2005. július 14., csütörtök                                                        Országos közéleti lap                                                        101. (16 994.) szám


Kárpáti Igaz Szó
Gazdát cserélt a Manchester United
Az elkeseredett szurkolók új csapatot alapítottak

A manchesteri szurkolók immár elmondhatják, hogy bármennyire zokon is veszik, mégis csak általános érvényű Murphy törvénye, miszerint aminek meg kell történnie, az meg is történik. Azzal a bizonyos angol hidegvérrel mindez talán még természetesnek is tűnhetne, ha nem a világ leggazdagabb és legjobban prosperáló klubjáról, a Manchester United futballcsapatáról lenne szó. Ámbátor most éppen arról van szó. Méghozzá olyan valami kapcsán, ami a szó legszorosabb értelmében sokkolta a MU-híveket.

Azzal ugyanis, hogy a londoni értéktőzsde bejelentette: a sokszoros angol bajnokcsapat és BL-győztes klub 14 év után kivonult a börzéről, új fejezet kezdődött a csapat fényes mérföldkövekkel szakaszolt történetében. A dolog lényege, hogy a klub a saját és szurkolói akarata ellenére gazdát cserélt. Amitől a "vörös ördögök" szurkolói a ködös Albionban régóta féltek, bekövetkezett: Malcolm Glazer amerikai milliárdos, teljesen szabályos tőzsdeügylet formájában felvásárolta a klub valamennyi részvényét és annak egyszemélyi tulajdonosa lett. 790 millió fontért jutott hozzá a világ egyik legismertebb futballklubjához, amúgy bokrétaként a kalapjához tűzve, a már régóta a tulajdonában lévő hazai Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapat mellé.

A szurkolókat amellett, hogy éppen egy jenki kebelezte be kedvenc klubjukat, elsősorban a csapat jövője aggasztja. Egyrészt azért, mert kiszivárgott, hogy az új tulajdonos nagyrészt hitelekből fedezte a részvényfelvásárlási tranzakciót, másrészt pedig a Glazer-família terveiről eddig csak találgatások láttak napvilágot. E tervek állítólag olyan momentumok körül körvonalazódnak, melyek szerint a MU-nak háromévenként egyszer "muszáj" megnyernie az angol bajnokságot, továbbá minden szezonban be kell jutnia a FA- és a Liga Kupa negyeddöntőjébe. A BL-tervekről hallgat a fáma.

És ez az, ami a legjobban irritálja a szurkolókat. Attól tartanak, hogy túlságosan szűkre lesznek szabva Sir Alex Ferguson menedzser játékosvásárlási lehetőségei. Ezért nem véletlen, hogy a legelkeseredettebb szurkolók az anyaegyesület mellett FC United néven új klubot alapítottak maguknak, amely a területi félprofi ligában kezdi majd pályafutását. Az új klubot a MU kétezerötszáz pártoló tagja, azaz bérletese már biztosította is támogatásáról. A szurkolók nagyobbik része pedig egymás után rendezi a markánsnál markánsabb tiltakozó akciókat.

A helyzet robbanásveszélyes voltával tisztában van maga Malcolm Glazer is, és mintegy a kedélyeket csillapítandó, a klub a napokban 6 millió euróért szerződtette a PSV Eindhoventől a 24 éves koreai középpályást, Park Ji Szungot, aki a Premier League első dél-koreai futballistája lesz. Sőt felröppentették a hírt az aranylabdás Michael Owen leigazolásáról is, aki jelenleg a Real Madrid alkalmazottja.

A nagy kérdés csak az, le lehet-e ilyen gesztusokkal csillapítani a háborgó drukkereket. Erre majd csak az idő adja meg a választ. A gyógyír a sebre alighanem a Manchester United bravúros szereplése lenne. Minden fronton.

B. B.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó