|
Gyümölcsfából tüzelő
Van igény a magyar nyelv tanulására
A 2004-05-ös tanévben 80 gyerek tanult a rahói magyar iskolában. Remélhetőleg az idén is lesz legalább tíz jelentkező az első osztályba. A megfelelő helyiségek rendelkezésre állnak. Sőt, megoldódott a vízvezeték, a szennyvízelvezetés és a fűtés problémája is.
A fűtés hiánya meglehetősen nagy port kavart fel.
Ez igaz válaszol Kozel István, az intézmény gondnoka, a szülői tanács elnöke. A kazán beállítása és bekapcsolása 3198 hrivnyába került. A saját pénzemből fedeztem. Igaz, az összeget később visszakaptam. Beindult a fűtés. 11 tonna szenet ugyan kiutaltak az intézmény részére, de fát nem. Kénytelenek voltunk az iskola udvarán lévő hat almafát kivágatni.
A nyár folyamán javult a helyzet. 58 tonna szén már a helyszínen van. A behordatása 200 hrivnyámba került. Tűzifánk ugyan most sincs, de megígérték, hogy rövidesen 18-20 köbmétert kapunk. Ha így lesz, fűtési szempontból nyugodtan nézhetünk a tél elé. Ennek azért van nagy jelentősége, mert télen sok szülő azon morfondírozott, hogy a hideg miatt a gyermekét inkább ukrán iskolába adja. Teljesen természetes, hogy a szülő először a gyermeke egészségét nézi. Az elmondottaknak nagy jelentőséget tulajdonítok. Ezek szerint megmentettük a magyar iskolát.
Kap valamilyen támogatást az iskola?
Azok a támogatások, amelyeket eddig kaptunk, elapadtak. Eddig dr. Bartha Sándor, Budapest V. kerületének alpolgármestere jóvoltából az első négy osztály ingyen ebédelt. Ez ma már csak az első osztályról mondható el. Nálunk több olyan gyerek tanul, akinek a családjában az egyik vagy mindkét szülő ukrán nemzetiségű. A tanárok készségesen foglalkoznak velük még délután is, de éhes gyerekeket hogyan lehet oktatni? Pedig van igény a magyar nyelv tanulására, hiszen az az Európai Unió hivatalos nyelvei közé tartozik. Sok ukrán szülő már rájött arra, hogy ha a gyermeke megtanul magyarul, a későbbiekben jobban tud érvényesülni.
Az épületet elnézve, nem lehet panaszra okuk.
Az épület banknak készült. Megvásárlásának és magyar iskolává való átalakításának ügyében Majnek Antal püspök úr járt el. Viszont a tető felújításra szorul, mert beázik. Egy magyarországi támogatónk megkért, hogy készítsünk egy részletes költségvetést. De hát azért is fizetni kell... Az ajtók egy részén nincs vagy nem működik a zár. A vízcsapokat és a WC-t is rendbe kellene hozni. Egyes osztályokban meg kellene javítani a világítást.
A padlástérben 2-4 férőhelyes szobákat lehetne kialakítani. Konyha, zuhanyozó van. Akár 40 embert is elszállásolhatnánk, így csereüdülést tudnánk szervezni az anyaországi intézményekkel. Nem sokba kerülne.
A városi oktatási osztály hogyan viszonyul az intézményhez?
Pontosítok: ez nem önálló intézmény, hanem az 1. sz. ukrán tannyelvű középiskola magyar osztályai. De van remény arra, hogy önállóvá váljék. Az viszont komoly utánajárást, különböző engedélyek beszerzését igényeli.
A kérdésre visszatérve: mi a központtól távol élünk. A földrajzi távolság miatt többnyire azt mondják: "jó fiúk vagytok", de csak a "maradékból" kaptok.
Ehhez nem kell kommentár...
Így van. Az oktatási osztály biztosítja a tanárok fizetését, rendezi a víz- és a villanyszámlát és ezzel kész. Fejlesztésre semmit sem ad. A társadalmi szervezetek közül az UMDSZ a múlt év végén egy kazánnal segítette az iskolát, de ezenkívül senkitől semmit nem kaptunk. Pedig a lehetőségek ismeretében lenne rá mód. Például a telefon bevezetésére. Ne adj Isten, ha valami baj történik, nem tudunk senkit értesíteni. 800 hrivnyába kerülne...
Tóth Viktor
|