Szabó Magda gyermekkora nem volt mindennapi. Szülei – akik szerették volna megóvni lányukat saját gyermek- és felnõttkoruk csalódásaitól, kudarcaitól és fájdalmaitól – külön szigetet, saját világot teremtettek hármuk számára, amelyben nem voltak érvényesek a külvilág szabályai. A saját belsõ szabályrendszer része volt, hogy a nagy tudású, jogász apa, Szabó Elek átadta a mindössze négyéves kislánynak az egyetemen szerzett latin mûveltségét és a latin nyelv ismeretét – apa és lánya szûk családi körben latinul társalgott egymással.
Nem véletlen tehát, hogy az írónõ késõbb latin–magyar szakon doktorál Debrecenben, s az sem meglepõ, hogy számos munkájában fordul a római történelem és az ókori mitológia felé. A pillanat (1990) címû mûve az Aeneis parafrázisa, de szimbólumként számtalan munkájában, illetve azok címeiben szintén felbukkannak az ókori mitológia és a latin kultúra szereplõi. Ilyen alak többek között Csándy Katalin, a Danaida (1964) címszereplõje, aki a mondabeli király lányaihoz hasonlóan haszontalan életre van ítélve, mivel képtelen felismerni – s mindig utólag döbben rá –, mit kíván tõle adott helyzetben a környezete; de ilyen figura A Pilátus (1963) Szõcs Izája is, aki megözvegyült anyjának mindent megad, ami pénzzel elérhetõ, akit szeretet, figyelem és értelmes elfoglaltság híján félig-meddig öngyilkosságba hajszol.
Mindezek ismeretében nem meglepõ, hogy – többéves kutatás, ismerõsökkel, barátokkal való beszélgetés, naplók és háztartási könyvek elolvasása után – a bonyolult szerkezetû, cselekményû, a számtalan szereplõt és azok szövevényes kapcsolatait felvonultató eseménysorban Szabó Magda felismerte anyja élettörténetének eposzjellegét, s a Régimódi történetben alkalmazza is annak stiláris-formai elemeit, az eposzi kellékeket.
Ebben a családi eposzban a nõk – köztük is elsõsorban Jablonczay Lenke – a hõsök. Õk azok, akik a XIX–XX. század fordulójának konzervatív világában is megállják a helyüket, és igyekeznek helyrehozni, ellensúlyozni a család férfi tagjai által elkövetett hibákat. Küzdelmük azonban, e férfiak uralta világban – az eposzi hagyományoknak megfelelõen – szükségszerûen, talán végzetszerûen, kudarcra van ítélve. „A Régimódi történetben Rickl Mária valamennyi férfinál erõsebb, Jablonczay Lenke is törhetetlen. A nõ hordozza a méltóságot… Persze ezek a „példa-asszonyok” nagy árat fizetnek. Sohasem gyengülhetnek el, sohasem lehetnek gyanútlanok, nem élhetnek családi boldogságban” – írja Jókai Anna egy Szabó Magda munkásságáról szóló elemzésében.*
A Kanna, hattyúkkal címû elsõ, bevezetõ fejezet az in medias res indítás tipikus példája. Az olvasó ekkor még nem érti, hogy az írónõ és testvére között lezajló párbeszéd, majd a már említett utolsó mondat hogyan kapcsolódnak össze, s hogyan indít el egy cselekménysort. A bevezetõ egyben a propozíció szerepét is betölti, e fejezetben ismerjük meg a mû témáját: Jablonczay Lenkének és családjának történetét.
A segélykérés, invokáció csupán közvetett a bevezetõ fejezetben – a Milwaukee-ban eltöltött irreális estén az írónõ képzeletében megjelenik Jablonczay Lenke, Stillmungus Mária Margit és a többi apáca, mintegy segítséget nyújtva és ösztönzést adva a mû megírásához.
A második, Szkéné címû fejezetben zajlik a szereplõk felvonultatása, az enumeráció, s ezzel összekapcsolva a színhelyek bemutatása. Megismerjük a két „szemben álló tábor” bonyolult, szerteágazó kapcsolatait és a hátterüknek szolgáló díszleteket; majd a következõ fejezetekben a párhuzamos, szembeállító szerkesztésmód alkalmazásával a két tábor egy-egy szereplõjét – és egyben Jablonczay Lenke sorsának két, talán legmeghatározóbb alakját: Gacsáry Emmát és Jablonczay Kálmán Iuniort. Ugyanez a szerkesztésmód figyelhetõ meg Rickl Mária katolikus dzsentrivilágának és Bányay Rákhel szigorú protestáns életmódjának ábrázolása kapcsán.
Az állandó jelzõk és hasonlatok (epitheton ornans) gyakori használatával hozza közel a szerzõ a szereplõket az olvasóhoz, betekintést ad a család belsõ szóhasználatába, ezáltal emberibbé, árnyaltabbá teszi a kalmárlány, Rickl Mária vagy az átkozódó Jablonczay Imre alakját.
Számtalan, a mû logikájából nem következõ váratlan fordulat színesíti a cselekményt. Szabó Magda leírásában a két szerelmes – Gacsáry Emma és Jablonczay Kálmán – találkozása és szerelembe esése végzetszerû, elkerülhetetlen, szinte isteni beavatkozás (deus ex machina) eredményének érezzük. Éppígy végzetes az a szinte hübrisz-szerû gõg, megbocsátani nem tudás is, amely Rickl Mária tetteit irányítja, s amelynek megszûnése – s ezt az olvasó is érzi – számos ponton új, pozitív irányba fordíthatná az eseményeket.
Az anticipáció gyakran és a megfelelõ pontokon alkalmazott eszközének segítségével tartja fenn az írónõ az olvasó figyelmét – a már említett in medias res indítástól – végig a mûben. A szereplõk felvonultatása és a színhelyek bemutatása során mintegy mellékesen értesülünk arról, hogy Jablonczay Lenke szülei nélkül, a nagyanyja, Rickl Mária házában nevelkedik majd – hiszen itt játszik piros üveggolyóival –, a szüleivel való kapcsolat megszakadásának magyarázatára azonban még várnia kell az olvasónak.
A megszokott eposzi kellékek közül hiányolhatnánk a perorációt. Az utóhang hiánya a befejezetlenség, lezáratlanság érzetét kelti, legalábbis azok számára, akik nem ismerik Szabó Magda életmûvét, s nem tudják, hogy a történet – amely immár Jablonczay Lenke lányának, Szabó Magda életének története – önéletrajzi kötetek sorában – Ókút (1970), Mézescsók Cerberusnak (1999), Für Elise (2002) – folytatódik.
A felsorolt eszközök nem elõször tûnnek föl Szabó Magda mûvészetében. A Régimódi történet elõtt született mûveire is jellemzõ, hogy a hõsök arcképei együtt, egymás mellett, párhuzamosan jelennek meg a cselekményben. A figurák jellemzõen nem fejlõdnek, kész alakok, akiknek sorsa, egyénisége készteti azonosulásra az olvasót. Szerkesztésmódjára jellemzõ, hogy – valószínûleg családi örökségként – azt a folyamatot igyekszik megragadni regényeiben, ahogyan a különféle sorsok szinte áttekinthetetlen bonyolultsággal egymásba fonódnak. Emellett jellemzõ a férfialakok színtelensége, jellegtelensége is, akik csak mint a nõk „kiegészítõi” léteznek a szövegben. **
Szabó Magda mûveinek és munkásságának talán legjellegzetesebb és leginkább figyelemre méltó, becsülendõ vonása, hogy minden regényében – legyen szó akár történelmi vagy társadalmi konfliktusokról, szülõ–gyerek vagy férfi–nõ kapcsolatról, szexualitásról – mindig kíméletlen-kegyetlenül kimondja az igazságot, mert ahogy ezt A pillanat fõhõsnõjének, Aeneas feleségének, Creusának a szájába adja: „Nekem ne legyen boldog és világoskék az irodalom, hanem fekete, mint az alvadt vér, hazudni bárki tud, honorárium nélkül is, de aki pénzt vesz fel érte, az igazat beszéljen…” ***
* Forrás: http://gizi.dote.hu/~hajnal/alf9710/jokai.html (Jókai
Anna, 2005-04-01)
** Forrás:
http://mek.oszk.hu/02200/02227/html/03/542.html
*** Forrás:
http://gizi.dote.hu/~hajnal/alf9710/jokai.html (Jókai Anna, 2005-04-01)/SZABÓ
Magda A pillanat, Magvetõ Kiadó, Budapest, 1990, 154.