Aki a munkácsi székesegyházban celebrált szentmisén meghallja a felcsendülő üde, friss, fiatal hangokat, úgy érzi, angyalok kara hirdeti az Isten hatalmasságát. A szívből jövő ének a legszebb imádság, ami az Úrhoz emeli lelkünket.

Szvirida Jánossal, a Munkácsi Római Katolikus Énekkar vezetőjével beszélgetek a kórus létrejöttéről, céljairól.

– 1996 decemberében alakult a kórus a munkácsi magyar iskola és a líceum diákjaiból, tanáraiból, s egy-két értelmiségiből. Csehi Mária meg én gondoltunk arra, hogy szükség lenne egy ifjúsági kórusra. Hiányzott a fiatalság a templomból, hiányzott a fiatalok hangja. Mostanra már húsz-huszonketten vagyunk. Szeretnénk, hogy aki tagja ennek a kórusnak, az ismerje és szeresse meg az egyházi zenét, és közvetlen élménye legyen az Isten-dicséretben azzal, hogy ő is aktívan részt vesz ebben az éneklésben.

– Mint ifjúsági énekkarban, van felső korhatár, vagy csak az illető hangja számít?

– Érdekes módon eddig még nem vetődött fel ez a kérdés. Mindig úgy alakul, hogy csak a fiatalok vesznek részt munkánkban, illetve akik fiatalnak érzik magukat. Tehát automatikusan kikopik az, aki úgy gondolja, hogy túlkoros ahhoz, hogy ifjúnak vallja magát. Alsó korhatár sincs. Amint alkalmas és használható valakinek a hangja, beszállhat.

– Kizárólag egyházi zene szerepel a repertoárjukban, vagy a klasszikusok más műveit is feldolgozzák?

– Amikor összeállt a kis csapat, előbb egyszerűbb dalocskákat énekeltünk, aztán lassan-lassan az igényesebb műfaj felé fordultunk. Mostanában igyekszünk csak klasszikusokat énekelni, ezeket számítjuk maradandó értéknek. Ezen belül is főleg egyházi zenével foglalkozunk, néhány esettől eltekintve, amikor felkérésre énekelünk nem egyházi rendezvényeken. Adtunk már elő darabokat Halmos Lászlótól, Kodály- és Bartók-műveket, középkori gregoriánt. Jelenleg Werner Alajos Mercedes-miséjét énekeljük a szertartás állandó részeként.

– Milyen rendezvényekre kapnak meghívást, illetve szoktak-e versenyeken részt venni?

– Versenyeken elvi okokból nem veszünk részt. Az Isten dicsőségére való éneklést nem lehet versennyel lemérni. Az ember Isten dicsőségére úgy énekel, hogy mindent ad, a legkisebb alkalomkor ugyanúgy, akár a legnagyobb alkalomkor. Nem a magamutogatás a célunk, igaz, mindenkinek jólesik az elismerés. Rendszeresen részt veszünk viszont az olyan egyházi zenei találkozókon, mint a mostani Katolikus Egyházzenei Találkozó, amire immár ötödik alkalommal kerül sor Munkácson. Kárpátalja különböző településeiről érkeznek kórusok Ungvártól egészen Rahóig. Ez sem verseny, hanem együtténeklés.

Sok meghívást kapunk az anyaországból, de nem csak oda szoktunk utazni. Tavaly például egy nagyböjti koncertsorozatot adtunk, ami Ungvár, Munkács, Nagyszőlős, Aknaszlatina és Rahó érintésével zajlott.

– A tagok önerőből fedezik a szükséges költségeket, vagy vannak támogatóik?

– Gyakorlatilag semmilyen jövedelmünk nincs, mivel nem a pénz miatt énekelünk. Sok alkalommal támogat bennünket a helyi egyházközség, többször segítette a kórus utazásait a püspök úr személyesen.

– Ukrán nyelvű énekkarokkal tartják a kapcsolatot?

– 1998-ban, az árvíz után eszünkbe jutott, hogy egy jótékonysági koncertet kellene szervezni. Erre meghívtuk más történelmi egyházak kórusait is a munkácsi székesegyházba. A bevételt átutaltuk a Caritasnak, amely az árvízkárosultak javára fordította az összeget. Tudtommal ez volt az első alkalom, hogy a négy egyház egy helyen képviseltette magát.

Nyeste Júlia