Feleségem a postával hozta be a ducus csomagot, és nyomta a kezembe: Ez neked jött! Az elsõ meglepetés ekkor ért, hiszen Balázzsal egyeztetni szoktuk, hogy milyen könyvet küld a Papirusz számára. A levélküldemény felbontása után ért a következõ meglepetés: egy nagyon szép kivitelû kötet bukkant elõ Gyalogjáró történelem címmel, jobb alsó sarkában [szociográfiák] felirattal. Aztán jöttek sorban a kisebb-nagyobb meglepetések, a kedvenc papírfajtámra nyomtatott (nem csillogó mûnyomó), karakteres betûk, no és egy ajánló szöveg: Mika Robinak – régi értékek fáradhatatlan õrzõjének – barátsággal, szeretettel ajánlom. Utolsó meglepetés maga a tartalom volt, hiszen nem véletlenül a címben emlegetett történelem, az ajánlásban szereplõ régi értékek és a zárójeles szociográfiák sem. De ne fussunk ennyire elõre!
Régen tudjuk, hogy az igazán izgalmas, különleges történeteket maga az élet adja, ezzel együtt az igazi hõsöket is. Lehet bármilyen jó (?) egy valóságshow, csak szemfényvesztés, sokszor megrendezett, szerkesztett, elõre lefutott, szintetikus, talmi, ízetlen rágógumi, amit az emberek elé löknek, hogy csócsálhassák az igazi történetek helyett. Mert az igazi valóság maga az élet, a mindennapi hõsök itt keresendõk, azok között a kis-nagy emberek között, akik egész életükben hivatásuknak éltek, vagy „csak” átvészeltek egy-egy nagyon nehéz korszakot. Az õ történetük, a mi történelmünk, amit veszni hagyni vétek, lesöpörni egy mozdulattal árulás saját magunkkal szemben. Spencer szerint elég egy cseppnyi élesztõ a tejbe, hogy megfertõzze. Ezt általában negatív értelemben értelmezzük, de pozitív hasonlatként is vehetjük, hiszen a létrejövõ kovász kenyerünk lelke, életünk biztosítéka. A példamutatás, az elkötelezett hivatástudat élesztõje lehet egy kis közösségnek, majd az egész nemzetnek is.
A szociográfiák zárójeles használata indokolt, hiszen "igazi" szociográfiával a kötet túlnyomó részében nem találkozunk. A kötet "elbeszélések"-bõl áll, amelyeket Fûzfa Balázs gyûjtött össze még a rendszerváltás elõtt, a nyolcvanas években. A történetek ugyan megjelentek az ef-Lapokban és az UNIÓ-ban (Tamási Orosz János fõszerkesztõnek hála), de a kollekció lényegében a fiókban maradt, mert az írások nemcsak az akkori érában voltak kényesek, hanem még késõbb sem kerülhettek – félelembõl vagy számításból – a nagyközönség elé. Utólag belegondolva szinte érthetetlen, hogy ezen egyszerû emberek élettörténetei miért irritálták a kiadókat, hiszen nincs bennük más, mint amit már amúgy is régóta tudunk, tudtunk. Ebbõl a szempontból azt kell mondanom, hogy az Argumentum Kiadó hõstettet hajtott végre, amikor megjelentette a könyvet.
A történetek bemutatása elõtt a legjobb, ha a szerzõ elõszavából idézek:
Az elsõ szöveg hõse, Simon Rozália száz és száz szülést vezetett rekkenõ hõségben és hóviharban egyaránt. Szép kort ért meg, s bizony volt néhány olyan évtized, amikor elmondhatta volna magáról, hogy a kis szigetközi falucskában, Mecséren élõ emberek mindegyikét õ látta meg elõször, amint kibújik édesanyja méhébõl.
A következõ „fejezet” egy második világháborús hadifogság története, mely díjat is nyert egy szociográfiapályázaton a szegedi egyetemen (a nyolcvanas évek elején), akkor tabunak számító témája miatt azonban évekig nem közölte egy folyóirat sem. Ma már sok ilyesfajta naplót, filmet, egyéb feldolgozást láthatunk, olvashatunk, de talán mégsem érdektelen, hogy egy – Mecsérhez szintén erõsen kötõdõ – falusi asztalosmester életén hogyan gyalogolt keresztül a háború, a történelem. [Az írás értékét emeli, hogy Fûzfa Balázs megõrizte az eredeti autentikus dialektust, így a történet ízes elõadása egészen különleges élményt adott számomra – M. R.]
A következõ beszélõ egy tanító-igazgató-régész ember, aki négy évtized alatt olyasvalamit hozott létre, hogy halála után nem sokkal emléktáblát is állítottak neki. Falujának apraja-nagyja az õ szellemi gyermeke; Kajárpércen valahogy más a levegõ attól, hogy az emberek, Kovács József tanító tanítványai, megbecsülik a múltjukat.
Margarita apácanõvér is ismerte a nevelõi pálya minden csínját-bínját és a legfontosabb pedagógiai törvényt: a növendék méltósága még a szakmaiságnál is elõbbre való.
Az ötvenes-hatvanas években dolgozott tanítóként Szombathelyen Medgyes Jánosné. Látása egyre romlott, s miután el kellett hagynia a pályát (hogy valójában miért, azt is elmondja nekünk), minden percét öt saját és fogadott gyermekeire, (magán)tanítványaira fordította. A szorongató szegénységtõl és a politika vandalizmusától sem hagyta magát és családját soha megfélemlíteni, meggyötörni, egyetlen pillanatra sem.
Az utolsó szövegegység a közelebbi múltról ad sajátos képet. Tanárképzõs fõiskolások mondják el véleményüket a jelenrõl – a rendszerváltás elõtti pillanatokban. Izgalmas ma újraolvasni ezeket a megnyilatkozásokat. S ebben a fénytörésben még különösebb hangsúllyal jelennek meg a megelõzõ szövegek is, hogy összességükben – reményeim szerint – egyfajta képet adjanak a „rövid huszadik század”-ról (1918–1989).
Egyszerû emberek nem mindennapi életét ismerhetjük meg a kötetbõl. Ám nem csak a szereplõknek van történetük, hanem a borítón lévõ háznak is, de ezt már fedezzék fel önök, kedves olvasóink!
„Az írások kötetbe való rendezése mellett azért döntöttem, mert úgy látom, mésfél-két évtized múltával sem veszítettek »aktualitásukból« – másrészt van valami közös bennük: a megszólalók sorsának egyedisége és a mindegyikõjük történetében megmutatkozó tisztelet az ember iránt. Ez az a többlet, amit igazán csak együtt tudnak elmondani.” (Részlet a fülszövegbõl)
Fûzfa
Balázs: Gyalogjáró történelem [szociográfiák]
Argumentum Kiadó,
2005
A borítót
Scheffer Miklós tervezte, Szinetár Csaba mecséri fényképe
felhasználásával
Felelõs kiadó: Láng József, az Argumentum Kiadó
igazgatója
Felelõs
szerkesztõ: Hegedõ Mária
Nyomta: az Argumentum
Kiadó nyomdaüzeme
Méret: AK
40-ed
Kartonált,
148 oldal, 1600 Ft
ISBN 963 446 327
4