A statisztikai adatok jól jelzik: a kárpátaljai földművesek körében erőteljesen csökken a gabonatermesztési kedv. Hogyan? – kérdezhetnénk. Hiszen ilyen magas ára sohasem volt a takarmánynak. Ez bizony igaz. Bár az igen lényeges különbség, hogy aratás után kínálnak jó pénzt a kalászosok terméséért, vagy ilyenkor, amikor előbb a fagy, majd utóbb a tavaszi szárazság gyötörte meg a veteményt, s már tudjuk, hogy kevés lesz belőle. Vagy hogy közvetlenül a törés után adom el jó áron a kukoricát, vagy ez idő tájt, amikorra a rágcsálók már jelentős vámot vettek rajta.

Nem is az a néhány ezer hektárnyi különbség aggasztó, ami a korábban kalászosokkal bevetett táblák és a mostani vetésterület között van. Hanem az a félsz és az az elbizonytalanodás, ami a helyi termelőkön mindinkább eluralkodik. Kétségkívül van féltenivalónk. Egy hektár kalászos termesztési költsége mostanság átlagosan ezer hrivnyába kerül. Azt pedig már mindenki a saját bőrén tapasztalta, hogy 25 mázsás hektáronkénti hozam alatt nincs jövedelem rajta. Márpedig igen sokaknak évek óta ilyen és ehhez hasonló nagyságú terméssel kell beérniük. Ha pedig a húsárak oly mélyre zuhannak (s ott maradnak tartósan), mint manapság, akkor már a viszonylag olcsó saját gabonát sem érdemes feletetni a jószággal. Nota bene, sokan már azt vallják, jószágot nem (még aprójószágot sem) érdemes tartani. Bizony szomorú látvány, hogy sok portán nem csupán a sertéstenyésztésről mondtak le. Számos helyen üresek a fiatal baromfi számára épített ketrecek is. Jó néhány háztartásban úgy vélik, hogy sem napos, sem előnevelt csirkére nem telik. Nem repes a háziasszony szíve az örömtől akkor sem, ha fél tucat öregedő tyúkja közül valamelyik megkotlik.

Arany igazság: a földet nem lehet becsapni. Márpedig amit az utóbbi tíz esztendőben földművelés címén elkövettünk, az méltán váltaná ki dédapáink rosszallását. Akik közül bizonyára nem egy hadilábon állt az írás és olvasás tudományával, ám azt egy életre megjegyezte, hogy a földből a terméssel kivett tápanyagot mindenkor pótolni kell. Az öregek mesélték: az egy árva tehénkével a szegényparaszt is gondosan összegyűjtötte, érlelte és (meglehet ugyanazzal a jószággal) gondosan beszántotta az őszi, illetve a téli hónapok folyamán kivitt trágyát. Azzal védekezünk, hogy bennünket állandóan sújt a pénztelenség. Ez igaz. Ám szerintem ennél jóval nagyobb kárt okoz a felelőtlen szemléletmód. A "valahogy csak kialakul majd" – az utóbbi ötven év ilyetén életfilozófiája még mindig sokak vezérelve. Holott be kell látni: ha csupán a technológiai minimumot tartjuk be, akkor legfeljebb csak a befektetett költségek térülnek meg. Ám ha az alatt teljesítünk, akkor menthetetlenül ráfizetünk. Aki költségspórolás címén nem megfelelő vetőmagot használ, kihagyja a gyomirtószerezést, fejtrágyázáskor fele adag műtrágyát használ, az... megkísérti a sorsot.

A földművelés, pláne ha meg is akarunk élni belőle, az anyagi befektetésen túl naprakész, friss tudást kíván meg tőlünk. Amikor nemrég becsöppentem az uborkatermesztők tanfolyamára, bizony kellemes meglepetésben volt részem. Mert úgy tűnt, nem a tanítványok és a tanárok cserélnek eszmét, hanem egyenrangú partnerek vitatkoznak fajtáról, művelésmódról, a tápoldatok összetételéről... Állítsuk mi is magasabbra a mércét!

Kovács Elemér