**IFI magazin * SZTÁRSZIGET * 2001. július**

Csokoládé

Lasse Hallström svéd rendező Csokoládéja mágikusan szép, romantikus történet, amely egy dél-franciaországi kisvárosban játszódik 1959-ben. Ebben a pici városban az utóbbi száz évben szinte alig változott valami. Minden a megszokott kerékvágásban zajlik... Egy napon azonban az északi széllel megérkezik a városkába Vianne Rocher a lányával, Anoukkal. A két idegen csakhamar a feje tetejére állítja a konzervatív városkát. Rideg lakói nem győznek csodálkozni, amikor Vianne megnyitja kicsi boltját, amelyben mágikus hatású csokoládékat kínál. Először persze idegenkednek tőle az emberek, de hamarosan betérnek a boltba. Hogy sikerül-e Vianne-nak megnyernie az emberek szívét, nem árulom el. A kedves, igen kellemes humorral fűszerezett romantikus történetet ugyanis érdemes megnézni. Az öt Oscar-díjra jelölt filmben olyan kitűnő színészekkel találkozhattok, mint Juliette Binoche, Johnny Depp, Judi Dench, Lena Olin, Alfred Molina.
Ne feledjétek: Vive le chocolat!

Fülbemászó-szubjektív / Aki hallgat: Puha József

Roxette: Room Service
Marie Fredriksson és Per Gessle duója a nyolcvanas évek második felében volt igazán a csúcson. A „The Look" című dallal rekordgyorsasággal betört a nemzetközi élvonalba, a nagybetűs Amerika a Roxette lába előtt hevert. A következő években a lendület visszaesett, a hasonló sikerek elmaradtak, a tengerentúl elfelejtette a duót. Sikerei Európára és Ázsiára korlátozódtak. Ám a környékünkön sincs minden rendben. Az új album már három hónapja a piacon van, de még mindig nem az új Roxette-daloktól hangosak a rádiók. Nem értem hol a hiba? A lemezzel nincs semmi baj, sőt egy-egy szám már a régi sikereket idézi, a csúcsformában lévő Roxette juthat az ember eszébe. Profi körülmények között, neves szakemberekkel elkészített album. Az elsőként maxi cédére kimásolt felvétel, a „The Centre Of The Heart" már az első hallásra megmarad a hallgató fülében, az ilyenre szokták mondani, hogy slágergyanús nóta. Így aztán tényleg érthetetlen, hol marad az igazi siker. Én azonban bízom abban, hogy a lemezt övező visszafogott érdeklődés csak átmeneti állapot, és az új Roxette-albumot előbb vagy utóbb tényleg felfedezi a közönség. Nem mintha most ott porosodna a lemezboltok polcain. Annyira azért nem vészes a helyzet, de mi nagy durranást akarunk. Marie és Per ugyanis képes erre.
EMI

Depeche Mode: Exciter
Az elmúlt időszakban kétségkívül ezt az albumot előzte meg a legnagyobb várakozás, mind a rajongók, mind a szakma felől. Nem is csoda, hiszen a Depeche Mode az utóbbi két évtized egyik legbefolyásosabb popzenekara. A kérdés az volt: vajon mihez kezd majd a négy évvel ezelőtti „Ultra„ után? Az elég furcsa lemezre sikeredett, ami valahol érthető. Alan Wilder kiválása, Gore alkoholizmusa, Gahan kábítószer-függősége és ‘96-os kis híján halálos túladagolása, majd elvonókúrája után megjelent lemez a helyét kereső zenekar képét festette. Az új albumot viszont már a letisztult hangzás jellemzi. A zenében a gitárok is hangsúlyos szerepet kapnak, vonósok is felbukkannak, sőt még a világhírű ütőhangszeres, Airto Moreira is besegít. A Santa Barbara, New York és London stúdióiban felvett album producere Mark Bell, akit Björk legutóbbi albumain végzett munkája miatt választottak a fiúk. Szerintük a legnagyobb érdeme az volt, ahogy az énekhanggal bánt: ahogy Dave Gahant mindig a dalokhoz leginkább illő énekre ösztönözte, és ahogy az eredményt a zenébe illesztette. És valóban, Gahan ezen a lemezen nyújtja legjobb teljesítményét, énekel legváltozatosabban, bújik bele leginkább a dalokba. A Depeche Mode tagjai egy igazán érett, egységesen erős, ám nagyon változatos, a popkereteken belül bátran kísérletező albummal tértek viszsza. EMI

Missy "Misdemeanor" Elliott / Miss E... So Addictive
Az amerikai hölgy környékünkön csak mostanában kezd ismertté válni, míg hazájában a hiphop zene megújítójaként számon tartva, már évek óta nagy népszerűségnek és főleg nagy tiszteletnek örvend. Ugyan már Angliában is volt egy listavezető felvétele, ‘98 őszén. A siker azonban főleg Melanie B-t illeti, első szólódalában, az „I Want Your Back" címűben működött közre Missy. A rapper-énekesnő pillanatok alatt a stílus legfontosabb női előadója lett „Supa Dupa Fly„ című ‘97-es albumával. Egyrészt mert rappernek és énekesnőnek is kiváló, de főleg egyedi zenei alapjai miatt. Ezek a ritmusok jellemezték a szintén igen sikeres ‘99-es „Da Real World" című albumát is. Ám bekövetkezett az, amivel számolnia kellett. Annyian kezdték el másolni alapjait, hogy a harmadik albumra ismét valami újat, egyedit kellett kitalálnia. És sikerült neki. A lemez egy része az új Outkast-albumhoz hasonlóan a funk újrafelfedezésének jegyében zajlik, illetve soulos ihletésű dalok is szerepelnek rajta. A „4 My People" című bulidal esetében meg house épül be hősnőnk zenéjébe, de a legforradalmibbak a keleti beütésű futurista darabok, mint például az elsőként maxira kimásolt „Get Ur Freak On". Missy a szokottnál többet énekel, olykor magukat a dalokat is kommentálja. Szóval félrehajította eddigi védjegyszerű ritmusait, de így egy még izgalmasabb, sokszínű albumot készített.
Warner Music

R.E.M. / Reveal
A Depeche Mode-album mellett a másik zenekar, amelynek lemezét nagy várakozás előzte meg. A két együttes pályafutásában van némi hasonlóság. Az mindenképpen, hogy ez is kvartettből lett trió. A Bill Berry gitáros kiválásának traumáját kísérletezésbe fojtó „Up" című útkereső lemezt követően magára talált a csapat. A dobos 17 év közös munka után távozott az addig változatlan felállású együttesből, így a megmaradt három tagnak teljesen új alapokra kellett helyeznie a működést. A ‘98-as „Up" albumon radikálisan áthangszerelték magukat, a gitárok helyére legtöbbször finom ambientes textúrák kerültek, az R.E.M. a poszt-rock felé mozdult. Az a lemez nagy kínok közepette született csak meg, ez az új azonban nagyon jó hangulatban, könnyen készült. Miközben folytatja az előző kísérletezését az effektekkel, a programozott alapok és igazi dobok keverésével - végre ismét erős, emlékezetes dalokkal szolgál, anélkül hogy hátraarcot csinálna az R.E.M. egykori rockhangzása felé. Az előző lemezen szerepelt egy dal, az „At My Most Beautiful", mely nyílt tisztelgés volt a Beach Boys előtt. Nos, az új album ennek a számnak a nyomvonalán halad. Az „Imitation Of Life" emlékeztet leginkább a régi R.E.M.-re, így nem véletlen, hogy ezt választották első kislemezdalnak. Összegezve tehát: tényleg van párhuzam a csapat és a Depeche Mode között. Abban is, hogy a Michael Stipe vezette bandának is sikerült túltennie magát a negyedik tag távozásán.
Warner Music

Bravo Hits 12
Megint öregedtünk pár hónapot. Abból mindenképpen leszűrhetjük ezt, hogy ismét itt vannak a válogatáslemezek. A Bravo Hits-sorozatból a tizenkettedik látott napvilágot. Az album a The Corrs legutóbbi kislemezslágerével indul, amire ugyan a sláger jelző nem igazán illik. És ez az amit hiányolhatunk a lemezről: nincs rajta sláger. Legalábbis az a néhány elveszik a többi, a viszonylag meg a tök ismeretlen dalok között. Meg az sem világos, Craig Davidnek miért a második dalát rakták fel, holott azóta további kettő járta meg a kislemezlisták élét. A sláger követelménynek talán még megfelel Debelah Morgan dala, a „Dance With Me", meg esetleg az új fiúcsapat, a BBMak felvétele, a „Back Here". És ennyi, semmi több. A viszonylag ismeretlenek közé sorolhatjuk az A-ha tavalyi albumának negyedik kislemezét, illetve még egy-két dalt, ám csak nagy jóindulattal. A többi meg a tök ismeretlenbe sorolandó. Így aztán nem tudom, mi adja el a lemezt, kinek kell ezután. Azt azonban mindenképpen megtudhatjuk róla, hogy még létezik a Right Said Fred, új dallal próbálkozik betörni az élvonalba. Ez volt az a formáció, amely a kilencvenes évek legelején többek között az „I‘m Too Sexy" című dallal hódított. És még az is kiderül, hogy az East 17-ből ismert Brian Harvey is él. Próbálkozik, bár a siker elkerüli, mint az igazi slágerek ezt a lemezt.
Warner Music

Dance Attack 10
A másik válogatás, amelyről legalább tudjuk, hogy kit céloz meg. A különböző zenés szórakozóhelyekre, elsősorban klubokba járó közönséget. Így azután ilyen kategóriákba tartozó, széles körben nem igazán ismert felvételek kaptak helyet a jubileumi, tizedik kiadványon is. A slágerlistákat böngészgető kedves hallgató mindössze egyetlen ismert felvétellel találkozhat, ez pedig rögtön az első szerzemény, a Fragma legutóbbi slágere, a „You Are Alive". Ám a zenében kicsit jobban járatos hallgatónak is ismerősen csenghet további néhány dal. Nem véletlenül. Mint az az ilyen felvételeknél lenni szokott: elég sok az átdolgozás, néha régi dalok zenei alapjaira épülnek, máskor csak egy két ismert effektust varázsolnak bele az új szerzeményekbe. És rögtön tegyük hozzá: egyik-másik esetben igen okosan megoldva. Mindent összevetve a modernebb zenei irányzatok kedvelői semmiképpen se hagyják ki a tizedik részt sem. Jó kis dalokkal bővíthetik gyűjteményüket. A zenében konzervatívabbak azonban messze kerüljék el az albumot. Inkább a Bravo Hits tizenkettedik részét szerezzék be maguknak, vagy egyéb válogatásokat, hiszen a nyár ezúttal is bővelkedik ilyen kiadványokból. Némelyik igazi képet ad a stílusirányzatok legutóbbi gyöngyszemeiből. Mint pl. ez is.
Warner Music

Sztársziget-Hírszolgálat

Darren Hayes: szólótervek

Darren Hayes a Savage Gardenből szólóalbumán dolgozik egy San Francisco-i stúdióban. Elmondása szerint: ő és zenésztársa, Daniel Jones a szóbeszéd ellenére nem oszlatták fel az együttest.
„Szüneteltetjük a működést. Daniel és jómagam nemrégen fejeztük be 87 várost érintő turnénkat és 20 millió albumot adtunk el négy év alatt. Ez az időszak nagy rohanás volt számunkra."
Szólóalbuma, melyet a Columbia 2002 első hónapjaiban tervez kiadni, több teret enged neki „tanulni, felnőni", ahogy ő mondja.
„Negyven dalt írtam a lemezre. Dolgoztam együtt Rick Nowels-szal és Walter Affanasieff-fel, valamint egy új szerzővel is, akit Greg Beick-nek hívnak. Csodálatos tím. Segítettek, afelé terelgettek, hogy próbára tegyem magam. Olyan irányokba tudtam elmenni a dalokkal, amerre eddig a Savage Gardennel még nem jártam. Ez a zene egy kicsit R&B-sebb lesz."
Ősszel várható az első kislemez. Darren közben forgatókönyvet is ír, valamint egy szigorúan titkos projektben is részt vesz majd.

Samantha Mumba turné Amerikában

A fiatal ír énekesnő Amerikában nem kisebb névvel, mint az ‘N Sync-kel turnézik. Az első előadás június 30-án volt Detroitban, és egész nyáron keresztbe-kasul bejárják az USA-t. Ráadásul a legkisebb „terem" 60.000 fős, tehát Samantha igazán megmutathatja az amerikai tiniknek, hogy van ő is olyan jó, mint tengerentúli vetélytársai. Egyébként ‘N Sync turnén debütált annak idején Britney Spears is, tehát a fiúcsapat már csak kabalából is jól jöhet. Arról nem is beszélve, hogy az énekesnő már elég szép amerikai sikereket tudhat magáénak, de ezt mindenképpen lehet fokozni. Egy ilyen előadássorozat kiválóan megfelel e célra.

Madonna újabb főszerep

Néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra az a hír, hogy a popkirálynő lesz a BMW egyik legújabb reklámjának főszereplője. A szerződést a cég és az énekesnő szinte probléma nélkül megkötötte, amit a forgatás követett. A nem túl hosszadalmas munkának eredménye: a „Star" című reklámfilm. A videó producere nem véletlenül a sztár férje Guy Ritchie volt, aki többek között az énekesnő a „What It Feels Like For a Girl„ című dalához készített botrányos klipjével is bebizonyította tehetségét.

Ronan Keating / túl szőrös a mellkasa

Ki gondolná, hogy ez problémát jelent? Márpedig a sikeres tinibálvány Amerikában arra kényszerült, hogy legújabb kislemezének a „Lovin’ Each Day" címűnek borítóját megváltoztassa.
Az Egyesült Királyságban megjelent kislemez borítójával semmi gond nem volt. Úgy néz ki, az angolok megbarátkoztak Ronan új, kissé vadabb, szőrösebb, férfiasabb külsejével. A sztár ugyanis nemcsak egyszerűen otthagyta a Boyzone-t, de a korábbi szépfiús stílust is dobta, s merészen váltott. Nem szégyell bőrnadrágot hordani, s zenéje is sokkal „periférikusabb" lett. Az amerikaiak azonban erről az egészről teljesen máshogy vélekednek. Ronannek bizony le kellett borotváltatnia szőrös mellkasát. Úgy tűnik, hogy a „letisztult" image jön be az Egyesült Államokban, legalábbis ezt állítják a kiadó képviselői. Tehát ott még mindig a régi Boyzone kép él a rajongókban. A kiadó egyik alkalmazottja a következőket mondta: „Azt szeretnénk, ha sokkal barátságosabban nézne ki. Azt a képet választottuk, ahol kevésbé morcos, és nem annyira szőrös." Egyébként az énekes eddig már több mint 20,000 fontot költött arra, hogy fogait rendbe hozassa, kifejezetten amerikai rajongói kedvéért.

Peter Gabriel egy popzenész története

A könnyűzene egyik legnagyobb alakja hamarosan filmvászonra viszi egy brit popsztár életét. Már régóta a tervei között szerepelt egy ilyen produkció, most végre kellő ambíciót érzett magában ahhoz, hogy megvalósítsa álmait. Az alkotás Barry Cox történetét dolgozza fel, aki egy liverpooli karaoke bárból elindulva fényes karriert futott be Kínában. Többek között erről szól majd a film, illetve általánosságban kiderül belőle, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni egy sztárjelöltnek manapság.

Enrique Iglesias a kamera előtt

A latin popsztár jó néhány popzenész társához hasonlóan úgy döntött, hogy kamera elé áll. Enrique első filmes élményeit Antonio Banderas oldalán szerezheti majd meg. A produkció várhatóan csak 2002-ben kerül a mozikba, „Once Upon A Time In Mexico" címmel. A filmnek egyébként további híres szereplői is lesznek, mint például Quentin Tarantino, Johnny Depp és Willam Dafoe. Kíváncsian várjuk.

Legenda a koronáról

A magyar millennium filmje, hirdeti a plakát. „Bátorság, hit, hűség, akarat, erő, becsület, a Lovagkirály kora..." található a négy szereplő mellett. A Szent Korona Legendája... Sacra Corona mondja a cím.
A Sacra Corona Koltay Gábor legújabb filmje, a rendező ismét vászonra vitt egy történelmi kort, aki Magyarországon beül egy moziba (mert ezt nálunk ugye nem lehet látni a filmszínházakban) láthatja, hogyan lett az „egyszerű" koronából Szent Korona.
A film I. Béla halálával kezdődik, bemutatja Salamon uralkodását, a belviszályokat, Géza és László hazatérését Lengyelországból, valamint I. Géza trónra kerülését, István királyunk szentté avatását és László megkoronázásával fejeződik be a film, miután a korona alsó ún. latin és a felső, vagyis görög részét öszszeállították, Lászlót már ezzel koronázták meg (legalábbis a filmben).
Nem a film tartalmát szeretném ismertetni, hiszen ha valaki megnézi a történelemkönyvet megtalálja benne, ennek a kornak a leírásánál.
Bár ha őszinte akarok lenni, azért a történelemkönyvek egy része másként ír néhány részletről, itt leginkább a Szent Korona „egyesítésére gondolok", azért a filmből jól megismerhető az adott kor, vagyis a 11. század második fele.
A Honfoglalás című Koltay-film után ebben sincsenek sokkal nagyobb csatajelenetek, gondolok a statiszták számára, viszont az operatőr jobban megoldotta a feladatot, mert a Sacra Coronában ez nem annyira feltűnő.
A filmet ismét Franco Nero nevével fémjelezték, most azonban nem kapott Árpád vezérhez hasonló nagy szerepet, csak kb. 10 perces szerep jutott neki Gellért püspökként.
Az igazi főszerepet ezúttal három nagyon tehetséges fiatal színész kapta, akik a szerepnek megfelelően „királyian" teljesítettek. Horkay Pétert láttuk a dorbézoló Salamon király szerepében, Oberfrank Pál a mélyen hívő I. Géza és Szarvas Attila László király szerepét kapta.
A film már csak a történelmi kornak megfelelően is mozgalmas, tele van élettel, hiszen bemutatja a trónviszályokat, ezen kívül a néző tanúja lehet házassági veszekedésnek, (Salamont a film úgy mutatta be , mint aki képtelen kielégíteni feleségét), de vannak benne romantikus pillanatok is, látható hogyan mulattak a 11. században a főurak és az uralkodók, hogyan lázadoztak az emberek az uralkodók ellen.
A Sacra Corona szerintem hoszszú idő után az a film — és ráadásul még magyar is — amiről elmondható, hogy 3-tól 100 éves korig bárkinek ajánlható.

Neszméri Csilla

Duma / A szerkesztő hangja az Illés-Omega-Metro szuperkoncertről

Mint minden zenerajongó, én is vártam a nagy koncertet, a magyar könnyűzene idei legfontosabb eseményét. Már tíz éve is terveztek egy hasonlót, ám akkor a három banda nem tudott megegyezni a gázsi terén. Most azonban nagyon könnyen dűlőre jutottak, így én naiv, hittem abban, hogy tényleg a békülésre megy ki az egész. A rivális zenekarok végre elássák a csatabárdot, elismerik egymást és élnek tovább, mint a hal a vízben. Aki esetleg nem tudná, tényleg erre ment ki a játszma. A hatvanas évek legendái kibékülnek, s a közönség meg nyer ezen. Egy felejthetetlen estét. Annak is indult. Az Illés hozta a régi formáját, kellőképpen felpörgette a hangulatot. Az várható volt, hogy a Metrónál picit visszaesik a tombolás, amiről nem a zenészek tehetnek. A csapatnak ugyanis nem volt sok slágere, maximum öt-hat, amit mindenki, vagy legalábbis a koncert közönsége ismert. Így az ismeretlenebb számoknál leült a nagyérdemű. Ám minden tiszteletem Zoránéknak, hiszen a lehető legtöbben voltak a színpadon, profi módon kidolgozott előadást produkálva. Nem az jött le, hogy kevesen legyünk, nehogy sokfelé osztódjon a pénz. S jött az Omega. Méghozzá a Petróleumlámpával. S utána egy kezemen meg tudom számolni hány slágerrel. Elhangoztak szépen-sorban a szélesebb körben nem ismert szerzemények. A közönség meg nézett, mint a moziban, holott eredetileg koncertre jött. Nem tudom, mire volt ez jó. Elhiszem, hogy Benkő Laci még ma is kiváló ismerője a hangszereknek, de nem biztos, hogy egy ilyen nosztalgia-kibékülő-koncerten az ő ötperces szólóit kell csodálnia a közönségnek. Kóbor barátunk meg még mindig a régi. A fináléban az egyik dal szövegét ugyan „elfelejtették". A „Ha én szél lehetnék" címűben ezúttal nem megkeresni indultak a lányt, hanem megkefélni. Bár ez nem Kóbort minősíti, hanem Szörényi Szabolcs számlájára írható. Nekem speciál nem tetszett. S a mellettem ülőknek sem. Tehát az Omega nemhogy hab volt, de a tortát is eltüntette. A koncertről ennyit. S ami a fellépés alatt meg után a színfalak mögött történt, attól meg egyenesen hányingerem van. Nagy összeveszések, veszekedések. Pedig ismeretes, mi volt a koncert célja. Csak azt nem tudom, akkor miért kell megetetni a közönséget. Hogy mi már mostantól nagy barátok leszünk ám! Ez annyira undorító. Sokkal tisztességesebb lett volna, ha úgy reklámozzák, hogy a három zenekar néhány tagjának feltöltésre szorul a bankártyája...

Puha József

MEGHALT A RAMONES ÉNEKESE

Too Tough To Die, énekelte 1984-es lemezének címadó dalában Joey Ramone. Ezt valahogy úgy lehetne magyarra átültetni, hogy túl erős ahhoz, hogy meghaljon. Hát sajnos ez még neki sem sikerülhetett. Április 15-én, 14.40-kor elhunyt egy New York-i kórházban, ahol már hosszú hetek óta kezelték. Hat éve tudta, hogy rákja van...

Az   ún.   „üres   generáció"   tipikus   tagja   volt, elmaradhatatlan bőrdzsekijével, térdnél szakadt farmerjával, soha le nem vetett napszemüvegével.
Joey Jeffrey Hyman néven született 1951. május 19-én a New York-i   Forrest Hillen. A   RAMONES tagja volt   a megalakulástól, 1974-től, amelynek a   CBGB klub lett a törzshelye. Első koncertjük után mindnyájan, Dee Dee, Tommy, Johnny, felvették a Ramone művésznevet, mivel Paul McCartney is ezt használta néhányszor annak idején. Joey rövid, fergeteges tempójú dalokat írt, melyek nagy hatással voltak   a   brit   punk-rock   mozgalomra   is.
Mikor a RAMONES megalakult, az eredeti terv az volt, hogy ő lesz a dobos, de a gyors ritmusú dalokat így nem tudta énekelni is. Így a dobok mögé Tommy Erdélyi, az addigi menedzser került. Tipikus volt nazális éneke és az, hogy szinte meg sem mozdult a színpadon. Későbbi menedzserük, Danny   Fields így jellemezte: „Olyan volt, mint egy gép, amely   fantasztikus energiával és sebességgel énekel. Soha nem kiabált, nem integetett a kezével. Egy helyben állva adta elő dalait." Csontig leegyszerűsített rock and rollt nyers energiával, nyers ösztönnel.
Első lemezük 1976-ban jelent meg The Ramones címmel, és rendesen belerondított az akkor elfogadott zenék világába, komoly fejtörést okozva a rádiós DJ-éknek, hogy most ezt le lehet játszani vagy sem.
A RAMONES vonzódása a klasszikus rock and roll felé azt eredményezte, hogy Roger Corman rendező meghívta őket a Rock°N°Roll Highschool (1979) filmjébe, melynek címadó dalát is ők adták elő.
A RAMONES karrierje 1996-ban ért véget az Adios Amigos albummal. 22 év alatt 21 lemezt jelentettek meg és több, mint 2200 koncertet adtak. Durván számítva minden harmadik nap felléptek...
Még Bruce Springsteent is megihlették, aki egy New Jersey-i koncertjüket látva megírta nekik a Hungry Heart-ot. Sajnos a menedzsere, John Landau lebeszélte arról, hogy nekik adja, így a The River címü Springsteen albumon hallható. Egyébként dalaikat sokan feldolgozták, pl. a MOTÖRHEAD a R.A.M.O.N.E.S. címűt.
Joey-ék   bekapcsolódtak az   Artists United Against Apartheid mozgalomba is, és részt vettek ennek himnusza, a Sun City felvételeiben. Ez a mozgalom a °80-as években a Dél-Afrikai Köztársaságot bojkottálta. A zenészek nem léptek fel a híres Sun Cityben, aki meg igen, (pl. BLACK SABBATH) azzal nem igen állt senki szóba. Joey volt a kiötlője a Bonzo Goes To Bittburg című dalnak is, amelyben Ronald Reagan kapta meg a magáét, mert Németországban meglátogatott egy SS temetőt.
A RAMONES 1996-os feloszlása után Joey szólólemezén dolgozott, ami sajnos nem készült el, manhattani klubokban lépett fel különböző művészek vendégeként vagy öccsével, Mickey Leigh-el koncertezett.             -czintu-

Salma Hayek

Sokan azt tartják, nem csoda, hogy Salma Hayek ennyire gyönyörű, hiszen érdekes „keverék". Salma a libanoni ősöket felvonultató papa és a spanyol származású mama gyümölcse. Egy mexikói kisvárosban 1966-ban látta meg a napvilágot.
Az, hogy végül Salma a színészi pályát választotta, egy hirtelen elhatározás következménye volt. A kislány Salma ugyanis rengeteget tornázott, és úgy gondolta, hogy életét a gimnasztikának szenteli. A szülei azonban nem értettek egyet vele, és lebeszélték róla. A lány később közgazdasági tanulmányokat folytatott, s ekkor jött az elhatározás: ő bizony, ha törik, ha szakad, színésznő lesz!
A tüzes tekintetű, különlegesen szép lányra hamar felfigyeltek, és rábízták a Teresa című szappanopera szerepét. Ezzel Salma egykettőre a legismertebb mexikói sztárok közé küzdötte fel magát. Aztán gondolt egy nagyot, és elindult Hollywoodba. Állítólag ezekben az években még angolul sem tudott, ám az ambiciózus színésznőt ez egyáltalán nem riasztotta vissza.
A nagy áttörést Roberto Rodrigez rendezőnek köszönhette, aki felajánlotta neki Antonio Banderas(!) oldalán a Desperado női főszerepét. A kellemes humorú, nagyszerűen elkészített film osztatlan sikert aratott világszerte, és tulajdonképpen ez az alkotás indította el mindkettőjüket a világhír felé. Salma Hayek bizonyította, hogy nemcsak csodálatosan gyönyörű, hanem tehetséges is.
A következő szerepében egy vámpírrá vált sztriptíztáncosnőt alakított — ismét Rodrigez rendezésében. Az Alkonyattól pirkadatig című filmben George Clooney és Quentin Tarantino voltak a partnerei. Láthattuk még a Vadiúj Vadnyugatban Will Smith oldalán is. Akinek pedig szerencséje volt, nemcsak a filmvásznon találkozhatott vele, hanem a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon is. Néhány éve ő volt a fesztivál legszebb és legtemperamentumosabb vendége. Mindenkihez kedves volt, örökké mosolygott és egyfolytában tündökölt. Ahogy egy igazi világsztárhoz illik...
T.E.

Lemezajánló — Lacza Gergely rovata

Tool: Lateratus

Nagyon sokan várták már ezt az albumot, hiszen Maynard James Keenan és csapata, a Tool öt éve nem jelentkezett új hanghordozóval. Az együttes – énekesük elmondása szerint – összetűzésbe került régi kiadójával, ami azt jelentette, hogy amíg nem rendeződik a helyzet, addig új lemez sem lehet. A bandának hosszas huzavona után végre sikerült megállapodni egy új managementtel, és így végre napvilágot láthatott a Lateralus. Keenan a „holt időben„ sem tétlenkedett: létrehozta a The Perfect Circle nevű projektjét, amelynek bemutatkozó albuma nagy siker lett szerte a világon. A Circle zenéje némileg „emészthetőbb" muzsika, mint a Toolé, de mindkettőben megvan az a fanyar, szomorkás, már-már beteges íz, és a furcsa, néha keleties dallamvilág, ami talán Keenan habitusából fakad.
Nehéz írni a Tool zenéjéről. Nemcsak a muzsikájuk, hanem a hangzásuk is egyedi, nemcsak az összhatás, hanem külön-külön, az egyes hangszerek megszólalása is. A Los Angeles-i négyesfogat talán valamiféle art rockos beütésű poszt grunge-ot játszik, amely éppúgy tartalmaz retro, ősrock hatásokat, mint a grunge jegyeit. Zenéjükből kihallani a Black Sabbathot, a King Crimsont, a Pink Floydot, a Pearl Jamet, a Soundgardent, az Alice In Chainset, de még a Life Of Agonyt is. Számaikban nem ritka olyasmi sem, hogy pl. egy elszállós, beteges, pszichedelikus rész után kétlábdobos durvulás következzék. Divat ide vagy oda, a Tool az Tool. Az együttes tagjai arra a kérdésre, hogy minek tartják saját muzsikájukat, bölcsen csak ennyit válaszolnak: „Zenének. Csak zenének.„ Saját bevallásuk szerint legközelebb talán a hard rockhoz vagy a progresszív rockhoz állnak.
Az új lemez mondhatni eddigi legbetegebb, legidegtépőbb munkájuk. Egyszeri meghallgatással fel sem lehet fogni, annyira súlyos anyag... És nagyon hosszú... 79 perc! Ennyi talán túl sok is ebből a zenéből, ennek ellenére amikor már fárasztóvá kezdene válni egy-egy hosszasan kifejtett téma, akkor mindig jön egy brilliáns megoldás, egy váltás, egy beindulás, egy szokatlan fordulat. Ezért zseniális! Előző lemezükön (Aenima) a fickók itt-ott még fanyar humorukat is megcsillogtatták, de a mostani album annyira szomorú, komor, letargikus lett, hogy csak úgy árad belőle a világfájdalom. Ez már rég nem hagyományos értelemben vett könnyűzene, hanem művészet. Néha ugyan kicsit öncélúnak tűnik, de egyedi, annyi szent. Rettentő sok furcsa ritmust tartalmaz a Lateralus, az elején mindjárt egy öt negyed csap arcon minket, és az egész olyan, mintha valami délszláv alapra nyomná együtt a VHK és a Motörhead. Hát elég bizarrul hangzik, nemde? Ez mégis a Tool, tudjuk mi már az első másodpercek után! Szinte hihetetlen, de első albumukból 2 millió fogyott, a legutóbbiból pedig több mint 2 és fél millió, pedig igazán csak mostanában váltak közismertté. A Lateralus valószínűleg ennél is jobban fogy majd, hiszen a legutóbbi lemez óta eltelt öt év alatt rendesen kiéhezhetett a nagyérdemű. Enyhe túlzással már a fél világ erre a lemezre várt, és ekkor mi történik? Szlovákiában egyszerűen nem lehet megkapni... Ne is keressétek, nincs! Mifelénk ez már csak így van... Megrendelésre is csak pár jobb(?) lemezbolt hajlandó behozni, persze borsos összeg ellenében: a két nulla előtt kilencesnél kisebb számot ne is reméljünk! Pedig szimpla lemezről van szó. Jó, jó, a cédé kihozatala nagyon igényes, mondhatni exkluzív, biztos sokba kerülne amúgy is, de akkor is röhej, hogy ebben az országban nem lehet megkapni egy sokmilliós példányszámú eladott lemezzel büszkélkedő csapat legújabb hanghordozóját, nem?
A zenészek teljesítményére nem lehet panasz, főleg Danny Carey dobos alakít nagyot. Így senki nem püföli a bőröket, csak ő. Summa summarum: fanatikusoknak kötelező ez a lemez. Csak tudják beszerezni...

Expired Passport a SZIGETen!

Gyorsinterjú Lacza Gergelylyel, az Expired Passport dobosával.

A fesztivál utolsó hivatalos napján, augusztus 7-én, 17:00 órai kezdettel lépünk fel a Bahia színpadon, ráadásul mi vagyunk az egyetlen szlovákiai magyar rockzenekar a Szigeten. A Bahia színpadon minden nap 13:00 órától este nyolcig amatőr zenekarok versenye folyik majd, úgyhogy nekünk sem közömbös, hogy mennyien jönnek el a koncertünkre, és hányan szavaznak ránk. Persze a részvétel a lényeg, már annak is nagyon örülünk, hogy egyáltalán kijutottunk. Tehát mindenkit szeretettel várunk, remélem sokan ott lesztek, és ha ránk szavaztok, az csak külön öröm számunkra.

Hogyan sikerült kijutnotok a Szigetre?
A tavalyi kamocsai KLIKK fesztivál jóvoltából (ahol egyébként július 6-án idén is fellépünk), ugyanis az amatőr zenekarok versenyében mi lettünk a közönségdíjasok. Ez az első díj pedig nem volt más, mint a Sziget 2001-en való szereplés. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Sajtos Ferinek és Kis Petinek, akik sokat tettek annak érdekében, hogy ez a koncert tényleg létrejöhessen.

Mi újság a mostanában az Expired Passport házatáján?
Legutóbb Bécsben és az érsekújvári KLIKK PUBban adtunk maratoni hosszúságú koncerteket. A közönségre egyik helyen sem lehetett panasz, úgy láttuk, az emberek vették a lapot. Június végén (vagy legkésőbb július közepén) végre beindul a zenekar weblapja is a www. dazdovky.sk/ expas oldalon, ahol az Expired Passport zenéjén, történetén kívül aktuális hírekkel és egyéb különlegességekkel (pl.:családfa, fotóalbum) is szolgálunk majd. A zenekarral a kapcsolatot a 0905/826799-es tel. számon, illetve a gerike75@ freemail.hu e-mail-címen lehet felvenni.

(-ml-)

Harmónia szaxofonon

Kevesen tudják Rólad, vagy legalábbis a zenében kevésbé járatosak nem, hogy még mielőtt szólópályára léptél, olyan együttesekben szerepeltél, mint a Névtelen Nulla, az Első Emelet vagy a Prognózis.
— Ez így igaz. Tulajdonképpen mindegyik együttes valamiféle útkeresés volt számomra, így az életem részévé váltak. Az ember keresi önmagát, tapasztalatokat gyűjt, nemcsak a gyermekkorban, felnőttként is. Míg a személyiség kialakul sok idő telik el. Voltak elképzeléseim az életről, a zenéről, de rengeteg lépcsőfok vezetett addig, amíg végre megvalósíthattam önmagam. Álmaimat, amiket korábban megálmodtam, amit szerettem volna átadni a közönségnek.

Hosszú út telik el, amíg az ember megtalálja önmagát, viszont hosszú út telt el, amíg megtaláltad a hangszeredet. Trombita és dob után következett csak a szaxofon. Ez hogyan történt?
Hat éves koromban trombitán kezdtem el ezt a csodálatos pályafutást. Ez a hangszer ismertette meg velem azt az érzést, amit a zene adhat az embernek. A trombita tizenkét éven keresztül színesítette az életemet, úgy gondoltam, ez az én hangszerem. Szerettem volna főiskolára jelentkezni, de egyik napról a másikra történt egy változás az életemben. Tizennyolc éves elmúltam, s elvittek katonának. De mivel nemcsak a klasszikus zene érdekelt, hanem más stílusok is, ezért gondoltam, hogy dobon is szeretném fejleszteni magam, szerettem volna megismerni azt a világot is. Katonaéveim alatt elhagytam a trombitát, előtérbe lépett a dob. Később egyre nagyobb hiányérzetem volt, hiányzott valami, az a nevezzük szólóhangulatnak, amit a trombita nyújtott. Ez ösztönzött arra, hogy a szaxofon felé forduljak. Négy hónapon keresztül éjt nappallá téve muzsikáltam. Szeptemberben kezdtem, s januárban már egy zenekarban szaxofonon játszottam.

Amikor megjelent az első nagylemezed az egész világon egy Kenny G-divathullám söpört végig. Abban az időben nagyon népszerű volt az amerikai szaxofonos. Ez mennyire segített, hogy szólólemezed jelenhessen meg?
— A kiadóban azt mondták, hogy hasonló a hangulat, rá lehetne építeni egy ilyen stílusra a lemezem vázat. És ez nem utánzás volt, hiszen amit én játszom az a saját lelki tükörképem, nekem ez a muzsika tükrözi a hangulatomat. Amikor megkerestek a BMG-től, akkor még nem volt érezhető az általad említett divathullám. Eltelt egy év, megjelent a lemezem, s a média ráépítette egy kicsit. Ez segítségül szolgált a karrieremben. Szórólapokat készítettek, egy fénykép volt rajta rólam és egy Kenny G-ről, miszerint én vagyok a magyar megfelelője. Egy hónap alatt tízszeresére bővült a közönségem. Akkor örültem ennek. Később rádöbbentem arra, hogy minden egyes magyar dolognak, legyen az építmény vagy éppen együttes meg kell lennie a külföldi megfelelőjének. Nem tudok olyan zenekart mondani, s most visszamehetünk az Illésig, az Omegáig, amelyiknek ne lenne meg a külföldi megfelelője, amelyik ne külföldi mintára jött volna létre. Ezt a nézetet tudomásul vettem, ez ellen nem tudok mit tenni, meg talán nem is kell.

Első nagylemezed nemcsak Magyarországon, hanem több európai államban is napvilágot látott. Sőt, lemezeid manapság is kaphatóak szerte a nagyvilágban.
— Külföldi meghívásom ‘94-ben volt először. Ázsiában, Malajziában jártam. Az első albumom hamarabb lett ott aranylemez, mint Magyarországon. ’95 februárjában meghívást kaptam, hat szaxofonos mellett hetedikként én is részt vettem egy közös lemez felvételén. Ott volt Nelson Rangell vagy Candy Dulfer, hogy csak a két legismertebbet említsem. Elkészült a „Sax For Lovers" című album, amely szinte az egész világon kapható. Részben ennek köszönhettem, hogy sok helyen felfedezték a szólólemezeimet is.

Ha már itt tartunk, számon tartod azt, hogy a világ hány országában jelenik meg a lemezed, és mennyi példány fogy el belőle?
— Szeretném számon tartani, de ezt nem lehet követni. Késve érkeznek meg az információk. Persze azért valamiféle áttekintésem van a dologról.

Miért van az, hogy a lemezeidből kijön egy második kiadás is? Ez valahol boszszantó a rajongóknak, mivel megveszik, azután megveszik másodszor is néhány bónusz-dal kedvéért.
— Ez egyfajta kötelezettség. Kiadóm egy német központú cég. Hogyha a lemez elfogy mondjuk harmincezer példányszámban, vagy esetleg platinalemez lesz, akkor szerintük ildomos készíteni egy második kiadást. Egyébként megegyeztem a kiadóval, hogy az új lemezemből már nem lesz második kiadás. Októberben jelenik meg, tizenkét-tizenhárom dallal.

Ezek szerint most teljes egészében a lemez készítése köt le. Így elöljáróban mit mondhatunk róla?
— Nem szeretném mellőzni egy másik kedvenc hangszeremet, a pánsípot sem, amit a közönség is imád. Minden évben, amikor játszunk a Akteleki Cseppkőbarlangban óriási az érdeklődés. Ott merült fel annak az ötlete, hogy szerepeljen ez valamilyen hanghordozón. Így a következő lemezen három dal a pánsípra épül majd. Lesz egy meglepetés is, ami maradjon köztünk. Egyelőre csak annyit: elképzelhető, hogy énekelni fogok.

Puha József

Vissza a tartalomhoz