2003. május 15., csütörtök                                                                  Közéleti lap                                                                  71. (16 573.) szám


Kárpáti Igaz Szó

Bátrabban ruházzanak be a magyarországi vállalkozók Kárpátalján – hangzott el egyebek mellett az UMDSZ-küldöttség – Gajdos István elnök, illetve Kőszeghy Elemér alelnök – és Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének ismerkedő találkozóján. »»

A kárpátaljai születésű Vaszil Durdinec a legkülönfélébb posztokon és a legnehezebb időkben – az 1998-as, de különösen a 2001-es pusztító tavaszi árvíz idején és utána – tettekkel igazolta vidékünk iránti elkötelezettségét. De nemcsak hazájában ismerik el tudását, kitartását, az együttműködésre való törekvését, hanem határainkon túl is. »»

Nem tudom, megfigyelték-e, de napjainkban divattá vált a retrohullám meglovagolása. Vagyis a dolgok, történések, folyamatok, áramlatok stb. korszerűnek számító jelenségeivel ellentétes irányba történő fordítása. Az egykor jól bevált, ám az évek múltával korszerűtlennek ítélt, mára már szinte elfeledett módszerek, technikák visszahozatala a gyakorlatba. »»

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy egy család három-négy nemzedékből állt. Ma már inkább csak faluhelyen élnek egy fedél alatt nagyszülők, szülők és gyerekek, s elvétve gyarapítja a generációs palettát egy dédi. Szerepe van ebben a szociális-demográfiai válságnak éppúgy, mint az életforma átalakulásának. »»

Nagy eseménynek lehettek részesei Aknaszlatina lakosai. Ugyanis április 11-én visszakerült eredeti helyére az Ungvár–Kőrösmező közforgalmi út Aknaszlatinát érintő szakaszán a nagyközség határában álló névtábla: "Aknaszlatina". »»

A Felső-Tisza-vidéken szórványban élő magyarok tizenharmadik alkalommal gyűltek össze Rahón, hogy bemutassák, mennyit fejlődtek a magyar nyelv tanulása terén az elmúlt egy év alatt, milyen mértékben sikerült elsajátítani szüleik, vagy már csupán nagyszüleik nyelvét. »»

A nagyszőlősi járási Karácsfalva akár a jelképe is lehetne annak, miként hanyagoltak el jobb sorsra érdemes kistelepüléseket a világnak ezen a táján. S míg társközségeit, Puskinót, majd később Tiszakeresztúrt is bekapcsolták a gázvezeték-hálózatba, a kis falucska még mindig csak várja, mikor jut el házaiba a földgáz. Pedig a helybeliek – bár nem dúskálnak a földi javakban – mindent megtettek azért, hogy az ő otthonaikban is mielőbb fellobbanjon a "kék láng". »»

Nem sikerült az éllovas elleni bravúr az OSZK Zakarpattya labdarúgó-csapatának. Holott Viktor Rjasko tanítványai közel álltak a már szinte felső ligásnak tekinthető Zirka Kirovográd legyőzéséhez. Bár a remélt siker elmaradt, a több mint kétezer szurkoló elismerő tapssal jutalmazta játékosaink igyekezetét. »»




Minden jog fenntartva © 2003 Kárpáti Igaz Szó