2005. szeptember 3., szombat                                                 Országos közéleti lap                                                 I. évfolyam 1-2. szám


Kárpáti Igaz Szó
Kábítószer a város peremén

Sajnálatos tény, hogy vidékünkön is aggasztó méreteket öltött a kábítószer-fogyasztás. Igaz, Kárpátalján ez a rákfene még mindig kevesebb bajt okoz, mint az ország más régióiban. Ezért mondhatjuk azt, hogy a bűnüldöző szervek nálunk némileg kedvezőbb helyzetben vannak, több figyelmet fordíthatnak a megelőzésre.

A legutóbb a munkácsi rendőrök hajtottak végre sikeres kábítószerellenes akciót. A város szélén lévő roma negyedből kapták a fülest, hogy az egyik lakásban rendszeresen gyülekeznek a kábítószer rabjai. Az adatok vizsgálata során tisztázták, hogy a gyanúsított 40 éves asszony korábban már volt büntetve kábítószerrel való visszaélés miatt.

A gyanúsított egy olyan mini bárt üzemeltetett, melyben vodka és sör helyett házilag készített narkotikumokat halmozott fel. Szívesen fogadták azokat is, akik a magukkal hozott nyersanyagot itt akarták feldolgoztatni.

A rajtaütést a beszerzett információk birtokában Viktor Grigorcsuk, a munkácsi rendőrség kábítószerellenes csoportjának vezetője szervezte meg. Az akciót a helyszín bekerítésével kezdték. Amikor pedig már kellő számban összegyűltek a vendégek a megfigyelt házban, a milicisták lecsaptak.

A rendőri fellépés olyan váratlan volt, hogy még a sötét színű szerrel telt fecskendőket sem érkeztek elrejteni. A nyomozók a helyszínen fél kiló mákszalmát, másfél liter ópiumpárlatot, több szerrel telt fecskendőt, illetve a kábítószer készítéséhez használt eszközöket foglaltak le. A tetten ért személyek ellen bűnvádi eljárás indul.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó