2003. április 24., csütörtök                                                                  Közéleti lap                                                                  61. (16 563.) szám


Kárpáti Igaz Szó

Új szelek fújnak Nagymuzsaly táján?
Ismét termel az aranybánya

Nagymuzsaly joggal számított mindig is a beregszászi járás aranybányájának. Igaz, korábban csak átvitt értelemben, mivel a környékbeli domboldalakon termett szőlőből készült bor messzire eljutott innen, keresett cikk volt sokfelé. Aztán a hírhedt gorbacsovi alkoholellenes kampány idején barbár módon elpusztították az ültetvényeket, amelyeket később már csak részben sikerült felújítani.

Aztán jött a valódi aranybánya, melyhez vérmes reményeket fűztek. A geológusok ugyanis gazdag aranyérc-lelőhelyre bukkantak, s 1999-ben végül – mert azért akadtak, akik kétségbe vonták kitermelésének célszerűségét – zöld utat kapott a nemesfém nagyüzemi kitermelése. Megnyílt az aranybánya, az pedig csak emelte az esemény rangját, hogy Leonyid Kucsma államfő kárpátaljai útja során személyesen is felkereste az éppen akkor beinduló Ukrajinszki Polimetali Állami Rt.-t. Sőt, az első aranyrudat az elnök jelenlétében öntötték ki.

Az eseményről, majd később az arnybánya sikereiről lapunkban is beszámoltunk, s akkor még úgy tűnt, a fejlődés töretlen lesz, és Muzsaly egész Kárpátalját bearanyozza. S nemcsak képletesen, hírneve révén, hanem a kitermelésből származó, s a vidékünkön lecsapódó gazdasági haszon révén is. Amihez az szolgált alapul, hogy a beindulás évében ugyan még csak 23,8 kg aranyat termeltek ki, 2000-ben viszont már 134,8 kg-ot, s ez igencsak perspektivikus dolognak tűnt, táplálta a reményeket.

Aztán, mint kiderült, korántsem bizonyultak olyan korszerűeknek és hatékonyaknak az üzembe helyezett berendezések, illetve a meghonosított technológiák, azaz hiba csúszott a számításokba. És ez – mivel a gyors és hatékony beavatkozást elősegítő pénzforrás nem állt rendelkezésre – hamarosan a kitermelésben is megmutatkozott. 2001-ben ugyanis már csak 69,2 kg aranyat nyertek ki, vagyis az azt megelőző évinek még a felét sem, tavaly pedig mindössze 18 kg-ra futotta. A drasztikus visszaesés oka az volt, hogy leállt a nyersanyagot feldolgozó ércdúsító üzem.

Teljes egészében viszont mégsem álltak le a munkával. Sőt! Mivel a Nagymuzsalyi Aranybánya és a bázisán működő ércdúsító üzem valójában az egyetlen olyan vállalat volt Ukrajnában, amely nagyüzemi aranykitermelést folytatott, a megfelelő pénzösszeget is előkerítették a gondok orvoslására. Hozzáláttak az aranylelőhely kitermelése második részlegének kiépítéséhez és a dúsító üzem technológiai korszerűsítéséhez.

Nos, a közelmúltban befejeződtek ezek a több mint tíz millió hrivnyába kerülő munkálatok, s újraindult az ércdúsító üzem, ahol immár az aranybánya második részlegén kitermelt érc feldolgozása folyik.

Az aranybánya tehát ismét termel, s ha a dolgok a tervek szerint alakulnak, szeptemberre eléri a havi 5 ezer tonna érc feldolgozását. Ami pedig a jövőben 250–300 kg arany kinyerését teszi lehetővé évente, tájékoztatott Halina Maca, a megyei gazdasági főosztály ásványi anyagokkal foglalkozó osztályának szakembere.

Úgy tűnik, új szelek kezdenek fújni Nagymuzsaly tájékán, méghozzá ezúttal igencsak biztató változásokat sejtetve.

Kmetty Attila



Minden jog fenntartva © 2003 Kárpáti Igaz Szó