
Gyakorlatilag ugyanannyi mint tavaly. Mintegy 1200. Sajnos a 18. és 14. sz. iskolában még nem teljes az osztályok létszáma. A legtöbb hatéves, 90 gyerek az 1. sz. középiskolában van. Az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskolában 62-en lesznek.
Tankönyvellátás...
Csak az elemi osztályokban százszázalékos. Az 59. osztályosoknál két-három tankönyv kiadása még folyamatban van. Mint ismeretes, az 5. osztályosok idén új tantervek és új tankönyvek alapján tanulnak majd. Ezek közül néhány még nem került ki a nyomdából. Szakképzett pedagógusból nincs hiány. Jó hír: az idei tanévben is biztosított lesz az elemi napközis osztályokba járók étkeztetése.
(fedák)
|