IFI magazin * 2001. április


Jegyzet

Néhány áprilisi nap

Oka lehet, hogy néhány ügynek külön napot szentel az emberiség. Márciusban a színháznak volt, júniusban a zenének lesz Napja. Áprilisban meg a költészetnek. Tizenegyedikén.A húsvétot és a Jogtalanul Üldözöttek Napját mutatja a naptár. Van azonban két nap, amit nem minden kalendáriumban nyomtattak ki. Pedig ezek miatt határoztam el, hogy az áprilisi napokról írok. Az egyik nagy nap egy hírt olvasva jutott az eszembe.Azt írta az újság, hogy angol mérnökök beszélő cigarettásdobozt fejlesztettek ki, amit integrált áramkörrel, mikrocsippel és kicsi hangszóróval láttak el. Valahányszor a dohányos felnyitja a dobozt, egy hang figyelmezteti.Ebbe belehalhatsz!Nem tudom, mennyivel drágább az a cigi, azt sem, hogy ki tekinti majd újfajta játéknak, és beszélteti a cigarettásdobozt reggeltől estig, fogalmam sincs, hányan veszik komolyan a dobozból szóló hangot. Nem fogom megvásárolni.  Egy éve leszoktam a dohányzásról.Igaz, nem április hatodikán, a Dohánymentes Napon dobtam el az utolsó csikket, még előtte, valamikor februárban, de úgy érzem, fontos legalább huszonnégy órát foglalkozni ezzel a veszéllyel.   A Föld Napja pedig, április huszonegyedike, akkor volna az igazi, ha például nem lenne anynyi elhajított csikk az utcán. Rajzfilmben már láttam olyat, hogy összegyűlt a rengeteg szemét, s betemette az egész várost. Ott még csak segített a Bolygó Kapitánya, a kamaszhősök gyűrűik segítségével egyesítették erejüket, és azonnal megérkezett.Most még nem kell a varázslat. Elég, ha nem szemetelünk a szabadban.Emlékszem, koncerteket rendeztek ezen a napon, melyeken az előadók arról énekeltek, hogy Föld csak egy van, óvnunk kell. Magunknak.Lassan talán magunktól.Ám ez már egy másik nap apropója lehetne.
Bárány János
  Vissza a tartalomhoz

Füleki harmónia

Egy színésznő új élete

Masszázs-stúdiót nyitottam: ezt mondta a telefonba. Nem szalont, stúdiót. Ismételte. Mert az nagy különbség. Danyi Irén telefonált. A színésznő. Otthagyta a kassai társulatot, de mindig utat talált a színpad felé. Rózenfeld Ilonával és Bartollás Katalinnal remek műsoraik vannak. Hogy kerül ide a masszázs-stúdió? Vegyes érzésekkel indultam Fülekre.

A masszázs-stúdióban fehérek a falak. A falakon azúrkék alapon fehér papírlapok. A lapokon világoskék betűkkel írt idézetek a kis hercegtől, Teréz anyától, Jézustól. Minden harmóniát kelt. Fehér a masszázságy is. A polcokon különböző emulziók és olajak. Példás rend mindenütt. Az ablakból a füleki várromra látni. Mintha elég lenne kinyújtani a karunkat, hogy megérintsük. Az ajtó fölött Jankovich István gondolata. „Minden cselekedetnek és gondolatnak önzetlen szeretetből kell fakadnia. A szeretet elve a harmónia."

— Nos, hogy tetszik? Ide sodort az élet a biztosító épületébe. Fel, az emeletre. Nagyon örülök, hogy azon a szép kovácsoltvas kapun kell bejönni, hogy ezek a falak olyan hófehérek. Amikor először jöttem ide, kaptam a háztulajdonostól három kulcsot. Az első azonnal nyitotta az utcai kaput, a második a bejáratit, a harmadik pedig a stúdió ajtaját. Azonnal éreztem, itt a helyem.

Honnan szerzel hozzá energiát?

— Meditálok, imádkozom. Ezzel együtt kapom. Volt már olyan páciensem, aki megkérdezte, mivel tisztítom az energia-központjaimat, a csakráimat. Mondtam neki, hogy imával. Azóta nem jelentkezett. Pedig a lelki és szellemi fejlődést tartom a legfontosabbnak. Az örök szeretet, tehát Isten felé közeledve.

Legelőször masszírozni nem volt furcsa érzés?

— Nagyon furcsa érzés volt! Arra gondoltam, amit egy természetgyógyász ismerősömtől hallottam. Nagyon kell vigyázni az energiákkal! Ha valakihez hozzáérek, már energiát adok neki. De kapok is tőle energiát. Régóta tanulmányozom ezt az eljárást. Előbb alaposan felkészültem elméletben, mielőtt a gyakorlatban alkalmazni kezdtem. Ez már nálam egyfajta életmód.

A kezed nem fárad el?

— Jól bírom a tempót. Lehet, hogy a vegetáriánus életmódom miatt? Sokáig nem ettem húst, azután szünetet tartottam, de két éve már halat sem eszem. Természetgyógyászok mondják azt is, hogy az állatok húsával együtt az állati ösztönöket is magába eszi az ember.

A Harmónia Stúdióból egy közeli kávéházba mentünk. Odabent szokásos kora esti kisvárosi hangulat fogadott, csak néhányan üldögéltek unottan a bárpult mellett. Mi pedig, tele energiával, az egyik asztal mellé telepedtünk. Rámragadt valami az erőből, amit Danyi Irén sugárzott magából. A két kávé hamar elkészült.

Nem mondták a városban, hogy hazajött a színésznő, és minden papír nélkül masszázs-stúdiót nyitott?

— Vállalkozói engedélyt ilyesmire csak papírral adnak. Azt fel kell mutatni. Akik eljönnek hozzám, bíznak bennem. Akik nem bíznak bennem, nem jönnek el.

A kisvárosban mindenki mindent jobban tud.

— Már hozzászoktam a hangokhoz. Olyan típus vagyok, hogy ahol megjelenek, port kavarok magam körül. Vártam is, hogy nem mindenki fogadja majd kitörő örömmel a vállalásomat. Filozófiai és szakirodalmat olvastam, és egyre inkább késztetést éreztem arra, hogy valami olyat csináljak, amivel hasznára lehetek az embereknek. Ez egy manuálterápia. Hamarosan  más természetgyógyászati eljárások társulnak hozzá, fitoterápia, akupresszúra és egyéb gyógymódok is. Eredeti pályámon úgy éreztem, nem adok eleget, még többet tudnék, és van is rá mód. Tanfolyamokra, táborokba, beavatásokra jártam. Ezen a téren fejlesztettem magam. Így jutottam el idáig.

Közben leszállt az est. Hazafelé sétáltunk. Át a város békés utcáin, a főtér pereméhez. Ott lakik Danyi Irén nagylányával, Noémivel. Panellakásban, de szép helyen.

Gondolom, ebből nehéz megélni kettőtöknek.

— Még szerencse, hogy nem szeretem annyira a pénzt. Csak szükséges rossz. Szerényen élünk. A próbatételek azért vannak, hogy lelkileg és szellemileg fejlődjünk.

Fiatalok vagy idősek járnak inkább a masszázs-stúdióba?

— Fele-fele az arány. Az első napokban voltak a legtöbben.

Hogyan lépnek be?

— Félve kopogtatnak. Bejönnek. Akad, aki nem tudja, hogy én vagyok ott. Megtorpan. Elmegy. Visszajön. Elmondja, mi a gondja. És munkához látok.

Hadd kérdezzem meg, amit az elejétől fogva akartam! Miért csinálod?

— Amikor hat évvel ezelőtt otthagytam a kassai Thália Színházat, valamit kezdenem kellett magammal. Gondolkodni kezdtem, mi lehet az az út, amit járnom kell. Ezt találtam alkalmasnak az évek során, nem egyik napról a másikra. Az ebből eredő örömért csinálom. Fantasztikus érzés, ha valaki visszajön, hogy már nem fáj a feje. Az olyan, mint a gratulációk voltak egy-egy premier után. Legalább olyan.

Megint otthon, a minap híreket kaptam Fülekről. A Zsákszínház, a város országos hírű színjátszó együttese a Magyar Elektra című csodaszép drámát vette elő. A címszereplő: Danyi Irén. Mint vendég. A kis Elektrát pedig Danyi Irén lányára, Noémire bízta Mázik István rendező.

Mária: —A szomszédasszonynyal jöttem először. Mindketten nyugdíjasok vagyunk. Rendszeresen kell járni, akkor érezhető az eredmény. Ha kérünk, tanácsot, reiki-energiát kapunk, és beszélget is velünk Irénke. Azt szeretném, hogy sok páciense legyen. Az emberek megállítanak, és megkérdezik: mit csináltok ti ott? Azt mondom mindig: gyertek, és próbáljátok ki!

Éva: — Évek óta gerincproblémáim vannak. Higgye el, sokáig nem tudtam kihez fordulni. Mindig orvoshoz sem mehet az ember. Eddig akkor láttam masszázst, ha fürdőben jártam. Most meg szólunk Irénkének, s már enyhít is a panaszainkon! Kellemes és nyugodt környezetben relaxálhat az ember. Szinte újjáéledek a masszázs után! És Irénke nem percre masszíroz. Addig dolgozik, amíg érzi, hogy probléma van.

Gita: — Inkább maszszázsra járok, nem szedek tablettákat. Az orvosságnak vannak mellékhatásai, a masszázsnak nincsenek. Amióta a Harmóniába járok, jól érzem magam, és szívesen jövök. Irénke szeretetet sugároz. Jólesik, hogy ilyen kedves. Jó lenne, ha a biztosító ezt a szolgáltatást támogatná.

Magdi: — Erős fejfájással jöttem Irénkéhez, s bizony az első masszázs után enyhült a fájdalom. Azóta minden héten járok a stúdióba, állandó vendég lettem. Egy kicsit meglepődtem, hogy Irénke ezzel foglalkozik, de szívesen járok a masszázsra, mert sokat enyhít a panaszaimon.

Bárány János
Fotó: Antal Milan
  Vissza a tartalomhoz

MegdupLÁZva

Most az lett volna az igazi áprilisi átverés, ha egy viccet sem írtam volna. De nem akartam ilyen rossz kisfiú lenni, ezért inkább duplázok. Viszont ezúton, még itt és most, rögtön az elején figyelmeztetem azokat, akik túlságosan szemérmesek, inkább ugorják át ezt a két oldalt. Olyan viccek is olvashatók itt, melyek esetleg bántanák az ízlésüket... Egyébként mosom kezeimet. Amiket tőletek kaptam, az sem piskóta... Akkor hát LÁZadjunk együtt!
 

A hónap vicce

Bíróságon

A város neves nőgyógyászát perbe fogják azzal a váddal, hogy megvert egy prostituáltat. A bíró faggatja: — Doktor úr! Ön egy értelmes ember, iskolája van, jól menő állása. Az emberek bíznak magában. Hogy tehetett ilyen szörnyűséget?

— Kérem tisztelettel, bíró úr, elmondom a történetet. Reggel szokás szerint bementem a kórházba és felvettem a tizenkét órás szolgálatot. Aznap levezettem több szülést, sokan voltak vérzéses problémákkal, fehérfolyással... Este hullafáradtan készültem haza, de bejött a kollégám, és megkért, hogy vegyem át a műszakját, mivel családi gondjai vannak. Mivel ő is rengeteg szívességet tett már nekem, gondoltam, ez a legkevesebb, s így elvállaltam. Újabb tizenkét kemény óra következett. Szülések, vérzéses problémák, nemi betegségek, képzelheti. Letelt a műszak, még mindig nem mehettem haza, mivel újra kezdődött az én műszakom. Aznap volt két ikerszülés, vérzéses bajok, különböző nemi betegségek, egy szifiliszes leszbikus pár, az abortuszokról nem is beszélve... S amikor végre ez a műszak is letelt, elindultam haza, de a fáradtság miatt leültem egy padra. Ekkor odajött hozzám ez a prosti és megkérdezte:— Há’ dokikám! Nem akar ötszázasér’ puncit látni?        (Arcsi)

... ráadás

Hová rakjam?

Két jó barát beszélget:— A tanácsodat szeretném kikérni. — mondja az egyik. - Most nősülök és nem tudom, mit is kell csinálni a nászéjszakán. Tudod, még szűz vagyok. Sejtem, de nem vagyok benne egészen biztos, hová is kellene beszúrnom... érted?!

— Na figyelj! Addig világos, hogy ott feküsztök az ágyban meztelenül, igaz? Most oda kell szúrnod, ahová a feleséged a legkevésbé engedi...

Eltelik pár nap, újra találkoznak:

— Na, hogy sikerült a nászéjszaka? Úgy csináltad, ahogy mondtam?

— Mindet úgy csináltam. Először beraktam a lába közé. Engedte. Hú, gondoltam, ez akkor nem az. Azután a fenekébe. Ezt is engedte. Mondom, ez sem az a hely. Azután a szájába próbáltam. Kicsit fintorgott, de ezt is engedte. Aztán megpróbáltam a szemébe... Na, ekkor már nagyon tiltakozott. OK, mondom, biztos ez lesz az, és nem hagytam magam lebeszélni.

— És mit csináltál? — kérdi elszörnyedve a barátja.

— Azt, amit tanácsoltál, és hát kiszúrtam mindkét szemét.

— De... akkor most ...a feleséged ...vak?!?

— Igen. De úgyis azt mondta, hogy már nem akar többet látni...

Láz-posta

Luxushajó elsüllyed az óceánon. Ahogy az már lenni szokott, most is vannak túlélők. Ketten, egy fiatal férfi és Claudia Schiffer (ki más?!). Persze szokás szerint van a közelben egy lakatlan sziget, ahova kiúszhatnak. Már itt tengődnek egy ideje, meghitt kapcsolat alakul ki köztük... napi rendszerességgel, szinte a létező összes pózban... Pár hónap múlva a férfi különös kéréssel áll elő:
— Te, Claudia! Nem vennél fel férfi ruhákat?
Claudia kicsit csodálkozik, de megteszi.— Claudia! Szólíthatlak Bobnak?
—Miért ne! — mondja Claudia Schiffer.
— Te Bob! Én ám a Claudia Schiffert kettyintgetem...

— Miért nem ért le a tengerész lába a tengerfenékre?
— Mert visszajött érte a cápa.

Rájöttem, hogy a szemem össze van kötve a fenekemmel.
Mivel:— Ha meghúzod a seggemen a szőrt, kijönnek a szemeim...— Ha meghúzod a szempillámat, összecsinálom magamat...

Egy szőke nő megy kocsival a búzamező mellett. Egyszer csak oldalra pillant, s látja, hogy egy másik szőke nő a búzatábla közepén egy csónakban ül és evez. Odakiált a kocsis szőke:
— Most már tudom, miért vannak a szőke nős viccek! Ha tudnék úszni, most odaúsznék hozzád, és megcibálnám a hajadat!

— Kislány, gyere fel hozzám bűvészkedni!
— Az milyen?
— Jól megduglak, ‘oszt fogod magad és eltűnsz...

— Ritka négybetűs női név.
Mi az?— Béla...

- Hogy hívják a benzinkutas indiánt?
— Töltőtoll.

— Hogy hívják a bolond indiánt?
— Golyóstoll

Húsvéti humor

Három szőkeség vár bebocsátást a mennyország kapujánál. Szent Péter mondja nekik, beléphetnek a kapun, ha meg tudják válaszolni a kérdést: — Mi az a húsvét?Az első szőkeség így válaszol:
— Oh, ez könnyű, ez amikor este mindenféle tűzijátékokat lehet látni, és ekkor sütnek új kenyeret.
— Nem. Sajnos rossz! - mondja Szent Péter szomorúan. A második így válaszol:
— A húsvét egy decemberi ünnep, amikor egy nagy fát feldíszítünk, ajándékokat adunk egymásnak, megünnepelve ezzel Jézus születését.—
Sajnos ez sem a helyes válasz. — mondja Szent Péter elkeseredetten.
A harmadik szőkeség titokzatosan mosolyog, és így szól:
— Én tudom, mi az a húsvét.
— Oh, igazán? — kérdezi Szent Péter megkönnyebbülve.
— A húsvét egy keresztény ünnep.  Jézus és tanítványai az utolsó vacsorát ették, majd nem sokkal ezután Jézust elárulta az egyik tanítványa, és a rómaiak kezére adta. A rómaiak elvitték, töviskoronát tűztek a fejére, kigúnyolták, majd egy hatalmas keresztre szögezték. Miután meghalt, egy közeli barlangba temették, amelyet egy hatalmas sziklával zártak el.
Szent Péter örül, hogy a nő tudja a választ, ám a szőkeség folytatja:
— Minden évben a sziklát elmozdítják a barlang elől, hogy Jézus ki tudjon jönni, és ha meglátja az árnyékát, az azt jelenti, hogy még nincs vége a télnek...

****
Olyan paraszt vagy, hogy az első legódból is disznóólat építettél

Áá, nem vagy paraszt, csak kicsit messze laksz a bekötőúttól!

Voltál már terhes macskával pofánverve?

Soha ne add fel! Csak ha elegendő bélyeg van rajta!

A villamos szabja rád a rövidnadrágot!

Nehogy már a mézescsupor nyalja ki a Micimackót!

Olyan büdös vagy, hogy már az oviban is lábszag volt a jeled.

Jobb ma egy túzok, mint holnap, ha púzok!

Az a bajod, hogy kiskorodban keveset játszottál a kézigránáttal!

Hogy szopna le a vacogós cápa!

Olyan undorító vagy, hogy az inkubátor alatt is csak bottal mertek forgatni.
 

Woody Allen aranyköpései

A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésén a halottaskocsi ment leghátul.

Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc.

Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.

Megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében, de én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni.

Szeretem ezt az aranyórát. Apám a halálos ágyán adta el nekem.

A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.

A feleségem alapjában véve gyerekes. A múltkor is bejött a fürdőszobába, és elsüllyesztette a papírhajócskáimat.

Valószínűleg túl lassú vagyok. Nemrég elütött egy autó, amit két ember tolt.

A főiskolán a metafizika órán puskáztam: belenéztem a mellettem ülő fiú lelkébe.

Nem bírom az alkoholt. Egy szilveszteri bulin megittam egy pohár pezsgőt és el akartam téríteni a liftet Bangkokba.

Vajon van-e túlvilág? És lehet-e ott zuhanyozni?

Vajon miért mondja minden nő, hogy csapnivaló szerető vagyok? Hogy tudnak ilyen végleges álláspontra helyezkedni 3 perc alatt?

****

A fiú így szól a lányhoz:
— Drágám, nemsokára vége a bulinak! Gyere fel hozzám!
— Mit gondolsz te rólam? Értem küzdeni kell.
— Ja! Küzdjön érted a Batu kán!

Mi a különbség a terrorista és a menstruáló nő között?
— Egy terroristával lehet beszélni.

Mi van akkor, ha felborul a kombájn?
— Magömlés.

Találkozik reggel két szomszédasszony. Mivel egész éjjel esett az eső, így szól az egyik a másikhoz:
— De jól esett az éjjel.
Mire a másik: — Mit tagadjam, nekem is.

Egy fiatal házaspár nászútra megy. Már a szállodában vannak, de a fiú nem tudja, hogyan kell szeretkezni. Felhívja telefonon az anyósát. —
Mama, baj van, nem tudom, hogyan kell házaséletet élni!
— Fiam! Ami neked a legkeményebb, azt tedd oda ahol a lányom pisil.
Öt perc múlva újra szól a telefon az anyósnál.
Most a lánya hívja. — Anyuka, baj van! A Józsi feje beleszorult a WC-kagylóba.
 

Aktuális: Húsvéti locsolóversek

És mivel lassan itt a húsvét, legyen pár locsolóvers is (bár már elég ismertek)

Lábam között locsoló,
két tojás van benne,
ha én azzal megöntözlek
elmehetsz majd GYESre.
 

Piros tojás, hímes tojás,
de mindez csak maszlag,
gyere kislány megöntözlek,
azután meg... elbeszélgetünk.

Sivatagban él a teve,
megöntözlek téged, hehe!

Falu végén leng a kasza,
öntözzön meg apád... kölnije!


Horoszkóp

Az 1994. november 28-tól érvényes 13 jegyre
Készítette Bartalos Mária

BAK: január 19. – február 15.
Bármibe kezdesz, szerencsével járhatsz. Ne türelmetlenkedj, mert sorsod arra ad most esélyt, hogy hoszszabb távra alapozd meg a szerencséd. Felgyorsul a gondolkodásod és találékonyabb leszel. A terveid, vágyaid úgy valósulhatnak meg, ha szívósságodat a tanulásban vagy a munkádban bizonyítod. Azért nem kellene olyan szigorúnak lenned másokhoz, mint önmagadhoz! Néha kell a figyelmességed, kedvességed, az engedékenységed kimutatása a partnered felé, a barátok, kollégák, osztálytársak felé. Jó alkalom erre a húsvéti locsi-fecsi.

VÍZÖNTŐ: február 16. – március 11.
Az elmúlt hónapban voltak tévedéseid, melyeket most korrigálhatsz. Bár hajlamos vagy kihívni magad ellen a sorsot, de ez a hónap kellő diplomáciai érzéket, ravaszságot, ügyességet, és rafinériát ad számodra ahhoz, hogy kikerüld a kellemetlen szituációkat. Éles elméddel mindig  egy lépéssel előbbre jársz másoknál. Meglátod előre a dolgok lényegét. Képes vagy beleélni magad mások helyzetébe. Segíteni tudsz haverjaidnak, a családod tagjainak. Lehet, hogy idegen embernek kell valamit segítened. Megjutalmaz a sors érte.

HALAK: márc. 12. – április 18.
Ne vedd a szívedre mások irigységéből fakadó megjegyzéseit, mert nem a rengeteg befektetett energiát sajnálják tőled, hanem a sikereidet. Túlhajtottad magad, de még nem állhatsz le. Ráadásul saját dolgaidat is intézned kell! Tanulni, dolgozni, és különösen a kapcsolataidat ápolni szükséges ebben a hónapban. Fontos számodra a társ, akire támaszkodhatsz érzelmileg, és akit elhalmozhatsz a jóságoddal. Ebben a hónapban ne hadakozz érzelmeid ellen, mert nem fontos. A hónap közepén tiszta fejjel és tiszta vízzel locsolkodj, mert ez illik hozzád.

KOS: április 19. – május 13.
Kerüld az izgalmakat! Bár, azok téged áprilisban nem kerülnek el. A korlátokat áttöröd. Különösen fontos ebben a hónapban számodra: a pénz megszerzése, az irányító szerep megtartása, és a szex. Ha nincs partnered, akkor ebben a hónapban rendszeresen sportolj, végezz fizikai munkát, intenzívebben tanulj, olvass, és végezz szellemi tevékenységet. Segíts otthon a szüleidnek most a tavaszi nagytakarításban, vagy veteményezni. Vigyázz! Nem szabad belegázolnod mások életterébe, mert az visszaüt. Tudom, hogy nem érdekelnek a szokások, és a szabályokat sem szereted. Csakhogy! Vannak szokások és vannak szabályok, melyeket az emberek többsége betart. Amennyiben ezeket nem veszed figyelembe, gátlástalannak tűnhetsz, és sok lehetőségtől fosztod meg önmagadat.

BIKA: május 14. – június 20.
Ami azt illeti, olyan nagy öröm ér, (vagy bánat) mely óriási érzelmi reakciót válthat ki belőled. Nagy horderejű esemény közepébe csöppensz az iskolában, a munkahelyen, vagy a családban, esetleg az üzleti életben. A Húsvét is érdekesen alakulhat számodra. Van, akit vársz, és lesz, aki menni fog hozzád! Maximalista vagy mindenben. Érzelmeiddel meg kell küzdened keményen azért, hogy képes legyél koncentrálni a tanulásra, munkádra, és a környezeted tagjaira. Önfegyelmed és találékonyságod segít átlépni az élet akadályait. Persze szükséged van egy kis magányra, hogy átgondold helyzetedet és tervezgethess. Csak akkor vagy nyugodt, ha környezeted anyagi helyzete rendben van. No, meg a tied is. Nem bánnám, ha egy kicsit takaréklángra kapcsolnál, ugyanis időnap előtt kimerülhetsz. Időbeosztásodat nézd át, nehogy lemaradj a számodra legfontosabb dologról!

IKREK: június 21. – július 17.
Egy kicsit fogd vissza magad minden területen. Csak a tanulást ne hanyagold! Lehet, hogy sok információt gyűjtöttél másokról az elmúlt időszakban, – és ezt jól tudod kamatoztatni – de most rólad is suttognak a haverok, a diáktársak, vagy a kollégák, és ismerősök. Most megtudhatod, hogy van e igaz barátod, aki kiáll melletted, és érted. Ne beszéld ki intim ügyeidet senkinek és ne adj ki információt senkiről, mert a következő hónapokban visszaüthet. Ha ezt betartod, akkor nélkülözhetetlenné, és megbízhatóvá válsz baráti köröd számára. Húsvétkor gondold meg, miért locsolsz? Számodra nem biztos, hogy ez a legalkalmasabb időpont a pénz gyűjtésére! Csak ahhoz a lányhoz menj, aki fontos számodra.

RÁK: július 18. – augusztus 9.
Az osztálytársaidról és haverjaidról, de tanáraidról, vagy munkahelyi vezetőidről, persze a családtagjaidról se mondj elmarasztaló véleményt. Ugyanis nagy kellemetlenséged lehet belőle. Ez a hónap a stabilitást, a biztonság megteremtésének lehetőségét adja számodra minden területen, ha kerülöd másokkal az összeütközést. Ötleteid nagyon jók. A környezeted, a kedvesed, és a családtagjaid elismerését is kivívhatod, ha nem viszed túlzásba az aggodalmaskodást. Ráadásul önbizalmad is megnő, ami még találékonyabbá tehet. Itt az alkalmas idő, hogy elmélyítsd baráti, üzleti, szerelmi, vagy családi kapcsolataidat. A Húsvét kedvezően alakulhat számodra, tehát ne aggódj!

OROSZLÁN: aug. 10. – szeptember 15.
Nem érted ugye, hogy miért kuszálódnak össze körülötted néha az események? Úgy tűnik ilyenkor, hiába minden erőfeszítésed, nem úgy alakul semmi, ahogy te szeretnéd. Ne erőlködj! Mélyedj el az önképzésbe, tanulásba, tudásszinted emelésére összpontosíts, vagy a munkádra figyelj jobban, de a családi problémák megoldásáról se feledkezz meg. Hidd el: a kerti munka pihentető, frissítő lehet számodra, vagy kirándulás a természetben hétvégeken. Érdemesebb lenne most elmenni üdülni a családdal valahova Húsvét tájékán, és nem nyáron. Áprilisban ne akard megoldani a „gordiuszi csomót" életedben, vagy a munkahelyeden. Ha ebben az időszakban nem fontoskodsz, és diplomatikusan „félre állsz", hagyod a dolgokat a maguk útján menni, akkor néhány hónap múlva kellemes meglepetés ér. Érzéseid és érzékeid fölött képes vagy uralkodni bármely helyzetben. Nyugalom! Ne égess fel semmit magad mögött! Nem alkalmas rá az idő.

SZŰZ: szeptember 16. – október 30.
Rafinériádat magas szinten kamatoztathatod. Viccelődős kedved mostanában kissé alábbhagyott, mert felborzolták idegeidet rendesen. Tartsd kontroll alatt érzéseidet, érzelmeidet, mert most nem igazán jó, ha kimutatod. Javaslom: utazz el valahova egy-két napra. Szakadj ki abból a környezetből, ahol bosszúság vagy bánat ért. Higgadj le, mert a következő hónapban rendeződhetnek problémáid. A rendszeres tanulást és teendőidet ne hanyagold el, mert nem lesz időd bepótolni. Az akadályokat próbáld meg könnyedébben venni, mert nem kell minden miatt stresszelni. Árt az egészségednek. Egyébként is, képes vagy elérni mindig mindent, amit akarsz. Most is sikerülni fog. Főleg Húsvétkor! A szeptemberi Szűz igazságérzete sérülékenyebb.

MÉRLEG: október 31. – november 22.
Na, most aztán ne csodálkozz, hogy vannak irigyeid! Inkább száz irigyed legyen, mint egy sajnálód. Kicsit ellentmondásos az életed, de amit elhatároztál, azt nyugodtan tedd meg. Áprilisban, Húsvét táján a bőség zavarával küzdesz a szerelmi, és üzleti lehetőségek területén. Bárhogy dönthetsz, mert most nincs veszíteni valód. Otthon, munkahelyen, vagy a haveri körben perpatvarba keveredhetsz, de az idő neked dolgozik. Ezért a kínos ügyekkel most jobb, ha nem foglalkozol. A munkanélkülieknek ez kritikus időszak lehet, de ne aggódjatok, mert májusban kedvező fordulatra számíthattok. Közületek csak néhánynak adatik most új, tartós munkalehetőség. Alkalmi munka viszont annál több lehet. .

SKORPIÓ: november 23 – 29.
Beszédkészséged, megérzéseid, érzékenységed, ügyességed, ravaszságod, türelmetlenséged felfokozódik áprilisban. Az a bajod, hogy neked minden azonnal, és most kell! Lekésve érzed magadat az életről. Állandóságot akarsz teremteni hirtelen a szerelemben. Érdemes lenne egy kis önvizsgálatot tartanod, hogy a kapcsolataid kikkel váltak lazábbá az elmúlt időszakban. Ugye, a türelmetlenséged, érzékenységed, sértődékenységed, és a múlt történésein való önmarcangolásod billentett ki az egyensúlyodból.

KÍGYÓTARTÓ: nov. 30. – dec. 17.
Bőbeszédű, kritikus vagy. Az április ügyesebbé, találékonyabbá tesz, mint hinnéd. Magad is meglepődsz, hogy mennyit bírsz. Nem fontos ám mindig lázadoznod, ha nem értenek veled egyet mások! Vannak dolgok, amit te másképpen látsz, de engedd meg osztálytársaidnak, vagy kollégáidnak, és családtagjaidnak, hogy nekik is meg legyen a külön bejáratú véleményük. Hiszen minden ember a saját tapasztalatából indul ki és annak hisz. Főleg Húsvétkor hagyd kibontakozni környezeted tagjait..

NYILAS: december 18. – január 18.
Kicsit fellazultak kapcsolataid az osztályban, otthon, vagy a munkahelyeden. Ennek oka az, hogy az elmúlt hónapban szinte mindent kimondtál, amit gondoltál. Nem fontoltad meg a szavaidat és azokat is megbántottad, akik igazán nem ezt érdemelték tőled. Túl szigorú voltál néhány emberhez a környezetedben. Fátylat rá! Ami megtörtént, az megtörtént, de most már azon kell gondolkodnod, hogyan teheted jóvá. Gondolj arra, hogy mit várnál el te, ha valaki megsértene. Nos, tedd most azt! Lehetőleg Húsvét előtt oldjad fel a feszültséget környezetedben.
 


Škoda — az autógyártás élvonalában100 éves történelem!

Nem igazán köztudott, de a Škoda egyike Európa legrégibb autógyárainak. 1895-ben történt megalakulásakor a motoripar egyik úttörőjének számított. Már az ezekben az években gyártott modellek is megállták a helyüket a versenyben, és elnyerték a szaksajtó tekintélyét.A legjelentősebb cseh ipari vállalat a világ öt legrégibb autógyárainak egyike. A szárnyas nyíllal szimbolizált márka túlélte az ország szétválását, a világháborúkat és a politikai rendszerek változásait. Az ipari tündérmese azzal kezdődött, hogy Václav Klement (1868-1938) kerékpárjának lánca folyton leesett, amitől olajos lett a keze, amit — mint könyvárus — ki nem állhatott. Hogy ezt a jövőben elkerülje, 1895-ben Václav Laurent (1865-1930) műszerésszel saját kerékpárgyárat hozott létre. Így született meg a Laurin & Klement cég. 1898-ban Párizsból származó motoros kerékpárok hasonmásait kezdték gyártani, majd 1901-ben elkészült az első négykerekű jármű, melyet 1905-től már sorozatban gyártottak. A nagy kereslet miatt 1907-ben kft.-t hoztak létre, hogy finanszírozni tudják a termelést. Ekkor 600, majd az első világháború kitörésekor 1715 alkalmazottja volt a cégnek. A háború után — anyagi megfontolásból —az L & K cég összeolvadt a legnagyobb cseh gépipari vállalattal, a Škodával. Az 1934-ben bemutatott Škoda 420 Popular már szenzációnak számított (motor és kuplung elöl, váltómű és hajtott kerekek hátul). 1946-ban a vállalatot államosították. A műszakilag fejlett Felícia és Octavia modellek a szocialista járműgyártás ikonjai voltak. Jóllehet, a Škoda volt a keleti blokk legfontosabb járműgyártója, világviszonylatban az egykor híres márka szinte teljesen eltűnt. Az 1988-ban bevezetett, Bertone által tervezett Favorit modellel szerezte vissza tekintélyét az európai autógyárak körében. 1991. április 16-án a Škoda a Volkswagen-csoport tagja lett, s Felícia (1994) és Octavia (1977) modelljei pedig nemcsak a gazdaságosság, hanem a minőség tekintetében is, világszerte elismerést aratnak.
Az újdonság: Škoda Fabia Sedan
  Vissza a tartalomhoz

Áprilisi sztárözön az Európa Klubtól!

Komáromi Napok 2001

Igazi zenei csemegéket kínálnak a nemsokára (április 26-án) kezdődő Komáromi Napok. A rangos kulturális, sport és társadalmi esemény idén is színvonalas és tartalmas programokkal és természetesen szórakoztató zenei eseményekkel kényeztet el mindenkit. Most először vesz részt Észak és Dél-Komárom mellett a szervezésben az Európa Klub ifjúsági szervezet, amely több műsorral is jelentkezik a fesztiválon. A klub szervezésében  rangos koncerteken vehetnek részt az érdeklődők. Először május 4.-én mutatkoznak be az Európa Klubhoz közel álló amatőr zenekarok, a Gránátalma,  az Atmosfear, a Brothers Clan és a Nonsens, azután egy igazi ska-reggae buli veszi kezdetét a Polemic zenekar segítségével. Persze ezzel nincs vége, az igazi, nagy pogók majd május 6-án lesznek, amikor is három magyarországi csúcszenekart láthatunk és hallhatunk. Koncertet ad Komáromban a Heaven Street Seven, a NEO, valamint a Kispál és a Borz. Az események a Tiszti Pavilon új szabadtéri színpadán kerülnek megrendezésre, a belépés díjtalan. Mi már most felkerestük a Polemic együttest, és röviden eltémáztunk velük.

Jólesett az Európa Klub meghívása

Milyen szerepet tölt be a zene az életetekben?

— A zene egyet jelent számunkra sok-sok élménnyel, pozitív és sajnos negatív helyzettel, amelyeket kevesen tudnak elképzelni. Tizenhárom év alatt átéltünk annyi sok mindent, hogy erről napokig tudnánk beszélni, de egy a biztos: a zene szeretete visz minket mindig tovább és ad erőt megmaradni ebben a "bolondokházában".

A zenészek gyakran szövegeikkel és zenéjükkel igyekszenek rámutatni a problémákra és kifejteni nézeteiket. Ti is ezt teszitek?

— Annak ellenére, hogy ez a zene a gondtalanságról szól gyakran előfordult, hogy a szerzők igyekeztek rámutatni a faji megkülönböztetés gondjaira, szociális igazságtalanságokra. A mi szövegeinkben néha rámutatunk ezekre a problémákra, de nem vagyunk az a fajta zenekar, akinél ez lenne az elsőrendű feladat. Ha valamilyen társadalmi jelenségre felhívjuk a figyelmet, akkor ezt mindig felülnézetből, tárgyilagosan tesszük.

Több díjat is nyertetek. Melyik szerzett igazi, nagy örömöt?

— Minden díjnak egyformán örülünk, mert ez a munkánk elismerése. Legjobban akkor örülünk, ha látjuk, hogy rajongóink boldogan szórakoznak a koncertjeinken.

Mely zenészek, együttesek hatottak rátok, a zenétekre?

Elsősorban a Skatalites és a Wailers zenekarok és Bob Marley, Toots and the Maytals, Specials, Bad Manners és még sokan mások.

A Polemic zenélt a Slovak Gold for Europe elnevezésű egyedi koncerten, amelyet élőben közvetítettek Európa kilenc országában. Milyenek voltak a visszhangok erről a koncertről külföldön, megnőtt az érdeklődés a zenekar iránt?

— Sajnos eddig senki nem jelentkezett azért, mert akkor hallott minket, de jelenleg örülünk, hogy megnőtt az érdeklődés irántunk. Ez főleg annak köszönhető, hogy gyakran játszunk külföldön.

Klubokban és fesztiválokon is felléptek. Milyen típusú koncerteket kedveltek a leginkább?

— Minden fellépésnek megvan a varázsa, legyen az nagy fesztivál vagy klubkoncert. A legnagyobb élményünk a trencséni POHODA 2000 fesztivál volt eddig.

Országos turnéra készültök, amely során Komáromban is zenéltek majd. Mit láthat és hallhat a közönség ezen a koncerten?

— Jelenleg a turnéra való felkészülés vége felé tartunk és rajongóink számára készítettünk néhány meglepetést. Az biztos, hogy százszázalékos szórakozási lehetőséget kínálunk fel rajongóinknak és csak rajtuk áll, hogy kínálatunkat elfogadják-e.

Tehát van már programotok április végére, május elejére? Irány a Komáromi Napok!

Pézman Kis-Kis Zoltán
 

 Kispál és a Borz

Új album jövő tavasszal!l Tavaly szeptemberben jelent meg Velőrózsák című albumotok. Sokan azt mondják, hogy ez a legjobb lemezetek.

Lovasi András: — Az egyik legjobb. További kedvenceim az Ágy, asztal, tévé, a Bálnák, ki a partra! és a Holdfényexpressz.

Eddig megjelent kilenc albumotokon mindig felfedezhető valami új. Mi várható a következő korongon, és mikor jelenik meg?

— 2002 tavaszán jön. És amit eddig írtunk rá, az elég pörgős.

Készítettetek néhány feldolgozást a Csinibaba című filmhez. Várható még ilyesmi?

— Az felkérésre készült. Nem rajtunk múlik, kapunk-e még ilyen felkérést.

A Kispál és a Borz-koncerteken gyakoriak a meglepő zenei megoldások. A komáromi bulin is hallhatunk valami új megoldást?

— Igen, de semmi komoly. Show-ra ne tessék gondolni! Csak más zenei megoldásokra, mint a lemezeken.A Kispál és a Borz meglepetés-sztárvendéget is hoz magával Komáromba! Kiléte a koncertig maradjon titok!
 
   Vissza a tartalomhoz


Tűzzel a Jégbe

(Egyek vagyunk)

Nappaltól az éjig
Árnyéktól a fényig
Szándéktól a célig
Szótól a gondolatig ...

Dühömet és bánatomat, hibáimat, álmaimat ... elfogadtad. Szomorúsággal telt félelem ült a szemedben. S belőlem csak dőlt a szó. És nem figyeltem Rád. Nem vettem észre, mekkora fájdalmat okozok Neked minden szavammal. Rohanó folyamként ömlött belőlem a keserűség, a düh, a megbántottság, a sértődöttség, pedig semmi okom nem volt rá. Akkor önző voltam. Nem érdekelt, mire gondolsz, mit érzel épp, csak az volt a fontos számomra, hogy kibeszéljem magamból a bennem ragadt ártó szellemeket. Valaki kellett, aki a hátát tartja mindehhez. S Te épp kapóra jöttél. Szavaim tőrdöfésként hatoltak szívedbe. A pár perccel azelőtt még oly mosolygós arc árnyékba borult, szemeid már nem emelted rám vágyakozva, csupán az asztallap erezését bámultad szüntelen. És azon gondolkodtál, hol rontottad el. Mert biztos voltál benne, hogy Te vagy a hibás, Te tehetsz az én rossz kedvemről. Elfogadtad, amit mondtam, amit akartam. Elfogadtad és biztosítottál arról, harcolni fogsz, hogy a jövőben ez ne így forduljon elő. Akkor hirtelen elhallgattam. Tessék? Te nem vagy rám dühös? Nem akarod máris elfelejteni a nevem, azt is, hogy a világon vagyok? Hát tényleg igaz volna? Valóban nem az a célod, hogy csak kihasználj, hogy játssz velem, aztán eldobj, ha már meguntál? Egyetlen szavaddal belémfojtottad a szóáradatot. És már én bámultam értetlenül az asztalt, a poharakat, mintha tőlük vártam volna magyarázatot minden kérdésemre. Megfogtad a kezem, a szemembe néztél. Ilyen őszinte pillantással még nem találkoztam: "Fontos vagy nekem" - mondtad - "és olyannak kellesz, amilyen vagy.

"Bűneimet, titkaimat, gondjaimat, vágyaimat ... elfogadtad. Szótlanul sétáltunk egymás mellett az úton. Jó volt fogni a kezedet, mégis azon gondolkodtam, vajon helyesen teszem-e? Annyira szerettem volna elűzni a hamis gondolatokat, érzéseket a szívemből, sőt mindenekelőtt az  agyamból, de nem ment. Egy kisördög ott bennem, nem engedte ki a kezei közül. Figyeltem a lépteinket. Míg én léptem egyet, Te hármat apróztál mellettem. Ha kiléptem jobbra, szó nélkül követtél. Ha balra tértem, teljesen másfelé a meghatározott útiránytól, felemelted fejed, fáradtan, kérdőn rám néztél, de követtél. Nem szóltál és én nem szóltam. Éreztem a fájdalmadat, testi fájdalmat okozott nekem, mégsem siettem a segítségedre. Mert akkor legalább nekem is fáj. Akkor már gyűlöltem magam. Minden egyes rossz szavamért egy kést szúrattam volna magamba, hogy legalább elképzelésem legyen, mit éltél át ott a pincében. Mégsem szorítottam meg a kezed. Mégsem állítottalak meg, hogy megmondjam, mit érzek, hogy kérjelek, ne haragudj rám, hogy megcsókoljalak... Nem tettem meg, bár nagyon vágytam rá. Csakhogy bizonytalan voltam. Nem tudtam, mi követné a jó szót, a csókot, az ölelést. Lehet, hogy megkönnyebbültem volna utána, azonban az is lehet, hogy még rosszabb lett volna. Nem, nem tehettem semmit, hogy enyhítsem a fájdalmadat. S Te mégis jöttél utánam, követted lépteimet, bármerre is tértem. Mert Te már akkor megbíztál bennem. S ha én nem is, Te biztosan tudtad, semmi szín alatt nem ártanék Neked szívből, készakarva.

Csalódást és fájdalmakat, rossz napokat, céljaimat ... elfogadtad. Eljutottunk az utolsó kereszteződéshez. "Hát, akkor én most megyek" - nyögtem ki nagy nehezen magamból a szavakat. Szomorúan néztél rám: szóval itt most elválunk és ki tudja, lesz-e legközelebb - olvastam ki a szemeidből. "Talán majd felhívlak" - próbáltam segíteni rajtad. Vagy magamon? Akkor az teljesen mindegy volt. Elmosolyintottad magad, de szemeid bánatosak maradtak. Rám néztél, s én láttam, hogy fátyol fedi a gyönyörű kék szemeket. "Te sírsz?" - jajdultam fel magamban. "Nem, nem szabad sírnod, azt én nem érdemlem meg! Hiszen mit tettem én Veled? Megbántottalak, rossz kedvet okoztam Neked, kétségekbe taszítottalak. Miért tartasz hát ki mégis mellettem? Mi az oka?" Kérdezni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Mondani akartam valamit, de elszálltak a gondolatok a fejemből, helyükre légüres tér telepedett. Meg akartam fogni a kezed, de testemet elhagyta minden erő. A jelzőlámpa zöldre váltott. Elindultál, hát elindultam én is, de más irányba. Tudtam, most nem kell más, csak egy mozdulat, egy pillanat, hogy végre szétszakadjon ez a negatív varázslat. Hatalmas harc dúlt a lelkemben, de végül győzött az erősebb: hátranéztem. Láttam, hogy abban a pillanatban Te is megfordultál. Találkozott a tekintetünk és én őszintén Rád mosolyogtam. Láttam, hogy egy könnycsepp hagyja el szemed sarkát: a megkönnyebbülés jeleként. Viszonoztad mosolyomat, aztán elnyelt a hömpölygő tömeg. És én akkor már éreztem, nincs fájdalom, nincs félelem, nincs többé kőszikla a lelkemen.Minden jót és minden rosszat, száz arcomat, önmagamat ... elfogadtad. Csak ültem a szőnyegen és bámultam magam elé. Nem láttam azonban semmit, mert gondolataim úrrá lettek az érzékszerveim felett. Valahonnan a távolból zene szállt felém. Alig hallottam, pedig valójában nem ültem egy méterre sem a hangfalaktól. Áradt felém egy gyönyörű hang, melyet nem értettem, mert nem beszélem azt a nyelvet, melyen a férfi énekelt, mégis biztosan tudtam, mit akar mondani.

Minden szava új érzéseket, minden általa kiejtett hang új gondolatokat ébresztett bennem. "Ha szereted őt, légy vele!" - hallottam egy hangot valahonnan. Lassan, nagyon lassan tértem magamhoz. Szememmel újra látni, agyammal újra gondolkodni tudtam. "Még van időm! Még megtalálhatom őt!" Felugrottam és szélvészként száguldottam ki, bele a nagyvilágba. Nem tudtam hirtelen, hol keressem őt, mégis meghatározott irányba vitt a lábam. Nyugodtan be is hunyhattam volna a szemem, nem estem volna el, hisz nem is a földön jártam már. Lihegve értem el a már várakozó tömeget, de Téged sehol sem láttalak. Tovább indultam hát, de reményem egyre alább szállt. Egy alagút tátongott előttem. Beléptem és hagytam, hogy elnyeljen végtelen gyomrában. Miután rájött, hogy nem neki való falat vagyok, kiköpött a másik oldalon. Ott álltál és folytak a könnyeid. "Szeretlek" - mondtad boldogan és csak öleltél, nem törődve már a külvilággal. "Veled akarok lenni" - mondtam - "mert Te AZ vagy nekem." Mint egy barát, mint egy testvér, de százszor több is ennél!

... Kezdettől a végig
Semmiből az égig
Legutolsó percig
Végső pillanatig ... egyek vagyuk.

Jeges
   Vissza a tartalomhoz