2003. július 31., csütörtök                                                        Országos közéleti lap                                                        112. (16 614.) szám


Kárpáti Igaz Szó
Holnaptól, azaz 2003. augusztus elsejétől a felújítást követően hivatalosan is megnyitja kapuit az Asztély–Beregsurány nemzetközi határátkelő. »»

Véget értek a felvételi vizsgák megyénk legrango-sabb felsőoktatási tanintézetében, a legmagasabb, IV. kategóriába minősített Ungvári Nemzeti Egyete-men. A 35 szak első évfolyamán szeptembertől 2110 diák kezdheti meg tanulmányait. Állami megrende-lésre történő, azaz térítésmentes oktatásban 845-en részesülnek a nappali tagozaton és 185-en a levelezőn. Akik kiszorultak ebből a keretből, de elérték a maximálisan megszerezhető pontszámot, azok a fizetett (szerződéses alapon megkötött) oktatási formát vehetik igénybe. Sajnos, a tandíj az idén is emelkedett: 2000–4000 hrivnya között mozog, szaktól függően. »»

Két, céljaiban, terjedelmében és tartalmában merőben eltérő sajtótermék jelent meg a kárpátaljai sajtópiacon. Ami azonban közös bennük, hogy mind-kettő gazdagítja ezt a mindinkább bővülő piacot. »»

Baumgartner Zsolt túl van pályafutása második Formula–1-es tesztjén a Jordan-csapattal. A magyar versenyző május közepén állapodott meg az istállóval, amely eredetileg három tesztlehetőséget nyújtott a számára. Ebből azonban időközben négy lett, mivel a két héttel ezelőtti, aerodinamikai tréningre is Baum-gartnert kérték meg. »»

"Kárpátaljának mindaddig nem lesz perinatális központja, míg az anya- és gyermekvédelem csak lózung marad" – fejtette ki véleményét lapunk július 19-i számában Vaszil Maljar professzor, aki évek óta minden követ megmozgat annak érdekében, hogy ez az anyavédelmi és gyermek-egészségügyi intézmény, melynek létrehozását a Reproduktív egészség elnevezésű nemzeti program is előirányozza, végre megnyíljon Ungváron. S bár szükségességét senki nem kérdőjelezi meg, az ügyben nincs haladás. »»

Az elmúlt héten Péterfalván tartotta a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége az első szabadegyetemét. A résztvevők az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola és az Ungvári Nemzeti Egyetem diákjai voltak. »»

Korábbi ígéretünkhöz híven, kedden 10 órakor megtartottuk az olvasóink körében egyértelműen pozitív visszhangra lelt tárgynyeremény-sorsolást. »»

Míg a kitaposott keskeny ösvényen halad az ember, nincs probléma. Viszi az ösvény, amelyről szinte nem is tud letérni. A gond ott kezdődik, amikor ahhoz a bizonyos kereszteződéshez ér, és el kell döntenie: merre tovább? Az még csak hagyján, ha kettős vagy hármas választás előtt áll, de amikor többől kell a legjobbat, a legmegfelelőbbet kiválasz-tani, az már valóban próbatétel. »»




Minden jog fenntartva © 2003 Kárpáti Igaz Szó