Fekete
Dzsonira várva azon tűnődtem az elegáns étterem tágas teraszán, hogy mekkora
erőre lehet szükség egy olyan fordulat feldolgozásához, mint amilyen pár
hónapja nála bekövetkezett. Pedig nem történt más, mint az, hogy egy akkor
még tatabányai, ma már a magyarországi Komáromban élő harminchét éves fiatalember
álma valóra vált. Mi pedig gazdagabbak lettünk egy kivételes énekhanggal.
Az érdekelt azon a júliusi kedd délutánon, miképp viseli valaki, hogy egyik
percről a másikra kárpitosból egy ország kedvence lett.
Munka közben gyakran énekelhettél.
— A kollégámmal mindenféle előadót próbáltunk utánozni. Emlékszem,
még Madonna-dalokat is énekeltünk.
A mester figyelt fel a hangodra először a műhelyben?
— Valóban felfigyelt rá, de abban nem tudott segíteni, hogy valahová
eljussak. És tehettek volna mások is valamit az érdekemben, mégsem segítettek.
Közben pedig telt az idő. Egész fiatalon amatőr zenekarokban zenéltem,
először dallamos rockzenét játszottam. A katonaság során jött a vendéglátós
zenélés, tehát mint katona is muzsikáltam. Miután leszereltem, éttermekben,
bárokban léptem fel.
Egy szép tavaszi napon azután beállított az étterembe Galambos Lajos,
a népszerű Lagzi Lajcsi?
— Valami lógott a levegőben, érezni lehetett, hogy megérkezett. Demis
Roussos dalát, a „Good Bye My Love, Good Bye" címűt énekeltem éppen. Szerinte
nagyon hasonlított az eredetihez, és Lajos azt hitte, a tátogás betört
a vendéglátós helyekre is. Utána Stewie Wonder „Felhívtalak, hogy elmondjam,
szeretlek" című örökzöldjét adtam elő. Akkor már észrevette, hogy az eredeti
hangomon énekelek. Szólt, hogy beszélni szeretne velem. Megkérdezte, nem
volna-e kedvem fellépni a Dáridóban.
Ébredsz már az álomból? Hiszen jöttek a tévéfelvételek, az élő koncertek,
közös fellépés Lou Begával, a mambókirállyal.
— Vártam ezt a világot. Nem a fény és a csillogás, hanem a befogadók
miatt. Hogy minél több ember előtt énekelhessek. Lássák, hallják, amit
csinálok! Szeretnék a dalaimmal örömöt szerezni, s ha látom, hogy ez sikerült,
nálam az az igazi siker.
Fekete János más, mint Fekete Dzsoni?
— A Dzsoni régóta a becenevem. Szívesen használom.
Környezeted is így van ezzel?
— Negatív jelekkel nem találkoztam. Olykor ismerőseimmel együtt nézzük
a tévében a fellépést, s közben mesélek nekik. Persze, csak olyan dolgokat,
amiket lehet. Zenészbarátaim, akikkel együtt dolgoztam, örülnek annak,
hogy ez így sikerült.
Milyen érzés, hogy ízlésirányító lettél? Mert sokan figyelnek már
rád.
— Azt szeretném képviselni, ami tetszik a közönségnek. Miért erőszakolnám
a stílusomat másokra? Az már más lapra tartozik, hogy a stílusom olyan,
mint én vagyok. Egy lírai, romantikus ember. Mindig is ilyen voltam. Szerencse,
hogy nem kell magamra erőltetnem semmit. Csupán magamat kell adnom.
Úgy tudom, édesanyáddal és bátyáddal élsz. Ők a sztárt látják már
benned?
— Tatabányán maradtak most, hogy Komáromba költöztem. Büszkék a sikereimre.
A családban egyébként nem volt zenész. Régebben furcsállották is, hogy
énekelek, de nem ellenezték. A bátyám eredetileg autószerelő volt, most
egy telefonos cégnél dolgozik, édesanyám nyugdíjas. Eljött a tatabányai
bulinkra, nagyon tetszett neki. És a szülővárosom közönségének is! Alig
engedtek el, pedig aznap még Szombathelyen is volt fellépés.
Miért költöztél Komáromba? Ide, a szomszédba.
— A fő oka, hogy van egy segítőtársam, zenészbarátom, Felner Richie.
Trombitás, szaxofonos, zongorista, zeneszerző, világot járt zenész és nagyon
jó barát. Sokat tapasztalt, rengeteget segített. Komáromban lakik, én is
ide költöztem. Ám, ha azoknál tartunk, akik segítettek még, Lajcsiék mellett
feltétlenül meg kell említenünk Muck Ferenc, Kaszás Péter és Geszti Margit
nevét. Örök hálával tartozom nekik.
Mindent újra kezdhetünk. Ez az első album címe. Azt olvastam, hogy
a hanganyag felvétele rekordgyorsasággal, három és fél óra alatt készült
el. Komolynak tűnsz a borítón.
— Lehet, hogy éppen arra gondolok, hogy harminchét évesen kellett ezt
megérnem. Azon tűnődöm, miért kellett harminchat évet várnom.
Borítsunk fátylat a múltra, Telihold, Álom után. Három cím a tizenháromból.
Van közöttük kedvenc?
— Kaszás Péter gyönyörű szövegeket írt kapcsolatokról, válásokról,
újrakezdésekről. Tökéletes dalok. Valamennyi kedves.
Az interjú után Budapestre indulsz egy stúdióba, felénekelni az új
dalodat, nemsokára Erdélybe mész. Meddig látsz előre?
— Mindig boldog vagyok, de a legboldogabb pillanataim azok, amikor
a színpadon állok. Imádom a közönséget, ez minden fellépésemen kiderül.
Szeretnék sok koncertet adni sok néző előtt. És vidám embereket látni magam
körül!
Emlékszem,
milyen boldog kislány voltam, mikor először mentem Edda-koncertre. Zenéjük
már akkor elbűvölt, mágikus vonzereje volt. És ma, 2001-ben épp ilyen boldogsággal
indultam ismét a koncertjükre. Attila tud valamit, Ő SZTÁR: igazi nagybetűkkel!
Jó kedved van? Úgy tudom, kirabolták a zálogházadat...
— Fergeteges kedvem van, de ha ilyesmikre kérdezel, akkor nem lesz.
Ebben a vad világban ez benne van a pakliban. Valószínűleg „újhullámos
csibészek" lehettek, mert a régi vagányok azért becsülnek engem.
Meddig lehet rockzenével a palettán maradni ebben a techno-dance
világban?
— Megígérem, hogy vastagon túléljük őket. Bár vannak közöttük hallgathatóak
is, de számomra ezek is inkább jelenségek, mintsem zene.
Nagykanállal habzsolod az életet?
— Szeretem a jó bort, a szép nőket (persze csak nézni!), imádom a feleségemet,
imádom az életet az összes keservével együtt. Nem vagyok hajlandó behódolni
semminek.
Állítólag az ember a fél életét azzal tölti, hogy vagyont gyűjt,
a másikat pedig azzal, hogy elköltse. Te melyik stádiumban vagy?
— Nálam ez inkább úgy van, hogy az ember negyvenéves koráig mindent
megtesz azért, hogy tönkretegye az egészségét, és utána pedig azt próbálja
visszaszerezni. A pénz régebben sem érdekelt, bár volt olyan időszak, hogy
nem tudtam kifizetni a számláimat. Ez megalázó, kegyetlen tud lenni, de
én még egyetlen oldalzsebes koporsót se láttam, nem lehet átvinni sem az
aranygyűrűt, sem a meseautót. Itt kell úgy élni, hogy azt még egyszer nem
élhetjük át.
Ötvenéves leszel a napokban. Pezsgőhegyek a láthatáron?
— Annyi dolog van, amin javítani szeretnék, vagy amit elrontottam.
Édesanyámnak hat testvére van, azoknak gyerekeik, akiknek szintén születtek
utódaik. Szégyen ide vagy oda, sokukkal még nem is találkoztam. Borzalmasan
hangzik, de nem volt rá időm. Most a születésnapomon talán összejön.
A kor viszont nem érdem, hanem állapot. Tisztelni az emberségéért lehet
valakit.
A magyar nóták éneklése hogy fér össze Patakyval, a rockerrel?
— Nézd, nem akarok nagyképűsködni, de Pavarottiék is bátran elmentek
Bryan Adams-szel énekelni, majd visszamentek az operába. Örömmel éneklem
ezeket is. Ha Edda-buli van , akkor nincs Dáridó, ha Dáridó van, nincs
Edda. Mindkettő érzelmeket, jókedvet és dalt jelent.
Sok ember akar veled kapcsolatba kerülni. Hogyan szűröd ki az érdekből
barátkozókat?
— Azt hiszem, ezen a téren már rutinos vagyok. Lazán beszélgetek az
emberekkel, de ha ezt megérzem, megjelenik egy aura, és egy pillanat alatt
húzok egy láthatatlan vonalat. Ezen nem nagyon tudnak átjönni, de ha mégis,
akkor én lépek hátrább. Meg tudom magam védeni, technikásan, finoman, elegánsan.
És mit kívánsz magadnak a születésnapodra?
— Hűha!! Mit kívánjak, Beácska? (fordult Attila a mellettünk elhaladó
feleségéhez). Szeretetet, szerelmet, békességet és kívánom tiszta szívemből,
hogy találjuk meg újra egymást így a 3. évezredben. Találjuk meg önmagunkat,
magyarságunkat, ennek a csodálatos nyelvnek a mélységét, amit
évszázadok óta hordozunk. Megkaptunk egy kulcsot, de elvesztettük, vissza
kell szereznünk Küzdelmes, hosszú út, de gyönyörű. Majd meglátjátok!
Sztárom a párom / Ikerlány a felesége
Pataky Bea: Egy kereskedelmi tévének volt partija, nem tudtam
ott lenni, Attila pedig nélkülem nem akart elmenni. Éppen nálunk volt az
ikertestvérem Javasoltam, hogy menjen el Edittel. Az volt az érdekessége,
hogy mindenki Beaként üdvözölte. Hiába mondták, hogy nem én vagyok, nem
hitték el. Sőt, készült egy fotó is az egyik újság címoldalára, alatta
a szöveg: Attila és felesége. A fotósnak el is magyarázták, de akkor is
így jelent meg.
Ha a lazaságot és a komolyságot nézzük, akkor ebben teljesen partnerek
vagyunk Attilával. Ha komolynak kell lennünk, azok vagyunk, de alapénünk
a nagyon vidám természet. Átformáltuk saját nyelvezetünkre az üzleti beszélgetéseinket
is, nem feltétlenül igazodunk a merev, finomkodó formákhoz.
Hálás vagyok, hogy megtaláltam a társam, hogy azt csinálhatom, amit
szeretek és hogy ilyen életet élhetek.
Nem
tudom, létezik-e még egy annyiszor vitatott és megkérdőjelezett rockzenei
formáció, mint Nagy Feró
Beatricéje. Ez a minden tiltást és elhallgattatási igyekezetet túlélő zenekar
koncertjein mind a mai napig lázba hozza mind a tizenéves, mind a negyvenes
generációhoz tartozókat. A kamocsai fesztiválon aratott sikerük is ezt
igazolta. Fellépésük után a színfalak mögött tereferéltem Nagy Feróval
— nem csak a zenéről...
Van különbség az anyaországi és a felvidéki fellépések között, vagy
a zene valóban nem ismer határokat?
— Természetesen van különbség. A politikusok tették közénk a különbségeket,
ezért ha az ember a Felvidékre jön, mindig van benne valamiféle tartózkodás.
Vigyáz arra, hogy ne sértse meg valamiképpen a szlovák nép saját önbecsülését.
Remélem, hogy ezt nem tettük meg, mert nem ez volt a célunk. Magyarországon
az ember persze szabadabban pofázhat akármit, de itt már óvatosabban kell
fogalmazni. Figyelni kell, nehogy véletlenül a bolond embereket valamiképpen
megsértsük, mert a normális embereket a rock&rollal nem lehet
megsérteni. Nem akarjuk, hogy miután elmegyünk innen, valami probléma keletkezzen.
Természetesen ezt úgy értem, hogy nekünk magyaroknak adassék meg a békesség,
de ne azon az áron, hogy állandóan mi húzzuk a rövidebbet.
Ezek szerint, nem igazán vagy megelégedve a mai magyar valósággal.
Mi a véleményed például a státustörvényről?
— A státustörvény kevés. Ebben a pillanatban jó, de hosszú távon nem
elég. Az embereket kell megkérdezni, melyik országban szeretnének élni,
különös tekintettel a tipikusan magyarok által lakott országrészekre.
Ezt a törvényesség értelmében mondod?
— Nem, itt törvényről nem beszélhetünk, mert a mai Európában a liberális
és a szocialista szemlélet uralkodik, amely nem kínál olyan lehetőséget,
amely Trianont végérvényesen megoldaná. Ezért kell az embereket megkérdezni,
és ha te azt mondod. magyar vagy és Magyarországhoz akarsz tartozni,
akkor te máris magyar lehess, még ha körülötted mindenki szlováknak érzi
is magát, és mi biztosítsuk az ösvényt, hogy bármikor akár gyalog is hazajárhass!
De azt a hozzáállást már el kellene tüntetni, hogy magyarul ne beszélhess,
magyar iskolába ne járhass, vagy ami a legnevetségesebb, hogy a helységnév
táblák ügyében folytassunk huzavonát. Magyarországon senki sem vitatja
el a kisebbségek alapvető jogait, s ha ez más országokban is így lenne,
nem is üvöltöznénk enynyire. Sehol a világon nincs még egy nemzet, amelynek
ötmillió tagja a határokon kívül rekesztve kisebbségi sorban élne. Remélhetőleg
az élet, az idő meghozza a megoldást. Egyenlőre úgy van, hogy velünk kapcsolatban
például a románok arról sem akarnak hallani, ami náluk már természetes.
.
Térjünk vissza a zenekarra. Mik a közeljövő tervei?
— Két új lemez kiadására készülünk. Az egyik, úgymond templomi lemez
lesz, a másik pedig egy klasszikus ricsés rocklemez — szókimondó szövegekkel.
Reméljük, ezért nem ütközünk majd nehézségekbe a kiadónknál. A rádióállomásokat
is megcélozzuk majd, de kérdéses, hogy mely adók lesznek hajlandók sugározni
a zenénket.
Épp erre szerettem volna kitérni, hisz a koncertet látogató közönség
látja, tapasztalja, hogy a Beatrice él és virul, de a kereskedelmi rádiók
nem sugározzák a zenéteket...
— Nemcsak minket nem játszanak, – mert akkor üvölthetnék, – hanem nagyon
sok más, fiatal tehetséges zenekart sem. A kereskedelmi rádiók úgy vannak
beállva, hogy vélt elvárások szerint sugároznak, és semmi közük nincs a
közszolgálatisághoz. Az lenne a helyes, ha nyelvüktől és hovatartozásuktól
függetlenül a helyi zenekarok sugárzása kerülne túlsúlyba, de ez nincs.
A szlovákiai és magyarországi rádiók a nyelvi különbözőségtől eltekintve
ugyanazt a hülyeséget sugározzák.
Ez téged nagyon zavar?
— Megmondom őszintén, már megszoktam. Igaz, amióta működik Magyarországon
a Pannon Rádió, amely csak magyar zenét sugároz, s nemsokára országosan
hallgatható rádióadó lesz, nem is érdekel a dolog. Ha ez beindul, akkor
a többi adót messze lekörözi majd, hisz már ez alatt az eltelt rövid idő
alatt is maga mögé utasított sokkal nagyobb rádiókat.
Te mit tudsz tenni a tehetséges kezdő zenekarok érdekében?
— Jelenleg egy magyar tévécsatornának is dolgozom. Megkaptam a lehetőséget
egy önálló műsorra, amelyben fajra, nemre, nyelvre való tekintet nélkül
Magyarországon működő és alkotó zenekarokat mutatok be.
Az elcsatolt országrészeken alkotó magyar zenészek már nem kaphatnak
bemutatkozási lehetőséget a műsorodban?
— A Kárpát-medencében működő bármely zenekart szívesen bemutatom az
RTV-ben, amennyiben rendelkezik béta minőségű videó anyaggal. Bárki felhívhat,
jelentkezhet, ha van ilyen klipje.
Ez a műsorod hasonló jellegű, mint ami annak idején a rádióban is
volt?
— Nem, ez egy jobb dolog, hisz műholdas közvetítésről van szó. A digitális
rádiózásról Európa egyenlőre csak álmodhat, de az lesz majd az igazi.
Van-e valamilyen üzeneted a felvidéki fiataloknak?
— Van számukra egy üzenetem: Optimistán bele a reménytelenségbe, és
ne adják fel!
— Három éve kezdődött — törte meg azután a csendet Albert István az óriási ház emeletén abban a nyári vasárnap délutánban. — Vagyis akkor ért be valami. Az álmom az volt, hogy aranyműves leszek. Nem tellett rá, nem lettem az. Mégis birizgált a kisördög. Rajzoltam, fúrtam, faragtam. Aztán elkezdtem vadászkürtöket csinálni. A bikaszarvban, mivel pikkelyes anyag nem mutattak olyan jól a minták. Akkor tértem át a bikavérbe áztatott szarvasagancsra. Csak olyan agancsot használok, amit az állat már levetett, és idehozzák a vadászok. Tudtad, hogy egy régi indián monda szerint, ha az elhullott állat bőréből, szőréből vagy csontjából csinálunk valamit, az állat szelleme belebújik, és ezáltal tovább él?
Megráztam a fejem, miközben továbbra is a késekben gyönyörködtem.
Az egyik nyelén Emese álma, a másikon egy táncoló ősi sámán, ott Atilla
arca, itt Álmos vezér látható.
— A magyarság története késnyeleken sorozatom első darabjai — vette
a kezébe az egyik késnyelet. — A feleségem barátnője művészettörténész,
ő adott hozzá anyagot. Trianonig tart majd a sorozat. Lassan a honfoglaláshoz
érünk. Már most azon töröm a fejem, hogyan ábrázolom majd. Lehet, hogy
nemis a hét vezért vésem majd a csontba, hanem hét csillagképet. És érzem,
utána is nagy kihívások várnak. Mert Atilla arcát nem ismeri senki. De
Mátyás királyét, Rákócziét, Esterházyét? Akkor lesz szép, ha majd az egyszerű
emberek rájuk ismernek a kések nyelén.
Odakint eleredt az eső. Akkor döbbentem rá, már egy órája figyeltem, hogyan születnek csodái. Először a módszerbe avatott be, hogyan kell előkészíteni a szarvasagancsot, a bikalábszárcsontot, miképp kell belefaragni a mintát rétegenként, hogyan kerül a nyélbe a penge. Azután a diófa alapú tokot mutatta meg, melyre tiszta bőrt varr méhviaszba mártott cérnával. Egyetlen kés százkét órányi türelmébe és alkotókedvébe kerül — tudtam meg. És ahogy elkészül, már javítana rajta valamit.
— Svédországban van most néhány késem egy kiállításon — szólalt meg ismét Albert István. — Már érdeklődnek az olaszok, és jelentkezett egy német cég. Nem olyan hét pecsét alatt őrzött valami ám ez! Nem messze innen, Losoncon dolgozik Bojtos Árpád. Elefántcsontból, rozmáragyarból farag késnyeleket. Vagy ott van a csehországi nagymester, Ľubomír Maďarič. Mekkora ember! Hogy itthon miért nem tudnak rólam meg a munkáimról, nem tudom. Lipcsei Laci bácsiról sem tudnak. Meséltem róla az előbb. Olyan ökrösszekeret faragott, hogy nincs hibája! Mégis. A saját környezete nem érti meg. És nem hisz benne. Hit nélkül pedig nem lehet alkotni.
Aztán megint a késeket néztük, és arra gondoltam, igenis művész ez az ember. Mert gyönyörű késeket hoz létre. Odakint elállt az eső, előbújtak a madarak, és énekeltek. Tiszta lett az ég. A vizes járdán, a pocsolyákat kerülgetve is Albert István kései jártak az eszemben. Üzennek valamit. Mintha lelkük lenne.
Mikor észlelték e különleges képességet Tominál?
— Kilenc évesen biciklibalesetet szenvedett. A kórházi kezelés után
sokáig erős fejfájás gyötörte. Már akkor mondott fura dolgokat, ám nem
tulajdonítottunk neki nagyobb figyelmet. Később látogatást tettünk egy
természetgyógyásznál, aki azonnal felismerte Tomi képességeit. Elmondta,
hogy a legtöbb gyerek ilyen képességekkel születik, ám többségüknél 2-3
éves korig visszafejlődik. Tomi kivételnek számít, az ő képességei tovább
fejlődtek.
Hogyan fogadták a hírt?
— Még mindig nem akartunk tudomást venni a hallottakról. Tomi viszont
egyre inkább tájékoztatott bennünket arról, amit lát. Mindig valami újat
fedezett fel. Egyszer egy kórházi röntgenfelvétel láttán megjegyezte, hogy
a csontokat sokkal tisztábban látja. Először csak a csontokat látta, majd
fokozatosan a belső szerveket is. Eleinte csak színekkel nevezte meg őket,
azután az EMBERI TEST c. könyvből megtanulta azok nevét.
Ekkor már hitt a fia képességeiben?
— Igen, ekkor már kezdtem őt komolyan venni. Azután az egyik nap egy
aranysárga sugarat tartott a nyakamhoz. A sugár helyén piros hely keletkezett.
Ezután pedig Tomi keze görcsszerű rándulást kapott, ám orvoshoz féltünk
elmenni. Így került sor egy újabb látogatásra a természetgyógyásznál. Bebizonyosodott,
hogy a sárga fény bioenergia. A természetgyógyász tanácsokkal látta el
a fiút, és ezután egyre többször látogattuk.
Gondolom a hír rögtön elterjedt a faluban.
— Sokat gondolkodtam, hogy el kellene-e titkolni Tomi képességeit.
Először csak a rokonokat kezelte, gyógyította, de mint más hír, ez is futótűzként
terjedt az emberek között, s egyre többen voltak kíváncsiak a gyógyítás
módszereire. Az ember pedig senkitől sem akarja megvonni a segítség lehetőségét,
így ma már naponta jönnek hozzá az emberek különféle kérésekkel.
Milyen betegségeket gyógyít?
— A lelki betegségeken kívül szinte mindent: hátgerinc problémákat,
bőrbetegségeket, epe-, máj-, vese- és ideggyulladásokat, kisbabák fejlődési
rendellenességeit, terhes anyáknál, erek tisztítását.
Előfordult már valamilyen nehezebb feladat is?
— Sikerült eltüntetnie egy agydaganatot 9 hónap után. Egy hölgynél
pedig fenn állt a mellműtét veszélye, de sikerült eltüntetni a mellből
a rákos daganatot.
Miből áll egy ilyen gyógyítás?
— Egy-egy gyógyítás 2-5 percig tart. A fiam nem nagyon beszél róla,
szerinte ezt csinálni kell. Én látom, hogy biztos a dolgában. Kilenc éves
kora óta drukkolok neki, és 18 éves koráig jelen leszek minden egyes gyógyításnál.
Most már az egész országból érkeznek betegek?
— Országból? Még külföldről is. Eleinte csak 2-3, majd 5-10, ma pedig
már 20 embert is fogad naponta. A betegek listájáról naptárt vezetünk,
akik akár Csehországból, Németországból, Ausztriából és Magyarországról
is érkeznek.
Tart szünetet egy-egy gyógyítás után?
— Minden egyes gyógyítás nagyon sok energiát vesz igénybe. Ha már nagyon
kimerült, akkor kimegy fél órára a Vágpartra és sétál egyet.
Hogyan fogadták Tomi sikerét az osztálytársai?
— Eleinte csúfolták, de később rájöttek, hogy különleges képességei
ellenére ugyanolyan gyerek, mint a többi.
Érkeznek levelek is Tomihoz?
— A tavaly nyári tévériport óta rengeteg levél érkezik naponta, amelyeket
igyekszünk kivétel nélkül megválaszolni, még ha egy évet is vesz igénybe.
meg kell említenem a telefont is, hiszen reggeltől estig érkeznek hívások.
Mi pedig megpróbálunk eleget tenni a kéréseknek, hiszen senkit sem szeretnénk
megfosztani a gyógyulás lehetőségétől.
Mennyibe kerül egy gyógyítás?
— Nem kérünk pénzt az emberektől, nincs szándékunkban meggazdagodni
mások betegségéből. Sokkal fontosabb a köszönet, amelyet az emberek arcán
látni a gyógyulás után.
Milyen gyerek Tomi a magánéletben?
— Bent, ha gyógyít, nyugodt és csendes. De kint ugyanolyan örökmozgó,
mint kortársai. Szereti a szórakozást, a gyorsaságot, imád motorozni.
Tomi hogyan képzeli el a jövőjét? Szeretne továbbra is természetgyógyászattal
foglalkozni?
— Egyenlőre még semmi sincs eldöntve. Ha nem is lép orvosi pályára,
abban biztos vagyok, hogy szabadidejét kellően fogja használni az emberek
gyógyítására. De ez még a jövő titka...
Ha
valami olyannal találkozunk zordon hétköznapjainkban, ami magával ragadó
és megkapóan szép, azt mondjuk rá: életörömet sugárzó. Már ezért is felkeltette
a kíváncsiságomat a Rómeó Vérzik zenekar Életöröm
című új albuma. Felkerestem Koppányt, a zenekar énekesét, hogy avasson
be a részletekbe.
Hogyan valósult meg az Életörömötök rögzítése?
— Február 9-én írtuk alá a lemezszerződést a győri Nephilim Records
Hungary Kft.-vel, amely az akkorra már összeállt Életöröm című albumunk
kiadására vonatkozott. Így jutottunk el június 4-én Magyarország egyik
legjobb rock-stúdiójába, a Dunakeszi HSB Stúdióba. Június 17-ig dolgoztunk
az anyagon, s bár ez látszólag hosszúnak tűnik. ám az újabbnál újabb ötleteink
megvalósításához akár további két hetet is ráhúzhattunk volna.
Milyenek munkafeltételeitek voltak a stúdióban ?
— Június 3-án este érkeztünk, s be kell hogy valljam, mindannyiunknak
leesett az álla a csodálkozástól az általunk eddig nem ismert professzionális
technika láttán. Azonnal megértettük, miért épp ez a stúdió lett a legjobb
magyarországi rockzenekarok kedvence. A stúdió munkatársai tökéletes hallású
és szakmailag hozzáértő szakemberek, akik bármely stúdiónak a becsületére
válnának. A stúdió épületében kultúrált körülmények közt voltunk elszállásolva
(is), olyan közegben, amely jó kis bulizós helynek is beválna. A legpontosabb
talán, ha úgy fogalmazok, hogy az egész stúdiónak alkotókedvet növelő pozitív
aurája van. Vannak ugyan akik megkérdőjelezik a komolyabb felszereltséggel
rendelkező anyaországbeli stúdiók kihasználásának szükségességét, ám azoknak
figyelmébe ajánlom ezt az új albumot. A hangzás önmagáért beszél. Persze
a jobb lehetőségek többe is kerülnek, amit egy kezdő zenekar nem valószínű,
hogy megengedhet magának. Mi mindenesetre úgy érezzük, ez a most felvett
anyag minden téren jobb az előzőeknél, bár tudjuk, a végszót úgyis a hallgatók
mondják majd ki.
Hogy állt össze az anyag?
— A dalok negyedrésze már tavaly ősszel létezett. Ezúttal az eddigieknél
mindenképpen egy húzósabb, dögösebb, sokkal átfogottabb anyaggal szerettünk
volna a közönség elé lépni. Ez a célunk az új számok hangvételén és hangzásán
jól megfigyelhető, hisz dörrenősebb, mocskosabb rock & rol született,
ugyanakkor megmaradunk a jellegzetes Rómeó Vérzik-es stílusvilágban.
Honnan jött a cím?
— Ezen sokat gondolkodtunk. Az előző album címe, a Kettőre indulunk
Püke agyából pattant ki, most is gondolkodott sok mindenen, de időben leállítottuk,
és végső soron közös megegyezéssel az összes létező variáns közül az Életöröm
mellet tettük le a voksot.
Hol kerül majd bemutatásra ez az anyag?
— Nem csak a médiapartnereken keresztül akarjuk megszólítani a közönséget,
hanem koncertsorozattal is. Az ősz folyamán vendégzenekarok kíséretében
egy nagyobb jellegű, az Életörömöt bemutató 5–8 állomásos felvidéki és
mintegy tíz „felvonásos" magyarországi turnéra készülünk.
A Rómeó Vérzik Táborban még nem kapnak ízelítőt az Életörömből rajongóitok?
— A Rómeó Vérzik Táborban idén még több szórakoztató jellegű műsort
szeretnénk beiktatni. A Rómeó Vérzik koncertjét ezúttal szó szerint csupán
ízelítő jellegű fellépésnek szánjuk a mostani albumunkhoz.
A fejlettebb technikai lehetőségek adta újdonságokon és egyéb hangzásbeli
újításokon kívül tartogat-e még egyéb meglepetéseket is az Életöröm?
— Igen. Ezen az új albumon több vendégzenész is közreműködik. Például
Molics Zsoltival a COOL HEAD CLAN- ból duettet énekelünk, Takács Ádám pedig
— aki az Ifjú Szivek hegedűse — vadiúj színt hoz az egyik lassú számunkba.
Ezek a vendégszereplők előreláthatólag már a Rómeó Vérzik Táborban, majd
az októberben sorra kerülő somorjai lemezbemutatón, s aztán pedig vélhetően
az Életörömöt bemutató további fellépéseinken is velünk lesznek, s társaságukban
jó néhány meglepetést is tartogatunk a tarsolyunkban mindazoknak, akik
eljönnek majd, hogy együtt bulizzunk, szórakozzunk.
Öt
év egy ember életében nagy időnek számít. A magyar zenei élet egyik legértékesebb
énekesnőjének új lemezére pontosan ennyit vártunk. Öt évet. Ám az új dalokat
hallgatva egyértelmű: érdemes volt kivárni. Tizenegy fantasztikus, magával
ragadó szerzemény „Most" cím alá rejtve...
Klári, nagyon megvárakoztattál bennünket az új dalaiddal. Vagy most
már hozzá kell szoknunk, hogy ötévenként jelentkezel lemezzel?
— Nem hinném, hogy ehhez hozzá kellene szokni. Ez most először fordult
elő, aminek egyrészt oka van, másrészt a továbbiakra nézve ez nem jelent
semmit.
Hogyan készült a lemez?
— A legfontosabb, hogy felkérésre készült, ami nekem nagyon fontos.
Nem tudom, aki kezébe vesz egy lemezt, gondol-e arra, hogy rengeteg olyan
megváltozott körülmény van, ami miatt az, hogy felkérésre készült, óriási
jelentőséggel bír. Számomra azért, mert egyfajta megbecsülést jelent, amit
mostanában ritkán lehet megkapni. Rengeteg formában sugalljuk egymásnak,
hogy ezek üzleti dolgok. A naprakészség, az olyan elvárások kielégítése,
ami egy gyorstempójú életet szolgál, az mind-mind elengedhetetlen velejárója
annak, hogy létrejöjjön valami. Ezzel szemben a felkérés arról szólt, hogy
írjak magamnak egy pont olyan lemezt, amilyenre vágyom, legyek vele akkor
kész, amikor szeretnék, semmiféle kereskedelmi célnak nem kell megfeleljen,
nem kell slágerlemezt írni, a mai kor igényei felé fordulni, és jelenjen
meg akkor, amikor én már elégedett vagyok a végeredménynyel.
Mindez nagyon furcsán hangzik, mivel a kiadók sikerorientált cégek.
Gyakran hallhatjuk, hogy mennyire beavatkoznak egy-egy produkcióba, látván
mögötte a nagy pénzkötegeket.
— Én nem hiszek abban, hogy csak arra van igény, amivel pestiesen mondva
„megkínálják" az embereket. A közízlés nem azonos azzal, amit a közönség
naponta kap. Rengeteg irányítottság van abban, hogy mi legyen a divatos.
Az természetes, hogy egy új nemzedék kiválaszt magának valamilyen hangzást.
És ez nem csak a zenére vonatkozik. Ám úgy gondolom, annak ellenére, hogy
a techno divatos lett, az emberek továbbra is kezükbe vesznek Shakespeare-művet,
vagy érdekli őket Sting zenéje. Az élet egészében értékelhető, és az egész
kiteljesedéséhez nagyon sokan és sokféleképpen tehetnek hozzá valamit.
Ha már itt tartunk, mi a véleményed a mai kor divatos zenei stílusairól?
— Az összes zenei stílus egy kifejezési forma. Egyáltalán nem zárkózom
el az újtól. Sok izgalmas dolgot hoz. Persze sok silányat is. Én nem ítélem
el azt, aki a technót szereti. Ez így van rendben. De a másik oldalon vannak
olyanok, akik szövegileg és zeneileg egyaránt másra vágynak. Emberek, akik
nem a mai divatos trendekben találják meg azt, ami megszólítja őket.
Annak idején, a „...neked" című korong megjelenése után sokan csodálkoztak,
amiért elmaradtak a lemezről a nagy nevek. Pl. Presser Gábor. Akkor úgy
hallottam, hogy megkerested őket, de mivel nem fértél bele a terveikbe,
így szinte teljes egészében Te írtad meg.
— Nem pontosan így van, nem kerestem meg őket. Az idő hozta azt a felismerést,
hogy ebben a megváltozott helyzetben, amikor az ő zenei életeik is nyilván
nagyot fordultak, nem tudnak egy következő lépésben rám is gondolni. És
hadd hangsúlyozzam még egyszer: a megváltozott zenei életüket folytatták
vagy építették tovább. Ez egy hallgatólagos elmaradás volt egymás mellől,
amibe sem harag, sem neheztelés nem vegyült és nem is vegyülhetett. Ráébredtem
arra, hogy saját magamnak kell megálmodni a folytatást, hiszen én tudom
a legtöbbet arról, hogy mit akarok. Nem hittem, hogy hirtelen rátalálok
valakire, akivel olyan zenei ismeretséget tudnék kötni, ami a pályám addigi
fontosságához illik.
Így kezdődött. Úgy hiszem sikerült az utat folytatnom, sőt tovább lépnem.
Egy autogramkérő lány fogalmazta meg ezt legjobban. Azt mondta, hogy az
előző és a „...neked" között nincs törés.
A szerzők elmaradása nem teremtett kényszerhelyzetet? Nem kényszerhelyzet
szülte, hogy saját kezedbe vetted a további karrieredet?
— A mellettük való létezés nem vetett fel olyan gondolatokat bennem,
hogy egyszer majd egyedül kell tovább mennem azon az úton, amin együtt
haladtunk. Így bizonyos értelemben kényszerhelyzet volt. De ez szült egy
olyan új élethelyzetet, amiben egy teljesen új véna feslett fel.
Beszélgessünk az új lemezről. Említettük, hogy öt év után jelent
meg. Ez azt jelenti, hogy öt évig készült vagy csak az elmúlt hónapokban,
években?
— Nem. A „fekete gyöngy" megjelenése után még volt egy országos színházi
koncertturném, majd másfél évig rádióztam, amit követett a televíziózás,
közel egy évig voltam az RTL Klub reggeli műsorában. Tehát majdnem három
év ment el nagyon komoly munkával. Csak ezután kezdtem el írni a lemezt,
és a további két év a megírással, a felvételekkel folyt. Akkor azonban
már mást nem csináltam mellette.
A televíziózást miért hagytad abba?
— Nagyon fiatal munkatársaim voltak, huszonévesek, akikkel jól megértettük
egymást. Közülük négyet egyik napról a másikra elbocsátottak. Úgy véltem,
ezzel a döntéssel nem azonosulhatok, így három másik társammal szolidaritásból
eljöttem.
Elképzelhető, hogy amennyiben marad a televízió, akkor ez a lemez
nem is készül el?
— Nem, nem elképzelhető.
Hogyha figyeled a mai magyar zenei életet, akkor tapasztalhatod,
hogy mennyire túlzsúfolt a piac. Nagyon sok az új előadó, és mindenki azon
a véleményen van: ahhoz, hogy ne felejtse el őket a közönség minden évben
kell egy új lemez, ami így is van. Te nem féltél attól, hogy öt év alatt
a mai rohanó világban egy Katona Klárit is elfelejtenek?
— Nem egyáltalán nem féltem ettől. Ha ilyen gondolataim lennének, akkor
eleve elzárnám magam egy csomó minden elől. Dolgainkat lehet tervekkel
befolyásolni, de nem biztos, hogy mindegyiket kell. Nekem másról szól a
zenei életem. Ha valaki gyors sikert akar elérni, ahhoz van recept, és
ha összejön is, egyáltalán nem biztos, hogy megjegyzik a nevét. Mert egyszerűen
más a célja a mai divatos zenének, más a mondanivalója. A diszkókban megy,
a fiatalok táncolnak rá, de ha megkérdezed tőlük, ki zenél, általában nem
tudják. Én szeretnék mesélni az embereknek, olyan dolgokról, amit átéltem,
amire rájöttem, vagy ami letisztult bennem. Mindezt máskor, más helyen
és más miatt fogják hallgatni.
A új lemezt is szinte teljes egészében Te írtad. Ez a magyar zenei
életben ritkaság. Nem is tudok olyan énekesnőről, aki saját maga írná a
dalait.
— Képzeld el, ez a harmadik ilyen lemez, és te vagy az első ember,
aki ezt észre vette. Magyarországon eddig egyetlen újságíró, riporter sem
fedezte fel, hogy nálunk nincs egyetlen olyan női előadó, aki teljes egészében
magának írná a lemezét. A „...neked" után ugyan megjelent egy tizenöt soros
cikk, ami úgy kezdődött, hogy új zenés költő született. Ez az újságíró
volt az egyetlen, aki reagált erre. Amúgy nekem nagyon fontos, hogy először
a zene szülessen meg. Minden zene bennem énekelve születik, és csak utána
írok rá szöveget. Van egy pici füzetem, amibe mindent összeírok, ami foglalkoztat,
különböző szóösszetételeket. Amikor kész a zene, már tudom azt is miről
akarok énekelni, s akkor kiválasztódik, hogy melyik gondolat melyik zenével
párosuljon.
Mit vársz ettől a lemeztől?
— Amikor elkezdtem írni, végérvényesen tisztáztam magamban: semmi elvárásom
nincs a lemezzel kapcsolatban. Te is jelezted, hogy valahol megváltozott
az emberek viszonya a zenéhez, amiből kifolyólag úgy gondoltam: egyetlenegy
ami miatt új lemezt szeretnék, az az öröm. És ha nekem megadatik a vele
való foglalkozás bármelyik fázisában, akkor ez az öröm az, ami mindennél
fontosabb. S hogy ezután milyen sorsa lesz? Szerintem jó, de ez csak részben
múlik rajtam. Nem befolyásolhatja, egy majdani elvárás azt, hogyan készül
és milyen legyen. Miután ezt tisztáztam magamban, hihetetlen nagy nyugalom
szállt meg, és egyáltalán nem várok tőle semmit. Éppen ezért minden kis
dolog nagy örömet okoz. Az elvárásaim nem ronthatnak el semmit, mert nincsenek.
Ebből kifolyólag az sem érdekel igazán, hogy hány példányszámban
fogy el? Akkor is elégedett leszel, ha csak kétezer megy el belőle? Bár
ez eleve nem történhet meg.
— Nem történhet meg, mivel az első héten már bőven háromezer fölött
jártunk. A „fekete gyöngy", amely egy sokkal csöndesebb megjelenés volt,
két- háromszoros eladást hozott azokkal szemben, akik kiszolgálták a napi
trendet. Ahogy mondtam, van egy olyan réteg, aki egészen másra vevő, mint
amivel naponta találkozik, és hozzájuk eljut az új lemezem is. Így nem
hiszem, hogy eladási gondok adódnának. És hogyha valaki csak egy év múlva
talál rá, mint az előző lemezeimnél is volt, akkor az pont úgy van jól.
Lemezeim úgy működnek, mint egy könyv, amit bármikor le lehet venni a polcról,
nincs időhöz kötve. Nekem nem fontos, hogy a „Most" nagyon gyorsan kelljen
el, én ráérek, ki tudom várni.
A délben kezdődő hangolásra kissé fáradtan érkeztek a fiúk, kora hajnalban érkeztek haza előző napi fellépésükről. Izgulsz? — kérdeztem Szarka Tamást, a zenekar szólistáját? — Csak annyira, mint máskor. — válaszolta — Ez a koncert egy hoszszú turné egyik állomása. Tegnap Budapest, ma Galánta, holnapután Szentendre... Különbség abban van, hogy most otthon, rengeteg ismerős előtt lépünk dobogóra, de a közönségnek itt is és másutt is ugyanazt kell adni: a lehetséges maximumot.
A háromórás koncert ezt hozta is, a számos vendég között ott volt Magyarország legendás szaxofonosa, St. Martin és a népszerű showman, Fábry Sándor is. A szaxofonkirály — most legalábbis — nem hozta várt önmagát, Fábry pedig valóban ragyogó műsort produkált, ám a kissé hosszúra sikeredett monológ törést okozott az amúgy fergeteges koncert pergésébe.
Fölösleges a 17 éves együttes zenei nívóját firtatni. Azt már inkább, hogy mi az, ami a Ghymes folyamatos népszerűségét biztosítja, annak ellenére, hogy volt néhány törés a zenekar életében. Ezek közül a legkomolyabb talán az, mikor az Ifjú Szivekkel szakadt meg a kapcsolatuk, és az addig tulajdonképpen állami támogatást élvező zenekar a piac kereslet-kínálat farkastörvényével került szembe. És az is elgondolkodtató, hogy a szlovákiai magyar „elitköröknek“ vajon miért nem volt ínyére egy olyan csapat támogatása, mely a szlovákiai magyarságnak nemzetközi viszonylatban is ritkán tapasztalható pozitív odafigyelést képes szerezni.
Talán politikusaink féltették a tekintélyüket, gondolván, hogy ők gürcölnek, gyártják a törvényjavaslatokat (melyek általában meg is maradnak javaslatnak), erre jön néhány suhanc, akik a húrok közé csapnak és teljes a siker. Amiről ők csak álmodnak. Az ő fórumaikra úgy csalogatják az embereket, azokén pedig robban a terem...
Nehéz fiúk — hallottam politikusi körökben. Valóban nehéznek tűnhetnek, mert olyasmit csinálnak, ami sokak számára szinte elképzelhetetlen: az az igen, amit ma kimondanak, holnap is igen marad, a nem pedig nem. A politikában ez pedig valóban fehér hollónak számít, és sajnos, nem csak ott. Azt is hallottam róluk, hogy csak a pénzre hajtanak. Pedig csak nem mesélik, hogy a pénz nem fontos a számukra, viszont ennek ellenére sem a „pénz szaga” irányítja működésüket, példa erre a kamocsai fellépésük lemondása is. A sztárallűrség jelző is felmerült velük kapcsolatban. Lehet, de az miért baj, ha az ember tisztában van önmaga értékeivel, és emellett a közönség iránti mély tisztelet is párosul? És a Ghymes ezt soha nem felejti el kifejezni. Tudják, hogy ők éltetik a zenekart.
A sebek nyalogatása helyett a kor és a piac igényének megfelelően, nagyon finoman sikerült úgy alakítaniuk muzsikájukon, hogy abban félreismerhetetlenül továbbra is ott gyökeredzik a hamisíthatatlan Ghymes-hangzás, és a szakmai megmérettetés révén elérték, hogy Európa legismertebb lemezkiadója kössön velük szerződést.
Ezek mind olyan dolgok, melyek egyeseknek érthetően fájnak, mert látniuk kell, hogy ezek összességében a zenekarnak azt a hitelét is megteremtették, amely a további sikerek alapvető záloga lehet. És ez egyben azt eredményezheti, hogy mire korunk „nagy nevei” elvesznek a köztudatban, a Ghymes-korongok még mindig forogni fognak.
Az élet olyan volt akkoriban, mint egy véget nem érő éteri repülés. Folyamatosan feldobott voltam, nem létezett elérhetetlen cél, nem volt képességeimnek ellenálló energia. És az akkori meditációs átéléseimtől tiszta voltam és vadítóan bátor — mint egy igazi amazon. Üzlettársaimat meglepte és vonzotta ez a belső fény. Úgy vonultam végig minden termen, úgy nyitottam meg minden zárt ajtót, mint egy szellem.
Sasyék szállodájának jogi ügyeit intéztem. Jó kliens és jó haver, fontos volt hát, hogy rendesen helytálljak. A megbeszélt találkozó előtt két órát töltöttem a szépségszalonban. Természetes vörös fürtjeimet rövidre nyírattam, s amolyan tépett fazonú kusza frizurát varázsoltattam a fejemre. Szűkre szabott élénkbarna kiskosztümömet vettem fel. Így állítottam be Gütler polgármester fogadó szobájába. Gyönyörű gótikus bútordarabok fogadtak és egy negyvenes éveit taposó, kisportolt úriember. Nem egy Adoniszi szépség, de gáláns gesztusai valami bizarr érzéssel töltöttek el. Kissé mintha zavarban lett volna véletlent színlelve megérintette a hátam, míg alám tolta a bársonyhuzatú karosszéket, de aztán gyorsan felvette a komoly ügyintéző pózt.
– Nos, kisasszony, miben lehetek a szolgálatára?
– Sasváry úr pályamunkáját szeretném továbbítani önnek, szakmailag részletezve és érvekkel alátámasztva... Szó szót követett. A konkurens
Öcsödiéket pillanatok alatt zsebre vágtam. Végezetül hajadon mivoltom tisztázása után azonnali vacsorameghívást kaptam, hogy az egyezségünkre megigyuk az áldomást is.
Nagymesterem intéseit félretéve a kapualjba érve vad csókolózással búcsúztunk el egymástól. Másnap tíz körül rám csörgött. Szigorú hangon közölte, hogy azonnal látni akar. Megijedtem, tán a szerződés körül merültek fel gondok... Összekapkodtam az aktákat, és sietve indultam. Udvariasan fogadott, de amint becsukódott mögöttem az ajtó, nem kertelt:
— Egész éjjel megőrjített a gondolatod, az illatod varázsa, édes, szeretkezzünk...
Úgy estünk egymásnak mint két kiéhezett vadállat, amely időtlen idők óta várta ezt a pillanatot. Kit érdekelt akkor, hogy nős, vagy hogy a lánya alig hét évvel fiatalabb nálam, s a felesége idősebb, beteges, gazdag úri dáma. Őrült voltam. Rabul ejtett a test extázisa, az érzékiség varázsa. Nap mint nap elcsentünk egy-egy órát egymás számára. Boldog voltam, igénytelenül, elvárások és számonkérések nélkül, ... és először életemben: fülig szerelmes. Ő lett a kábítószerem, egyre nagyobb adagokban szívtam magamba. Óvatlan, eszetlen rohantam e végzetes függőségbe. Kamaszkori egészségügyi problémáim meggyőződéssé érlelték a tudatot, hogy nekem nem lehet családom, s így eszembe sem jutott, hogy valamiképpen védekezzem. De mégis megtörtént, kicsírázott ölemben az élet! Ó, egek, micsoda naivitással rohantam megvinni a boldog hírt!
— Kicsim, neked elment a józan eszed. Nem tarthatod meg, iszonyú botrány lenne. Családom van, a lányom félistenként tisztel, az asszony meg beteg, a közelgő választásokon pedig feleségem anyagi támogatására is szükségem lesz. Légy észnél! Elvágnád magad alatt a fát!? Fényes pályafutás előtt állsz. A választási stáb elnökeként is rád számítok. Szeretlek és veled vagyok, de...
Összetörten hallgattam a szóözönt. Csak arra emlékszem, hogy egy világ romjai közt kóvályogva hagytam el a termet. Elértéktelenedett minden. A szétzúzott illúzió cserepei hasították az idegszálaimat. „De hisz én nem akartam tőle, hogy feladja eddigi életvitelét. Nem vártam segítséget, csak örömteli belegyezést, és hogy titokban szeressen tovább, mint eddig ..."
Végeláthatatlan napok jöttek. Bár naponta hívott, halaszthatatlan üzleti útjai miatt nem tudott velem találkozni. Hetekig vívódtam. Sasy volt az egyetlen, aki után elmehettem. Elég volt rám néznie. Látta, hogy balhé van. Nem kérdezett, csak szótlanul elém rakta a vodkásüveget.
– Bébi, szólj ha tudok segíteni! – szólalt meg miután minden illemkódexet
felrúgva alaposan meghúztam az elém rakott üveget.
Természetgyógyász ismerőséhez tanácsolt, akit biztosítottam, hogy a
tizedik hét elején járok, pedig már a tizennegyediket tapostam. Hazaérve
végigpásztáztam tekintetemmel a hetek óta halmozódó aktáimat, szertelenségbe
fajuló lakásom porlepte sarkait, majd mielőtt kihörpintettem a természetes-mérget,
megengedtem a forró vízsugarat a kádba. Lassan ereszkedtem a vízsírba.
És most itt ülök. Zsigereimben érzem a lüktetőn kapaszkodó élet halálsikolyát.
Eszelős zokogó kacaj rázza a testem. Az ölemből kitörő szökőár sűrű színes
moszatfürdővé változtatja a görcsös rángásaimat csillapító forró közeget.
„Agyat és testet szorongató színes kavargás kavalkádja a kádban." – ez
lehetne a címe, ha megfestenének, avagy „Vérfürdőzöm, mint az istenek..."