2003. november 15., szombat                                           Országos közéleti lap                                           170-171. (16 672-16 673.) szám


Kárpáti Igaz Szó
Moldovai kollégájának, Vlagyimir Voronyinnak a meghívására kétnapos hivatalos látogatást tett a moldovai fővárosban, Kisinyovban Leonyid Kucsma ukrán államfő. »»

Budapesten a külügyminisztérium épületében ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) európai integrációs szakértői bizottsága. Kárpátalját Kőszeghy Elemér, az UMDSZ alelnöke és Gulácsy Géza, a KMKSZ elnökségi tagja képviselte. »»

A világra rácsodálkozó fiúgyermek szinte az esz-mélkedés első pillanatában kiválasztja a számára leginkább szimpatikus, "férfias" szakmákat. Pilóta, mozdonyvezető, tűzoltó vagy éppenséggel rendőr akar lenni. »»

Immár 5. alkalommal hirdette meg az ungvári PA-DIJUN ifjúsági szabadidőközpont a Csarivna perlinka – 2003 című tehetségkutató versenyt. A részletekről Jelena Asszaul, a PADIJUN producerközpontjának vezetője adott tájékoztatást. »»

A héten nyilvánosságra hozták az Aranylabda-szavazás 50 jelöltjét. A tavalyi évvel ellentétben 2003-ban Andrij Sevcsenko is bekerült az Öreg Kontinens legjobbjainak vélt labdarúgóinak szűk elitjébe. Emlé-keztetőül: az ukrán futball legnagyobb csillaga 1999-ben és 2001-ben is harmadikként zárt. A mostani esélylatolgatások alapján Sevának minden korábbi-nál jobbak az esélyei az Aranylabdára, amit korábban két ukrán játékos már átvehetett, 1975-ben Oleg Blohin, 1986-ban Igor Belanov. »»

A kárpátaljai kistermelők sokszor olyan áron kénytelenek eladni a termésüket, hogy végeredmény-ben veszteségesen termelnek. Ma még kevés gazda látja be annak szükségszerűségét, hogy a többiekkel összefogva közösen próbálja meg érvényesíteni az érdekeit. Ez persze nem meglepő, hiszen sokan még ma is úgy vélik, hogy bármilyen szövetkezés a kolhoz egyfajta visszatérését jelenti. Szerencsére ennek ellenpéldái is akadnak. Ezek egyike az Abigail gazda-szövetség. »»

Nemhogy járvány, még influenzás megbetegedés sincs, a klinikai és a laboratóriumi vizsgálatok lega-lábbis eddig azt nem igazolták. Heveny felső légúti megbetegedéssel is csak 2472-en fordultak orvoshoz a múlt héten. A betegek 53%-a gyerek, 38%-uk isko-láskorú. »»

A közéletben szerepet vállaló emberek gyakran fejtik ki álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gon-dolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcs-lyuk című rovatunkban épp ezért Kárpátalja ismert közéleti személyiségeit faggatjuk, kicsit másképp... »»

Az ungvári járás egyik magyar végvára Korláthel-mec. A település ugyanis az etnikai határon található, ahol a Latorca felé elterülő síkság a Kárpátok elő-hegyeinek, vagy inkább dombjainak lábához simul. A végvári helyzet alapvetően meghatározza a 935 lelkes település jelenkori történelmét. »»




Minden jog fenntartva © 2003 Kárpáti Igaz Szó