|
Kárpátaljai fiatalok is jelentkezhetnek
Ötvösképzés Nyíregyházán
Az idén szeptember elsejétől egy új tanintézet nyitja meg kapuját a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székvárosában: a Nyíregyházi Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium. Az iskola alapítója és fenntartója David Abramjan örmény származású, huzamosabb ideje Nyíregyházán élő szobrászművész. A hír azért érdekes számunkra, mert a szakközépiskolába jelentkezhetnek határon túli fiatalok közöttük kárpátaljaiak is , akik számára tandíjmentes oktatást biztosítanak. Mivel pedig az említett örmény alkotó tagja az ungvári székhelyű Független Képzőművészek Kassai Antal Szövetségének, e közösség elnökétől, Kerecsányi Miklós festőművésztől kértem bővebb tájékoztatást.
Szövetségünk valamivel több mint egy évtizede foglalkozik nemzetközi alkotótáborok, kiállítások szervezésével mondja a festőművész. A szó legjobb értelmében véve, valóban "nemzetközi" a tagság összetétele is, hiszen egyaránt vannak köztünk ukrán, magyar, orosz, és más nemzetiségű alkotók. Az egyik legszínesebb egyéniség kétségtelenül David Abramjan, a Magyarországon és Európa-szerte ismert és elismert örmény szobrászművész, aki nemcsak alkotóként hallat magáról, hanem mecénásként és a művészeti élet szervezőjeként is. Legújabb hasznos húzása az, hogy kezdeményezte egy képző- és iparművészeti szakközépiskola létrehozását, ami támogatásra talált a Nyíregyházi Városi Önkormányzat részéről. Nem titkolt célja az, hogy itt színvonalas oktatásban részesüljenek a tehetséges határon túli fiatalok is. Méghozzá nem akármilyen kedvezménnyel, hiszen a nappali szakos képzés számukra teljesen térítésmentes. A jelentkezési korhatár 1823 év. Fontos tudnivaló, hogy csakis érettségizett fiatalok jelentkezését várják, mert a tanintézetben csak szaktantárgyakat oktatnak.
Végül is mit sajátítanak el itt a fiatalok?
Az ötvös-cizellőr szakmát, emellett magas szintű rajz-, ötvös-, ékszerész-, bronzöntő-, festészeti és szobrászati képzés is folyik, s ezek közül egyszerre több szak is felvehető. A tanmenetben az elméleti ismeretek mellett igen magas a gyakorlati képzés óraszáma. A tanév folyamán a diákok elismert bel- és külföldi alkotók keze alatt sajátíthatják el a szakmai fortélyokat. Az oktatás folyamán színes- és nemesfémmel dolgoznak. A szakmunkásvizsgát tevők lehetőséget kapnak nemesfémek vásárlására, feldolgozására és értékesítésére is. Biztosítva van a diákok kollégiumi elhelyezése és ellátása. Egyébként a képzésre való jelentkezés felvételeiről és az ezzel kapcsolatos további tudnivalókról a szakközépiskola honlapján kaphat tájékoztatást minden érdeklődő.
(radvánci)
|