2003. július 15., kedd                                                             Országos közéleti lap                                                             103. (16 605.) szám


Kárpáti Igaz Szó
Szombaton délelőtt Ivan Rizak, a megyei állami közigazgatás kandallótermében fogadta Tóth Jánost, Magyarország új rendkívüli és meghatalmazott ukraj-nai nagykövetét és a kíséretében lévő személyisége-ket. »»

Tizenkét esztendeje alakult, a múlt év decemberi közgyűlésén szervezetileg megújult az Ukrajnai Ma-gyar Demokrata Szövetség. Mindemellett a Szövetség első kongresszusa valóban mérföldkövet jelent a közösség, de bizton állíthatjuk – az ukrajnai összma-gyarság életében is. Ezt bizonyítják az elmúlt hónapok történései, a regionális, középszintű és a 135 alap-szervezet megalakulása, s ezt hangsúlyozták a fórum küldöttei és a magas rangú ukrajnai, anyaországi, felvidéki, erdélyi, horvátországi vendégei egyaránt. »»

Az ideiglenes munkakiesés esetére biztosító Alap megyei kirendeltségének idei költségvetése több mint 50 millió hrivnyát irányoz elő a kiadásokra. Fizeti a beteglapokat, az egyszeri szülési segélyt, a dolgozó nőknek a gyest, a temetkezési segélyt és a szana-tóriumi gyógykezelés költségeit. Ügyvezető igazgató-ját, Mihajlo Ilkovot ez utóbbiról kérdeztük. »»

A parlament elfogadta a telekommunikációról szóló törvényt, ami felváltja az érvényben lévő hír-közlési jogszabályt. A változásból eredő leglényege-sebb elem az, hogy a korábbi tervektől eltérően az ukrán mobilszolgáltatók ősztől sem teszik díjmentes-sé a bejövő telefonhívásokat. »»

Nyúlfarknyira sikeredett nyári szünet után elkez-dődött a 13. élvonalbeli ukrán labdarúgó-bajnokság, amelytől szurkolók és szakemberek egyaránt újabb színvonalemelkedést és a legutóbbinál is kiegyen-súlyozottabb küzdelmet várnak. »»

Az 1998-as árvíz után, a MÉKK meghívására, Tiszabökényt is felkereste Papp László, az Amerikai Magyarok Szövetségének képviselője. S látva a régóta tervezett, több intézményt is magába fogadó közösségi ház tető nélkül árválkodó falait, ezer dollárt téve le az asztalra, kijelentette: ez az első tégla a ház felépítéséhez... »»

A két évvel ezelőtti árvíz nagy pusztítást végzett Váriban, sok-sok lakóház és egyéb építmény mellett alámosta a művelődési házat is. Így aztán, baleset-veszélyes lévén, nemsokára az épületet le is bontották. Mára azonban megoldódni látszik a helyi emberek szórakozási lehetőségeinek a biztosítása, hiszen folyamatban van egy faluház építése, amelynek a kivitelezője egy Csernyivci megyei vállalat. A ház egyébként már tető alá is került, azonban mégsem sok köszönet van az egészből, mert gombásodni kezdtek az építkezéshez használt – mint időközben rájöttek, eléggé ki nem szárított – faszerkezetek. »»

Nyolcvan éve született Mihail Roszkin festő- és grafikusművész. Nem tudom, nem is szeretném véka alá rejteni, hogy munkámból kifolyólag jól ismertem őt, az emlékek sokasága fűz hozzá. Még siheder újságíró voltam, amikor első ízben találkoztam vele szerkesztőségünk akkori székhelyén, a vármegyeháza patinás épületében. Kezet nyújtott, bemutatkozott, majd elmondta, hogy illusztrációkat rendeltek tőle az éppen esedékes vasárnapi tárcához. »»

Az utóbbi időben egyre több településen vágtak bele a kordonos uborkatermesztésbe. Mára már szépen teremnek a felfuttatott tövek, a termés felvásárlása is folyik, viszont egyre több gondot okoz az ültetvények megóvása. Milyen betegségekkel kell most szembenézniük a gazdálkodóknak, illetve hogyan védekezhetünk a kórokozók és a kártevők ellen? – kérdeztük a szakembereket. »»




Minden jog fenntartva © 2003 Kárpáti Igaz Szó