2005. szeptember 3., szombat                                                 Országos közéleti lap                                                 I. évfolyam 1-2. szám


Kárpáti Igaz Szó
Visszaélésekben gazdagok vagyunk
Termőföldszegény vidék a miénk

Kárpátalja az ország azon kevés megyéje közé tartozik, ahol nagy kincs a megművelhető földterület. A földnek ennélfogva igazán nagy értéke van. A hegyek, erdők borította vidékünk lakói számára éppen ezért nem mindegy, hogy a meglévő kevéske földdel miként sáfárkodunk.

A napokban a megyei ellenőrző-revíziós főosztály munkatársai is annak jártak utána, hogy miként tartják be vidékünkön a földtörvényt, hogyan viszonyulnak az állam földpolitikájához, illetve mennyire gazdái a termőföldnek a kárpátaljaiak. Ha csak egy mondatban akarnánk summázni a tapasztaltakat, azt kell mondanunk, hogy rossz gazdái vannak a kárpátaljai termőföldeknek.

Ott, ahol az egy főre jutó földterület töredéke az országos átlagnak, a meglévővel sem tudnak a gazdák mit kezdeni. A miértekre és az okokra keresve a választ a szakemberek megállapíthatták, hogy rengeteg a felelős beosztású, döntési helyzetben lévő személyek által elkövetett visszaélés. Másrészt gyakran semmibe veszik a földhasználatot szabályozó jogszabályokat. Ezzel együtt egész sor, huzamos ideje megoldatlan probléma is felszínre került. A termőföld ésszerű hasznosításáért számos helyen az ujjukat sem mozdították a felelős vezetők.

Azt is el kell ismerni, hogy a földhasználatot, a hatályos jogszabályok betartását ellenőrizni hivatott helyi és járási hivatalok is csapnivaló munkát végeznek. Ezen oknál fogva 2003 és 2004 folyamán a költségvetés 4,2 millió hrivnyától esett el. A törvénytelen földhasználatból eredő károk pedig meghaladták a negyedmillió hrivnyát.

Az ellenőrzések során kiderült például, hogy a földhasználók, bérlők száma messze nem egyezik a helyi önkormányzatok és a különféle illetékes hivatalok kimutatásaiban. Vegyük mindjárt példának a nagyszőlősi járást. Itt a földtartalékokkal gazdálkodó helyi állami szerv adatai szerint 2003 folyamán 1010 gazdálkodó kötött szerződést összesen 1100 hektár föld bérbevételéről. Az önkormányzatok adatai ezzel szemben 2031 bérlőről és 1340 hektárról szólnak. Hasonlóan nagy volt az eltérés a múlt évi kimutatásban is.

Számos szabálytalanság történik a megyében a termőföld bérbeadásának ügyintézésekor. Több olyan esetre is fény derült, hogy a helyi önkormányzatnál ott fekszik a bérbeadásról szóló határozat, de szerződés a bérlő és a bérbeadó közt nem köttetett. Így persze a bérlő egy kopijka bérleti díjat sem fizet. Gyakori, hogy a határozatok a megfelelő tervdokumentáció hiányában születnek, illetve a döntéshozók nincsenek tisztában a törvényi előírásokkal. Azaz az esetek többségében megállapítást nyert a "szakemberek" szakmai hozzá nem értése. Ilyen, törvénytelenségeket szülő okok 45 önkormányzat háza táján kerültek megállapításra. Az elmaradt bérleti díjakból származó veszteség meghaladja a 2,5 millió hrivnyát.

A técsői járási Taracközön (Tereszva) például 40 bérlőnek a helyi tanács határozata szerint 31,4 hektárt osztottak ki. Ugyanakkor érvényes szerződése csak 10 gazdának van, mindössze két és fél hektáros összterületre. További kilenc önkormányzatnál a számonkérés és az ellenőrzés hiánya miatt 2,1 millió hrivnya bevételtől estek el.

A visszaélések miatt az ügyészség foglalkozik a Druzsba Rt. olajforgalmazó leányvállalattal. A cég az általa bérelt mintegy 105 hektár földterületért 8 községi önkormányzatnak volna köteles fizetni. De csak fizetget. A tartozása már meghaladta a 459 000 hrivnyát.

Az ellenőrzések során tehát megállapították, hogy sok helyen rosszul sáfárkodnak a termőfölddel. A költségvetés pedig milliókat veszít a hozzá nem értők hibájából, a szerződések meg nem kötése, a felületes hozzáállás miatt.

Balogh Csaba



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó