2004. október 28., csütörtök                                                     Országos közéleti lap                                                     159. (16 856.) szám


Kárpáti Igaz Szó
Miként született meg a művészet
Hosszú fejlődés, vagy civilizációs forradalom?

Mintha pillanatfelvételeket látnánk, úgy jelennek meg a sziklafalakon a vágtató vadlovak, az öklelőző bölénybikák, a fejüket a vízből kiemelő, agancskoronájukat magasra tartó, úszó szarvasok – egy rég letűnt kor magasrendű művészi alkotásai. Mellettük pedig ott találjuk a kőből vagy csontból kifaragott, nemegyszer elnagyolt, de néha meglepően aprólékosan, nagy műgonddal kidolgozott szobrocskákat. S ha elgondolkodunk tizenvalahány ezer éves vagy több tízezer esztendős korukon, felmerülhet bennünk a kérdés: mikor és miként született meg a művészi alkotás képessége, illetve lassan, fokozatosan alakult-e ki a művészet, vagy minden előzmény nélkül pattant ki távoli őseink fejéből az "isteni szikra"?...

Amikor 1868-ban egy spanyol nemes, Marcelino de Sautuola márki gyönyörű, őskori állatrajzokra bukkant a birtokán fekvő Altamira-hegy barlangjában, kora tekintélyes tudósai újkori hamisítványoknak minősítették azokat, nem akarván elhinni, hogy már az őskőkorszak embere is létre tudta hozni a gyakorlott és tehetséges művészi kézre, fejlett szépérzékre valló, a mozgás dinamikáját is megragadó pompás festményeket. Ám a XIX. század legvégén, illetve az elmúlt évszázad folyamán feltárt, csodaszép franciaországi és spanyolországi barlangrajzok egyértelműen bebizonyították: már a 12–17 ezer évvel ezelőtti, ún. magdaléni kultúra képviselői között is szép számban akadtak igazi művészi képességekkel megáldott emberek.

Találtak egyszerű szénrajzokat is, és logikusnak tűnt a feltételezés, miszerint a primitív rajzok az ősibb, a fejlett állatábrázolások pedig a későbbi alkotások. Ám az 1990-es években Dél-Franciaországban, a Cosquer-i, valamint a Chauvet-i barlangban feltárt, a magdaléni kultúra alkotásaitól semmiben sem elmaradó állatfestményekről kiderült: ezúttal 30 ezer éves rajzokra bukkantak a felfedezők. Sőt a régészeknek rá kellett döbbenniük: épp a legősibb festmények között találhatók a legpompásabb, legjobban kidolgozott műalkotások. Emellett hasonló korúaknak bizonyultak a németországi Aach és a Lone folyók völgyében talált apró, 2–5 cm magas, mamutcsontból faragott szobrocskák is. A jó nevű angol archeológus, Anthony Sinclair pedig kijelentette: úgy véli, a művészi képességek hosszú fejlődés nélkül, hirtelen, robbanásszerűen alakultak ki az emberben...

Így történt, vagy mégiscsak hosszú fejlődés vezetett a nagyszerű barlangrajzokhoz? A franciaországi Roche-Cotard-i barlang bejáratánál, egy 35 ezer évvel ezelőtti neandervölgyi táborhely feltárásakor fedezték fel azt a kb. tíz centiméter hosszú, emberi vagy állati arcra emlékeztető kőlapot, melynek egyik nyílásába csontdarabot csúsztattak, mintha a szemeket akarták volna megjeleníteni. S a leletet napvilágra hozó francia régészek úgy találták: véséssel formázták meg a lapocskát úgy, hogy az felvegye egy arc alakját. Más tudósok viszont úgy vélik, a neandervölgyiek még elnagyoltan is képtelenek voltak kifaragni az arcot, s csak a fejlődés későbbi szakaszában jelenhetett meg a portréábrázolás képessége. Ám ha visszagondolunk arra, hogy Sautuolának sem hittek annak idején...

S most merüljünk még mélyebbre a múlt kútjában...

A németországi Most város közelében magasodó Homok-csúcson, egy sziklapárkányon találták meg azt a cölöpszerkezet-nyomokat őrző mélyedést, melynek közepén ősrégi tűzhely maradványaira, valamint egy apró, mindössze 3 cm hosszú kődarabra bukkantak a kutatók. E kövecske pedig többek szerint nem más, mint egy némileg megfaragott, nyakkal és vállal együtt megjelenített szoborfej. A leletet rejtő hajdani kunyhót 200–250 ezer évvel ezelőtt építették a sziklapárkányra, tehát ugyanilyen idős a szobrocska is – már persze, ha valóban ember, s nem a természet játéka hozta létre.

Több tárgyat illetően ugyanis megoszlanak a vélemények, hogy valóban szobrok-e. Ilyen például a marokkói Tan-tan város közelében fellelt, 6 cm magas, emberi alakra emlékeztető kőtárgy, melyen barázdák választják el egymástól a fejet, a törzset, a karokat és a lábakat. Egy elismert ausztrál kutató, Robert G. Bednarik pedig – a szobor (?) tüzetes megvizsgálása során – arra a következtetésre jutott, miszerint a kődarabot előbb a természet formázta meg, de a kimélyített barázdákban ott találhatók egy ősi szerszám nyomai, s úgy véli, mintha még okkersárga festékmaradványok is fellelhetők lennének a tárgy felszínén. A lelet korát 400 ezer évre becsülik. S lehet, hogy még ettől is idősebb a Golan-fennsík északi részén, az izraeli Berekhat Ram településnél fellelt kőtárgy, mely – felfedezői szerint – fejjel, törzzsel és karokkal ábrázolt női figura, s lehet, hogy 233 ezer, de az is elképzelhető, hogy 800 ezer esztendővel ezelőtt munkálta meg (igaz, elnagyoltan) egy emberi kéz. Ám a tudósok többsége ezt is, akárcsak a marokkói tárgyat, a természet művének tartja.

S mégsem ez a legidősebbnek vélt művészi alkotás. 1889-ben, az amerikai Idaho államban – kútásás közben – ha igaz, kétmillió éves (!) kőzetből hoztak felszínre egy vasoxid-lerakódás által borított, tehát igen régóta a föld alatt pihenő kis kőszobrot. Ez pedig, ha valóban emberkéz műve, s tényleg a jelzett korból származik, azt bizonyítaná, hogy már kétmillió esztendővel ezelőtt is éltek emberek a Földön, illetve, hogy nem az indiánok ősei vándoroltak át elsőkként Ázsiából az Újvilágba...

Roppant mély a múlt kútja, s ki tudja, mi hever az alján...

(lajos)



Minden jog fenntartva © 2004 Kárpáti Igaz Szó