2003. május 24., szombat                                                          Közéleti lap                                                          76-77. (16 578-16 579.) szám


Kárpáti Igaz Szó

Továbbtanuló fiatalok
Pillanatkép az utolsó csengő előtt

A Ráti Általános Iskola 147 tanulójának nagyjából a harmadrésze roma gyerek – hallottam Szinka Zoltán igazgatótól. Elmondta továbbá azt is, hogy még nagyobb a roma diákok részaránya az idei végzősök körében, hiszen az iskolától rövidesen búcsúzó tizenkét fiatal közül öten tartoznak ehhez a nemzetiségi kisebbséghez. Az alsós osztályokban pedig eleve több a roma gyerek, mint a magyar.

Rájuk igazán nem lehet panasz, szorgalmasan látogatják az órákat. Igaz, ez annak – vagy annak is – tudható be, hogy az alsósok naponta forralt tejet és zsemlét kapnak, ami Miklós atya, vagyis Molnár Miklós római katolikus tisztelendő fáradozásának köszönhető. Az ingyenes étkeztetés kétségtelen vonzerőt jelent a nem kis mértékben hátrányos helyzetű roma gyerekek számára. Ám a felsőbb osztályosok körében is akadnak olyanok, akik mindenki számára példaként szolgálhatnak, mint Pizsu Melinda és Pizsu Mihály. A Csapról érkezett egyik kislány, Dobos Diána pedig egészen kiváló tehetség, nagyszerű tanulmányi eredményekkel büszkélkedhet szinte valamennyi tantárgyból.

Vajon hol folytatják majd tanulmányaikat a pár nap múlva szárnyra kelő fiatalok? Nos, kettőjüknek már biztos helyük van. Ugyanis Kiss Diána felvételt nyert a Nagydobronyi Református Líceumba, Bányászki Katalin pedig a Munkácsi Római Katolikus Líceumba. Négyen a Szürtei Középiskolában kívánják gyarapítani tudásukat, Ferenc Sándor pedig az egyik ungvári szakközépiskolában készül okleveles villanyszerelői képesítést szerezni.

– A lezáruló tanévre visszapillantva azt mondhatom, hogy nincs miért szégyenkeznünk, sőt vannak számottevő eredményeink – vélekedik Szinka Zoltán igazgató. – Képletesen fogalmazva, ha nem is Himalája-nagyságrendűek, de azért igazán tisztességesek, és bekerülhetnek az iskola krónikájába. Hiszen Bányácski Katalin hittanversenyt nyert Bátyuban, a magyar nyelv és irodalom vetélkedőn a járásban első, a megyében hatodik helyet szerzett. Demjén Izabella pedig ez utóbbi megmérettetésen még sokkal magasabbra küzdötte fel magát: a második díjat kapta a sok-sok kárpátaljai diák között.

Emlékezetes maradt a ráti fiatalok számára a találkozás Kótyuk István docenssel, a filológiai tudományok kandidátusával, falujuk neves szülöttével, akit az Év Emberének választottak a településen. Író-olvasó találkozót bonyolítottak le Sztepan Zsupanin professzorral, gyermekversköltővel is. Mindkét rendezvény népes közönséget vonzott a fiatalság köréből.

Rát hagyományápoló község. Szívós kitartással őrzi apáról fiúra szálló folklórkincseit, népdalait, rigmusait stb. Palotai Etelka magyartanár fonóestet állított színpadra az iskolai műkedvelők által, amelyet nagy sikerrel adnak elő nemcsak Ráton, hanem megyeszerte.

Itt a nyár, a vakáció. E hónapokban sem tétlenkednek azonban az iskolások. Német–angol nyári tábor nyílik majd az iskola bázisán, ahová nemcsak kárpátaljai gyerekeket várnak, hanem lesznek külföldi résztvevők is szép számmal.

(barát)



Minden jog fenntartva © 2003 Kárpáti Igaz Szó