„Szóval kötelesség híján a kecskénk lassan elkanászosodott”
Nem csak az ökör következetes
Gyerekkorom
meghatározó élményei közé tartozik,
hogy számos állattal közeli barátságba vagy
konfliktusba keveredtem. A kecskét gidaként az elsõ,
felnõve a második csoportba sorolnám. A születése
után rögtön csetlõ-botló, bukdácsoló,
kis szakállkájával mekegetõ állatot nem
lehet nem szeretni. Hamarosan azonban szenvedélyes és következetes
ellenféllé cseperedik – aki nem ismer sem istent, sem embert,
sem játék- és egyéb szabályokat. Tántoríthatatlanul
követi nem túl éles eszét, és válogatás
nélkül lerág mindent, ami lerágható.
Kiskoromban sokszor
olvastam Bálint Ágnes könyvét: A szitakötõk
szigetén Reich Károly rajzaival a szerethetõ állatokhoz
vitte közelebb a kecskét (Móra, 1969). Giduci a csengõjével
és az állandó öklelhetnékjével belopta
magát a gyerekszívekbe. És ugye, ott van még az
a kacska is, aki mindig remekel.
Családunk
elsõ igazi otthona viszont „áldozatul esett” a kecskéknek.
A kertvárosi övezetben mintegy 200 négyszögölön
negyven kecskét tartó szomszéd igencsak megutáltatta
velem ezt az állatfajt, pedig errõl a kecskék alig tehettek.
Õk csupán következetesen átjöttek a kerítésen
– átugrották vagy ledöntötték –,
s mindent megettek, mint a jó indiánok. Végül bedobtuk
a törülközõt, elköltöztünk.
Kecskét mesébe?
Ezek után
kíváncsi voltam, milyen történeteket farag Kányádi
Sándor errõl a hátrányos helyzetû állatról.
Verseit akkor szerettem meg igazán, amikor a nyolcvanas évek
második felében Illyés Kinga elõadásában
lemezrõl hallottam. Nem sokkal késõbb, egy író-olvasó
találkozón után készséggel válaszolt
a kérdéseinkre, akkor még egy fénymásolt
iskolai újságot szerkesztettem. Közvetlensége, humanizmusa,
derûs bölcsessége lefegyverzõ.
És az életszeretete is. Nagyon jól tudja, milyenek a
kecskék, hiszen székely földmûvescsaládból
származik. A könyvecske fõszereplõjét sokszor
eltángálják, hiszen fölborítja a tejescsuprot,
lerágja a rügyeket, megdézsmálja a káposztaföldeket
vagy csak föl akarja öklelni a szúnyogot. Közben folyamatosan
mozog a rágó- és rúgóberendezése,
amivel kihívja maga ellen – a menyecskét. És a macskát
és a szöcskét és a fecskét. A kecske pedig
majd minden történetben elkanászosodik.
Kányádi
kedves meséit a szereplõk nevében rejlõ játékossággal
is megfejeli. Ehhez nagyon ért, a leghétköznapibb momentumokat
is olyan nyelvi leleménnyel képes továbbadni, hogy az
õ elõadásában talán még a politika
hírei is fogyaszthatók lennének. És nem tud kibújni
a bõrébõl: a kötet végére beillesztett
két kecskeverset is. Szinte már megint megszerettem a kecskéket…
A kecskéknek is lehet csíkos zoknija
A könyvet
Szegedi Katalin akril és kollázs technikával készült
illusztrációi díszítik. A múlt héten
nyílt kiállításán (Újlipótvárosi
Klub Galéria) elmondta, hogy nagyon kedveli a kecskéket, öntörvényû,
bolond állatnak tartja õket. Új oldaláról
ismertem meg a grafikust: a korábbi könyveiben szinte csak királylányokat,
régmúlt idõkbeli történeteket rajzolt, azonban
a Kányádi-meséknek nem tudott ellenállni. Végtelenül
finom humorral oldotta meg a számára szerintem egyáltalán
nem idegen feladatot. Aki látta már a kiállítást,
tudja, hogy a madártolltól a csipkén keresztül a
bútorszövetig mennyi mindent fölhasznál képeihez.
Az épp megszületett kecskegidák a csipkés pólyában
és a többi, humoros illusztráció szervesen (szarvosan)
egészíti ki Kányádi nyelvi játékait.
A Cartaphilus Kiadó
könyvében egy ritka-ritkán kedves állat és
környezete bájos-humoros történeteit, életképeit
olvashatjuk egy nagyszerû költõ tollából,
hasonlóan humoros-szellemes illusztrációk kerítésében.
Úgy tûnik, idén több gyerekkönyv is bizonyítja:
nincs szükség okvetlen lézerkardra egy-egy jó mese
születéséhez. A Cartaphilusé is ezek közé
tartozik, igazi szép csapatmunka.
Kányádi Sándor: Kecskemesék
Cartaphilus
Kiadó, Budapest, 2005
Kötött, A/5, 48 oldal
Ár: 1980 Ft
Felelõs kiadó Szász Zsolt
Illusztrálta
Szegedi Katalin
A könyvet
tervezte Oszoli Judit
Képfeldolgozás
Koryürek Ágnes
Nyomta Pauker Nyomdaipari
Kft.
Kányádi Sándor
1929. május
10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye). A világháború
alatt Székelyudvarhelyen jár református kollégiumba,
majd a római katolikus fõgimnáziumba, 1946-tól
1950-ig pedig fémipari középiskolába.
1950-ben a bukaresti
Ifjúmunkás címû lap közölte elsõ
versét. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem
Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerezte magyar irodalom
szakos tanári diplomát. 1955-ben adták ki elsõ
verseskötetét: Virágzik a cseresznyefa.
1960-tól
1990-ig a kolozsvári Napsugár gyermeklap szerkesztõje
volt.
1987-ben meghívták
a rotterdami nemzetközi költõtalálkozóra, de
nem kap útlevelet, ezért kilépett a Román Írószövetségbõl.
Egy ideig álnéven írt: Kónya Gábor.
Díjak, elismerések (rostált)
1971 –
A Romániai Írószövetség Díja (Fától
fáig)
1986 – Déry Tibor-díj
1989 – az év könyve (Sörény és koponya)
és az év hanglemeze díj (Vannak vidékek nagylemez)
1990 – a Castren Társaság díja (Helsinki)
1993 – Kossuth-díj
1994 – Herder-díj (Bécs)
1998 – Magyar Örökség-díj
2000 – a CET millenniumi díja
2002 – a Pro Renovanda Cultura Hungariae fõdíja
2004 – A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje
a csillaggal