2005. augusztus 2., kedd                                                         Országos közéleti lap                                                         110. (17 003.) szám


Kárpáti Igaz Szó
Tisztelt Olvasó
Mindenekelőtt elnézést kérünk azért, mert szombaton hiába várták kedvenc újságjukat, a Kárpáti Igaz Szót. Sajnos, a lap ellehetetlenítése folytatódik, s számos objektív ok mellett (egyik tördelőnk betegszabadságon, a másik szabadságon volt, előbb a rendőrség, később idegen lap munkatársai jelentek meg a szerkesztőségben...) a legfájóbb az volt, hogy kollektívánk túlnyomó többségének határozott tiltakozása ellenére Erdélyi Gábor személyében új főszerkesztőt akartak, akarnak ránk erőltetni. Ilyen körülmények közt a lapkészítés gyakorlatilag lehetetlenné vált. Az előzményekről csak annyit – hiszen hűséges olvasóink bizonyára még emlékeznek segélykiáltásainkra, s mi is hálásan emlékszünk arra a sok száz, több ezer támogató aláírásra, amelyeket korábban eljuttattak hozzánk – , hogy a KMKSZ vezérkara folyamatos és módszeres aknamunkát folytatott ellenünk, kierőszakolt egy kurta-furcsa, jogilag eléggé kellőképpen alá nem támasztott határozatot Kőszeghy Elemér főszerkesztő eltávolításáról, majd, annak ellenére, hogy ő ezt kézhez sem vehette, a fejünk fölött döntöttek az "utód" személyéről. Történt ez a kollektíva megkérdezése nélkül, s annak ellenére, hogy a megye vezetői több ízben biztosítottak minket arról, hogy a kérdés megoldásában messzemenőkig figyelembe veszik a lap munkatársainak véleményét.
Erre egyébként csak tegnap került sor, amikor is végre ellátogatott szerkesztőségünkbe a megyei állami közigazgatás, a megyei tanács és a KMKSZ egy-egy képviselője. Igaz, első dolguk az volt, hogy megpróbálták érvényesíteni saját akaratukat. Ennek ellenére – köszönet érte – végre hivatalos személyek jelenlétében, mi is kifejthettük álláspontunkat. Elmondtuk, hogy Erdélyi Gábort semmilyen körülmények között nem fogadjuk el vezetőnek. Megjegyzendő, hogy ezzel kapcsolatban az okok garmada hangzott el, s a jelen lévő huszonegy munkatárs közül írd és mondd, egy (azaz egyetlenegy) a reklámszervező jelezte, hogy hajlandó vele együttműködni. Ehhez aligha kell bármit is hozzáfűzni.
Tisztelt Olvasó! Mivel a megyei közigazgatást és a megyei tanácsot képviselő személyiségek beleegyeztek abba, hogy e számot a szerkesztőbizottság szignálja, s mi valóban Önöket kívánjuk szolgálni, a nyomasztó, valamennyiünket elkeserítő helyzet ellenére megpróbáltunk lapot készíteni. Leginkább az buzdított bennünket erre, s abból merítettünk erőt, hogy e rövid idő alatt is számosan biztosították kollektívánkat megértésükről, támogatásukról. Nem valamiféle így-úgy kreált főszerkesztő mellett teszik le a voksukat, hanem mellettünk, a Kárpáti Igaz Szó csapata, a megye legpatinásabb magyar újságja mellett.
Köszönjük, hogy mellettünk állnak, féltenek és szeretnek bennünket.
A kárpátiigazszósok




Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó