Kaláka
"Falusi
dolgozók önkéntes, segítõ szándékú
alkalmi
összeállása egyes munkák közös, ingyenes
elvégzésére."
Procrastinatio
(Halogatás)
Én
a csúcsra sosem jutottam fel,
a völgyben
éltem, hol csendes víz folyik,
hol hûs az
árnyék és lusta a nyár,
hol télvíz
idején, rõzse parázson
dér csípte
krumplit sütött az anyám.
Teli hassal hányszor
álmodoztam...
majd, ha jóra
fordul az idõ
egy pár
jó bakancsra teszek szert,
s megmászom
a csúcsot, hogy
messzi lássak.
Vágyat
tápláltam, tervet tervre raktam,
láttam már
magam
süvítõ
szélben állni egyedül,
lenézni
a szédítõ mélység fenekére,
a csúcson
állva, büszkén és csodálva...
Bakancsom
nem egy volt,
s mind lassan elkopott
a göröngyös
utamon topogva oda s vissza
és a csúcsra
mászás terve rendre elhalasztva...
– na majd,
ha jobbra fordul az idõ –
Mondtam magamnak
s el is hittem már,
hogy tudnám
én, csak várni kell.
Közben
az évek egyre múltak,
fájós
térdeim gyakran megbicsaklanak.
Nézem a
csúcsot... most ismét hó födi... és
– majd, ha
jobbra fordul az idõ –
Mondom magamnak...
Kaskötõ István 1929. július 29-én született Reformátuskovácsházán, tavaly (2004) ünnepelte 75. születésnapját. Pedig fiatalkorában nem sokon múlott az élete, 1956. október végén egy statáriális bíróság államrend elleni lázítás miatt golyó általi halálra ítélte.
Kaskötõ István színésznek készült, 1955-ben végezte el a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskola dramaturg szakát. 1956-ban került a békéscsabai Jókai Színházhoz. A Követeljük! címû forradalmi röplapot korrigálta, majd õt választották meg a város vezetõjévé. Letartóztatták és a laktanya fogdájába zárták másodmagával (Hrabovszky László egyetemi hallgatóval) mint „szélsõséges hangadót”. Ám a városban hatalmas tömeg gyûlt össze a színház elõtt, követelve a bebörtönzött foglyok szabadon bocsátását. Másfél óra múlva, a fenyegetõ népharag hatására, a parancsnokság úgy döntött, szabadon engedi õket. Az ’56-os forradalom leverésekor már nem várta be, hogy újra letartóztassák, családjával együtt Kanadába disszidált.
A kormos
vagon tetején
ketten kapaszkodtunk
a FÉLELEM
meg én..
s ahogy az éj
leszállt...
(negyven évig
tartott)
ment a vonat lassan,
ki tudja miért
néha meg-meg
állt.
Valahol a sötét
horizont mögött
Szolnok bújt,
mint egy bûnös,
kit rossz útra
vitt a sors.
A Sors, az az ostoba
véreskezû
vaksi ribanc
röhögve
várt a Tisza fölött
s a vézna,
fáradt alig-ember,
– csupán
egy kölyök aki voltam –
álmok nélkül,
arasznyi múlttal,
én csak
haza vágytam...
Mindegy, hogyan
csak már
túl lenni
a szén-lapátolós
pokol kapuján...
hol nyugat meg
kelet oly könnyen
helyet cserélt...
Pest vagy Szibéria
–
perdült a
szerencsekerék...
A vesztes? Hogy
mennyi volt
örök
titok maradt.
Keletre vitte õket
az új rokon,
testvéri
gonddal,
tábort vert
nekik túl az Urálon.
(Tavaszi emlékezés
- Harag, részlet)
Bár
az új világban próbálkozott a kulturális
életbe visszatérni (1965, San Franciscó-i Nemzetközi
Filmfesztivál, Díj és oklevél), élete kirakatrendezéssel,
pincérkedéssel, szakácskodással, épületgondnoksággal
és más, ahogy mondja, „kenyérkeresõ foglalkozással”
telt. Hazájában veszélyes gazembernek, gyilkos fasisztának
titulálták. Hogy mennyire nem igaz, nemrég határolta
el magát az újfasiszta elemektõl. 1994-ben nyugdíjba
ment – a kert, cica, kutya és az írás foglalja le.
„..arra vágytam, hogy legalább olyan munkám legyen,
amit élvezettel tudok csinálni. Már-már úgy
nézett ki a dolog, hogy sohasem kerül rá a sor, míg
aztán egy szép napon – hetvenéves késéssel
–, rátaláltam. A Kaláka. Igaz, hogy igen gyatra
a fizetség, ha a semminél is kevesebbet fizetségnek lehet
nevezni, de a velejáró öröm annál nagyobb.”
Saját pénzébõl és adományokból alapította meg a Kaláka címû folyóiratot, megszerezte az internetes jogokat (www.kalaka.com). A lap célja nemcsak megismertetni a klasszikus magyar kultúrát a szétszórtan élõ hazánkfiaival, hanem a mai kortárs, azon belül is az amatõr irodalom terjesztése, nemritkán a külföldön élõ magyar alkotásoké. Minden alkotó részt vehet a Kalákában, amit a saját készítésû Kritika rovat segít, erõsít. Rövid idõ alatt a Magyar Elektronikus Könyvtár, a Heted Héthatár, az Irodalmi Rádió, az Amatõr Irodalmárok Klubja, a Mûvészetek.hu, az Aurin, a CanadaHun.com és a Se-magyarok fóruma is felfigyelt mûködésére. Az újság többezres látogatottsággal büszkélkedhet. A szépen és jól szerkesztett médium ma már bizonyítéka, hogy szorgos munkával, odafigyeléssel, szeretettel még egy nonprofit lap is meghatározója lehet kulturális életünknek.
„Olvassanak bennünket! Munkánknak értelmet Önök tudnak adni, Önök, az olvasók! A versek, a könyvek csak akkor élnek, ha egy emberi kéz felemeli, lapoz közöttük, s elolvasva azokat átéli az alkotás nagyszerûségét, ill. megérzi az emberi szellem nagyságát! Azt se feledjük, a világegyetemben csak az Ember az, aki olvas!”
Hetvenöt év után
Sejtés
már csupán a volt sok barát,
mint út
porában múló lábnyomok,
mint emlék
morzsák egy lakoma után,
szerte hulltak,
arcok, kézfogások...
Magamban a voltnincsrõl
álmodok.
Nincs már
hangos okoskodás
nincs harag, sem
öröm,
nincs megbánás,
vagy panasz...
Jó volt
hozzám a sors
és feledni
jó a bajt,
a fájó
bántást a vesztett álmokat,
a sok-sok reményt
ami jött és elmúlt,
mint nyári
zápor
tisztuló
kék ég alatt.
Klárikával
ketten, idegen partokon
hajótöröttek,
elfeledve,
de veszve nem,
holdtöltét
várva, hogy múljon az idõ,
emlékek
között a jót keresve
idézzük
újra, néha ki se mondva
ami volt, vagy
lehetett.
Újra
zöldül a kert...
százszínû
virág virít,
nyolc tuja nyúlik
a magasba
ahol csak a semmi
volt...
Ma reggel zajos
madársereg
cseveg s a
a nyárfa
levél köntösét libbentve
a nyugati szél
ünnepi zsoltárt dúdolt.
Hetvenöt
év...
Csupán egy
villanás a végtelenben,
de fárasztó,
hosszú volt az út
és az elfutó
tájak már
lassan összefolynak.
Ennyi az
élet..?
Majd jön az
õsz,
lehull a virág,
a sok levél,
marad a csupaszság...
Aztán jön
a tél...
...de addig,
kertem hûs
ölén
emlék-füzérem
morzsolom.
„Kiadványunk célja, hogy a hazai és külföldön élõ magyar alkotók mûveit a világon szerteszét szórt olvasók számára hozzáférhetõvé tegye.”
Nem marad más hátra, mint hogy nagyon sok örömet és hosszú, alkotó életet kívánjunk Kaskötõ Istvánnak és Kaláka folyóiratának.