A tizenévesek legtöbbjét manapság a természet helyett inkább a technika, a számítógépek világa vonzza. Sokan többre tartják a megabájtokat és a lóerőket, mint a madárdalt és az állatokat, ám vannak néhányan, akik – talán a "földműves géneknek" köszönhetően – képtelenek elszakadni az élővilágtól. Számukra nem a Ferrari legújabb modellje, vagy Lara Croft kiberkalandjai jelentik a szenvedélyt, hanem mondjuk egy szépen trillázó kanári vagy egy szemtelen nimfa papagáj. A nagyszőlősi járási Tiszaújlakon él egy ilyen fiú, a tizenhat éves ifj. Gyurkó Mihály, sokak Mityukája, aki fiatal kora ellenére profi díszmadártenyésztőként keresi meg zsebpénzét.

– Hogyan lettél tizenévesen díszmadártenyésztő?

– Tizenegyedik szülinapomra kaptam egy pár hullámos papagájt a szüleimtől és nagyon megtetszettek. Zsebpénzemből összespóroltam még annyit, hogy vettem hozzájuk egy újabb párocskát. Apukám felfigyelt az érdeklődésemre és elkezdett tanítani, mivel ő valamikor fiatal korában nagyon komolyan foglalkozott a díszmadártartással. Vettünk speciális tápokat, vitaminokat, költőodút készítettünk és az én madaraim meghálálták a jó bánásmódot, elkezdtek szaporodni. Szerencsére édesapámnak még voltak díszmadaras-hobbiállatos ismerősei, így a szaporulatot eladtuk, hogy legalább a tartásköltségek megtérüljenek. De evés közben jött meg az étvágy: érdekelni kezdtek a pintyfélék, vettünk hát egy pár rizspintyet, majd jöttek a zebrapintyek, a kanárik, a nimfa, majd a rosella papagájok. Egyszer csak azt vettem észre, hogy van vagy 60 papagájom és tíz pár kanárim, meg pintyem. Szüleim kiutaltak egy alagsori szobát, berendeztük papagájröpdének, s az én madaraim gyönyörű, egészséges szaporulatot produkáltak szinte minden fajból, amit értékesítettem és nekiláttam galambászni. Ma már pávagalambok, magyar házigatyások, kingek, angol begyesek, posták és magasröptű pearkly galambok is laknak az udvarunkon.

– Jelenleg mekkora az állományod?

– A pintyeket eladogattam, csak egy pár zebrát tartottam meg, mert a kanárik eltanulták a pintyek pityegését és nem énekeltek, hanem csak csipogtak. Egy hím kanári értékét pedig éppen az határozza meg, hogy hányféle trillát tud elénekelni, és azokat hogyan kombinálja. Van, aki komoly pénzt fizet egy szépen éneklő kanári hangfelvételéért, és azt végtelenített magnószalagról játssza a madarainak, hogy megtanulják a dalt. Én ezt nem követem, szerintem csak ügyelni kell a tartási körülményekre: tanuljon magától fütyülni a madár. Persze nem árt sok kanárit egy szobában, egymás látó- és hallóterében tartani, hogy versenyezzenek egymással. Nálam most tíz kanári fütyörészik, de már várható a tojásrakás ideje.

Sajnos, a rosellákkal nem volt szerencsém. Nem akartak megkotlani, ezért tőlük is megváltam. Biztos valamit elhibáztam a tartás során, de ha rájövök, hogy mit, majd újra megpróbálkozom velük. Ezenkívül van még vagy harminc különféle galambom és apukám lovait is nagyon szeretem.

– Szüleid mit szólnak ehhez az elég rendhagyó hobbihoz?

– Anyukám nem nagyon lelkesedik a madaraimért, de azt szokta mondani, hogy még mindig jobb ez az állatkert, mintha csavarognék. Különben ő a pénztáros és a vásárlásaimhoz eddig még mindig zokszó nélkül kiutalta a szükséges pénzt. Apu meg kimondottan élvezi a dolgot, sokat segít, és szerintem legalább annyi öröme telik a madaraimban, mint nekem.

Matúz István