|
Sok helyen semmibe veszik a tűzbiztonsági előírásokat
Templomtüzek Kárpátalján
Naponta jelennek meg tudósítások a lapok hasábjain tragikus, súlyos tűzesetekről. Tény, hogy a szakemberek által elvégzett elemzés egyértelműen mutatja, hogy a tűzbiztonság terén komoly bajok vannak. Évről évre nő a tragikus balesetek száma. A kárpátaljai tűzesetek döntő többségénél az emberi felelőtlenség dominál kiváltó okként. A lángok az esetek 70 százalékában az otthonokban okoznak pusztítást. Azonban egyre több a probléma a más tulajdonban lévő objektumokon is. Sok vállalat, közület vezetői egyszerűen semmibe veszik a tűzbiztonsági előírásokat, nem tesznek semmit annak érdekében, hogy a tűzoltóság által javasolt biztonsági intézkedések legalább egy része megvalósuljon.
Az ilyen vezetők nagyobbik hányada azon a véleményen van, hogy a tűzbiztonsági szabályok betartása, a biztonsági berendezések felszerelése elsősorban a tűzoltók érdeke. A konkrét esetek, az előbb-utóbb bekövetkező tragédiák azonban végül rádöbbentik őket arra, hogy hibáztak. Csakhogy ilyenkor már rendszerint késő.
Hasonló helyzet alakult ki az idén a kárpátaljai kultikus létesítmények körül. Négy hónap alatt négy templom égett le. Ezek közül három műemlék a técsői járásban vált hamuvá. A tragikus események sorát a ternovói templom nyitotta meg. Ezt követően vált a tűz martalékává a krivai, majd pedig a neresznicai fatemplom.
A legutóbbi templomtűz április 27-ről 28-ra virradó éjszaka a perecsenyi járási Szvaljavkán történt. A nem oly rég, 1990-ben épült szentély két felekezetnek szolgált. Ugyanis a pravoszláv és a görög katolikus gyülekezet közösen használta, mégpedig békében, egyetértésben.
A perecsenyi tűzoltók ügyeletére éjjel, 0 óra 7 perckor futott be a riasztás. A helyzet súlyossága miatt egyszerre két egységet kellett az oltáshoz vezényelni. A települések békés éjszakai nyugalmát a rohamkocsik szirénája törte meg. A fából épült templomot elborító lángokat a tűzoltók már messziről megpillantották. De sok időt vesztettek az oltásra igyekvők, mert a 32 kilométeres távolság megtételét a félreeső faluig az útviszonyok is nehezítették.
A helyszínen már mindent hatalmukba kerítettek a magasra csapó lángok. Nagy csata kezdődött, ami több mint három órán át tartott. Volt víz is elegendő, de a tűzoltók küzdelme reménytelennek bizonyult. Leégett a tetőzet, megsemmisült valamennyi berendezés, csak a falak üszkös maradványaira virradt rá a reggel. A szakértői vizsgálat kiderítette, hogy a tüzet a tetőtérben keletkezett elektromos rövidzárlat okozta. Igor Matvijcsuk, a megyei állami tűzoltóparancsnokság helyettes vezetője szerint a templomok nagyrészt a szakszerűtlenül szerelt elektromos vezetékek áldozatai. A hevenyészve elvégzett szerelési munkák miatt megyénk számos fatemploma komoly veszélyben van.
Fegyir Filip,
a megyei állami tűzoltóparancsnokság propagandaosztályának vezetője
|