Válságban van a cipőipar. Már évek óta. Nemcsak Európában, de az egész világon. Kivételt talán csak Kína és az egyre silányabb bóvlit ömlesztő néhány délkelet-ázsiai ország képez. Korábban ennek az iparágnak a divat kiszolgálása és a minőség javítása okozott gondot, ma a gyártásmennyiség, a munkahelyek megőrzése, s ennek eredőjeként, illetve következményeként az értékesítés. Szomorú bizonyítékként megemlíthetjük, hogy pár hónap alatt világcégek jutottak csődbe.

Néhány kisebb üzem viszont keményen állja a sarat. Ráadásul Kárpátalján, ahol a cipészetnek mindig is voltak kiváló szakemberei, "suszterhagyományai", ám futószalag mellett dolgozó munkavállalókban és főleg munkahelyekben sohasem bővelkedett.

A péterfalvai Glória Kft. kivételként erősíti a szabályt. Vajon miként? – kérdeztük Szombati Józsefet, az ukrán–magyar–olasz közös-vállalat vezetőjét:

– Igazán még magam sem gondolkoztam el ezen a dolgon, de tény és való, hogy a cipőiparban az utóbbi időben tapasztalható áramlásokkal mi pont ellenkező irányba haladunk. Ugyanis a szakmához közel állók tudják, hogy az ágazat általános leépítése a kilencvenes években kezdődött, vagyis éppen akkor, amikor mi megalakultunk. Nyugat-Európában és Magyarországon is leszálló ágba került a cipőgyártás. Nem a minőség, nem a nyersanyaghiány, hanem a felvevőpiac, az árak és a bérek miatt. Mihelyst megérezték a multik, hogy csökken a profit, megrettenve húzódtak vissza a további működéstől, vagy álltak tovább. S hova kerültek? Ha nagy szavakat akarnék használni, akkor a mi hálónkba, mert valójában nekünk sikerült a kínálkozó alkalmat, a felénk fújó szelet jól kihasználni.

Ennek alátámasztásaként csak egyetlen számadat: a Glória Kft. megalakulásakor, vagyis 1999. február 20-án huszan vették fel a munkát, akiknek a fele Székesfehérvárott szerzett három-hónapos szakmai gyakorlatot. Ma viszont már 134-en vannak, a szakképzést helyben oldja meg az üzem, és a közeli Nagypaládon is dolgoznak 35-en. S ha még nem említettük volna, kimondottan eredeti állatbőrből női cipőfelsőrészt készítenek kézi munkával, kifogástalan minőségben. Azóta két helyiséggel is bővültek, s a tervek között egy harmadik részleg felszerelése és beüzemelése is szerepel, miáltal a munkavállalók létszáma akár a duplájára is növekedhet, ami egy többezres lélekszámú tiszaháti község és környéke kereseti lehetőségei szempontjából nem elhanyagolható. Az alaptőkeként behozott gyártósor kitűnően működik.

– Csak az első pillanatban tűnik monotonnak és unalmasnak a mi munkánk – magyarázza mosolyogva Mészáros Katalin műszakvezető a halkan duruzsoló gépek között. – Állandóan változnak a modellek. Van úgy, hogy egy fajtából csak 10–12 darabot készítünk, mert mi kisebb darabszámú megrendelést is elvállalunk. Majd ismét átállunk egy másik fajtára, így nincs időnk megunni egyiket sem. Előfordul, hogy havonta 60–80 különböző fazon is kikerül a lányok keze alól.

– Mind a modelleket, mind az alapanyagot a megrendelőtől kapjuk – veszi át a szót ismét Szombati József. – Eleinte csak előre kiszabott részeket hoztunk be, ma már viszont a szabást is mintegy 80 százalékban mi végezzük. De mondanom sem kell, a leglényegesebb, hogy a jelenlegi kritikus időszakban is folyamatosan vannak megrendeléseink, miáltal tisztességes munkabért tudunk fizetni, és a mostoha körülmények között is lehetőség van a fejlődésre, ami már csak rajtunk múlik.

Nigriny Szabolcs