2004. augusztus 19., csütörtök                                                   Országos közéleti lap                                                   122. (16 819.) szám


Kárpáti Igaz Szó
Augusztus 14-én kezdetét vette az idei vadászati idény. A természet, a vadászkalandok szerelmesei ismét vállukra vethetik az egy- vagy kétcsövűt és elindulhatnak szerencsét próbálni. Más kérdés, hogy lesz-e mit az idén puskavégre kapni. No meg ahhoz, hogy valaki kezébe vegye a fegyvert és törvényes, szabályos körülmények közt hódolhasson szenvedé-lyének, az engedélynek és a tagsági igazolványnak is rendben kell lennie. »»

A Petőfi által nem kifejezetten kedvelt zordon Kár-pátok kéklő hegyei között csend és nyugalom, por-mentes, tiszta levegő várja mindazokat a kirándulni és túrázni vágyókat, akik Ungvárról indulva, Munkácsot elhagyva, a Latorca völgyében szeretnének pihenni egy kellemes hétvégén. Festői táj bontakozik ki már az első település, Kölcsény (Kolcsino) után. Lankás dombok, legelésző tehenek, kecskék, lovak, árnyas ligetek, sűrű egymásutánban egy-egy pihenő, filagória (beszedka). »»

Megyeszerte folynak az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek előkészületei. Az UMDSZ ki-bővített elnökségi ülésén döntés született arról, hogy az egyetlen országos magyar érdekvédelmi szervezet kiemelten kezeli a beregszászi és a téglási ünnep-séget. Az utóbbi házigazdája Szűcs Sándor, Téglás polgármestere. »»

A függetlenség napja ünnepi rendezvényeinek keretében tartott fogadást Mikola Andrusz, a megyei tanács elnöke. A rendezvényre a korábbi összehívású megyei tanácsok képviselőit, vezetőit, volt parlamenti képviselőket hívtak meg a rendezők, köztük Nuszer Ernő, a megyei tanács elnökhelyettese, Revák István, a megyei állami közigazgatás első elnökhelyettese, Ivan Rohacs, a megyei állami közigazgatás elnökhe-lyettese, valamint a megyei tanács állandó bizottsá-gainak elnökei. »»

Kárpátalja évezredek óta a Keletről Nyugatra tartó népvándorlás átjáróháza volt. Nincs ez másképp nap-jainkban sem, amikor otthonaikból, hazájukból mene-külni kényszerülő emberek egy jobb élet reményében megyénken át próbálnak eljutni a célállomásukig. Ez az újkori népvándorlás azonban újdonsült EU-s szom-szédaink számára sem, de az egész öreg kontinens országaiban sem kívánatos jelenség. A menekültek viszont jönnek és, alapos fejfájást okozva mindenki-nek, csak jönnek. Miként sikerül kezelni Kárpátalján a menekültügyet? Erre kerestük a választ a Jevcsák Judittal készült beszélgetés során. »»

Tegnap ünnepélyes keretek közt vette kezdetét a VI. Nemzetközi Kisebbségi Televíziós és Rádiós Fesz-tivál. Korábban csak Ungvár adott otthont e jeles ese-ménynek, az idén Beregszász is bekapcsolódott a szervezésbe. A "Szülőföldem szép határa..." címmel zajló fesztivált immár hagyományosan több rendez-vény kíséri. Ilyen például a Kárpátaljai Magyar Ipar- és Képzőművészek Révész Imre Társaságának tárlata is. »»

Az elnökválasztási kampányról alkotott vélemé-nyével kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Ivan Rizak, a megyei állami közigazgatás elnöke. Véleménye sze-rint a jelöltek többsége tisztában van azzal, hogy nem sok az esélye. Ők azonban egyfajta szórakozásnak te-kintik az egész megmérettetést. Azt tartják, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. »»

Öt versenynapon jutottak túl Athénban a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékok, melyek eseményeit feszült figyelemmel kíséri a világ sportszerető közvéleménye. Az események egészének alakulását figyelembe véve szembetűnik az ázsiai országok, különösen Kína hatalmas lendületű előretörése, de messze a várako-zás fölött teljesítenek az ausztrálok is. »»




Minden jog fenntartva © 2004 Kárpáti Igaz Szó