Nyelvében él a nemzet – mondja a szállóige. És kultúrájában – tehetjük hozzá. A néptáncban, a folklórban, a népzenében benne él az azt megszülő közösség lelke, benne tükröződik a nép, a nemzet egyéni arculata. Fontos hát, hogy utódaink számára is megőrizzük eleink kulturális hagyományait, s ne arctalan tömegként, hanem egyediségét megőrző nemzetként épüljünk bele a jövő fokról fokra egységesülő Európájába...

Pál Lajost, a népzene elhivatott művelőjét, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola volt igazgatóját, gondolom, nem szükséges bemutatnom a Kárpáti Igaz Szó olvasóinak. De mivel is foglalkozik jelenleg?

– Feleségemmel együtt az 1999–2000-es tanévben kezdtünk oktatni Magyarországon, az Aszódi Zeneiskola püspökhatvani kihelyezett tagozatán, ahol a zongora– szolfézs mellett már 2000-ben megalakult a népzene tagozat – emlékezik vissza beszélgetőtársam. – A hegedűsöket társadalmi munkában oktatja a fiam, István, a népművészet ifjú mestere, Kovács Adolf, a Magyar Állami Népi Együttes prímása, egy helybeli roma zenész foglalkozik a nagybőgősökkel, igazgatónk, Rónai Lajos a fúvósokkal, a fia, Zoltán pedig a cimbalmosokkal. Emellett Aszódon vezetünk egy kamarakórust, mely egyházi és világi énekeket ad elő. S úgy állítottuk össze a munkarendünket, hogy a hét második felében haza tudjunk utazni, mivel feleségem, Jancsó Katalin "dirigálja" a negyventagú Péterfalvai Néptáncegyüttest, melynek én vagyok a művészeti vezetője. Kéthetente, havonta pedig éneket és zenét tanítok Beregszászban a Tanárképző Főiskolán.

– Miként alakult, alakul a májusi programjuk? – érdeklődöm.

– A néptáncegyüttes keretében működő, ötfős Százszorszép Énekegyüttessel részt vettünk a május 3-án és 4-én Székesfehérvárott megrendezett III. Országos Pesovár Ferenc Népdaléneklési Versenyen, melyen Aranyfokozatot értek el az énekeseink, akiket volt tanítványunk, Gajdos Viktória, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola tanárnője készített fel a rangos megmérettetésre. Május 9-én a néptáncegyüttessel Nagyszőlősön léptünk fel, a járási néptáncegyüttesek minősítő versenyén. Másnap pedig fogadtuk az Aszódi Zeneiskola püspökhatvani kihelyezett tagozatáról érkezett negyven tanulót. Megszerveztük ugyanis a gyermek-együttesek népzene- és néptánc-találkozóját, melyen fellépett a Magyarországról érkezett Tücsök Zenekar, a Hatvan Banda, a Dalos Pacsirták Énekegyüttes, a Dolinka hagyományőrző együttes, az itthoniak közül pedig a mi néptáncegyüttesünk, a Tiszahát Zenekar, valamint a művészeti iskola gyermek-táncegyüttese. Az előadások után táncházat szerveztünk, melybe bekapcsolódtak a tivadarfalvai néptáncoktatói továbbképző tanfolyam résztvevői is.

A magyarországi résztvevőket a művészeti iskolába járó nebulók szülei fogadták be, s látták vendégül őket. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy tavaly a püspökhatvani zeneiskolások szüleinél helyezték el a magyarországi településen megtartott találkozó kárpátaljai részvevőit.

– Május 19-én Munkácson a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színészeiből szervezett zenekart vezetve adtunk zenei aláfestést Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné c. színművének előadásához – folytatja Pál Lajos. – Ezt követően, már Magyarországon, nagyszabású hangversenyen veszünk részt, melyre a püspökhatvani római katolikus templomban kerül sor. Már szervezzük a június 28-a és július 6-a között megrendezésre kerülő Péterfalvai Néptánctábort, mely az idén kibővül a Vas Lajos Népdaléneklési Verseny kárpátaljai elődöntőjével. A szervezésben részt vesz Illyés István helyi polgármester, Biki Ottó, a művészeti iskola igazgatója, s bevonjuk a tanulók szüleit is.

– Miként tudják tartani a feszített munkatempót? – kérdem végezetül.

– Szívvel csináljuk – válaszol beszélgetőtársam. – Fontosnak tartjuk, hogy megismerjük saját kultúránkat, s ezáltal megtanuljuk tisztelni a másét is. Persze, a tennivalóink elvégzéséhez igénybe kell vennünk fiunk, valamint a Debrecenben, a zeneművészeti főiskolán tanuló Eszter lányunk segítségét is. Szeretnénk olyasvalakinek átadni a stafétabotot, aki úgy folytatná a munkát, ahogy mi végezzük azt.

Lajos Mihály