2003. július 12., szombat                                               Országos közéleti lap                                               101-102. (16 603-16 604.) szám


Kárpáti Igaz Szó
A napokban Gazda László parlamenti képviselő, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke Ungváron folytatott megbeszélést Ivan Rizakkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnökével. Mint arról beszámoltunk, azokat a fontos programokat, feladatokat tekintették át, melyek mindkét régió fejlődését szolgálják. Egyértelmű, hogy az árvízvéde-lem, a természetvédelmi programok ma már csakis összefogással, az érintett megyék, országok, sőt Európa támogatásával, komolyabb pénzeszközök átcsoportosításával oldhatók meg.
Miben állapodtak meg a mostani találkozón? Milyen kezdeményezések kerültek terítékre a megbe-szélések során? Ezekre és más kérdésekre válaszolt Gazda László. »»

"Érték és védelem" címmel az idén is megrende-zésre került a KMKSZ és a Fidesz által szervezett kárpátaljai nyári szabad egyetem, melynek – az előző évekhez hasonlóan – ezúttal is a csodaszép természeti környezetben épült csontosi (kosztrinói) Kraszija turistaszálló adott otthont. A nemzetpolitikával és a magyarság jövőjével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a témákkal foglalkozó szakemberek és az érdeklődők. »»

Pár hónappal ezelőtt Ukrajnában – így Kárpát-alján is – a valuta fogalma a dollárral volt egyenlő. Aztán szép lassacskán egyre népszerűbbé vált a nem titkoltan ellenpólusként létrehozott új közös európai pénz, az euró. Sőt annyira, hogy értékben nem csak megelőzte a dollárt, hanem június egyes napjaiban majd egy egész hrivnyával meg is haladta azt. Vajon jó-e nekünk gazdasági szempontból is ez a hirtelen változás? »»

A világban végbemenő dinamikus változások, a visegrádi négyek EU-csatlakozása, valamint az ukrajnai társadalmi átalakulások és az ország euro-integrációs orientáltsága az ukrán–magyar kapcsola-tok új tartalommal való megtöltését igényli. Az aláb-biakban Vaszil Durdinec, Ukrajna magyarországi nagy-követe osztja meg gondolatait olvasóinkkal e témakörben. »»

"Tizenkilenc éves vagyok, az idén érettségiztem a Nagyberegi Református Líceumban. Tanítónő szeret-nék lenni. Ez még önmagában nem lenne baj, ha nem próbálna meg mindenki lebeszélni. Tudom én, hogy "karrier" szempontjából ez nem álompálya. Meg azt is, hogy nem fogok tudni megélni a havi 160 hrivnyából. De hogy van merszük a felnőtteknek elvenni a vágyaimat! Ha olyan sötét itthon a helyzet, ahogy körülöttem mindenki lefesti, miért ne döb-benhetnék rá majd én magam, hogy "a mai fiatalok, a gyerekek sokkal rosszabbak, mint régen" (ezt tanítóktól hallottam). Hogy az igazgatóm esetleg olyan ember lesz, aki nem hagy kibontakozni, hogy éhen halok ennyi fizetésből vagy mehetek hétvégén a piacra árulni, mint a legtöbb tanár teszi." – írja szerkesztő-ségünkhöz küldött levelében M. Krisztina a nagy-szőlősi járás egyik községéből. »»

Három éve alakult újjá a Péterfalván működő Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület. Tagjai zömmel helyi értelmiségiek. A közösség újjáalakulásáról azért kell beszélni, mert már a múlt század nyolcvanas éveiben létezett egy ilyen nevű egyesület, de akkor még bejegyzés nélkül, nem jogi személyként. A poraiból feltámadt egyesület elnökével, Minya József családorvossal beszélgetve arra kértem őt, tájé-koztassa olvasóinkat röviden eddigi munkájukról, eredményeikről. »»

Nem tudok visszaemlékezni rá, mikor láttam utoljára akkora tömeget hömpölyögni megyei szék-városunk utcáin, mint legutóbb, a két éve boldoggá avatott Teodor Romzsa püspök földi maradványainak ungvári újratemetésén. Mint ismeretes, a vidékünk különböző járásaiból, legtávolabbi településeiről, Ukrajna több megyéjéből érkezett görög katolikus – és tegyük hozzá: más felekezethez tartozó – hívők sokasága vett részt a végtisztességet megadó kegyeletteljes megemlékezésen. »»

Csetfalva fő nevezetessége, ha úgy tetszik, "névkártyája" kétségtelenül a tűhegyes tornyú refor-mátus templom. Tőle nem messze újabban egy másik építészeti remekmű hívja fel magára a figyelmet: a római katolikus templom. »»




Minden jog fenntartva © 2003 Kárpáti Igaz Szó