2004. augusztus 7., szombat                                            Országos közéleti lap                                            115-116. (16 812-16 813.) szám


Kárpáti Igaz Szó
A Miniszteri Kabinet augusztus 5-én 52 millió 920 ezer hrivnyát utalt át az Ukrán Takarékbank számlá-jára, hogy zökkenőmentesen folyósíthassák az 50, illetve 150 hrivnyás kárpótlást azon személyek szá-mára, akik eddig valamilyen oknál fogva még nem éltek ezzel a lehetőséggel. Mint ismeretes, az 1992-ben befagyasztott, egykori szovjet pénzintézetekben elhelyezett betétekről van szó. »»

Immár 37 éves hagyományra tekint vissza Ma-gyarországon az a nagyszabású evezős túra, melyet minden esztendő nyarán megrendeznek. A túra eredetileg Tiszabecsnél vette kezdetét. Akkoriban a szocialista országok népeinek rendíthetetlen barátsá-ga nem tette lehetővé, hogy a Tisza felső szakaszán kezdődjék az élményszámba menő rendezvény. »»

Nagy érdeklődés kísérte Leonyid Kravcsuk, Uk-rajna első elnökének sajtótájékoztatóját. A Legfelső Tanács képviselője Viktor Janukovics elnökjelölt vá-lasztási törzskarának székhelyén mondta el vélemé-nyét az elnökválasztási kampányról. »»

Az ungvári járási Agrosztár Kft.-nél is javában tart az aratás. Az eddigi adatok szerint a terméshozam jóval felülmúlja a tavalyit. A kft. emellett minden nap két kombájnt biztosít Kis- és Nagygejőcön azok számára, akik földjük egy részét bérbe adták. Nekik csupán két hrivnyát kell áronként az aratásért fizetniük, amiben már a szállítás is benne van. »»

Az a professzor mondhatja, hogy megvalósította önmagát, aki létrehozta a saját iskoláját, nyilatkozta egy korábbi interjújában Vaszil Ruszin, az orvosi kar dékánja, az Ungvári Nemzeti Egyetem megbízott rek-tora, vidékünk ismert és elismert sebésze. Eddig 12 szakembert indított el a tudományos pályán. Közülük ma már egy doktor és 11 kandidátus. Vagyis van mit felmutatnia. Mi mégis más dolgokról faggattuk Vaszil Ruszint. Mégpedig az ungvári egyetem fejlesztési terveiről, a távlati elképzelésekről. »»

A címben feltett kérdést akár még általánosabban is megfogalmazhattuk volna. Mégpedig oly módon, hogy van-e egyáltalán felvevőpiaca a bornak? Van-e jövője a bortermelésnek, tud-e hasznot hozni a borá-szat annak, aki foglalkozik vele? Eladható-e a bor a világpiacon? »»

A nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában – mint a napokban tapasztaltam –, nem vesztegették az utolsó csengő elhangzása óta eltelt időt. Elvé-gezték a folyosók, osztályok meszelését, ottjártamkor pedig az ajtók, ablakok festésén dolgoztak és javították az iskola kerítését. »»

A hétközi visszavágókkal lezárult a Labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőinek második fordulója, amelyben mindkét érdekelt csapatunk, a Sahtar Doneck és a Ferencváros idegenben szerzett előnnyel fogadhatta ellenfelét. »»




Minden jog fenntartva © 2004 Kárpáti Igaz Szó