
A
Füstifecskék együttes az idei nyár végén röppent a magyar popéletbe. A
magyar sztárcsinálók csak kapkodták a fejüket, miközben minden fiatal Füstifecskét
követelt a diszkókban. Néhány hét alatt a hazai magyar lemezlovasok kedvence
lett a csapat. Arany a kezükön, kalap a fejükön, és azt mondják, minden
út romába vezet. Aki meghallgatja bemutatkozó albumukat, rajta a Pácolj
még! című Szűcs Judit-paródiával, melyből interjúnk címét is kölcsönöztük,
igazat ad azoknak a zenei szakembereknek, akik azt állítják, hogy a Füstifecskék
most a legmenőbb magyar popsztárok. Menedzserük, harminchetedik Garga Ferenc
József pedig nagyon eredeti figura.
Hol élt az eddigi harminchat Garga?
— A világon mindenütt. Amióta világ a világ,
mi világi menedzserek vagyunk. Mi menedzseltük a Mátyás királyt, a George
Washingtont, a Napóleont.
Miképp lett ön a világ leghíresebb menedzsere?
— Hát, drága csillagom úgy, hogy olyan sztárokat
fedeztem fel, mint Frenk Szumátra, Lajza Mirelit, Bolygó Mitic vagy Dzson
Lenyom. Aztán itt volt ez a mátészalkai színészgyerek, ez a Nyírő Robi,
akit ti már úgy ismertek, hogy Robert de Niro. Van neki egy testvére is,
a Nyírő Feri, az meg a Franco Nero. Na most, csillagom, aztán filmeket
is rendeztem. A Lakodalom visszavág egy, kettő, hármat, a Rajkók bolygóját,
a Rozsdás mindig kétszer penget címűeket és a Ferihegy egy, kettőt. Aztán
olyan popsikereim vannak, mint a Dídzsé Marmaládé, a Cowboys and Indians
vagy a Bahama Sisters. Drága jó édesapámtól azt tanultam, hogy mindent
a háttérből kell irányítani.
Mi volt sok évtizedes munkájának a koronája?
— A Füstifecskék! Lajoska, Kálmánka, Margit meg
a Vilike. Gyönyörűen énekelnek, táncolnak!
Margit klarinétozik is.
— Margit mindenen játszik csillagom! Furulyán
is. Na de azért hegedülni is tud, hagyjuk meg neki!
Hogy találkozott ezzel a csapattal?
— Ültem a kertemben, mert nekem az is van, aztán
odarepültek és fészket raktak. Hallottam, hogy közben danoltak. Olyanokat
danoltak, amik mirólunk szólnak. Romákról és nem romákról. A mi közös életünkről,
örömünkről, bánatunkról. Hát ez tetszett meg nekem, és azt mondtam, én
ezekből a Füstifecskékből sztárt csinálok. Hát így is lett.
Igaz, hogy az albumuk megjelenése utáni négy
hét alatt tizenkétezer cédét adtak el?
— Hát ezt ön mondta ki. Köszönjük szépen!
Olvastam valahol.
— Mert így igaz csillagom! Egy hónap alatt a
magyar lemezeladási lista legeslegelejére ugrottunk. Reklám nélkül! Hamarosan
aranylemez lesz a Minden út romába vezet. Építettem is egy új szobát a
házamhoz, hogy az összes falon aranylemezek sorakozhassanak.
A Budapesti Cigánykarnevál közönsége hogyan
fogadta a Füstifecskéket? Mert hallottam a rádióban, hogy ott is jártak.
— Miért nem tetszett eljönni? Látni tetszett
volna, micsoda siker volt! Mekkora nagy ovuláció! Mert ez nem arról szól,
hogy bántsuk a cigányokat. Ez arról szól, hogyan éljenek együtt romák és
nem romák. Szeretnénk betömni a köztük keletkezett szakadékot. Hát ez a
célja a mi lemezünknek.
Arról beszélt akkor, a rádióban Radó József
a Száztagú Cigányzenekarból, hogy a Füstifecskék egy jóindulatú görbe tükör.
— Édes aranycsillag! A görbe tükör az sohasem
bántó! Ott a hiba, ha valaki megsértődik egy görbe tükörtől. A Füstifecskék
kedvességgel fordulnak romákhoz és nem romákhoz egyaránt.
Nekem úgy tűnik, hogy ez egy olyan eredeti
alkotás, annyira jól kitalált szerkezet, hogy bizonyára nem tegnap kezdtek
el rajta dolgozni.
— Hanem tegnapelőtt.
Mennyi az a tegnapelőtt?
— Negyvennyolc óra, csillagom. Én rendeztem.
Aztán jött a Megin negyvennyolc óra. Drága csillagom! Legyen az az én titkom,
hogy mennyit dolgoztam rajta! Mindennel van munka.
Látszik is.
— Amit én csinálok, az mindig eredeti. Amit mondani
tetszett, arra csak bólogatni tudok, de azt nem látják az újságolvasók.
Írja oda, hogy bólogattam!
A platinalemez után mit csinál majd a Füstifecskékkel?
— Még egy platinalemezt. Állandóan jár az agyam.
Már készül a második lemez. Sőt, már készül a tizedik is, mert tudjuk,
hogy a közönség mindet meg fogja venni. És egy olyan Best Of-válogatás
is jön a végén, hogy még a harmincegyedik században is rólunk fognak beszélni!
Mit kíván nekik?
— Jó estét kívánok!
—
Köszönet a feleségemnek, a családomnak, a barátaimnak, hogy segítenek.
Érzik, hogy amit csinálok, nemcsak a saját épülésemet szolgálja, hanem
az itteni magyar közösség hasznára is lehet.
Tehát csak egy jó háttér kell hozzá?
— Cél is kellett. Azt vallom, a csúcs felettünk
van. Ha az embernek vannak ambíciói, akkor hajtania, bizonyítania kell.
A háttér meg az egészséges ambíció együtt segítenek, hogy megvalósítsam
magam.
Dél-Szlovákia legnagyobb magyar középiskolájának
igazgatói posztja felelősség is.
— Évek óta rendszeresen készültem, hogy ha úgy
adódik, betölthessem ezt a posztot. Szakmailag állandóan fejlődtem. Sokat
köszönhetek a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének. Segítségükkel
olyan magyarországi előadókat ismerhettem meg, akik a legújabb és legfontosabb
ismereteikbe avattak be.
Hatszázhúsz diák, hatvan tanár és alkalmazott
figyeli lépéseidet.
— Mindig diákcentrikus tanár voltam, diákcentrikus
igazgató leszek. Az iskola szolgáltató intézmény, melynek a fogyasztói
a szülők és a diákok. Elit gimnáziumként az a legfontosabb feladatunk,
hogy diákjainkat felkészítsük a versenyekre és az egyetemekre. De biztosítanunk
kell kulturált szórakozásukat és pihenésüket is! Számomra az Európai Unió
irányelvei a mérvadóak. Felkészülés a változásokra, melyek együttjárnak
az unió bővítésével. Helytállás egy idegen kulturális közegben. Ezek a
kor jelszavai egy modern oktatási intézményben. Három pontban foglalnám
össze, mit várok el egy jó iskolától. Magas szintű szellemi tudást, egészséges
magyar öntudatra való nevelést, a másság elfogadását. Mert a hasonlóság
sohasem feltűnő, csak a másság sokkoló. Számomra a tolerancia alapérték.
Kollégáimmal együtt szeretnénk, ha diákjaink számára is az lenne.
Aki figyelmesen lapozgatta mostanában a napilapokat,
két reklámoddal is találkozhatott. Öreg nénik és bácsik beszélgetnek a
falu főutcáján. Angolul.
— Három éve alapítottuk a Komáromi Polgári Klub
nevű polgári társulást. Kilencvenkilencben megkeresett bennünket egy amerikai
magyar fiatalember. Tolnay Ádám olyan alapítványt működtet, amely már kilenc
éve visz Magyarországra angol nyelvtanárokat az Államokból. Azzal állt
elénk, mi lenne, ha Szlovákia magyarlakta vidékein is próbát tennénk. Jönnének
a lektorok Amerikából, és cserébe a szállásért meg az étkezésért angolul
tanítanák a falusiakat. Búcson és Marcelházán kezdtük a programot. Tavaly
már tizenegy községben, idén pedig huszonhét faluban tanítottak amerikai
fiatalok. A kampányt meghirdető reklámstúdió ötlete volt, hogy így is propagáljuk
ezt a programot. A beszélgető néniket és bácsikat ábrázoló fotókat is ők
hozták.
Itt a reklám helye! Mi újat hoz az idei tanév
a Komáromi Selye János Gimnáziumban?
— Erősítjük a nyelvoktatást. Szabó Csilla vezetésével,
Kis Gimisz néven gyermekszínjátszó csoport kezdi meg működését. Nem musicalt
játszik a Gimisz. Kiss Péntek József rendező Petőfi Sándor remekét, A helység
kalapácsát választotta. A tervek szerint pergő játék lesz, sok humorral,
parasztzenekarral. Rugalmassá tesszük a diákparlamentet. Egy nagyon tehetséges
kollégát, Mézes Pétert bíztuk meg ezzel a feladattal. És szeretnénk intézményi
szinten felvenni a kapcsolatot az Európa Klubbal, Komárom egyetlen ifjúsági
szervezetével.
A
mozik már vetítik a nagyszabású amerikai történelmi filmet, a Pearl Harbort,
mely az USA történelmében — külső ellenség által elkövetett — a legnagyobb
emberáldozatot követelő merénylet áldozatainak hivatott emléket állítani.
A „leg" jelző már a múltté, az 1941. december 7-i áldozatok számát is felülmúlta
az a barbár terrortámadás, melyet ezév(!) szeptember 11-én hajtottak végre
New York és Washington ellen. A harmadik évezred küszöbén a filmben látott
borzalmakat felülmúlta a valóság!
A
médiák a 21. század Pearl Harborjának nevezik a csapást. Romok a világhatalom,
a demokrácia országában. A tévé egyenes adásban közvetítette a tragédiát!
Életek, álmok tűntek el — pillanatok alatt. Döbbenet és értelmetlenség.
Miért? Veszélyben van az egész világ! Mi lesz ezután? Mit hoz a harmadik
évezred? Beteljesedik Nostradamus jóslata: „...kelet felől sötét felhőket,
háborúkat hoz a szél"? A világ most Amerikára figyel. Nem lehet nem ezt
tenni, ugyanez velünk is megtörténhet. Mindenkinek megvan a maga árnyéka,
és nem tudhatjuk, hogy a sötétből mikor bújik elő a gonosz!
Ámor
nyila a színpadon találta el őket. A kicsi görög bement a postára, és a
postáskisasszonynál hagyta a szívét. Jó estét nyár, jó estét szerelem.
A zenés dráma próbái során lettek igazán egy pár. Esküvőjüket minden különösebb
felhajtás nélkül tartották tavaly nyáron Komáromban. A huszonhat éves Kiss
Szilvia és a huszonhárom esztendős Gál Tamás már gyermeküket, a tízhónapos
Rékát is elhozták a beszélgetésre.
Jól néztek ki hármasban.
Szilvia: — Hamarosan egy kicsit másképp alakul
a helyzet. Visszamentünk a Pozsonyi Színművészeti Főiskolára. Egy osztályban
tanulunk. Réka is jön velünk.
Tamás: — Pozsonyban lakunk. A kollégiumban a
házastársaknak járó szobát kaptuk. Szilvia jó társ az élet főiskoláján
is. Meg ne kérdezd, hogy miért! Nem marad hely a többi kérdésre.
Szilvia: — Ha azt kérdeznéd, miért tetszik, azt
mondanám, mert ő a Gál Tomi. Tetszik, ami jó és ami nem jó benne. Az, hogy
van. És velünk létezik.
Könnyű szülővé válni?
Szilvia: — Nekem nagyon könnyen ment. Van egy
keresztfiam, akit imádok. Amikor Réka született, olyan volt, mintha a második
gyermekem jött volna a világra. Annyira akartam, úgy vártam, hogy teljesen
természetesnek tűntek a teendők a születése után.
Tamás: — Addig nem is tudja elképzelni az ember,
hogy milyen érzés az, amíg nem látja a szülés pillanatát. Részese voltam
ennek a pillanatnak! Papás szülés volt. Egy csoda. Csak így tudom jellemezni.
Hirtelen jött a boldogság, hogy szülő lettem, teljesen megdöbbentett az
érzés. Nagyon ragaszkodunk Rékához. A nyáron a Csókos asszony című nagyoperett
minden előadására magunkkal vittük. Nem igaz, hogy a színészek gyermekei
kevesebbet kapnak, mert a színház elviszi a szüleiket.
Szilvia: — Ha nemcsak a magunk kényelmére ügyelünk,
hanem a gyermekére is, nyugodtabb lesz az életünk.
Úgy tudom, sokat dolgoztatok mostanában.
Szilvia: — Virágot alakítom a Sacra Corona című
magyar filmben. Főszerepet kaptam Ľuba Vančíková rendező filmjében, az
Áldozatban. Usztics Mátyással forgattam Afrikában a Kérnék egy kocsit című
filmet, melyben Csibe vagyok. Öthónapos terhesen keresztül-kasul jártuk
Tunéziát. Djerba szigetétől kezdve, a sivatagon át Tuniszig. Még tevegeltünk
is.
Tamás: — Összehoztunk egy gyermektársulatot a
Komáromi Városi Művelődési Központban. Toelkin: Sonkádi Egyed gazda című
darabját rendeztem velük egész nyáron. Könynyed történet. Kifigurázza a
sárkánymesék világát. Nagy örömömre Lucskay Róbert vállalta a Sárkány szerepét.
A gyönyörű díszleteket és jelmezeket Gráfel György barátom tervezte, aki
három éve ezt tanulja a főiskolán. Október ötödikén lesz a premier. És
én is forgattam. A cseh és szlovák pénzből készülő Templomváros című filmben
Andrea Horečná rendezőnő nekem adta a főszerepet.
Két évvel a főiskola vége előtt, ennyi szép
szerep után, hol tartotok?
Szilvia: — Ránk fér még az a két év tanulás.
Utána meg az lesz a lecke, hogy megfeleljünk a rendezők elvárásainak. A
főiskolán csak ránk figyelnek. A színházban nincs így.
Tamás: — Mindig tudatosan lepörgetem magamról
az előző sikert vagy sikertelenséget. Egyszer nem tettem, drága árat fizettem
érte. A két következő alakításom bánta. Többé nem követem el ezt a hibát.
Elfogadom, hogy ez egy olyan szakma, amit majd minden szereppel újra kell
kezdenem.
A huszonéves fiatalok még buliból buliba járnak.
Ti lemondtatok erről?
Szilvia: — Az életünk kiteljesedett a kislányunkkal.
Nem kizárt, hogy fél év múlva szeretnénk elmenni egy diszkóba, vagy egy
meghitt vacsorára. Arra az estére majd a nagyszülőknél hagyjuk Rékát. Amekkora
szeretetet kap tőlünk, nem fogja megsínyleni. Havonta egy este nem a világ.
Többre pedig, egyelőre nincs időnk.
Gabi:
„A tanárok rémei voltunk"Van olyan tanár, akire még mindig emlékszel?
— Az összes tanáromra emlékszem. Talán nem is
akad közöttük olyan ember, akit ne szerettem volna. Nagyon jó tanáraink
voltak. Persze, akadtak olyan tanárok, akiket nem fogadtunk szívesen. Főleg
az idősebbek, akiket meg lehetett tréfálni. Mi meg is tettük! A legroszszabb
osztály voltunk. A tanárok rémei.
Mit üzensz a Baby Sisters iskolapadban ülő
rajongóinak?
— Tanuljanak! És figyeljenek oda, hogy milyen
pályát választanak, mert ez nagyon fontos az ember életében. Mindenki érettségizzen
le, menjen főiskolára! Annyi iskolát végezzen el, amennyit csak tud!
Mi a véleményed a diákszerelmekről?
— Meghatározóak az ember életében. A későbbiekben
is visszasírjuk a diákszerelmek naivitását, kellemes hangulatát. Jó lenne,
ha mindig ilyen tiszták és ártatlanok lennének a szerelmeink.
Üzensz valamit az éretetk rajongó diákoknak?
— Kitartást mindenkinek! Nem a diákévek voltak
a kedvenceim, de ezen is túl kell esni, és nem árt, ha az ember jól tanul.
És az sem árt, ha valami hasznosat tanul.
Osztálytársaiddal tartod a kapcsolatot?
— Igen. Középiskolai osztálytársaimmal rendszeresen
szervezünk osztálytalálkozót. Nem mindenki jön el. Szeretek velük találkozni,
és tudni, hogy kivel mi történt.
Üzenj a Baby Sisters középiskolás rajongóinak!
— Halogassátok a pályaválasztást! Menjetek gimibe!
Több időtök marad, hogy kitaláljátok, mit is szeretnétek. Tizennégy évesen
még én sem tudtam, mit szeretnék. Aztán olyan pályát választottam, amely
közel áll a szívemhez, meg tetszik, de szerintem sokkal később érik meg
az emberben ez a dolog. És egy életre szól! Tizennyolc évesen talán már
könnyebb a döntés.
Az
eddigi sikeres együttműködést követően a DIART ügyn0kség és az IFI magazin
kiadója úgy döntött, hogy közösen megrendezik az első Miss Diart &
Ifi szépségversenyt.
A verseny döntőjére január végén, a pozsonyi Holiday Innben tartott bál keretében. A pontos dátumról időben értesítjük olvasóinkat. A győztesekre természetesen értékes díjak várnak, a királynőre pedig korona.
Azoknak a csinos lányoknak az írásos jelentkezését várjuk, akik a 2001-es év végéig már betöltötték 16. életévüket. Jelentkezni a Diart ügynökség és az IFI szerkesztőség címén egyaránt lehet. A jelentkezéshez három fénykép csatolását kérjük: egy arcképet, egy egészalakos felvételt, egyet pedig fürdőruhában. Akt- és erotikus képek nem jöhetnek számításba!
A jelentkezés határideje : 2001. november 30.
Az Ifi magazinban bemutatjuk a versenyzőket, így olvasóink is szavazhatnak.
Tehát szép leányok, ne habozzatok!
A Diart ügynökség elérhetősége:
Diart s.r.o., Zdravotnícka 7, 851 10 Bratislava
Tel.: 02/ 6252 8001, Mobil: 0903 220 210
email: info@diart-agency.com
Internet: www.diart-agency.com
Micimackó besétál a henteshez és megkérdezi:
— Sonka van?
— Természetesen.
Micimackó felugrik a pultra, előránt egy géppisztolyt,
és lekaszabolja az ott lévőket.
— Ezt Malackáért!!!!
Három intézeti lányt szabadulásuk előtt az
igazgatónő búcsúztat:
— Nagy veszély vár rátok odakint. Vannak férfiak,
aki felcsalják szegény kislányokat a lakásukra, hogy megerőszakolják őket.
Aztán kezükbe nyomnak vacak kétszáz forintot, és mehetnek az utcára.
Felcsillan a legkisebb lány szeme, majd így
szól:
— Kétszáz forint? Az azért nem semmi. A maga
férje csak egy-egy almát szokott adni nekünk.
A nyolcvanéves János bácsi úgy érzi, már nem
sokáig bírja.
— Hívjunk orvost? — kérdezik a családtagok.
— Ne, természetes halállal szeretnék meghalni!
Csupán akarni kell, hogy sikerüljön, hogy ne sikerüljön.
Ha teljesen mindegy, válaszd azt, amelyik jobban mindegy.
Ha ki akarsz ábrándulni az oroszlánból, keresd föl a barlangjában.
A női nadrágot NEM KELL LEVENNI. Senki sem tudja
hogyan, de egyszer csak nincs ott.
Biztonságunk éber őrei
Két rendőr jön ki a vasúti alagútból. Tépettek,
alig élnek. Nagy kínok között megszólal az egyik:
— Ugye mondtam, őrmester úr, hogy nem a bagoly
huhogott.
A paraszt bácsi a folyóparton baktat a szekerével.
Ott van szolgálatban a rendőr. A bácsika megkérdezi tőle:
— Biztos úr, hol lehet itt baj nélkül átkelni
a szekérrel?
— Jöjjön csak, bátyám, majd megmutatom. Itt nyugodtan
áthajthat.
— A bácsi úgy is tesz, de hamarosan elsüllyed
a szekérrel együtt.
Megszólal a rendőr:
— Érdekes! A kacsáknak csak derékig ért.
A rendőr az orvosnál:
— Doktor úr, csuklom.
— És mióta van így?
— Már vagy fél év óta.
— Miért nem jött korábban?
— Azt hittem, hogy csak emlegetnek.
A tökéletes házasság
Azt mondod, ilyen nincs? Íme, itt a példa, hogy igenis létezik. A következőkben szemelvényeket olvashattok egy tökéletes házasságban élő hölgynek a férjéhez intézett mondataiból:
Milyen kedves Tőled, hogy felhajtva hagyod a WC ülőkét, így megspórolsz nekem egy mozdulatot, amikor ki akarom sikálni.
Már megint színjózan vagy, hányszor mondjam még, hogy sokkal aranyosabb vagy egy kis szalonspiccel? Sipirc a kocsmába, és 4 féldeci előtt haza ne gyere nekem, mert nem foglak beengedni.
Légy szíves hangosítsd fel a tévét, hogy a konyhában is halljam a meccset!
Teszed le rögtön azt a porszívót? Romba döntöd az illúzióimat. Ilyet csak homokosok tesznek, ráadásul megmelegszik a söröd, amit most töltöttem ki....
Persze, sétáljunk vissza, magam is szívesen körbejárnám még néhányszor azt a gyönyörű Porschét!
Imádom, ahogy szellentesz, mikor mellém bújsz, mert érzem, hogy mellettem igazán tudsz lazítani egy feszültségekkel teli, nehéz nap után!
Kérlek, meséld el újra, hogy fogtad el tegnap a Lajos betlijét azzal a zseniális trükkel!
Itt van egy pornólap, lapozgasd ezeket,
amíg gyorsan elemet cserélek a videó távirányítójában!
NŐI kontrák
Mi történik, ha levágják egy férfi nemi szervét?
— Automatikusan átveszi az irányítást az agy.
Mi a különbség az UFO és a rendes pasi között?
— UFO-t már láttak.
Ugrás a tartalomhoz
Tény, hogy a tao alapvető elvei — pl. a magömlés
szabályozása, a nő kielégülésének jelentősége, s hogy a férfi orgazmusa
és magömlése nem feltétlenül esik egybe — fontos szerepet kaptak nemcsak
a szexuális kutatásokban, hanem a feminista mozgalmakban is. A tao a világegyetem
ősenergiája, ami bennünk, emberekben is megvan, csak meg kell tanulnunk
bánni vele. Ez bennünk a „belső elixír", az egészséges, hosszú élet titka.
A szeretkezésben is a tao, az ősenergia nyilvánul meg — de nem mindegy:
hogyan! A taoban a yin és yang ellentétei egyesülnek, s ugyanez történik
a férfi és nő egyesülésében, a szeretkezésben. Ez az egyesülés jelenti
a bekapcsolódást az ősenergia áramkörébe.
Gyakori és tartós nemi egyesülés csak akkor történhet,
ha egyrészt a férfi képes a magömlés tetszés szerinti késleltetésére, másrészt
arra, hogy magömlés nélkül is tudjon szeretkezni. Egy mai férfi biztosan
megrökönyödve olvasná Sun Su-mo kínai orvos 1300 évvel ezelőtt megfogalmazott
tanácsát: „Szeretkezz százszor — magömlés nélkül!"
A szeretkezés lényege ugyanis nem a magömlés,
hanem a testi (és lelki!) egyesülés öröme, ami egészen az orgazmusig, vagyis
a kielégülés érzéséig terjedhet. A kutatásokból tudjuk, hogy a testi érintkezés
(simogatás, ölelés stb.) alapvető emberi szükséglet, amelynek kielégítetlensége
komoly problémákat, sőt betegségeket okozhat. Aki megkapja a kívánt mennyiségű
testi gyengédséget a számára megfelelő személytől, az kielégültebbnek érezheti
magát, mint a két perc alatt magömlést elérő férfi (akit a nyugati irodalomban
valahogy így jellemeznek: „... egy, kettő... Kösz!... Viszlát!").
A közösülésben a lényeg az, hogy annyi ideig
tartson, amennyi a nő kielégüléséhez szükséges. A Távol-Kelet ősi könyveiben
erről azt olvashatjuk, hogy a nő igazi kielégüléséhez „ezer szeretkező
mozdulat" szükséges. Ez nálunk szinte teljesíthetetlen követelménynek tűnhet,
ha meggondoljuk, hogy még a rutinosabb szeretkezők sem bírják tovább 50–100
lökésnél. Pedig, ha a közösülés legalább fél óráig tartana, s több apró
szünetet figyelembe véve átlag két másodpercenként történne egy mozdulat,
akkor már ott vagyunk az ezernél! S ez a ritmus még gyorsnak sem nevezhető.
Tehát nem is olyan lehetetlen az ősi taoista javaslat, csak éppen a magömlés
késleltetését kell megtanulni hozzá. Egy nyugati emberben természetesen
különböző aggályok és kifogások merülnek fel. Sokan fárasztónak gondolják
a félórás, csaknem szünet nélküli mozgást, mégpedig nemcsak a férfira,
hanem a nőre nézve is. Szerintük ezek a mozdulatok egy idő múlva gépiessé
és unalmassá válnak.
A taoisták szerint ez a veszély elkerülhető,
ha megtanuljuk a mozgások és testhelyzetek változtatását! (Feltéve, hogy
a partnerek kedvelik egymást és kölcsönösen alkalmazkodnak.) Tulajdonképpen
négy alaphelyzet van: 1 - amikor a férfi van felül, 2 - amikor a nő van
felül, 3 - amikor oldalt fekszenek, egymással szemben, 4 - amikor a férfi
hátulról hatol be a nőbe. Mindegyiknek persze jó néhány változata van még,
és minden pár megkeresheti a neki legmegfelelőbbet. A taoisták szerint
nem kell ragaszkodni egyetlen vagy néhány testhelyzethez, még akkor sem,
ha az beválni látszik. Menet közben is át lehet térni egyikről a másikra.
Például az Európában hagyományos „férfi felül" pozícióból a közösülés megszakítása
nélkül át lehet térni az oldalt fekvő helyzetbe, onnét pedig a „nő felül"
helyzetbe. Ez utóbbit a taoisták előnyben részesítik, mert a nő így aktívabb
lehet. Ebben a helyzetben egyébként az ún. G-pont sokkal könnyebben ingerelhető,
a férfiak pedig általában ebben a testhelyzetben tudják legkönnyebben késleltetni
a magömlésüket.
A kínaiak már több ezer éve ismerték az impotencia
jelenségét is, s a taoisták sajátos módszert dolgoztak ki annak legyőzésére.
Ez részben megegyezik a modern szexológusok javaslataival, részben eltér
azoktól. Ami megegyezik: a férfi ne törődjön hiányzó merevedésével, hanem
teljes figyelmével partnere felé forduljon, őt dédelgesse csókokkal és
simogatással. Szerezzen neki örömet a kezével és a szájával, gyönyörködjön
benne, s élvezze az ő örömét. A partner élvezetének látványa, a vele való
azonosulás nagy valószínűséggel beindítja a férfi szexuális izgalmát, s
vele együtt a merevedést is. Viszont ehhez fontos, hogy a nő az előjátékban
szexuális izgalomba kerüljön. S az is, hogy ne érje váratlan meglepetésként
a férfi merevedés-hiánya, mert akkor szexuális izgalma visszaeshet.
A tao tanítása szerint az emberélet három fő
pillére: a szeretet, a helyes étkezés és a gyakorlás. Az utóbbiban kiemelt
szerepe van a légzésgyakorlatoknak. Hangsúlyozzák, hogy ne szájon át, hanem
orron át lélegezzünk, s közben a rekeszizmot is használjuk, vagyis lehetőleg
szokjunk rá az ún. hasi légzésre. A kedvező hatás már néhány heti, rendszeres
jógalégzés után érezhetővé válik az általános egészségi állapot terén.
S ez természetesen a szexuális képességre is kedvezően hat. A légzés azonban
csupán egy részét képezi a kínaiak közkedvelt gyakorlatainak, amelyeket
tajcsicsüan néven ismerünk. Ez eredetileg könnyed, táncszerű mozgással
egybekötött meditációs, vagyis figyelem-összpontosítási gyakorlat, mely
révén olyan könnyedségre és rugalmasságra tehetünk szert, amely az élet
minden területén, így a szexben is hasznosítható.
A taoisták tudják, hogy a jó szex nem jön magától,
meg kell tanulni. Csak a lehetősége van meg bennünk, ami azonban csakis
tanulással és gyakorlással bontakoztatható ki. A főleg érzékiségünket és
kommunikációs készségünket kell fejleszteni. A magömlés csaknem teljes
mellőzése viszont túlzásnak tűnik. A magömlés ugyanis természetes folyamat,
az orgazmus természetes velejárója. A jól működő mirigyek annyi ondót termelnek,
hogy a szervezet időközönként maga is kidobja a fölösleget, éjszakai magömlés
formájában. Egyébként teljesen egyetérthetünk J. Csanggal, aki szerint
„ha a tao rávezetne bennünket arra, hogy figyelmünket az evés-ivás helyett
az eddigieknél jobban a szeretkezésre irányítsuk, valamennyien boldogabbak
és egészségesebbek lehetnénk."
(Forrás: Dr. Szilágyi V.
- A gyönyör művészete)
Ugrás a tartalomhoz
Nagykárolyból
jött. A hatalmas szőlőskert mellől, melyben a harmincezres erdélyi mezőváros
felének van szőlője. Hozzá takaros pincék. A nagyapja is borász. Közepes
minőségű a bora a legügyesebb gazdák pompás nedűje mellett.
A
Kamocsai Zenei Fesztiválon az amatőr zenekarok versenyén a következő eredmény
született: a fesztivál közönségdíjasa a dunaszerdahelyi The Amazons (a
képen) lett, így jövőre felléphetnek a Pepsi Szigeten. A szakmai zsűri
a legérdekesebb csapatnak a zsolnai Jarbudečonevidieť együttest találta
(a Roland cég tárgyi nyereményeit kapták), a legtehetségesebbnek a nyitrai
Vrak zenekart vélték (8 órás ingyenes stúdiófelvételhez jutottak az érsekújvári
DAN stúdióban), a legszórakoztatóbbnak az ugyancsak nyitrai Mantinels
bizonyult (felléphetnek a tatabányai TAZ-MANIA fesztiválon), a legnagyobb
meglepetést pedig a surányi Pankhart fellépése jelentette (8 órás ingyenes
felvétel a Komáromi Screaming Fish stúdióban). A szervezők részéről a martini
How? No! Cuc, az ipolysági 5 o` clock Tea és a zselízi Between Tea &
Expression bandák jövőre a Klikkfest nagyszínpadán mutatkozhatnak be.
Nem
gondolta volna, hogy az anyaság ekkora csoda. Eddig is nyitott volt az
emberekkel, ám amióta megszületett a lánya, még több szeretetet ad és kap.
Szandi szerint azok a legnehezebb pillanatok, amikor nem lehet vele a kicsi.
De kötelezettségei vannak a közönség felé. És amíg várják az emberek, mennie
kell.
Milyen volt a várakozás?
— Csodálatos. Áldott állapotban lenni fantasztikus
érzés. Az ember akkor még el sem tudja képzelni, milyen lesz születendő
gyermeke. Én sem tudtam elképzelni, de állandóan éreztem a kis sarkát a
pocakom bal oldalán. Amikor azután világra jött, a sarkát néztem meg először.
El sem hittem, hogy itt fejlődött ki, a hasamban az a pici baba.
Aki már nem is olyan pici, hiszen másfél éves.
— Cserfes kislány. Még nem alkot teljes mondatokat,
de állandóan beszél. Igaz, ennek a háromnegyedét nem értjük, de nagyon
jó hallani a hangját. Nagyon eleven és vidám gyerek. Amikor az unokahúgom
áthozza a fiát meg a lányát, azonnal odamegy hozzájuk, ölelgeti és puszilgatja
őket. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a fellépéseken kívül mindenhová
visszük magunkkal. De még nem akarjuk kitenni hosszú utazásoknak.
Énekelsz neki?
— Természetesen. És olyankor ő is énekel velem.
Saját cédéimet ritkán teszem fel neki. Nem vagyok az a típusú énekesnő,
aki magát hallgatja otthon. Viszont állandóan szól a rádió. Amikor beszél
valaki a stúdióban, ő is megszólal. Ha megszólal a zene, azonnal elkezd
táncolni és énekelni.
Azt ki döntötte el, hogy mikor menj vissza
a színpadra?
— Az élet hozta úgy, hogy amikor Blanka kéthónapos
lett, már felléptem. Ezt csak úgy tudtuk megcsinálni, hogy a hétvégeken
dolgozunk. Nem szakadhatok el a közönségtől.
A stúdió pedig otthon van.
— Legutóbbi albumomat úgy vettük fel, hogy amíg
Blanka aludt, felénekeltem egy dalt. Levittük magunkkal a bébifigyelőt,
hogy halljuk, ha felsír.
A Dúdold a szív dallamát összes dalát férjed,
Bogdán Csaba írta.
— Minden érzésünk benne van! Kilenc éve vagyunk
együtt, két éve házasodtunk össze. Beteljesült boldogságunk lenyomata az
album. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne boldog lenni.
Voltak félelmeid, hogy az alakod nem lesz olyan,
mint a szülés előtt?
— Elsősorban a gyermekem egészségére ügyeltem.
Meg arra, hogy legyen elegendő tejem. Más eszembe sem jutott. Két héttel
a szülés után már próbáltam a Hotel Menthol című musical egyik főszerepét.
A felesleges kilókat ott dolgoztam le. A premier után már hordhattam a
régi ruháimat.
Azért kérdeztem, mert szebb vagy, mint bármikor.
— Többen is mondták. Naponta tornázom, miután
Blankát leteszem aludni.
Idén lesz új Szandi-lemez?
— Most először nem lesz. Energiát kell gyűjtenünk
ahhoz, hogy megismételjük a Dúdold a szív dallamát sikerét. Jövőre már
lelkileg is erősek leszünk egy új album alkotására.
Mi volt Blankával az eddigi legszebb pillanat?
— Amikor reggel felébredt, és áthívott bennünket
a szobájába. Átmentünk, áthoztuk, és magunk közé fektettük az ágyban. Megpuszilt
bennünket. És éreztük a mindhármunkat átjáró szeretet melegét.
A
fővárosban kezdődik a mese.
Ott dolgozott egy alistáli asszony egy szlovák–egyiptomi
közös vállalatnál. Kilencvenkilenc nyarán főnöke Kairóba küldte, hogy nézzen
körül az eredeti egyiptomi gyapjútrikók között, amikkel pozsonyi cégük
foglalkozott. Az Intercontinentalban vett ki szobát.. Amikor leszállt az
est, lement a diszkóba. Erika, mert így hívják hősnőnket, nagyon szeretett
táncolni. Belépett a terembe és megpillantotta Ahmed Sulimant, a lemezlovast.
Szerelem volt első látásra!
A huszonkilenc esztendős Ahmed — aki egyébként
villamosmérnök – is felfigyelt a harmincegy éves nőre. Hoszszan nézte,
hogyan táncol.
Másfél hónap múlva megint találkoztak.
Akkor már bejárták egész Kairót.
Ahmed ősszel érkezett Pozsonyba. A pár lement
a nő családjához Alistálba. Három napig volt téma a faluban.
Aztán tavaly februárban megtartották az esküvőt.
Afrikában. Mert az ottani törvények szerint férfi és nő nem lakhat együtt,
ha nincsenek összeházasodva.
A mesébe most új hős érkezik. Csilla, Erika tízéves
lánya.
Kétezer júniusában látta először Egyiptomot,
Ahmedet meg a családját.
A kislány tudott valamit angolul. Bock Deniszánál
tanulja a nyelvet otthon, Alistálban.
Csilla nagyon megörült édesanyjának. Tévét néztek,
napoztak és fürödtek.
Aztán Csilla hazarepült. Távol Afrikától várta
a tanév végét.
Az idei július hatodik napján aztán megint Kairóba
repült. De mentek is tovább Hurgadha városába.
A kairói Intercontinental után Ahmed a hurgadhai
Intercontinental lemezlovasa lett.
Sajnos, a gyerekeket Afrikában sem engedik be
a diszkóba, hát az állatkertet látogatta. Karonfogva vezetett egy majmot,
mangót, guafát és datolyát evett.
Ahmed családja nagy szeretettel fogadta. Körülrajongták.
Születésnapján elmentek egy pizzériába.
Aztán megint búcsú, repülőgép, Alistál.
Most, a mese végén az a hír járja, hogy Németh
Csilla nem szeretne Egyiptomban élni.
Ott még a fagyinak is másmilyen az íze.
Ahmed és Erika október végén hazajönnek.
Látogatóba.
Hogy ezeregyedszer is elmondják, mennyire hiányzik
nekik a tündéri kislány.
Nő
a volánnál... Sok férfi még a gondolatba is beleborzong, fittyet hányva
arra a megállapításra, hogy a szebbik nem olykor ügyesebb is. Így szinte
elképzelhetetlen, hogy az autóversenyzést magának kisajátító férfinép között
labdába tudjon rúgni hölgy. Pedig van rá példa. S nem is kell hozzá nyugatra
menni. Kántor Tünde a maga tizenhat évével sorra előzi meg a nála korosabb,
tapasztaltabb és nem egy esetben jóval nagyképűbb fiúkat.
Hogyan indult ez az egész, ez a vonzalom?
— Édesapám rallye-versenyző volt, ő vezetett
rá az útra. Tanácsára próbáltam ki a gokartot. Persze engem is vonzott
a motorsport világa. Láttam a szekrény tetején apu kupáit, a koszorúkat,
különböző díjakat. Szerettem volna a nyakamba tenni, de nem engedte meg.
Azt mondta, hogy ezeket ki kell érdemelni, s ez inspirált. Mindössze hat
éves voltam, és nyolc éves koromtól versenyzem.
Hat éves kislányokat a baba, a babázás köti
le. Ezek szerint Téged nem.
— Engem is érdekelt, de valahogy az autózás,
az autóversenyzés jobban. Először még nagy volt nekem a gokart, különböző
bélésekkel kellett kipótolni, hogy kényelmesen üljek benne. Már az első
versenyemet megnyertem, sőt szlovák bajnok lettem a fiúk között. Nincs
annyi lány, így együtt versenyzünk a fiúkkal.
Gondolom, ezek után kivívtad a fiúk elismerését
és titkos favoritként számoltak veled.
— Eleinte nem vettek komolyan, gyakran elhangzott,
hogy mit keresek itt. Úgy vélték, nem vagyok nekik ellenfél. Aztán fokozatosan
elfogadtak. Én meg büszke voltam magamra, hogy a fiúk előtt értem a célba.
Persze nekem sem ment könynyen. Szülővárosomban, Dunaszerdahelyen például
sosem sikerült nyernem. Pedig ez a hazai pálya. Mindig valami technikai
probléma közbe jött. Egyszer a motor mondta fel a szolgálatot, máskor más
adódott. Hiába számítottam az első számú favoritnak.
Ezek a technikai hibák gyakran becsúsznak?
Ezekkel számolni kell?
— A gokartban is jó szerelők vannak, akik tökéletesen
karban tartják a motort. Így elég ritkán fordult elő, de ez a ritkán valahogy
mindig Dunaszerdahelyen történt.
Hány évig versenyeztél a gokartban?
— Nyolc évig gokartoztam, ebből hat évig versenyeztem.
Ezt követően jöttek az ajánlatok, hogy mehetek autóval is. Tavaly Honda
Sivic Cuppal versenyeztem. Hegyi versenyeken. Most az E-1600-as kategóriában
vagyok.
A jogosítványodat mikor szerezted meg?
— Van egy úgynevezett verseny-jogosítványom,
amit külön engedéllyel kaptam. Ám ez nem jogosít fel arra, hogy közutakon
is vezessek.
Miből áll egy-egy felkészülés?
— Rengeteg edzésből. Szinte minden hétvégém ebből
áll. A hétvégi versenyek előtt, csütörtökön és pénteken még intenzívebben
edzünk.
Mi az, ami Téged vonz, leköt ebben?
— Az, hogy körpályán vagyunk, az előzések, harc
a győzelemért. Ez fantasztikus élmény. Arról nem is beszélve, ha megnyerem...
Milyen sebességgel száguldozol egy-egy ilyen
alkalommal?
— A Formulában úgy 220-230 km/óra sebességgel.
Ezt általában az egyenesekben szoktuk elérni.
És nincs benned ilyenkor semmi félelem?
— Annyi mindenre kell összpontosítani, hogy nincs
idő tudatosítani a sebességet. Valójában észre sem veszem. Én a motorsportban
nőttem fel, fokozatosan szoktam a sebességet, először a gokartban, majd
az autóban. A Formulában is először csak edzettem, így hozzászoktam.
Itt vannak lányok?
— Nincsenek. A férfiak is jóval idősebbek nálam,
huszonöt, harminc évesek. Tizenhat évemmel abszolút kezdőnek számítok.
A második legfiatalabb fiú három évvel idősebb mint én.
Ez egy elég költséges sportág...
— Igen. Szerencsére vannak támogatók, akik fantáziát
látnak benne, s így jóval könynyebb. Valahol kuriózum vagyok. Lány ebben
a sportágban. Ennek köszönhetően van néhány érdeklődő.
Milyen díjakra vagy a legbüszkébb?
— A két szlovák bajnoki díjra, meg a Castrol
Kupára. Előttem egyetlen lánynak sem sikerült.
Mi a célod?
— A fejlődés, a további kategóriákba való átlépés.
Mi a csúcs? Hová lehet eljutni?
—Van egy cseh versenyző, aki ma az F-3000-ben
versenyzik, s nagy esélye van bekerülni a Forma-1-be. A legtöbb versenyzőnek
ez a csúcs, a nagybetűs álom. Nekem nem. Elég elérhetetlennek tűnik. Már
csak abból kifolyólag is, hogy ott nem sűrűn fordulnak elő lányok.
Ha
Brian Helgeland új filmjétől – A Knight´s Tale – patetikus hőseposzt vártok,
csalódni fogtok. Ha viszont kellemesen akartok szórakozni, és a lovagi
játékokat meg a romantikus történeteket is szeretitek, nyert ügyetek van.
S mindehhez Queen-dalokat is hallhattok... De hogy kerülnek ide a
legendás Queen együttes számai? Nos, Carter Burwell, a film zenei szakértője
gondolt egy nagyot, és a 14. századi lovagi játékokhoz a Queen, David Bowie,
Eric Clapton, az AC/DC stb. közkedvelt dalait válogatta össze. Induljon
hát a lovagi torna, miközben a kíváncsi tömeg a Queen együttes We Will
Rock You című sikerszámát üvölti...

Egész
Európában nagy siker az Atomic Kitten új dala, az Eternal Flame, amely
a Bangles ‘89-es világslágerének átdolgozása, R&B-s elemekkel megtűzdelve.
A felvétel július legvégén egyből az angol kislemezlista élén nyitott.
Ezzel egyidőben jelent meg az eredeti előadó, a Bangles legnagyobb slágereinek
válogatása. Sokan az egybeesést jó húzásnak tartották, mondván az Atomic
Kitten féle verzió majd eladja a nagylemezt. Arra viszont kevesen gondoltak,
amit az egykori csapat vezetője nyilatkozott egy magazinnak. Susanna Hoffs
elmondta, hogy a Bangles hamarosan újra együtt lesz, s ez az album az újjáalakulás
előhírnöke. A négy lány a hosszú évek alatt rájött, hogy valójában csak
együtt képesek helytállni. Susanna elmesélte, hogy a nyolcvanas évek legjobb
női csapataként tökéletesen megértették egymást, amikor azonban karrierjük
egyre feljebb ívelt, már maguk sem tudták, hogy mit is akarnak. Éppen ezért
jött el az ideje a szakításnak, most pedig az egyesülés szele köszöntött
be hozzájuk. A csapat kezdésnek egy új lemezt készít, aztán pedig jöhetnek
a végtelen koncertek, ahol megállás nélkül bulizik majd régi és új rajongó.
Így legyen!
A
huszonnyolc éves brit szépség, Kate Beckinsale azok közé tartozik, akiknek
a színészet egyszerűen a vérükben van. Persze – mint ahogy az már lenni
szokott – először ő is váltig hangsúlyozta: soha nem választja a szülei
foglalkozását. Aztán a gének mégis erősebbnek bizonyultak... A papa, Richard
Beckinsale televíziós színész volt, de sajnos nem érhette meg, mi lesz
a lányából, mert hosszú évekkel ezelőtt meghalt. A mama, akit főleg a Monthy
Python-filmekből ismerhetünk, így egyedül nevelte fel két lányát. Ugye
nem fogjátok kitalálni, milyen pályát választott Kate nővére? Igen, Samantha
is színész lett.
A
Transatlantic a vezető, harmadik generációs progresszív rockzenekarok tagjaiból
verbuválódott remek kis formáció. Bemutatkozó albumáról ugyan már esett
szó ebben a rovatban, de most – ami ilyen projektek esetében ritkaságszámba
megy – koncertalbummal, méghozzá dupla cédével rukkolt elő, s erről mindenféleképpen
említést kell tenni. Említést kell tenni amiatt is, mert az album megjelenéséről
pár rockzenei szaklapot leszámítva sajnos sehol nem esett szó, nálunk hiába
keresnénk a lemezboltok polcain, még megrendelésre sem igazán szállítanak
belőle.
Máté
Krisztina
Született: 1970. szeptember 16-án Siófokon
Családi állapota: Hajadon
Szerelme: A barátja nevét semmiképpen sem hajlandó
elárulni
Sírás: Szokott: otthon, magában. „Ugyanolyan
nő vagyok, mint bárki más..."
Szenvedélye: A munka. Tizenhat éves kora óta
dolgozik
Kocsija: Egy Nissan. Vitray Tamás szerint „férfiasan",
merészen vezet
Család, gyerekek: Szeretne gyereket, de jelenleg
még béklyónak érezné
Félelem: Nem félős, lámpaláza például egyáltalán
nincs
1999-ben szerződteti a tv2. Ő vezeti a Forró nyomon című bűnügyi műsort, dolgozik a Tényekben, 2001. nyarától pedig A leggyengébb láncszemmel már-már tévétörténelmi műsort indít. Nincs kegyelem! Sokan támadják, egyes kritikusok fasiszta műsornak titulálják a produkciót, a nézettségi mutatók mégis arról árulkodnak, hogy a nézőknek tetszik az új vetélkedő.
Diákévek
Gimis osztálytársaimnak már akkor meg kellett szokni, hogy néha kilógok a sorból. Már akkoriban sokat jártam különféle országos versenyekre, amelyek miatt többször „lógtam" a suliból. Nem voltam eminens, de jó tanuló voltam. Ami érdekelt, az szinte tanulás nélkül is ment, amit nem szerettem, azt még kalapáccsal sem lehetett belém verni. A matematikát, irodalmat imádtam, de pl. a kémia sosem érdekelt Rengeteget lógtunk, de van, ami sosem derült ki. Nem csak egyedül, kollektíven is. Volt, hogy oroszóra helyett az egész osztály inkább levonult a Balatonra korcsolyázni. Nem tehettünk róla, hogy éppen akkor volt tükörsima a jég…
Mosolyog is néha
A Forró nyomon tömény borzalom, a Tények sem
egy stresszoldó foglalkozás depressziós felnőtteknek, most pedig ez a sértegetős
vetélkedő. Miért vagy mindig szigorú a képernyőn?
— A Forró nyomon az én gyerekem, az első pillanattól
hozzám kötődik. Most a nyári szünet idején is ömlenek a nézői levelek.
A képernyőn kívül is megpróbálunk segíteni. A Tények alapvetően a szívügyem.
Én újságírónak érzem magam, nem bohócnak, az újságírói létemhez pedig hozzá
tartozik, hogy valahol a hírek közelében legyek. A Nincs kegyelem című
vetélkedőről pedig mindenki úgy gondolja – én magam is –, hogy ez csak
bizonyos szempontból vicces hangvételű dolog. Nem kell benne jópofáskodni,
az egyéniségemnek egy speciális szeletét mutatom meg benne.
Azért ebben van egy kis szerep is. Amikor a játék
pörög, az én vagyok, amikor pedig halálra sértjük a játékosokat, az a műsor
sajátos adaléka. Minden fordulóra három sértés esik. Három olyan kérdő
mondatot mondok, ami szíven üti a résztvevőket. Az elsőnél meglepődnek,
a másodiknál hátrahőkölnek, a harmadiknál tudják, hogy ez csak vicc lehet.
A BBC játékszabályában az áll, hogy a műsorvezető ebben a vetélkedőben
inkább cirkuszigazgató. Ostor éppen nincs a kezemben, de csak épphogy.
Ide ez kell.
És te ilyen vagy?
— Nem. Ha valaki az utcán találkozik velem, meglepődik:
jé, hát én tudok mosolyogni? Újságíróként viszont mindig, minden körülmények
között a hírekről kell beszámolnom, ezt nem lehet vigyorogva tenni. Ha
az életem más területén kiegyensúlyozott, boldog, vidám tudok lenni, és
van min derülni, akkor kiegyensúlyozott vagyok, és eleget nevetek. Miért
ne lehetne egy nő kemény a tévében?
Nem félsz, hogy túl kőszívűnek tűnsz?
— Ebben a játékban Szörnyella de Frász vagyok.
Angliában így nevezték el a nézők az ottani műsorvezetőt. Eleinte megdobálták
paradicsommal, ma már imádják. Ez a Szörnyella a játék végén belenéz az
emberek szemébe, és kacsint egyet. Ettől az egész zárójelbe kerül.
Tehát csak szerep?
– Nem tudom, miért érzik az emberek úgy, hogy
valaki vagy kedves, vagy komor, vagy hülye, vagy agresszív, vagy vagány,
vagy piros, vagy fekete. Ezekben a műsorokban én tökéletesen én vagyok.
Én ilyen is vagyok.
(NL) www.startlap.com/mate
Ugrás a tartalomhoz
Minden
koncert egy buli. Buli a közönségnek és maguknak az előadóknak is. Képzett
zenészekből álló csapat – ez az Irigy Hónaljmirigy. Népszerűségük meghaladja
az általuk görbe tükör elé állított előadók, zenekarok népszerűségét. A
csapat két tagjával: Sipos Tamással és Papp Ferenccel az egyik koncert
előtt beszélgettünk.
Mitől van, hogy ennyire népszerűek a popparódiák,
és ezzel együtt az Irigy Hónaljmirigy?
Sipos Tamás: Annak idején a saját szórakoztatásunkra
kezdtük el csinálni a paródiákat, és ez szerencsére még most is így van.
A mai napig azért lépünk a színpadra, mert örömet lelünk benne. A közönség
idővel elkezdte szeretni a dalokat, vették a lemezeinket. Ha mi jól érezzük
magunkat az átragad a közönségre is.
Mi alapján döntitek el, hogy ki lesz a következő
„áldozat"?
Papp Ferenc: A művészektől függ, kik a menők.
Nekünk nagyon fontos, hogy ismert legyen a parodizált személy, vagy az
együttes. Végülis a közönség dönti el, ki kerüljön fel a lemezre. Amiből
sláger lesz, amit az egész ország, az egész magyarlakta terület ismer,
az biztos befutó a mi lemezünkön is. Jó paródiát csak az igazán ismert
sztárokról, azok dalaiból lehet készíteni. Kizárólag ismert dalokból.
Nem kell, hogy minden parodizált előadónak
bejöjjön, amit „műveltek" vele. Volt már valaha problémátok valakivel?
S.T.: Nem, mert ennek van egy jogi útja, hogyan
kerülhet lemezre a dal paródia-változata. Aki megadja az engedélyt, beleegyezik,
már lélekben felkészült arra, hogy görbe tükör elé lesz állítva. Így ebből
még nem volt problémánk.
Utolsó előtti lemezetek a Ráncdalfesztivál
a nyolcvanas éveket idézi fel. Talán ezzel a koronggal akartátok megcélozni
az idősebb korosztályt?
P.F.: Nem, mi úgy érezzük, hogy az idősebb korosztály
is már egy ideje felfedezett, például régóta járnak nyugdíjasok is a koncertjeinkre.
Nem ez volt a szándék. Egyszerűen csak szerettünk volna egy ilyen albumot
csinálni, feldolgozni a múlt slágereit. Az ötlet onnan jött, hogy a próbatermünkben
van egy kép egy bolgár énekesről, aki fantasztikus cuccban parádézik, így
eldöntöttük, teszünk egy ilyen jellegű kirándulást.
Sokan mondják, hogy nem egy pozitív dolog szerepelni
a Dáridóban...
S.T.: Igen, van egy ilyen megközelítés is. Azt
gondolom, hogy a Dáridó népszerűsége nem elhanyagolható tény, hiszen kb.
3,5 millió néző kíséri figyelemmel hetente. Mivel a magyar televíziók és
rádiók keveset adják a magyar előadók felvételeit, ezt az esélyt, bemutatni
a dalainkat akár a Dáridóban is nem szabad kihagyni. A Dáridó mára egy
stílusjeggyé nőtte ki magát. Amire büszkék vagyunk, hogy nekünk nem kellett
soha operetteket énekelni, duettet Lajcsival, mindig a saját paródiáinkat
tudtuk előadni, és ehhez kaptunk egy profi megfilmesítést is. Tehát akik
minket a Dáridóban látnak, azok nem a Dáridót látják, hanem az Irigy Hónaljmirigyet
a Dáridó műsor keretében.
Megjelent az új „Flúgos futam" című lemezetek.
Milyen ez a korong? Kiknek a slágereit dolgoztátok át?
P.F.: Forma-1-es designel jelent meg. Megtalálható
rajta a Romantic, amelyhez kapcsolódó videoklipet már látni a zenei műsorokban.
Ezenkívül Sub Bass Monster, Cserháti Zsuzsa és Charlie, a United, az R-Go
és sokan mások. Sőt még a német Nena is. Ez egy teljesen vegyes album,
nem egy koncepcióra épülő, mint a Ráncdalfesztivál. Megtalálhatóak rajta
a nyolcvanas évek slágerei és persze napjaink nagy sikerei is, szóval egy
szokásosnak mondható vegyes Mirigy-album.
Az
együttest ’95-ben, egy esős őszi estén alapította meg Kovacsics Ádám és
Ferbár Zsolt. Előtte már mindketten segédkeztek más zenekaroknak, így egyre
inkább körvonalazódott az elképzelésük a saját együttest illetően. A zenekar
énekesnője, Völgyesi Gabriella ’97 elején csatlakozott a fiúkhoz. ’92-ben
mindössze tizenöt évesen megnyerte táncdal-ének kategóriában a „Tinisztár
kerestetik" című országos tehetségkutató versenyt. Zenekari tagsága mellett
ötödéves hallgatója az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának. Zsolt feladatköre
a szövegírás, analóg hangok, effektek programozása. Emellett főiskolás,
és számítástechnikai programozóként is dolgozik. Zenei ízlése az elektronikus
irányzat rendkívül széles palettáján mozog: a kísérleti elektronikus bandáktól
egészen a modern tánczenék legtöbb ágáig. Ádámnak a zeneszerzés a feladata.
Zeneiskolában jazzgitár szakra járt, zongorázni pedig autodidakta módon
tanult meg. Ő is suliba jár, egy informatikai főiskola hallgatója, illetve
reklámfilmekhez szerez zenét.
Ugyan
a Staff igazából nem számít újoncnak, ám rajtuk kívülálló okokból a gépezet
csak most indult be igazán. Tavaly március közepén már megjelent egy albuma,
a szellemes Best of... című. Az együttest két fiatal, ambiciózus zenész
ifj. Élias Gyula és Kiss Gábor alapította. Gábor zeneszerzőként és hangszerelőként
már közreműködött Cserháti Zsuzsa, Szikora Róbert, az Unisex illetve a
Baby Sisters lemezein. Gyula az együttes előtt külföldön is kipróbálta
magát, egy óceánjáró hajón bizonyította énekesi adottságait. A hazatérést
tanulással folytatta, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-ének
szakos hallgatója. A fiúk most feledtetni szeretnék azt a hatalmas balszerencsét,
amely első albumukat kísérte. Ugyanis alighogy megjelent a lemez, megszűnt
a kiadójuk, így árván maradtak, promóció, reklám és segítő kezek nélkül.
Az album alig kapott nyilvánosságot. Most a Hungaroton karolta fel a fiúkat,
fantáziát látva bennük. Éliás Jr. mellett, Marci, a gitáros, és Gergő,
a fúvós adja elő az új szerzeményt, amely a könnyen megjegyezhető Sa la
la címet kapta. A húzós, tempós, vidám nóta fülbemászó dallamával, izgalmas
hangszerelésével rövid időn belül slágerré válhat, előkészítve a terepet
az ebben a hónapban megjelenő második Staff-albumnak. A dal erejét növeli,
hogy a DJ Bárány által készített club remix már az első bemutatók alkalmával
nagy sikert hozott a különböző zenés szórakozóhelyeken.