+ 
IFI magazin * 2003. április
+
Ez a szám letölthető a nyomtatott újság hű formájában is, teljes terjedelemben is (48 oldalon!) PDF-formátumban (pl. Acrobat Reader). Terjedelme 2,8 MB. A letöltéshez kattints ide!
A fenti képek nem tartoznak a „képtelenség“ kategóriába. Vörösmarty 19. században írt sorai a 21. században is aktuálisak! Nehéz, nem is lehet objektív állásfoglalást megfogalmazni az iraki háborúval kapcsolatban. Másképp értékel az, aki most vesztette el hozzátartozóját, és máshogy az, akivel ugyanez történt, de 2001. szeptemberében. Nem tudható viszont az sem, hogy mekkora — későbbi — tragédiáktól védheti meg a világot ez a háború. Egy biztos, alaposan megosztotta a világot, és igazi győztesek itt nem lehetnek.
Terry Jones brit humorista, az egykori Monty Python tagja Bush-ellenes pamfletet tett közzé a nemzetközi sajtóban:
Nagyon örülök George Bush, amerikai elnök indoklásának Irak bombázását illetően. „Elfogyott a türelmem“— mondja.
Hát nekem is!
Rühellem ezt a szomszéd Johnson urat, aki pár házzal arrább lakik és Patel urat, aki bioboltot működtet. Ez a Patel úr, ne kérdezze honnan tudom, tudom, nos ez a Patel úr tömeggyilkos. És egyébként is mind a kettőjüknek olyan buzi képük van, és biztos vagyok benne, hogy valami rosszban sántikálnak ellenem, bár egyelőre nem sikerült kiderítenem, mit akarnak. Csak egy bioboltot működtetnek, de tudom, hogy rejtegetnek valamit. Valójában mind a ketten tömeggyilkosok. Éppen ezért teleszórtam az utcát röplapokkal, melyben mindenkit figyelmeztettem: ha nem csapunk le rájuk, egyenként fognak bennünket megölni. Többen megkérdezték tőlem: miért nem fordulok a rendőrséghez? Ez nevetséges. A rendőrség bizonyítékokat követel, az ártatlanság vélelmének betartását és egyéb, az ügyet hátráltató jogokat, miközben Johnson úr nyugodtan szövögethetné gyilkos terveit, Patel úr pedig titokban ölhetné az embereket. Azóta egy géppisztollyal járkálok az utcán — de hát jogom van megvédeni saját magamat!
Végülis Bush úr megmondta: elég, ha elfogy a türelmem... Bush úr egy biztonságosabb jövőért irtaná ki a terroristákat. De honnan fogja tudni Bush úr, hogy minden terroristát kiirtott? Mert egy terrorista, csak akkor lesz terrorista, ha elkövetett egy terrorcselekményt. Akkor Bush úr ki fogja nyírni a terrorista-jelölteket is? Csakis ezeket ölheti meg, hisz azok a terroristák, akik már elkövettek merényleteket, rendszerint öngyilkos merényleteket követtek el, így azok már meghaltak.
Talán Bush úr ki akar nyírni minden jövendőbeli terroristát? Vajon akkor valósul meg a terve, mikor minden fanatikus muzulmán fundamentalista halott lesz? De mi lesz, ha a mérsékelt muzulmán fundamentalisták áttérnek fanatikus muzulmán fundamentalistává? Vajon nem-e az a helyes út, hogy kinyírjunk minden muzulmánt?
Ilyen alapon nemcsak Johnson és Patel urat kellene megölnöm, hanem fél utcát ki kellene irtani. Feleségem szerint túl sokat engednék meg magamnak, de én nem teszek mást, mint Bush úr logikáját követem: két hetet, vagy csak 10 napot adok az utcának, hogy adják át az összes földönkívülit, csillagközi géprablót, galaktikus útonállót, mert ha nem, akkor lesz ám nemulass!
(www.transindex.ro)
Pegazus hátáról csöppent a világot jelentő deszkákra. A kilencvenes
évek elején különös lázban égtek a dunaszerdahelyi ifjak. Írtak, szavaltak, színészkedtek.
Rendületlenül alkottak a hirtelen ránk szakadt szabadság mámorában. Tóth Attila megírta
Playboy című prózáját, felfigyeltek rá irodalmi berkekben. A folytatás mégis a színészfelvételi
lett. Éppen tíz esztendeje.Miért cserélted a tollat maszkra?
— Úgy tartottam, a színháznak van értelme. Akkor úgy festett a dolog, hogy
az irodalomnak már nincs. A Fókusz diákszínpadhoz a lányok miatt mentem. Az egyetlen
ott játszott szerepem után, egy bulin sokat beszélgettem Czajlik Jóskával. Miatta
választottam a színházat. Tizennégy éves voltam, nem tudtam felfogni, mennyiben tett
jót nekem a forradalom, gyermekként az előző rezsim sem okozott nagy fejfájást. A
baráti társaságom örömére írtam néhány szöveget, melyekről azt hittem, hogy
jók. De mindennap a sors kezében voltam.
A Mária evangéliumában jelentél meg a komáromi színpadon.
— A Jókai Színház akkori hangulatához hasonlót azóta sem éltem át. Van
egy mondás, hogy amennyit kérsz az élettől, annyit jó esetben megkapsz, többet nem.
Nekem akkor egyetlen célom volt. Az, hogy a komáromi színház társulatának tagja
lehessek.
Tíz éve érkeztél. Nem sokkal utána az akkori politika sivár sorsra
kényszerítette a kultúrát, így a színházakat is. Hogy élted meg azokat az időket?
— Nem voltak magasztos gondolataim, hogy valamit csináljak, mert még nem
voltam a csapat tagja. A Playboy című művem hozta hatalmas siker után teljes
önbizalomhiányban vergődtem. Megalázottan, tehetetlenül. Teljesen biztos voltam
abban, hogy minden napomért meg kell küzdenem. Kerestem a helyem, rengeteg kétség volt
bennem. Univerzális akartam lenni, mint minden pályakezdő. Néhány év után, amikor
olyan szerepek jöttek, melyekben nevettetni lehetett, kezdtem megnyugodni. Rájöttem,
hogy egy szűk szeletét birtoklom tudásban a tortának. Azóta tudom, hogy mindenki egy
szeletét birtokolja a tortának, legalább nem marcangolom már magam. Abban próbálok
meg boldogulni, ami jól áll nekem.
Az hogyan alakult ki, hogy Benkő Gézával egy színészpárost alkossatok?
— A sors úgy hozta, hogy egy szobába kerültünk a színészlakáson. Jött
egy öntörvényű, beképzelt ember, akit kénytelen voltam megszokni. Azután
napról-napra tisztábban láttam, hogy amiről beszél, annak van alapja. Néha én is
beszéltem, hogy ne csak ő beszéljen, és rájöttünk, hogy ugyanúgy beszélünk
mindenről. Nagy egymásra találás volt. Sándor György műveiből megszületett az Én
egy analfabéta vagyok című estünk. Olyan ez az előadás, ami minden színész álma.
Telitalálat. Tetszik a közönségnek ez a fajta humor. Eddig még sehová sem adtuk el,
mindenütt úgy kérték. Most pedig a Barátunk, René című estre készülünk az
„Analfabéta“ kitaposta ösvény mentén.
A színházban Talpighy gróf vár az Ibusár című huszerettben. A
negyvenegyedik szereped a neve alapján megint egy vidám figura.
— Nagyon komoly fickó, ezáltal nagyon idétlen. Klasszikus operetthős,
üdítő jelenség. Nem kell semmit túllihegni, nincs lelkiség. Pihentet.
Bárány János
Van Komáromban néhány fiatal, akik mindig nyüzsögnek. Ott vannak mindenhol, ahol történik valami, hacsak nem egyenesen a középpontban. Jó, jó, Komáromban elég sok ilyen van. Szűkítsük a kört…
Megzenésített
verseket játszanak. Adyt, Wass Albertet, Weöres Sándort. Öten vannak: Czuczor Nóra
(hegedű, ének), Gogola Erzsi (ének), Döme Sanyi (nagybőgő, ének), Rigó Attila (ütőhangszerek,
ének) és Molnár Csaba (gitár, ének). Nemrég kezdtek el együtt zenélni, de láthatóan
nem volt nehéz az öszszehangolódás. A beszélgetés a próbájukon folyt. Rövid összenézés
után rázendítenek a ”Don’t worry, be happy…” – refrénű nótára. Ez sok
mindent elmond. Egyébként úgy jött össze a csapat, hogy mindannyian régi és állandó
résztvevői a rimaszombati Tompa Mihály napok élmezőnyének.Hol is kezdődött ez a történet?
Nóra: A három évvel ezelőtti szavalóversenyen. A verseny kezdete előtt,
amikor elsötétült a nézőtér, rendszeresen leadtak egy nyitózenét. Nekünk meg az
volt a szokásunk, hogy hangszerek nélkül, csak úgy, beálltunk, mintha mi zenélnénk.
Attila: Aztán a döntő előtt a „műsorvezető” megkérdezett minket, hogy mit
csinálunk szabadidőnkben, mi pedig elmondtuk, hogy alapítottunk itt, Rimaszombatban egy
zenekart, amely már három éve működik.
Nóra: Azt is mondtuk, hogy ez csak kamu, de hiába.
Attila: Úgy konferált be minket sorra a döntőben, mint a Nagy Csönd zenekar
tagjait…
Mit jelent nektek a rimaszombati fesztivál?
Attila: Azt hiszem, ahhoz, hogy ezt elmondjuk, napok kellenének.
Nóra: Buli, fotelos nénik, sok apró emlék.
Csaba: Minden évben úgy mentünk, hogy a verseny miatti izgalom volt túlsúlyban. Meg
kellett ígérni, hogy ha bejutunk a döntőbe, időben elmegyünk aludni... Úgy
gondoltunk, hogy az egyetlen módja a kijutásnak, hogy közben igazi szórakozás is
legyen, ha énekelt vers kategóriában indulunk.
Attila: És ha már énekelt vers, akkor egyértelmű, hogy Naccsönd.
Nóra: Adott volt egy Rimaszombatban több év óta összeszokott komáromi alapcsapat,
és úgy gondoltuk, hogy ez lesz az. Volt olyan időszak is, hogy heten voltunk, de aztán
fokozatosan kialakult a mostani felállás.
Mi történt eddig?
Nóra: Debrecenben részt vettünk a Kardos Albert szavalóversenyen, ahol
kaptunk egy meghívást Szatmárnémetibe egy Ady-találkozóra. Ott egy összeállítást
kellett adni Adyról-Adytól. Elkészült a műsor, aminek részeként született meg az
első dalunk. A versenyen harmadikként végeztünk, és azóta itthon is több helyen
felléptünk az összeállítással.
Mi az, ami nagyon hasonló bennetek és mi az, ami nagyon különböző?
Erzsi: Ami közös, hogy szeretünk szavalni, szeretjük a verseket meg a zenét.
Sanyi: Viszont majdnem mindannyian más iskolába járunk.
Mit vártok idén Rimaszombattól?
Csaba: A fő célunk, hogy bejussunk a döntőbe. Szabó Csilla megígérte, hogy
ha ez sikerül, akkor feljön velünk a színpadra zenélni és kanalazni fog a
zenekarban. Ezt már nagyon várjuk. Egyébként is különleges lesz ez az idei
fesztivál, mert jó néhány zsűritag úgy döntött, újra versenybe száll.
Lesz-e folytatás?
Sanyi: Ezt most még nem lehet tudni, Rimaszombatban eldől.
Attila: De hát valahogy jövőre is el kell jutni…
És a próba folytatódik. De van még ennek a csapatnak egy másik része is, akik viszont a filmezés terén próbálkoznak. Nóra a Selye János Gimi Diákönkormányzatának elnöke is, ahol nemrég indult be egy amatőr filmklub, persze nem előzmények nélkül. A program elindítója Csaba volt, aki csapatával összehozott egy húsz perces játékfilmet, amit hamarosan a Berlini Ifjúsági Filmfesztiválon vetítenek majd.
Hogy
jött össze a csapat?
Csaba: az alaptársaság, vagyis mi hárman (Rigó Attila, Vajas Feri és én) a
Jókai Színház Légy Jó Mindhalálig című előadásának gyerekszereplőiként
lettünk jóbarátok, aztán csatlakozott egy osztálytársam (Hrabovsky Patrik), a
többiek (Pastorális Tomi, Pathó Andor és még sokan mások), pedig miután megtudták,
hogy mi készül, úgy gondolták, hogy őket is érdekelné a filmezés.
Mi volt a célotok az kezdet kezdetén?
Patrik: Csak a szórakozás kedvéért kezdtük el, viszont jobban sikerült,
mint gondoltuk. Nagyon sok pozitív viszszajelzést kaptunk nemcsak a barátoktól, hanem
a tanárainknak is nagyon tetszik egyrészt, hogy ilyesmivel foglalkozunk, másrészt maga
a film. Az első az volt, hogy egy jobb kamerát szerezzünk a diákságnak, mivelhogy a
filmezés sok mindenkit érdekel. Nem volt egyszerű, de elnyertük a Szülői Szövetség
támogatását, mert fel tudtuk mutatni, hogy mit csináltunk eddig.
Csaba: Most megpróbáljuk hivatalos keretek közé szorítani a dolgot, beindítjuk a
klubot, hogy bárki elkészíthessen egy saját filmet a saját ötleteivel, ahogy mi a
miénket. Hála istennek most már számítógépes programokkal dolgozunk, persze még
sok minden fejlesztésre szorul.
Hogy került el Berlinbe a „nagy mű”?
Mindig is érdekelt a filmes szakma, de eleinte nem mertem komolyabban
foglalkozni vele. Aztán egy időben mindenkitől megkérdeztem, akinek kamerát láttam a
kezében, hogy hol lehet ilyesmit tanulni. S akkor ajánlották a Duna-TV Anyanyelvi
Táborát. Az ott készült filmünk jutott el Budapestre, a Diák-Filmszemlére és ott
ismerkedtem meg a Makói Filmművészeti Műhely vezetőjével. Vele azóta is tartom a
kapcsolatot, látta a filmet és nagyon tetszett neki. Azt mondja, nem kéne abbahagynom.
Ő vitte el a filmet a májusban megrendezésre kerülő berlini diák filmfesztiválra.
Egyedülálló program indult el a komáromi gimiben. Sokan látták, odafigyeltek és támogatják a kezdeményezést. Készül a folytatás is. Reméljük, minél többen kedvet kapnak majd. Az alkalom adott.
Molnár Kriszta
Egy díszkönyv, mondhatnánk, csillogó, kemény borító, 140 krétapapíron
olvasható oldal... De mégsem találó a kifejezés, mert Medgyesi Gabriella és
Ujfalussy Béla könyvének a tartalma a lényeg. Mit is rejt magában? Egy csaknem húszéves
zenekar pályafutásának történetét? Humort és úti kalandokat mintegy húsz országából?
Japán és amerikai körképet? Verseket? Képeket? A válasz minden esetben: igen.
Viszont még annak is érdekes olvasmányt jelenthet, aki egyébként nem is ismeri a Buják
Andor, Szarka Gyula, Szarka Tamás és Pukkai Attila által alkotott Ghymes együttest, ám
érdeklődik a Felvidék elmúlt negyedszázadának kulturális-politikai viszonyai iránt.
Vagy, ha arra kíváncsi, milyen körülményekre számíthatnak a magyar tehetségek, ha
történetesen nem az anyaországban, hanem az annak déli szomszédságában lévő
Felvidéken látták meg a napvilágot...
Mikor 1998-ban megjelent a Ghymes Rege című albuma, még a zenekar ellendrukkerei számára is egyértelművé vált, hogy a Ghymes túllépett egy meghatározó határkövön... Ragadjunk ki néhány mondatot a könyvből, miképp is emlékeznek vissza a fiúk a történtekre.
Csak ők látták így? Nem valószínű. Az Ifi magazin Art-fal rovatának szerkesztője, Juhász Katalin már 1998-ban a következő sorokat írta az Új Szóban: "Ha nem lennék jó "hazafi?, most azt tanácsolnám Dél-Szlovákia gyöngyszemének, a Ghymes együttesnek, húzzanak el innét minél előbb, ha kvalitásaikhoz méltóan szeretnének érvényesülni. Nem is kellene messzire menniük, kétszáz kilométer dél felé bőven elég lenne."
És tulajdonképpen ez történt. És ezt követte 1999-ben a Nyitott Európáért-díj, 2001-ben a Don Quijote-díj, a Magyar Művészetért díj, az Aranyzsiráf, 2002-ben az Emerton-díj, továbbá két arany- és négy platinalemez. Mindez évi 150 fellépés mellett. Közben Szarka Tamásnak Magyarországon megjelent az a verseskötete is, melynek kiadására Szlovákiában még 1999-ben pályázat útján kért (és „persze”, nem kapott) támogatást.
Milyen változásokat hozott a siker? Illetve, miben látják a zenekar tagjai fenn(meg)maradásuk titkát? Csak öt rövid mondat a tengernyi közül:
És végül egy vélemény, a szlovák parlament falai közül:
A. Nagy László, az MKP alelnöke, parlamenti képviselő: „A Ghymes fejlődése szétfeszítette annak az eszmerendszernek a kereteit, amely nem volt képes velük együtt nőni. Példájuk is igazolja, hogy a szlovákiai magyarok körében sok a tehetség, viszont kevesen vannak, akik képesek az akadályok legyűrésére, a kitörésre. Elgondolkodtató számunkra is, hogy nem igazán kedvező az a közeg a kiugró tehetségek számára. Úgy érzem, továbbra is adósak vagyunk nekik.”
Oriskó Norbert
Már nem a dinamit a vére. Másfajta tűz perzseli.
Színházban érzi jól magát. Vagy múzeumban. Rendhagyó beszélgetés közben egy
különös helyszínen. Hangja a régi. Remegtek a képek a falon, amikor énekelt.
Vikidál Gyula mesélt is. Emlékezett. P.Mobilra, Dinamitra. Az aluljárók fiaira. Majd
a világot jelentő deszkákra terelte a szót. Koppány vezérre, a Légy jó
mindhaláligra, Jean Valjeanra. Csillogó szemmel beszélt a musical világáról. Színésznek vagy rockénekesnek tartod magad?
— Nincs vagy. Most már elég sokat dolgozom színházban, inkább arra felé
tartok, hogy a színész címet kiérdemeljem. Bár egyesek szerint a könnyű műfajban
ezt nem lehet kiérdemelni. Pedig a musical döngeti a színházak falait. Szerintem ez a
huszonegyedik század operája. Ezt jó lenne, ha azok is tudomásul vennék, akik
lenézik a könnyű műfajt. Azokban a színházakban, ahol játsszák, már a
második-harmadik generáció nő fel. Jólesik, ha a fiatalok megkeresnek tanácsért.
Az, hogy közben ötvenöt éves lettél, nem zavar?
— Nem érdemes azzal törődni, hogy az ember hány éves, ha van mit
csinálnia. Én pedig érzem, hogy van feladatom! Sok tapasztalattal rendelkezem. Ha
ezeket átadhatom a fiatalok egy részének, már tettem valamit. Remélem, majd többet
tudok tanítani, mint most.
Dévai Nagy Kamillánál. Óbudán.
— Amikor Kamilla megnyitotta az iskolát, szólt, hogy menjek, vár. Akkor nem
éreztem magamban ambíciót ehhez. Most már igen. Amikor elkezdtem musicalt tanítani,
kiderült, hogy néhány, főleg Kárpátaljáról érkezett növendék nem látott még
musicalt. Tehát a cipőtalptól kell elkezdenem a munkát, hogy eljussak a derékszíjig.
A magyar musical eljut majd a nagyvilágba?
— Nehezen, mert ez már üzlet. Webberék mellett csak az a darab rúg
labdába, amely valamiért híres lesz. Mi, a Madách Színházban szerencsések vagyunk,
mert remek háziszerzőink vannak. Jó musicelek születtek Magyarországon a
popfesztiváltól kezdve az Anna Karenináig.
Melyben ismét a Papot alakítod mostanában. Mert felújítottátok.
— Szerednyey Béla megrendezte az egyik végzős musical-szakos osztályban az
egyetemen. Szóltak a színházban, hogy mi lenne, ha ismét műsorra kerülnie.
Mindenkinek tetszett az ötlet. Olyan lett, mint az eredeti, egy-két helyen vannak apró
változtatások. A Beszterce ostroma után megint egy szép történet a színpadon. Az
Anna Karenina Kocsák Tibor és Miklós Tibor talán legszebb műve. Nagyívű történet,
hatalmas érzelmek, operai hangszerelés.
Az operaház fantomja jön májusban.
— A Zsinórmestert alakítom. Epizódszerep. Erősíti a nagy sztorit.
Verekszem majd a fantommal, és meghalok. Előtte huncutkodom majd a lányokkal egy
kicsit. Ijesztgetem őket.
A rock-koncertek után könnyű volt megszokni a színpadot?
— Egy időben mindannyiunknak furcsa volt az, akik kőszínházba jöttünk.
Emlékszem, mennyire megdöbbentett, amikor Charliet láttam a Sztárcsinálók egyik
szerepében. Azután rám került a sor. Az István, a király után a Rockszínházhoz
szerződtem. Ma már nem kérdés ez. A rockzenészek eljárnak a színházba bizonyos
szerepekre. A közönség pedig elfogadja őket. Kalapács József a mai napig
Mephistopheles a Macskákban. De volt már Kinizsi Pál mellett főúr Zalaegerszegen,
énekelt Koppányt Egerben.
Az első Koppány vezér te voltál. Hová teszed ezt a szerepet?
— Nem szeretem ide-oda rakni a szerepeimet. Koppány vezér az első lépések
egyike volt. Hirtelen döntés. Egy rockzenekar frontembereként merész tett volt a
részemről. Senki sem tudta, mi lesz a darab sorsa. Csináltuk a dolgunk. Fiatalosan,
lendületesen. Egyszer csak azt vettük észre, hogy az István, a királyból nem kettő,
hanem tizenhat előadás lett. A következő évben pedig Szegeden több ezer ember várt
a dedikálásra.
Délután kettőkor kezdtük, és este akkor fejeztük be, amikor már menni kellett átöltözni. Koppányt nem lehet csak szereplőként megélni. Addig szereplő vagyok, amíg fent vagyok a színpadon. Azt csinálom, ami le van írva, úgy, ahogy nekem fontos. Ahogy csak akarom. Ezzel a ténnyel találkozik a közönség, aki azt várja, aki te vagy. Tehát azt a figurát, ami a szerep révén belőled lett. És nincs vége, ha lejöttem a színpadról. Egy gömbbe kerül az ember, ami lebeg, és senki sem tudja, hová csapódik. Ettől csodálatos ez az egész.
Bárány János
A minap látott napvilágot a peredi Mortifer együttes Nincs kiút című cédéje. A felvétel a vágsellyei Moonset stúdióban készült, Martin Papp hangmester irányításával. Nyolc dal. Igazi dallamos rock. Saját erőből.
Tizennyolc
óra a stúdióban. Ennyi jutott nekik. Ez alatt az idő alatt dőlt el minden.
— Szerintem elég jól sikerült a cédé — mondta Bán Imi énekes-gitáros, a
frontember a helyi Fényes vendéglőben. — Ahhoz képest nagyon jól, hogy nincs
szponzorunk. A szüleink segítettek, a barátok biztattak.
— Először voltunk stúdióban — lelkendezett Szutyányi Adrián basszusgitáros. —
Nem tudtuk, mi hogyan működik. A végeredménnyel elégedett vagyok. Persze, utólag
már látom, mit lehetett volna jobban csinálni.
— Az első visszhangok valóban jók, és ennek nagyon örülünk — árulta el
Lelovics Gábor gitáros — Még azoknak is tetszik, akik nem szeretik a rockzenét.
— Próbatermünket, ahol a számokat begyakoroltuk, közösen használjuk az Eretnek
együttessel — tette hozzá Mucha Attila dobos.
Négy tizennyolc éves srác. Harmadikosok a középiskoláikban. Imi Érsekújvárott,
Adrián Pozsonyban, Gábor Komáromban, Attila Nagymegyeren várja a hét végét, hogy
ismét együtt zenélhessenek otthon, Pereden. Elszántak, ezt láttam a Fényes étterem
asztalánál, amikor arról meséltek, miképp születnek dalaik, hogyan jutott eszükbe
megrockosítani a Szent sír című Petőfi költeményt.
— Több magyar zenekar előtt játszottunk már — avatott be Adrián. — A Tunyogi
Rock Band, az Ossian előzenekara voltunk. Március közepén a nádszegi Pince Klubban
adtunk koncertet.
— Az Ossian előtti koncert közben Hornyák Péter, az Ossian dobosa figyelte, hogyan
püfölöm a bőrt — vette át a szót Attila. — A koncert után pedig gratulált.
Akárcsak Donászi a Tunyogi Rock Bandből.
— Nagy álmunk, hogy felléphessünk a Petőfi Csarnokban — álmodozott Imi.
— Szeretnénk ott lenni az idén nyáron a nagyobb zenei fesztiválokon — tervezett
hangosan Gábor.
Végül már csak arra voltam kíváncsi, miből nincs kiút a Mortifer szerint. Mucha
Attila fogalmazta meg a választ. Így lázadunk, mondta a tinédzser. Felemészt
bennünket a modern világ, tette hozzá. Nem tudunk hová menekülni. Nincs kiút. Csak a
lázadás marad.
Rockerek sétáltak a márciusi napsütésben a peredi főutcán azon a szombat délután.
Néztük őket a Fényesből. Egy órája a kissé talán szűk próbateremben is úgy
tizenöten lehettek. Lám, a rock örök és elpusztíthatatlan Pereden. Jó utat,
Mortifer!
Bárány János
Titánia tündérkirálynő manói, Szempilla és Gyűrűsujj, ízig-vérig jó lelkek. Harmatcseppet gyűjtenek a fák tövében, kellemesen társalognak, elkábulnak egy csóktól, segítőkészek és mézet esznek. Szempilla manót Nagy Zsolt (20) alakítja a Komáromi Jókai Színház Szentivánéji ÁLOM című produkciójában. Nem színész, de van érzéke a színház világához. Füzér Anni budapesti jelmeztervezőnek és Pavlovič Petrának, a színház sminkesének köszönhető, ötven perc alatt történő, csodálatos átalakulását láthatod a mellékelt fotókon. Olyan volt, ilyen lett. De milyen a valóságban?
Szereted
a mézet, amit a Gyűrűsujj manót alakító Kovács Beával majszoltok huszonöt percen
keresztül az előadás második felvonásában?
— Teában kitűnő. Amúgy eszegetem.
Imitálod hát a méz ízét. Vagy finom?
— Úgy esszük, ahogy látod. Cseppenként.
Hány kilót lehet így hízni előadásonként?
— Nem hízom. Ilyen az alkatom, látszik is rajtam. Bárcsak hízhatnék! Rám
férne.
Színpadon kívül kivel jó mézet lakmározni?
— Barátnőmmel, Melindával. Két éve tart meghitt kapcsolatunk. Remélem,
sokáig együtt leszünk. Amúgy ő sem szereti a mézet.
A színház lehet mézes-madzag. Nálad az volt?
— Nem szeretnék színész lenni. Statiszta igen. De főiskolát végzett
színész sohasem lesz belőlem. Műszakos vagyok. És ezt nagyon élvezem.
Megszállottság kell ahhoz, hogy valaki felépítsen egy díszletet,
szerepeljen három órán keresztül, leépítsen, azután még a kulisszákat szállító
teherbuszt is vezesse.
— Nem megszállottság kell hozzá, csak szeretni kell azt, amit csinálunk.
Színpadtechnikusként végzem a dolgom. Nem gondolkodom azon, hogy sok ez vagy kevés.
Kétezerben érettségiztem. Voltam katona, dolgoztam nyomdában. Tavaly szeptemberben
kerültem a színházhoz. Remekül érzem magam a kulisszák mögött.
Látták már a barátaid a Szentivánéji ÁLOM című vígjátékot?
— Eddig csak egy ismerősöm látta. Nem ismert fel. A paróka, a smink miatt.
Csak az előadás végén, amikor észrevettem a nézőtéren, és felé fordultam. A
másik előadásban, amelyben huszárt játszom, a János vitéz című daljátékban
könnyen felismertek, mert ott csak egy bajuszt ragasztok fel.
Kölyökkorodban találkoztál manókkal?
— Nekem hangyám volt. Plüssből. Nevet nem adtam neki. Nemrég elajándékoztam a
nővérem gyermekének. Nála jobb kezekben van.
Csodabogárnak tartod magad?
— Szeretem a munkámat. A vezetést pedig élvezem.
Mit tennél másképp a világgal, ha valóban Szempilla manó lehetnél?
— Megszüntetném a sok ellenségeskedést. Durva már a világ. Azelőtt könnyebb volt
az élet. Remélem, rám jobb jövő vár. A mának élek. De azért vannak terveim.
Bárány János
Neve megtalálható a Guinness Rekordok Könyvében. A
világ legerősebb embereinek olimpiáján aranyérmes lett kőgolyórakásban. A sportág
világbajnoka, összetettben pedig kétszer végzett az első helyen. Nyolc éve tartó
világrekorddal büszkélkedhet. Fekete Lászlónak szavakat soroltunk. Hosszan, egymás
után...Ábrándozás. Szokott ábrándozni?
— Nem voltam soha ábrándozó, sem álmodozó. Azt mondom, ábrándozva jó
lefeküdni, de az ébredés nagyon szörnyű. A céljaimért viszont mindent elkövetek.
Ámulat. Volt már úgy, hogy valamire egyszerűen nem talált szavakat?
— A sport, amit űzök, a világon egyedülálló. Engem semmi sem tud ámulatba ejteni.
Barátság. Széles baráti köre van?
— Nehezen engedek valakit közel magamhoz, erre intenek a tapasztalataim. Úgy
érzem, csak így lehetek biztonságban. Versenyzőtársaim is mesélték, hogy olykor
legjobb barátaik hagyták cserben őket.
Boldog ember? Azt mondják, a boldogság egy olyan pillangó, amelyet, ha
kergetünk, soha nem érhetünk el. De, ha csendben leülünk, leereszkedik ránk.
— Enyhe túlzás, hogy boldog lennék. úgy vélem, hogy boldog ember nincs is
a földön. Ki az a boldog ember, aki az élete nyolcvan százalékát munkával tölti,
abból próbál megélni, a családját eltartani? Ami pedig a pillangót illeti, sok
olyan ember van, aki, ha utoléri, agyoncsapja. Tehát, ha a boldogságot pillangónak
veszszük, akkor hagyom, hogy szabadon repkedjen.
Család.
— Otthon én vagyok az úr. Ideális férj vagyok-e? Nem iszom, nem dohányzom.
De azt döntse el mindenki maga, hogy milyen is az ideális férj.
Gazdagság. Állítják, gazdag, aki eldobhatja a szappant, ha már nem
látszanak rajta a betűk...
— Az már a végelgyengülés jele lenne, ha már egy szappant sem bírnék
eldobni...
Hírességek.
— Sokan vannak, akik ezt vallják magukról. Ami engem illet, bármerre járok
az országban, az emberek szeretete övez. Tisztelnek azért, amit csinálok, hogy
megmaradtam embernek. Nem szoktam kategorizálni, ki a sztár és ki nem. Manapság sok a
legyártott sztár. Szomorú, hogy ezek a sztárok el is hiszik magukról, hogy valódi
sztárok. Szerintem az a sztár, aki kétkezi munkával építi a társadalmat és a
saját becsületét.
Ínyenc ember?
— Mindenevő vagyok. Az a fontos nálam, hogy sok legyen. Persze, a minőség
is számít, de a mennyiség az duplán. Kedvenc ételen nincs. A lényeg, hogy sok
legyen.
Ehhez a sporthoz óriási kitartás kell...
— Ehhez a sporthoz elsősorban fanatizmus kell. Kitartással négy és fél
órát nem lehet edzeni. Az embernek ekkora kitartása nincs, különösen olyan súlyok
esetén, mint amilyenekkel dolgozom. Egy edzésen hetven-nyolcvan tonnát mozgatok meg.
Hetente többször.
Lehetőség.
— Lehet, hogy sok nagy hal elúszott már a hálóm mellett.
Optimista emberre mondják, hogy akkor is, ha nős, azt állítja, hogy
szerencsés. Ön optimista?
— Ez így van!
Politika? Úgy hallottam, egy időben kacérkodott a gondolattal, hogy
politizálni fog.
— Erről a szándékomról nem mondtam le. Tavaly is csak azért léptem
vissza, mert annyi versenyre kaptam felkérést a nemzetközi szövetségtől, hogy nem
jutott idő a politizálásra. Azért nem mondtam le erről a tervről, mert az országban
mindenütt buzdítanak, hogy egy olyan erkölcsű embernek, mint én vagyok, ott a helye,
ahol az emberek megmérettetése folyik. Most úgy gondolom, hogy ez majd három év
múlva megvalósul. Akkor majd abbahagyom a versenyzést.
Jelenleg milyen tervek foglalkoztatják?
— Minél többször a dobogó legfelsőbb fokán állni. Erre az évre hat
nemzetközi versenyt írtam alá. Van közöttük Európa bajnokság és világbajnokság
is. Fő célom a világbajnoki aranyérem megszerzése.
Erős Károly
Illényi Katica hegeduvirtuóz és énekmuvész nem ismeretlen a felvidéki magyar közönség körében, hiszen több televíziós szereplése során méltán zárta ot szívébe a Nagyérdemu. Az idén februárban a budapesti Thália Színházban aratott fergeteges sikert színházi eloadása. A premier után beszélgettünk arról, hogy...
... hogyan került kapcsolatba a muzsikával, a hegedűvel?
— Édesapám három és fél éves koromban a kezembe adta a hegedűt. Nagyon
szigorú nevelést kaptam testvéreimmel együtt. A gyakorlások viszont jó hangulatot
keltettek otthon.
Az alapfokú zeneiskolai nevelés tehát kimaradt az életedből, hiszen az
édesapja nem merte senkinek sem a „kezébe adni“ Önt és tehetségét. Miért?
— Az apu annak idején saját bőrén is érezte a rossz hegedűtanítást.
Valamikor ő is tanított, s mindig összetűzésbe került kollégáival, hiszen a
kitűnő zenepedagógus, Rados Dezső elvei szerint tanította a hegedűt.
Főszereplő lett a Thália Színpadon. Ritkaság, hogy egy művész a
színpadon egyidejűleg hegedül, táncol, énekel, szteppel. Mi ennek a
sokoldalúságának az alapja?
— Mindennek az alapja a klasszikus zene, s az a hihetetlenül szigorú
nevelés, amit otthon kaptam. Nyitott vagyok valamennyi zenei műfaj iránt.
Hegedűművészi diplomámmal a zsebemben jártam a kocsmákat, s hallgattam a
különböző zenéket, a cigányzenészeket hegedülni stb. Az éneklést az
Operettszínházban szerettem meg, itt kerültem művészi kapcsolatba Farkas Bálinttal.
Gyermekkori vágya volt: egyszer gyönyörű ruhában táncolni, énekelni a
színpadon. Ez most megvalósult...
— Igen, de amikor teszek értük, akkor nem veszem észre, hogy ezt azért a
bizonyos álomért teszem. Amikor életemben először, 7 évesen szerelmes voltam az
osztálytársamba — akkor ugye ez jelentette a beteljesülést —, minden este azt
álmodtam, hogy ez a Rigó Marci gyönyörű ruhákat hoz nekem, és leteszi elém.
Hisz az álmok, a gondolat erejében?
— Teljes mértékben. Érdekelnek a spirituális dolgok, nagyon érzékeny
vagyok e tekintetben. Hiszek a gondolat erejében. Nem egyszer előfordult, hogy konkrét
eseményeket megálmodtam.
Még meg sem jelent az első CD-je, amikor már Emerton-díjat kapott. Az
elkészült hanganyag azonban ott lapult a Magyar Rádió archívumában, mert kiadására
nem volt elég pénz. A kiadás története rendhagyó. Hogy is volt ez?
— Jártuk a kiadókat, mindenhol nemleges választ kaptunk. Csupán a TOM TOM
RECORDS Kiadó nyilatkozott úgy, hogy büszke lenne, ha ha ő adhatná ki a lemezemet, de
hiányzik néhány millió... Egyszer egy fellépés után odalépett hozzám egy
falubéli ember, s megkérdezte: hol lehet megvásárolni a cédémet? S mondtam neki,
hogy a megjelentetésre nincs elég pénz. „Ezen múlik, hogy nem tudjuk megvásárolni
az Ön lemezét?! – háborodott fel. Másnap feljött Pestre, és a hiányzó összeget
letette az asztalomra.
Kedvelt zenei irányzata a szving, a szalondzsessz. Mikor szeretett volna
leginkább élni?
— Mindenképpen a harmincas évek Amerikájában, amikor és ahol Amstrong
énekelt, s ahol kitűnő muzsikusok voltak. Úgy látom, hogy ma minden rossz utánzat.
Mi teszi igazán boldoggá a művészetben?
— Az, hogy azt csinálom, amit szeretek. Vannak olyan számok, dalok, s olyan
pillanatok a színpadon, amikor úgy érzem: azt csinálok, amit akarok. S tudom, hogy ami
nekem jólesik, azt a közönség is szereti. Néhány másodpercért érdemes egy életen
át gyakorolni.
Maximalistának tartja magát?
— Színházi, színpadi szempontból igen. Egyetlen ellenségem van: a
lustaságom. Többfajta dolgot csinálok a színpadon egy produkción belül, s mindegyik
teljes embert kíván. Így sokat küzdök magammal: igenis most leülsz, és
gyakorolsz... Ha már felvettem a hangszert, minden rendben van.
Szakmailag ma is állandóan fejleszti magát...
— Igen, hegedűn gyakorolok, s táncpróbákra járok. Hetente háromszor
járok énekórára, ahol Mozartot, Rossinit énekelek. Olyan énektanárnőt sikerült
találnom, aki apámhoz hasonló szigorral tanít: Adorján Ilonka néni, kolozsvári és
92 éves.
Ön mindig „élőben“ énekel. Mi a véleménye a play-back-ről?
— Minden porcikámmal gyűlölöm. Lenézem azt a művészt, aki play-back-kel
dolgozik. Ez olyan, mintha az ember csak az arcát mutogatná. A televízióban
természetesen más a helyzet, hiszen ott se idő, se pénz nincs a minőségi élő
felvételek elkészítésére, tehát ott kénytelenek vagyunk play-back-kel dolgozni.
Tervei?
— Ebből a produkcióból júniusig egy előadássorozatot csinálunk, amely
elsősorban anyagi támogatás függvénye. Novemberben pedig nagykoncertet adok a
Vígszínházban.
Tarics Péter
Nemrég a Félben lépett fel a Groovehouse duó.
Judy és Zsolti az eddigi legnagyobb slágereiket adták elő. Fantasztikus volt a
hangulat. A magyar popélet jelenlegi első számú sztárjai átlapozták az Ifi magazint
is, amely nagyon tetszett nekik. A lapszemle után Judy válaszolt a SZTÁRsziget kérdéseire.
Ha jól tudom, az albumotok már dupla platina.
— Még nem, de rajtatok is múlik, hogy az legyen. Annyian másolnak manapság,
hogy igazán nehéz összehozni egy platinalemezt is. Ha pedig nem lesz platina, az sem
baj. Számunkra már ez csúcsteljesítmény.
Májusra ígértétek az új albumot.
— Mindenképpen lesz új albumunk, de nem májusban. Egyszerűen nincs időnk a
felvételekre. Annyi a fellépés, a tévé, a rádió, az újságok, alig bírjuk az
iramot. Ráadásul lesz még egy maxi az albumról, melyhez videoklipet is forgatunk. Az
új Groovehouse-album valamikor szeptember végén, október elején lát majd
napvilágot.
Felléptetek Zámbó Jimmy emlékkoncertjén.
— Nekem, mint énekesnőnek nagy kihívás volt. Jimmy akkora egyéniség volt,
akit nem lehet utánozni. Mi sem szerettük volna ezt tenni. Pedig a Jimmy-slágerek és a
mi dalaink egészen mások. Fellépésünk után azt mondták, hihetetlenül jól adtuk
elő a dalokat.
A két dalt hallhatjuk majd valamilyen hanghordozón?
— Ezt nem tudom. Galambos Lajosnak azonban tetszik az egyik dalunk. Minden
megtörténhet...
Gyakran jártok errefelé?
— Hogyne. Itt nagyon jók a bulik. És érezzük, hogy mindig nagyon vártok
bennünket. Örülünk ennek, s mindig boldogan jövünk hozzátok.
Kérdeznék valami személyeset is. Áruld el, kérlek, a SZTÁRsziget
olvasóinak, mennyi srác kérte meg eddig a kezed?
— Egy! Dávid, a vőlegényem. Rajta kívül vannak körülöttem
fiúrajongók. De ők nem szerelmesek belém, csak kedvelik a személyemet. Kislányként
szerelmes voltam Flipper Öcsibe. Akkor azt hittem, ez majd viszonzott szerelem lesz. Ma
már nem hiszem, hogy létezik olyan szerelem, hogy meglátom a sztárt a színpadon, és
csak bálványozom.
Dávid elkísér a fellépéseitekre?
— Nagyon ritkán. Megbízik bennem. És nagyon félt engem, nehogy valami
baleset érjen.
Varga Péter
Első randevú?
— Tizenhárom évesen voltam először igazán szerelmes. Csabának hívták,
és rettentően készültem az első „nagy” találkozásra. Hosszú haja volt (a mai
napig megvan az a gyengém, hogy a hoszszú hajú fiúk tetszenek igazán). Felvettem a
legszebb ruhámat. Csabi megérkezett a randevúnkra, aznap járt fodrásznál, és
levágatta a haját! Úgy éreztem, kimegy a lábamból az erő, össze fogok esni.
Rádöbbentem, hogy tulajdonképpen nem is belé vagyok szerelmes. Többet nem is
találkoztunk, pedig nagyon jó fej volt. Így utólag sajnálom, hogy ilyen hülye
voltam, de 13 évesen még nagyon sokat nyomtak a latba a külső jegyek. Ma már nyilván
másképp lenne.
Milyen volt az első olyan randi, ahol már „több” is történt?
— Nem volt sikeres, egy banális dolgon csúszott el. 15 éves voltam,
éreztem, hogy már aznap sor kerül majd a csókolózásra. Egész délelőtt fogat
mostam. Plusz rágógumi, annak ellenére, hogy azt a mai napig nem kedvelem.
Találkoztunk, elmentünk egy presszóba, a kérdésre, hogy mit kérek, természetesen
ásványvizet mondtam. Ő erre kaszinótojást rendelt. Ledöbbentem, most mi lesz?!
Aztán sokat beszélgettünk, hazakísért, megcsókolt — de nem volt nagy élmény.
Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik első randevújukra készülnek?
— Ha újra kezdhetném, akkor teljes mértékben önmagamat próbálnám adni,
és nem gondolkodnék órákig, hogy mit is vegyek fel. Azt az öltözéket ajánlom,
melyben igazán jól érzi magát az ember. És kerülni kell a görcsöt! Nem szabad
állandóan azon idegeskedni, hogy mi is lesz a kimenetele. El kell engednie magát az
embernek — ez a sikeres randevú kulcsa.
Hogyan jöttél össze a férjeddel?
— Egyik osztálytársnőm esküvőjén történt. Az akkori fiúmmal mentem az
eseményre, azonban a templom lépcsőjén megláttam egy olaszos temperamentumú és
tekintetű, sötét hajú, kreol bőrű fiút. Ilyen tényleg csak az olasz filmekben
fordul elő! Őrülten vonzó volt. Rögtön lerohantam a menyasszonyt, hogy most azonnal
mindent áruljon el nekem arról a srácról, mert én csak őérte születtem! Hoszszú
együtt járás következett a kiszemelt fiúval, öt év múlva összeházasodtunk. És
ennek már 17 éve!
Bea
a Danubius „kultúrfelelőse”. Nap mint nap színházakba, kiállításokra,
koncertekre invitálja a hallgatókat. Újabban koktélrecepteket is ajánl. Úgy véli,
ha az ajánlott koktélok a megadott recept szerint pontosan készülnek el, akkor igazi
afrodiziákumként hatnak az emberre. Ti is kipróbálhattok egy „csodaitalt”. Csak
aztán mértékkel tessék fogyasztani!
A „csodaital“1 banán, 1 narancs, citromlé, 2 zacskó vaníliacukor, 2 dcl ásványvíz, kevés szegfűszeg, 1 dcl diólikőr. A hozzávalókat összeturmixoljuk, koktélos pohárba öntjük, majd jégkockát adunk hozzá. Narancsszelettel díszítjük.
Bea, a párkapcsolatok alakítása terén neked előny az, hogy hogyha
bemutatkozol, mint a Danobius munkatársa? Így többen rád ismerhetnek...
— Be szoktam mutatkozni, de a foglalkozás nélkül. Illetve, csak annyit
mondok, hogy újságíró, és erről csaknem mindenkinek az írott sajtó ugrik be. Ez
jó kibúvó.
Milyen volt első komoly szerelmi élményed?
— Olyan szerelem volt, melyből egy négy éven át tartó kapcsolat jött
létre. Csaknem tíz évvel volt idősebb nálam, talán az érettsége csábított.
Huszonkét évesen viszont rájöttem, hogy alapvetően különbözünk egymástól, és
nem lenne jó összekötni az életünket. Ő ugyanis komoly, pesszimistább ember volt,
és én veszélyeztetve láttam az örök optimizmusomat.
Milyen az ideális férfi?
— Akiben van élet! Lehet vele élni, társaságba járni, táncolni, nevetni,
utazni, ágyban reggelizni és hasonló jókat csinálni. Sármos fajta. Imádom a
meglepetéseket, és most nem a tárgyi dolgokra gondolok. Szeretem érezni a védelmét,
a gondoskodását. Aki mellett igazi nő lehetek.
Hogy viseled a magányt?
— Hozzá lehet szokni, megvan a bája, de nem jó sokáig. Talpraesett vagyok,
többnyire mindenen átsegít az optimizmusom. Voltak rossz időszakaim, de arra gondolok:
kellett ez a néhány évnyi közdelem, hogy tanuljak magamról — másoktól. Az élet
folyamatosan zajlik körülöttem, bármi is történt, mindig voltak barátaim. Ha nagyon
magányosnak éreztem magam, akkor többet dolgoztam és jártam a szüleimhez.
Mi a helyzet most?
— Több mint egy éve ismerem a kedvesemet, aki villamosmérnök. Jól viseli a
szertelenségeimet, illetve egyensúlyozza azokat. Érzem, hogy ott áll mögöttem, és
vigyáz rám. Most minden könnyebben megy, remélem, sokáig lesz így!
Catherine Zeta-Jones Musical, amely minden bizonnyal folytatja az Evita, a Moulin Rouge vagy a Táncos a sötétben címekkel fémjelzett sikersorozatot. Színhelye egy női börtön 1929-ből. Roxie Hart (Renée Zellweger), a tánckar névtelenje mindennél jobban vágyik a rivaldafényre, hogy elmenekülhessen unalmas férje és egyhangú élete elől. Arról ábrándozik, hogy egy napon ő is a revüsztár Velma Kelly (Catherine Zeta-Jones) nyomába léphet, s nem is sejti, álma milyen hamar valóra válik. Velma ugyanis börtönbe kerül kettős gyilkosságért, és nemsokára Roxie is ott találja magát, miután megöli szeretőjét, aki csak ámította azzal, hogy beajánlja egy produkcióba. Védelmét az „ügyvédek királya”, Billy Flynn (Richard Gere) vállalja el, aki még sosem vesztett! Ő képviseli Velmát is, és most Roxiból kreál szenzációt, aki így végül mégis elérte, amit akart: sztár lett. Az újságok szalagcímei mind vele foglalkoznak, s Velma nem csekély bosszúságára immár ő az új kedvenc. Ám az okos Miss Kelly tartogat még meglepetést a második felvonásra is.
A Chicago ironikus sikersztori és médiaszatíra, a szesztilalom korszaka pazar
kuliszszát jelent, a koreográfiák fergetegesek, a dalok ragyogóan beépülnek a
cselekménybe. Nagy meglepetés az ismert sztárok egyéni énekhangja! Sőt, mondják,
Zellweger jobban dalol, mint táncol, de ez csak a film javára válik.
Renée Zellweger 1969. április 25-én született. A színészettel a Texasi egyetem angol szakán
ismerkedett meg, bár kezdetben csak azért látogatta a színészkurzust, hogy növelje a
diplomához szükséges kreditek számát. Hamarosan azonban már határozottabb céljai
voltak: színész akart lenni.
„Vérbeli texasi lány vagyok. Van a texasiakban valami nagyon egyedi. A nagy meleg
miatt lassabban élnek, ahogy például a brazilok is, de az emberek természetesebbek,
barátságosabbak és őszintébbek, mint azok, akik a keleti parti nagyvárosokban
élnek.
Az átlag amerikai azt hiszi, hogy a hazája a világ közepe, és nem ismer más
kultúrákat, pedig ha jobban belegondolunk, az európai bevándorlók határozták meg a
mai Amerika arculatát. „
* * *
Sok bajom volt az énekléssel, hosszú ideig bizonytalan voltam, hogy van-e hangom
egyáltalán — meséli. — Vicces, de ezt talán egy gyermekkori traumára lehet
visszavezetni. Kislánykoromban Beatles-slágereket énekelgettem a zuhany alatt, a
bátyám meg folyton beordított, hogy „Hagyd már abba!’. Később is valahányszor
kedvem lett volna dalra fakadni, megszólalt a fejemben ez a ‘Csend legyen!’, és
rengeteg energiámba telt, amíg túl tudtam tenni magam rajta.“
A texasi színésznő szinte a semmiből robbant a köztudatba az 1996-os Jerry
Maguire-rel, ahol Tom Cruise gyermekétegyedülnevelőanya-szerelmét játszotta. 2000-ben
a Betty nővér volt a kritikusok kedvence, 2001-ben Renée Bridget Jones-ként
hódította meg a nézőket — erre a szerepére kapta tavaly élete első
Oscar-jelölését.
Catherine Zeta-Jones1969. szeptember 25.-én született. Egy sor kevésbé jelentős filmszerepet
követően figyelt fel rá Steven Spielberg, aki beajánlotta a Zorro álarca című mozi
alkotóinak. Bár maga a film nem aratott osztatlan sikert, a lehetőség, hogy Anthony
Hopkins és Antonio Banderas oldalán mutatkozhatott be, utat nyitott a Hollywoodban még
ismeretlen színésznő számára az érvényesülés felé.
***
Komoly táncos múlt áll mögöttem, de ilyen strapának még nem voltam kitéve -
nyilatkozta. - Az első héten olyan izomlázam volt, hogy reggelente szabályosan
kizuhantam az ágyból, és több mint fél órán át nyújtógyakorlatokat kellett
végeznem ahhoz, hogy rendesen tudjak mozogni. Az első pár napban komolyan
kétségbeestem. Arra gondoltam, alighanem felkerülök a menet közben lecserélt
szereplők szégyenlistájára. Teljesen ki voltam merülve, a testem az örökös
táncolástól tele volt kék-zöld foltokkal, a térdem megvizesedett. De a bemutatón
éreztem, hogy minden fáradtságot megért.“
Az Oscar-gálán Catherine-re orvosok vigyáztak...... arra az esetre, ha megindulna második gyermeke szülése. A színésznő nemcsak részt vett a nagy eseményen, de egy dalt is elénekelt a Chicagoból!
1949. augusztus 29-én született. New York északi farmvidékén, muvészcsaládban
született. Elso filmszerepeiben kisstílu stricit, háborúban megorült katonát és
veszélyes selyemfiút játszott. A ?legmegtévesztobb hollywoodi színészt?
évtizedekig a lepedobajnok sármorként ismertük. Ötvenhárom évesen azonban
leginkább intellektuális képességeit igyekszik csillogtatni.
Miután Richard Gere a Chicagóban bebizonyította, hogy mestere a szteppelésnek, a
Miramax stúdió újabb táncos szerepre kérte fel: a buddhista színész a Shall We
Dance? címu filmben társastáncokat lejt majd.
A forgatás júniusban kezdődik, és a tánctanárnőt élvonalbeli színésznő, várhatóan Jennifer Lopez alakítja majd. A filmben egy középkorú könyvelő unaloműzésből társastáncórákat vesz és beleszeret az oktatójába.
A háború rányomta a bélyegét az idei ünnepségre. Tiltakozásul több
sztár is lemondta a részvételt, kerülték a nagy ünnepléseket. Az ünnepséget a
becslések szerint 150 millió tévénéző követhette a világon. A környéket
lezárták, s még a nemzeti gárda néhány egységét is mozgósították. A hollywoodi
Kodak Színház a múlt év óta az Oscar-gála állandó otthona. Ezúttal nem volt
abszolút győztese a gálának, a díjak többfelé oszlottak el, a Chicago 6 díja még
így is nagy fölényt jelentett. íme, a győztesek:
Roman Polanski nyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat A zongorista című, holokauszt témájú filmjéért. A film főhősét játszó 29 éves Adrien Brody a legjobb férfi főszereplő díját kapta. Ilyen fiatalon még nem nyertek Oscar-díjat ebben a kategóriában. A legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat Nicole Kidmannak ítélték oda Az órák című filmben játszott szerepéért.
Polanski nem volt jelen a gálán, mivel még 1977-ből elfogatóparancs van érvényben ellene fiatalkorú megrontásának vádjával. A művészvilág ugyan már fátylat borított a múltra és megbocsátott, de a rendezőt letartóztatnák, ha az Egyesült Államok területére lépne. A film Wladyszlaw Szpilman lengyel zsidó zongoraművészről szól, aki bujkálva vészeli át Varsóban a náci megszállás borzalmait. Brody 14 kilogrammot fogyott le hat hét alatt a főszerep kedvéért. A könnyekig meghatott Brody megköszönte Roman Polanskinak a lehetőséget élete nagy szerepére és az iraki háborúra utalva, kijelentette: imádkozzunk egy békés és gyors megoldásért. A zongorista nyerte a legjobb adaptációs forgatókönyvért járó díjat is.
Nicole Kidman ausztrál színésznő Stephen Daldry Az órák című filmdrámájában a Mrs. Dalloway című regényén dolgozó Virginia Woolf angol írónőt személyesítette meg. A film három egymásba fonódó női sors története. A filmben erősen elmaszkírozott orrára utalva, úgy konferálták fel, hogy orrhosszal nyert.
A Chicago a 13 jelölésből 6 Oscart söpört be: az év legjobb filmje mellett a legjobb női mellékszereplő, a legjobb látványterv és díszlet, a legjobb jelmez, a legjobb vágás, valamint legjobb filmhang. A legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot Catherine Zeta-Jones vette át. A 33 éves színésznő és férje, Michael Douglas egy hét múlva várják második gyereküket.
Martin Scorsese filmje a gála nagy vesztese: tíz jelölést kapott a New York
bandái, de egyetlen egy Oscar-díjat sem nyert.
A legjobb férfi mellékszereplő Chris Cooper, aki az Adaptáció filmben excentrikus
orchidea-szakértőt játszott.
Oscar-díjat kapott Michael Moore ír-amerikai rendező Bowling for Columbine című dokumentumfilmje, amely kiáltás az Amerikában tapasztalható erőszak és fegyvertartás ellen. Moore kijelentette 45 másodperces beszédében: „Szeretjük a nem fikciós filmeket, és fikciós időket élünk. Olyan időket, amikor a fikciós választáson megválasztott fikciós elnök fikciós okokból háborúba küld minket. Mi ellenezzük a háborút, Bush úr. Szégyen önre“ - mondta. A kategória többi jelöltje is felment vele a színpadra szolidaritásból.
A legjobb filmbetétdalért Eminem rapsztár nyerte el az Oscar-díjat a 8 mérföld című filmben elhangzó számáért, de nem volt jelen a gálán, mivel botrányai miatt eleve kitiltották onnan.
A legjobb rövid dokumentumfilmnek járó Oscar-szobrot a New York-i tűzoltókról
szóló Ikertornyok című film kapta.
A legjobb külföldi film kategóriában a Sehol Afrikában című német film nyert,
amelynek alkotói távol maradtak az ünnepségtől.
Életműdíjat kapott Peter O’Toole. A hetvenéves színészt hétszer jelöltek már a
legjobb színésznek járó díjra, de egyszer sem sikerült elnyernie a 33,2 centiméter
magas, 24 karátos arannyal bevont, filmszalagon álló kereszteslovagot ábrázoló
szobrocskát.
(Korridor)
Szerelem. Mit jelent neked?
— Romantikus alkat vagyok. Számomra a szerelem az életet jelenti. Az élet
sója. A szerelem kitölti az életemet ebben a pillanatban is. Folyamatosan szerelmes
vagyok, és ez a legjobb érzés a virágon.
Lehet-e szeretni meggondolatlan? A szerelemben a szívedre, vagy inkább az
eszedre hallgatsz?
— Egyértelműen a szívemre. Az igazi szerelemnek vannak különböző
fázisai, de ezt is csak „távlatból“ tudom mondani, mert magáról a fogalomról
beszélek. Ha pedig a szerelemről, amit átélek – arról nem lehet beszélni, az egy
örvénylő erő, amiben a kellős közepén van, és a szerelem az taszajtja,
trancsírozza, széttépi. A szerelemnek van egy kifinomultabb formája, amikor
kikristályosodik. Nem az az örvénylő, bolond, őrjöngő szerelem, hanem ennek egy
kristálytiszta változata. Én ezt szeretem. Ugyanakkor a szerelemnek ez az első
fázisa, az „őrjöngő“ része is meghatározó.
Volt-e egy vagy több olyan pillanat a szerelmi életedben, amikor
legszívesebben megállítottad volna az idő kerekét?
— Hogyne, természetesen volt. Ezek nagyon giccses dolgok, pl. amikor a
kedvesemmel végig lófráltuk Franciaország tengerpartját. Ezek a klasszikus
nagyjelenetek, pihengetünk a hófehér homokban, kedvesem az ölemben fekszik és
nézzük a tengert, lábainkat a víz mossa...
Voltál-e reménytelenül szerelmes?
— Talán az a típus vagyok, aki ha megismer valakit, elsősorban mindig az
érdeklődés van meg. Én nem az a plátói típusú szerelmes vagyok, hogy meglátok egy
nőt az utcán és vakon beleesek. Számomra ez egy olyan kérdés, megismerem a másikat,
egyre jobban érdekel és megpróbálom mint „hím“ fölkelteni az érdeklődését,
és ezt a fajta találkozást nevezzük a tűz és levegő találkozásának. Egymást
őrjítve lobbantjuk fel a tüzet. Visszatérve a kérdésedre: az egy másik dolog,
amikor megszűnik a szerelem az egyik félnél valamilyen okból. Olyant már rengeteget
megéltem.
Mi a legjobb gyógyír ilyenkor a szerelmi bánatra?
— Én mint alkotó, a munkába menekültem. Ahogy visszaemlékszem ezekre a
világrengető fájdalmaimra, amiket a szerelem okozott. Általában a legjobban tudtam
írni, legjobban tudtam elszakadni a világtól. A legjobb novelláimat is ekkor írtam.
Érezted-e valaha, hogy lehet úgy is egyedül lenni, hogy valakivel élsz?
Hogy hiába van veled?
— Én ezeket a helyzeteket nem ismerem szerencsére. Ha fölfedezném én
lennék az első, aki ezért tennék. A szerelem az egy kapcsolat, és a kapcsolatot pedig
ápolni kell. Ezt rögtön jobb tisztázni. Annál kegyetlenebb, rosszabb érzés, illetve
hazugság önmagunk ellen nincs. Irtózom azoktól a brutális helyzetektől, hogy valaki
párkapcsolatban él, és mégis egyedül érzi magát.
Mi az, ami két ember együvé tartozásához feltétlenül szükséges?
— Rengeteg tényező játszik szerepet a kapcsolat alakulásában. Fontos a
kölcsönös tisztelet, harmónia és a bizalom megléte. Egy bizonyos zónában kell
mozogniuk. Egymásnak megadni a szabadságot. Ha ezek a kérdések tisztázva vannak,
akkor nincs gond.
Házasember vagy. Miért fontos neked, hogy házasságban élj? Szerinted
ettől más az élet?
— Mondhatnám azt is, hogy más az élet. De én voltam talán az egyetlen
ember, aki nem gondolkodott. Húszas éveim végén kértem meg egy lány kezét.
Számomra is egy érdekes pillanat volt, amikor egy reggel felébredtem, és úgy éreztem
eljött az idő – megkértem a kezét. Láttam a szemében, hogy meglepődött, és
láttam azt is, hogy tetszett neki, mert igent mondott rögtön. Ezeknek a pillanatoknak
súlya van. Ezekért a pillanatokért érdemes élni.
Közel tíz éve élsz házasságban. Soha nem fordult meg a fejedben, hogy
mással is ugyanilyen jól élhetnél?
— Úgy érzem, ahogy figyelem a párkapcsolatokat a környezetemben, hogy azon
kevesek közé tartozom, akinek megadatott a sorstól, hogy megtalálhatta az igazit.
Mi történik, ha megcsap egy új szerelem tüze? Ha jön egy fantasztikus
lány?
— Én úgy érzem, a mostani párom az „egészet“ kizárja. Mivel az a
típus vagyok, aki nem esik hasra az első „szépségkirálynőtől“, aki szembe jön
velem az úton. Engem mindig a belső érdekelt a belső tűz, a belső szépség. És
jöhet nekem a világ legszebb lánya, az első pont, hogy megismerjem ki ő. Mivel tudom
a belső kapcsolat képemből, hogy a párom nekem az eszményi szerető, a kedves, az
anya, a barát, akkor mindent hozzá viszonyítok. Ezt a küszöböt pedig nagyon nehéz
átlépni.
Van különbség a megcsalások között? Más, ha az embernek „csak“ a
teste vesz benne részt, vagy a lelke is?
— Egy egészséges párkapcsolat az testi-lelki kapcsolat. Az egy dolog, ha én
nem vagyok szerelmes abba a kurvába akihez én elmegyek, és lefekszem vele, csak
használom a testét, a vágyaim elégítem ki. Ugyanakkor egy testi kapcsolattal tudom
bemocskolni a lelkemet. Azért vannak a különböző rezgések a világban. Nem kell,
hogy én lelkileg benne legyek a „buliban“ de a sors- a világ építő mestere nem
hiába találta ki a különböző nemi betegségeket, bajokat – amivel
„megtiszteli“ ezeket az embereket. Én hiába „csak“ a nemi vágyamat elégítem
ki, ha kapok egy klasszikus nagy nemi betegséget – és a csalás ott van.
Szóval te ilyesmit soha nem tennél meg?
— Elég perverz vagyok. Ha meg akarnám tenni, bármikor megtehetném, hiszen
mindenhol vannak szajhák.Én ennél sokkal durvább dolgokat teszek meg a magam kreálta
világban, ahol én írok, alkotok. Márpedig a gondolat is egy működőképes világ,
ahol én kukkolok, csinálom a magam világát. Ha engem ez teljesen kielégít, akkor
minek érdekeljenek a fizikális létnek ezek a kis pitiáner csábításai. Úgy is
tudom, a végén rosszul járok. Szerintem tudatosan is lehet ezeket a vágyakat ütni.
Attól vagyunk emberek, hogy gondolkodjunk.
l Ha egy fiatal párkeresés kapcsán tanácsot kérne tőled, milyen útravalót adnál
neki?
Én nem adok tanácsot. a fiatal próbáljon ki mindent, amit akar. Én lennék a
legnagyobb állat, ha páréves tapasztalataimmal osztogatnám a tanácsaimat. a
fiataloknak az a feladata, hogy lázadjanak, éś ha megégetik magukat, akkor pedig
hűsítsék magukat. Ez a dolguk.
Kossár Réka