IFI magazin * 2000 július

POPSZIGET

Lázad a szívük!

Beszélgetés a Splash duóval

Ildikó, Te a Splash előtt egy rövid ideig teljesen más zenei műfajban tevékenykedtél.

Ildikó: Két évig voltam az Operettszínház színinövendéke.  De onnan eljöttem, majd rámtalált Balázs, és most itt tartok.

Ezek szerint rábeszélt a váltásra?

Ildikó: Nem, különböző okok miatt szerettem volna más dolgokat is kipróbálni és éppen kapóra jött, hogy ő énekesnőt keresett.

A kollégáid hogyan fogadták a döntésedet, miszerint  más műfajba evezel át?

Ildikó: Láttalak itt, láttalak ott, mindössze ennyi volt. Negatív kritikával nem találkoztam. Ahogy említettem, eljöttem a színháztól, és utána kb. fél évre rá került szóba az, hogy Balázzsal egyáltalán valamit csinálunk. És mire ennek visszhangja lett, az megint vagy egy félév.

Miért jöttél el a színházból, úgy érezted, ott nem tudsz érvényesülni?

Ildikó: Aki ismeri a mai művészvilágot, meg magát a helyzetet, az tudja, hogy igen sokan vagyunk. Így elég nehéz színpadra kerülni. Anyagilag nem igazán kifizetődő, hobbiból, pusztán örömszerzés céljából meg nem lehet csinálni.

Szavaidból ítélve egyáltalán nem bántad meg a váltást.

Ildikó: Nem, bár néha visszahúz a szívem. Most idéztem a V-Tech együttest. Ám nem adtam fel, szeretnék operettben, vagy musicalben szerepelni, de tudom, egyelőre még nem jött el az idő.

Balázs, Te pedig hangmérnök voltál. Tudatosan választottad ezt a pályát, így akartál zenei területre kerülni, tehát a zenei életbe a hangmérnöki munkán át vezetett az út?

Balázs: Nem egészen. Jó tíz évvel ezelőtt kezdődött, bementünk egy stúdióba, hogy felvegyünk demofelvételeket, az akkori zenekarom próbálkozásait. Már ott beleszerettem a stúdiótechnikába, s  úgy gondoltam, hogy ez egy nekem való pálya. S miután hangmérnök lett belőlem, csak akkor jött ez a Splash  dolog.

Az előző zenekaroddal milyen zenét játszottatok?

Balázs: Az akkori divatirányzatoknak megfelelő zenét, ez a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején volt. Ilyen Depeche Mode, Erasure. Iskolai szalagavatókon és egyéb kisebb rendezvényeken kívül nem tudtunk érvényesülni. Két kazettát adtunk ki magánkiadásban.

Ildikóval hol találkoztál először?

Balázs: Egész pontosan a budapesti Blaha Lujza téren. Abban az időben, ’97 végén, ’98 elején már mindenkit megmozgattam, hogy segítsen nekem énekesnőt találni, Végül Hozso, a Kozmixból hozott össze Ildikóval, aki különböző vokálszerepeket vállalt, innen ismerte őt.

Ezek szerint nehéz volt énekesnőt találni, vagy erősek voltak az elvárások velük szemben?

Balázs: Nagyon nehéz volt. Ildikót hatodikként hallgattam meg, ő volt magasan a legjobb.

Ildikó, Neked pedig Hozso szólt, hogy Balázs keres egy énekesnőt. Hogy reagáltál a felkérésre?

Ildikó: Ez nem egészen így volt. Hozso keresett valamilyen produkcióhoz vokalistát, végül abból kimaradt a női énekvokál. Nekem ő nem szólt. Ültem a buszon, amikor csöngött a telefonom. Bemutatkozott: Ősz Balázs vagyok. Elmondta, énekesnőt keres és megkérdezte, mikor tudna meghallgatni. A találka helyszíne lett a Blaha Lujza tér.

Voltak feltételek, hogy miben vagy hajlandó részt venni, vagy rögtön kiderült, hogy egy sínen vagytok az elképzeléseket illetően?

Ildikó: Balázs a Splash kitalálója, így ő határozta meg magát a stílust, és én rábólintottam. Ám mivel közösen csináljuk, így ez az én gyerekem is, magyarul megszerettem. Haladni kell  a mai kor zenei divatjával, de természetesen valahol mindenki a saját énjét, saját elképzeléseit is belerakja. Így lesz a miénk. Szóval annak ellenére, hogy mindezt Balázs találta ki, a produkcióban teljesen benne vagyok.

Hogyan készült az első lemez?

Balázs: Az első lemezen jó sokáig dolgoztunk. ’98-ban már úgy gondoltuk, hogy elérkezett az idő, lemezünk lesz, s eljutottunk odáig, hogy az év végén megjelent két dalunk, habár csak egy válogatáslemezen. Különösebb port nem kavart, néhány rádió lejátszotta, illetve készült egy videoklip a „Hozd el a holnapot" című dalhoz. Ám az igazi áttörést ‘99-ben értük el a „Húzz magadhoz ha fázol" című felvétellel. Majd megjelent első lemezünk. Ettől kezdve ismert a Splash.

Sokan panaszkodnak, hogy ismeretlen csapatoknak nagyon nehéz hanglemezkiadót találniuk.

Balázs: Attól fogva, hogy volt egy sikeres dalunk, már nem. Szerintem manapság ott tartunk, hogy nem lemezszerződéshez nehéz hozzájutni, hanem egy olyan lemezt készíteni, melyet aztán megvesz a közönség. Nagyon sok lemez jelenik meg, sok az új produkció, próbálkozás, melyek nyolcvan százaléka egy éven belül eltűnik. Szóval fennmaradni nehéz, nem bekerülni a zenei világba.

A Ti első albumotok viszont sokáig fennmaradt, olyannyira, hogy négy sláger született róla.

Balázs: Tervbe volt véve még egy, amelyhez klip is készült volna, Ez egy lassú dal, a „Hallom a hangod". Ezt mi nagyon szerettük, meg a kiadó is forszírozta, így felkerült a lemezre 2000-es változatban. Ezzel még vannak terveink.

Időközben azonban megjelent a második lemez.

Ildikó: Illetve a „Lázad a szívem" című dal maxin, s ehhez készült az első videoklip.
Balázs: Hamarosan jön a következő, az első feldolgozásunk. Annak idején a Me & My nevű lányduónak volt  egy  dala, a „Dub-I-Dub", ezt mi lefordítottuk magyarra, így megszületett a „Dub-I-Dub".

Kikkel dolgozatatok együtt a lemezen?

Balázs: Nem sok emberrel. Kiemelnén Tabár Istvánt, a producerünket, aki sok zenei ötlettel segítette a dalok születését, a szövegírásból is kivette a részét. Szamóca a V-Techből szintén közreműködött, akárcsak Kefír, zenei ötletekkel, meg tanácsokkal. A végeredmény néhány ember igazi tímmunkája.

Miben különbözik az új lemez az elsőhöz képest, egyáltalán van különbség?

Balázs: Mindenképpen érettebb, komolyabb. Nagyobb hangsúlyt fordítottunk az énekre. Az alapok maradtak olyanok, amilyenek voltak. Az én szerepem is kicsit megváltozott, tehát már nincs eltorzított effekt a hangomon.

Lemezbemutató koncertben  nem gondolkodtatok?

Ildikó: Elég nehéz lenne kivitelezni, visszaadni a hangzást. Az utóbbi időben gyakran vita tárgyát képezi, hogy ki mennyire jó zenész, énekes. Nos, szerintem ez nem ettől függ, tehát én ki merek állni, és élőben eléneklem a dalokat, de ez a hangzás a színpadon nem tudna érvényesülni, mert a zene nem oda készült, hanem a klubokba, diszkókba.

Balázs: Esetleg a harmadik lemez után, amikor már lesz annyi slágerünk, hogy egy másfél órás műsort kitöltsön, áthangszerelt alapokkal, akár akusztikus hangszerekre átírt formában meg lehetne oldani.  Akkor viszont az már teljesen más lesz, tehát nem az a Splash-hangzás, ami miatt szeretnek minket. Ennek ellenére mindenképpen megpróbálkozunk vele, de biztos nem a közeljövőben.

Puha József

Enrique Iglesias Budapesten

Szeptember negyedikén a budapesti Kisstadionban teszi tiszteletét Julio Iglesias ismertebbik fia. A spanyol sztáron nemrég az egész világ jókat röhögött,  mármint a lengyelországi fellépésen készült hangfelvételen. Később bejelentették, hogy rágalomról, hamisítványról van szó. Az kétségtelen, hogy a felvételen Enrique énekel, viszont a helyszín nem a színpad volt, hanem a lemezfelvétel egyik szünete, amikor lazításként kicsit bolondozott egyet. Ezt vette fel két szemfüles technikus, majd hozzákeverték a közönség ovációját. A felvételt később Amerika elsőszámú rádiós személyisége, a botrányhős, Howard Stern is leadta, és a latin sztárt meghívta a műsorába. Ám amire talán ő sem számított, Enrique gitárkísérettel olyan rögtönzött show-t csinált, hogy a lemezlovas kénytelen volt élő adásban bocsánatot kérnie tőle. Legalábbis erről kaptunk hírt, így indokolták meg a szóban forgó hangfelvételt. S aki ezek után is kételkedik Enrique énektudásában, az vegye meg minél előbb jegyét budapesti koncertjére, és bizonyosodjon meg a saját fülével arról, tud-e énekelni, vagy sem.



DUMA-A szerkesztő hangja

A gyanús slágerekről, meg a tátogós sztárokról

Ismét a középpontba kerültek a tátogós sztárok. Legalábbis Magyarországon, mivel két, egymástól független dal szövege is ezt a témát boncolgatja. Az egyik Roy és Ádám „Gyanús slágere", amely tökéletesen rávilágít a dolgok lényegére. „Csinálhatsz bármit, bárhol, bármikor, úgy is őt dúdolod, érzem, hogy átver, meg slágert lopott valakitől, mert valamiből élni kell". Hát kérem, ez a nagy igazság, erről van szó. Manapság már ott tartunk, hogy a fiatalok egy csoportjának teljesen tökmindegy, hogy ki énekel, énekel-e egyáltalán, vagy csak tátog. Ha jó, könnyen megjegyezhető  a dallam, akkor ráharapnak, és kész. Igazából itt már nem a tátogós sztárokról van szó, hiszen talán a nagy nyomás hatására, ők szépen fokozatosan eltűntek a magyar zeneéletből. Ahogy előre sejteni lehetett, tündöklésük tiszavirágéletűnek bizonyult. Mindössze a Carpe Diem „Álomhajó" című felvétele kivétel ez alól, amely ennek ellenére úgy néz ki, örök slágerré érett. A másik felvétel, amely szintén a mai magyar zenét kritizálja, az Sub Bass Monster dala, a „Mákvirág". Az előzőnél jóval keményebb stílusban tárja a hallgató elé a helyzetet, hogyan születik meg manapság a nagybetűs sztár. Természetesen nem magyar jelenségről van szó, ez a nagyvilágban még nagyobb méreteket öltött. Ha megjelenik egy csinos énekesnő, netán csinos csajokból álló lánycsapat, vagy egy kigyúrt testű szépfiú, sőt mindezek felett még hangjuk is van, bennem már megmozdul a kis ördög. Azonban én optimistán látom a jövőt. Amíg csak kevesen tudták, hogy léteznek tátogós sztárok, addig könnyebben be lehetett csapni a közönséget. Most viszont a producerek nagyonis ügyelnek erre, feltéve, ha nem pár napig tündöklő sztárokban gondolkodnak. Egy befutott csapat esetében egyszerűen nem engedhetik meg, hogy akárcsak pletykaszinten is felmerüljön ez a téma. Ezzel nem azt akarom jelezni, hogy a tátogós, énekelni sosem tudott sztárocskák kihaltak, csak azt, őket már nem lehet komolyan venni. Jönnek, lenyomnak egy, maximum két slágert és eltűnnek. Ja, hogy ebből meggazdagodnak? Mármint világviszonylatban. Azt most hagyjuk. A másikfajta tátogás, a diszkóhakni meg nagyban létezik. Mert van rá igény. Ez ellen nem tudunk semmit tenni, és felmerül a kérdés, egyáltalán kell-e ellene tennünk valamit. Ha a diszkóba járó közönség vevő erre, playback fellépeseken éli ki magát, akkor az az ő személyes dolga. Magukat az előadókat is meg kell érteni, ez jelenti a bevételül legnagyobb részét, nem pedig a lemezeladás. Roy, a vele készült beszélgetésben jól fogalmazott, ez egy megélhetési forma, pénzszerzési lehetőség. Minden szakmában van úgynevezett alja munka, hát a popzenében ez az. És tudjuk jól, az alja munkát is el kell valakinek végezni.
Puha József

A hónap sztárja: Kylie Minoque

Az ausztrálok egykori első számú üdvöskéje mindent megmozgat, készül a nagy visszatérésre. Erre szüksége is van, hiszen legutóbbi albuma, amelyen új színben, zenei műfajban akart bizonyítani, csúfos bukást eredményezett.

Állítólag ősszel egy szenzációs popalbummal rukkol elő, melyre számos sztárszerző írt dalt, köztük a „Believe" című Cher-slágerrel elhíresült Brian Rawling, vagy Robbie Williams és Guy Chambers. Ők ketten egy duettet hoztak össze, melyet Kylie az egyik szerző, Robbie társaságában énekel majd. A felvételnél, a stúdióban az időpontok egyeztetésének nehézsége miatt a két sztár nem is találkozott. A bulvárlapok szerint azonban nem ez volt az ok. A néhai Take That fenegyereke egyszerűen nem akart találkozni az énekesnővel. Kylie úgy tudta, ő is megjelenik az adott időpontban a stúdióban, ám legnagyobb meglepetésére csak a társszerzőt, Chamberst találta ott. Az énekesnő a következőképpen kommentálta a történteket: „Azt vártam, hogy majd leülünk és elbeszélgetünk a dalról, de ehhez képest nem is láttam Robbiet. Guy mindössze annyit mondott, hogy Neked itt kell elénekelned, Robbie meg majd itt és itt veszi fel". Sőt utólag olyan híresztelések is napvilágra láttak, hogy a közös dal Robbie ősszel megjelenő harmadik albumán lesz hallható, Minogue-kisasszony új lemezén viszont nem. Hogy ebből mi sül ki, arra őszig várni kell, mivel Kylie „Light Years" című albuma ekkor kerül az üzletekbe. Ám aki addig nem tud várni, annak van egy jó hírünk. Előzetesként már megjelent egy maxi, rajta a könnyű, nyárias hangulatú „Spinning Around" című dallal, melynek egyik társszerzője az énekesnőként már nem jegyzett, sőt teljesen elfelejtett Paula Abdul.


A hónap visszatérője: Hevesi Tamás

A Névtelen Nulla nevű csapat énekeseként ismertté vált Hevesi Tamás három éve nem jelentkezett új albummal, mostanra azonban úgy látszik, megelégelte a hallgatást. A korong címe rövid, de mégis sokat sejtető: „Vagyok". Az énekes ezúttal saját kezébe vette a sorsát, kiadója csak a hanghordozók gyártását intézi. Róla mindenkinek az „Egy életen át kell játszani" című sláger jut eszébe. Nem véletlenül, hiszen saját maga is úgy érzi, a következő próbálkozásai kevésbé jöttek be. Éppen ezért már nem bíz semmit a véletlenre. Sokan hallgatták meg az elkészült nótákat a stúdióban, míg kiválasztotta az első slágervárományost, a „Miénk a világ!" címűt, amely amolyan igazi húzós nyári dal. Az albumon hallható még a „Sydney felé..." címet viselő felvétel is, s ez a magyar olimpiai válogatott hivatalos dala.



A hónap felfedezettje: Inflagranti

A magyar rádióállomások öszszesített játszási listáján hetek óta az élmezőnyben szerepel a „Bármit megtennék" című, szinte teljes egészében szintetizátoron alapuló dalocska. Előadóként egy bizonyos Inflagranti van feltüntetve. Nos, a név mögött két fiú, Karlovits Zsolt, alias Karló és Fenyvesi Attila, azaz Athos rejtőzik. Három évvel ezelőtt találtak egymásra, amikor Karló a Zeneakadémia faliújságjára kifüggesztett egy cetlit, miszerint együttes megalakításához kreatív zenésztársat keres. Hogy Athos mennyire felelt meg a követelményeknek, arra nehéz lenne választ adni, mindenesetre ő volt a legjobb a pályázók közül, mivel csak ő jelentkezett. Azért van némi zenei múltja, számos nagynevű szimfonikus zenekarban játszott, és mind a mai napig egy kamaraegyüttes kürtöse. Időközben megjelent a duó első albuma, amely, akárcsak a bemutatkozó dal, a „Bármit megtennék" címet viseli, ám a kiadó szerint a cím akár a „Greatest Hits" is lehetne, mivel egytől egyig minden dal potenciális sláger. Hogy a felvételekből lesz-e sláger, az Inflagranti tud-e helyet szorítani magának a magyar zenei palettán, az talán már a nyár folyamán kiderül.



A hónap csalódása: Kevin elkelt
Legalábbis a Backstreet Boyst istenítő tinilányok körében mindenképpen ez a hónap csalódása. Egyszerűen nem akarják elhinni, hogy Kevin Richardson titkon házasságot kötött egy Christine Willitts nevű lánnyal, aki egyébként a csapat táncosnője. Az esküvőre június második hétvégéjén került sor Las Vegasban. Christine és Kevin, a Backstreet Boy elmondása szerint immár hét éve élnek együtt, ezért döntöttek a házasság köteléke mellett.

Fülbemászó — szubjektív

Sasha: ...you
Sasha hazájában, Németországban már korábban próbálkozott a szólókarrierrel, de igazából Young Deenay háttérénekeseként futott be. Környékünkön is ebben a minősítésben ismerte meg őt a nagyérdemű. Aztán Young Deenay szépen-lassan eltűnt a popzene süllyesztőjében, Sasha pedig  a háttérből előlépve a német nyelvterület, meg a volt szocialista országok tinilányainak kedvence lett. Sajnos azonban kicsit távolabb, mondjuk Angliában senki sem ismeri őt, és valószínűleg új albumával is megmarad a környék szépfiújának. Az előző lemezéhez képest megpróbált igényesebb zenét gyártani, de kérdéses, hogy ez mennyire jön be, az ilyen váltásba már több előadónak, formációnak beletörött a foga. Hiányoznak az első korongról megismert, első hallásra slágergyanús felvételek. Az elsőként maxi cédére kimásolt „Let Me Be The One" egy nagyon szép lírai szám, mindenképpen lejön, hogy nagyon sokat fejlődött a gyerek énektudása, de nem biztos, hogy erre lesz vevő a közönség. És ugyanez elmondható az egész lemezről.                      Warner Music

Vilmányi :Az én hangom
Volt egyszer egy csapat,  Exotic néven ontotta a slágereket, majd jött a Manhattan, a magyar zenei élet  első igazi fiúcsapata, amely az akkortájt óriási népszerűségnek örvendő, New Kids On The Block mintájára alakult. Az időközben néhány változáson átment, trióvá  zsugorodott formáció tavasszal megjelentette legnagyobb slágereinek válogatását, s ezzel szépen, csendben megszűnt, így a Manhattan manapság már csak földrajzi fogalom formájában él tovább. Az említett két csapat meghatározó tagja volt Vilmányi Gábor, aki most, hogy kényszerhelyzetből, vagy sem, de elkészítette első szólóalbumát. S milyen jól tette. Szakítva régi zenekarai hagyományaival, egy rendkívül igényes anyaggal jelentkezett. Nehéz lenne beskatulyázni, van rajta lasúbb, gyorsabb, kelta, sőt a mai divatnak megfelelően, latinos beütésű felvétel is. Az albumot nemcsak az egykori Manhattan-rajongóknak ajánljuk, hanem mindazoknak, akik 2000-ben is vevők egy igazi popalbumra.                  Hungaroton

Mohamen Feat. Game: Da Flava
A cédé jobb alsó sarkában ugyan szerepel a figyelmeztetés, „Figyelem! Szókimondó, durva szövegek", de nem gondoltam volna, hogy Dopeman munkásságát valaki is felülmúlhatja. Arra meg végképp nem számítottam, hogy éppen Moha lesz az, aki a Happy Gang tagjaként a tinilányok abszolút kedvence volt. Minden bizonnyal nem őket célozza meg ezzel az alkotással, annyi rajta a durva, nagyon kemény szöveg, hogy az egykori rajongók inkább tartsák magukat távol a lemeztől. Hát valószínűleg ezzel nemcsak engem lepett meg. Bár ha belegondolunk, ő a producere, a V.S.O.P. első lemezének, és az is eléggé szókimondó volt. A dalok dallamvilága erősen emlékeztet az amerikai rapperek zenéjére, ennek ellenére, vagy éppen ezért (?) azonnal rabul ejti a hallgatót. Ami mindenképpen negatívum, hogy egyetlen dalból sem hiányzik a durva szöveg, nincs rajta olyan, amit a konzervatívabb rádiók is bevállalnának. De legalább így, aki megveszi, nem csalódik. Előre tudja, hogy mit kap.  Hungaroton

Dance Attack 7
A forró, nyári napokban sem maradhatunk Dance Attack válogatás nélkül. A sorozat hetedik darabja azonban szakított a régi hagyományokkal, mivel egy kézen meg lehet számolni azokat a dalokat, amelyek széles körben ismertté váltak. A legtöbb előadó, formáció tök ismeretlen. Hogy ez tudatos lépés volt-e, nem tudom. Vagy a kiadó berkeiben nem lehetett összeszedni több slágert? A sláger követelményeinek mindenképpen megfelel Sash! és Tina Cousins legutóbbi dobása, a Vengaboys második albumának második slágere, harmadikként meg Mr.Mo feldolgozása, a „Mahna Mahna". És kifogytunk belőlük. Így valószinűleg azok nem veszik meg, akik elsősorban a slágerekre utaznak, ezért vásárolják a válogatásokat. Azoknak ajánljuk, akik szeretik a  diszkókban manapság szóló dalokat, és mindegy, hogy a lemezlovas mit nyomat, csak a hangulat a fontos nekik. Ők a sorozat hetedik részében sem csalódhatnak. Kapnak három slágert tizennyolc többé-kevésbé ismeretlen dal társaságában.
Warner Music

Splash:Lázad a szívem
Kisebb stílusváltáson esett át a duó, ami mindenképpen lejön a második album első slágerében. A dalban ezúttal is a tőlük megszokott kemény zenei alap hallható, amey környezetbe nagyon beleillik Ildikó csengő hangja. Én úgy érzem ez a zene méginkább a diszkóba járó közönséget veszi célul. És a Splash beibonyította, hogy ebben a műfajban is lehet igényeset produkálni. Ha az album többi dala is ilyen jó, akkor tényleg le a kalappal a Splash előtt. A maxit egy multimédiás sáv zárja, így még Ildikó és Balázs fotóit is megnézhetjük.
BMG

Vengaboys: Uncle John From Jamaica
Egy újabb tingli-tangli dalocska a műfaj legmenőbb képviselőitől. A két lány és két fiú alkotta kvartett az elmúlt időszak legtermékenyebb csapatává nőtte ki magát, hiszen nem egész két év leforgása alatt ez már a hetedik slágerük. Ezúttal is a bevált recepthez folyamodtak, semmi különös, igazi nyári limonádé-dal, könnyen megjegyezhető refrénnel, így már az első hallásnál megmarad az emlékezetben. Azt meg mindenki döntse el saját maga, hogy ez jó-e, vagy sem. Lehet, hogy a nagy melegben  csak erre van szükség?          EMI

Bubble Gum: Nen adlak kölcsön
Ha már az imént az „Uncle John From Jamaica" felvételt tingli-tangli dalocskának tituláltam, akkor most jóval könnyebb a helyzetem, mivel a Bubble Gum dalai az album reklámszövege szerint gumidalok. Szerintem ez egy nagyon jó meghatározás. A négyes a Vengaboys mintájára alakult, A bemutatkozó dal a műfaj keretein belül jelesre vizsgázik. Nem szégyellem bevallani, nekem tetszik. szövegét Rönky Fruzsina írta, aki a H.T.N. egyik tökéletlen nője.

Pál Utcai Fiúk: Egyszer, majd...
Egyszer, majd talán kiderül, miért kellett az új PUF lemezre több, mint hét évet várni. A furcsa mindössze annyi, hogy a csapat nem szűnt meg, csak új lemezt nem adott ki. Így aztán nyugodtan ráragaszthatjuk a Magyarország leglustább zenekara címet. Az album beharangozójaként látott napvilágot ez a négyszámos maxi. A dalok nagyon jók, méltó követői a megszokott Puf-hangzásnak, csak kérdés, hogy a szünet nem játszik-e majd ellenük, megmaradtak-e a régi rajongók. Én mindenesetre szorítok nekik,  mert zenéjükről még mindig csak szuperlatívuszokban lehet írni.
1G Records – Warner Music


Auróra: Közelmúlt & közeljövő

A csapat az eltelt egy évben legalább negyed évet külföldön tartózkodott, turnéztak Németországban, Ausztriában, Svájcban, Dániában, Lengyelországban, Csehországban, valamint  a tájainkon. A hamburgi Antikörper nevű zenekarral közös albumot jelentettek meg, melyen négy Auróra-nóta német átirata hallható az említett formációtól, cserébe ők a németek repertoárjából választottak négy dalt, melyek magyar változatai kerültek fel a korongra. Ezzel párhuzamosan a Wizó menedzsere egy általa megszerkesztett egy órás Auróra-válogatást jelentetett meg. A punk-rajongók minden bizonnyal nagyon jól tudják, hogy a csapat minden év júniusában egy nemzetközi alternatív punkfesztivált szervez. Idén volt a harmadik. S most röviden a tervekről. Az Auróra teveiben szerepel egy angol nyelvű dalokat tartalmazó korong megjelentetése, akik viszont új, magyar felvételekre várnak, azoknak bizony jövő őszig várniuk kell, az új album ugyanis ekkor lát majd napvilágot. A következő hónapokban a  Konflikt társaságában jónéhány fellépésük lesz Magyarországon és Szlovákiában egyaránt, és ez mindenképpen jó hír az Auróra-, illetve a Konflikt-rajongóknak egyaránt.

Rockhíradó: Hírszolgálat

A Radiohead tervei
Az egyik belga rádióban nyilatkozva Johny és Colin Greenwood testvérpáros, a Radiohead meghatározó egyéniségei beszámoltak terveikről, melyek 2001 végéig nyúlnak. Ezek szerint az együttes még idén, előreláthatólag októberben kiad egy új albumot, amelynek pillanatnyilag csak az az egyetlen akadálya, hogy húsz dal készült el, és mivel mind nem kerülhet fel a korongra, nagyon nehéz a válogatás. A következő lemezre pedig 2001 szeptemberéig kell várni. Az interjúban a testvérpár néhány szó erejéig kitért az őket utánzó Muse együttes teljesítményére is. Megjegyezték, szerintük tényleg megpróbálnak úgy kinézni, mint ők, csakhogy lejön róluk, nem élvezik túlzottan a dolgot, s annak érdekében, nehogy besavanyodjanak, nagyon gyorsan váltaniuk kellene.

Green Day  —  vége a várakozásnak(?)
A Green Day együttes visszatérését punk-rajongók ezrei várják világszerte. Októberben végre elérkezik a nagy pillanat, a tervek szerint ekkor jelenik meg a trió új albuma, amely a „Warning" címet kapja. A fiúk már két éve dolgoznak a nagylemezen, és ez idő alatt tizennégy számot sikerült összeütniük. A dobos, Tré Cool szerint az 1997-es „Nimrod" után sokkal mélyebb és kidolgozottabb dallamokat hallhatunk az új korongon. Mellesleg az énekes-gitáros, Billie Joe fejében már akkor megvoltak az új dalokról szóló elképzelések, amikor még az előző lemezzel turnéztak. Időközben a keverési munkák félidejéhez érkeztek, és érdekességként meg kell említeni, hogy állítólag mindenféle exotikus hangszert is bevetnek a zenébe. Persze gyorsan tegyük hozzá, a Green Day esetében sosem lehet tudni, mikor beszélnek komolyan és mikor halandzsáznak, így inkább várjunk októberig. De reméljük azért album lesz.                 -lg-


Rockhíradó: King's X

A furcsa borító és cím a houstoni King’s X nevű trió nyolcadik stúdiólemezét rejti. Maga a zenekar sohasem lett világhírű és valószínűleg már nem is lesz, azonban a zenekritikusok és több, azóta híressé vált rockbanda is nagy tisztelettel beszél róluk. Nem véletlenül. Hiszen ők már 1988-ban kialakították jellegzetes hangzásukat, amiből később az egész grunge nemzedék táplálkozott, ma pedig a Korn és társai. Ahogy a Voivod, úgy a King’s X is úttörőnek számított a maga stílusában. Igaz, „csak" hárman vannak, de ez a zenéjükből nem érződik. És hogy milyen ez a zene? A feszes, súlyos, de mégis könnyed groove-okhoz többszólamú ének társul, beatleses harmóniák igazodnak gospeldallamokhoz úgy, hogy a muzsika mit sem veszít keménységéből. Talán nekik sikerült a legjobban társítani a dallam- és ritmuscentrikus rockzenét. Nem írnak slágereket, de ha nyomná őket az MTV, akkor egy csapásra sztárok lehetnének, mert akkora dalokat komponál ez a három ürge! Azonban lehet, hogy a siker a kreativitásuk rovására menne, ahogy ez már megtörtént párszor a rockzene történetében. Ki tudja. Amúgy mindhárom zenész énekel is. A prímet a szikár testalkatú színesbőrű basszusgitáros, Doug Pinnick viszi, aki már ötvenéves(!), de ha harmincháromnak kinéz. Persze a többiek sem tétlenkednek. Sok számban a gitáros, Ty Tabor hozza a szólóéneket, sőt előfordul az is, hogy a dobos, Jerry Gaskill sem csak vokálozik, hanem szólót is énekel.

A mostani album kissé bizarabb, mint elődjeik, itt találhatók a legbrutlisabb riffjeik is, noha nem ez a legkeményebb lemezük. Lehet, hogy több King’s X rajongónak nem jön be ez az album, mert nem ezt várta tőlük, de ez egy olyan banda, amely nem csinál két ugyanolyan cédét. Most is nagyobbat ugrottak az előző lemezükhöz képest, de istenem ők nem azért zenélnek, hogy úgymond kiszolgálják a rajongókat, hanem azért, hogy jól essen maguknak, amit csinálnak, s ha ez tetszik a közönségnek is, az nekik külön öröm.

Most pedig lássuk a számokat. A lemez elég rövid, 45 percen belül van, és 10, illetve 9 és fél dalt tartalmaz. A zenekar sosem a hihetetlenül gyors számairól volt híres (bár azért akad néhány kivétel), de ezen a lemezen aztán tényleg rendesen visszavettek a tempóból. A cédét nyitó „Fish Bowl Man" tipikus, húzós King’s X-szám, de a közepén van egy kb. egy perces elszállós rész, ahol egy monológot mormog magában Pinnick. Ennyire váratlan húzás eddig nem volt jellemző a zenekarra, merész dolog volt ilyen furcsa betétet beleépíteni mindjárt az első számba. Lehet, hogy másoknak bejön, de én még nem barátkoztam meg vele. Bár megfogadtam, legalább ötször meghallgatom a lemezt, és csak akkor írok róla. Azt sejtettem, hogy ez (is) olyan lemez lesz, amit többször meg kell hallgatni, mert csak akkor lehet róla objektíven írni. A „Julia" egy lassan induló szomorkás, szerelmes dal, ami aztán nagyon bekeményít. A „She’s Gone Away" sem speed metál. ez is olyan beindulós szám, tipikus King’s X-es refrénnel és egy állati jó bluesos szólóval. Ezt követi a „Marsh Mallow Field", egy roppant szokatlan harmóniájú verzével és egy erőteljes refrénnel. Az egyik legjobb szám a lemezen. Az ötödik tétel címe: „When You’Re Scared". Ez a szám a „Julia"-val rokon és olyan a hangulata, mint a cím jelentése. A gitárszólója pedig telitalálat. Az utána következő szám „Charlie Sheen" nevét viseli, de semmi köze sincs az amerikai színészhez. A funkys dobtémára Ty itt egy countrys dallammal indít, és visszafogottabban játszik, mint a többi számban. Erről a nótáról talán azt lehet elmondani, hogy vokálorgia a köbön. A „Smudge" eleje olyan, mintha a Korn és a Green Jelly ökörködne együtt, de a refrén itt is tipikus King’s X. A „Bitter Sweet" egy nyugisabb dalocska, a két részes „Move Me" pedig egy fergeteges jam sessionbe torkollik.

A lemez hangzása hatalmas. Erre nincs jobb kifejezés. A dobok szépen szólnak, a legfinomabb ütés is tisztán hallható, a basszus elementárisan röfög-böfög, de ezt már Dougnál megszokhattuk, a gitársound pedig jellegzetesen Ty Taboros, amit csak ő tud kihozni a gitárból, a combókból, a pedálokból, a rackekből. Egyébként igen sok effektus hallható a gitáron és sokszor az éneken is.Lassan már ideje lenne kiadni egy koncertlemezt is fiúk, nem gondoljátok?



Nagyító alatt az angol kislemezlista

Az ausztrál Madison Avenue felvétele, a „Don’t Call Me Baby" egy hétig állt az angol kislemezlista élén. A duótól, a  következő alkalommal egy olyan énekesnő vette át a vezetést, akit valahol nyugodtan nevezhetünk az idő vesztesének. Ő Billie. Sokan Britney Spears követőjének tartják, azt gondolva, hogy az amerikai énekesnő mintájára „találták ki". Ez azonban nem fedi a valóságot, hiszen Billie hazájában és szinte az egész Európában egy befutott sztár. Karrierje 15 évesen, 1998 nyarán indult, s rögtön első két dalával, a „Because We Want To", valamint a „Girlfriend" címűkkel listavezető lett hazájában. Ezt követően két további dallal a harmadik helyig tornázta fel magát. Most miután a szigetországot is ellepték az amerikai tinilányok, Billie visszatért, sőt újonnan egész nevét használja. Piper kisasszony elkészítette második nagylemezét, olyan kitűnő producerekkel, mint pl. Elliot Kennedy, vagy Rick Mitra és Pam Sheyne. Ők utóbbiak Christina Aguilera albumán is közreműködtek. Az énekesnő második albumáról előzetesként a „Day & Night" című dalt adták ki maxin, amely május közepén egyből a lista élén kezdett. A következő alkalommal a felvétel visszacsúszott a negyedik helyre, sőt meglepetésre ezt követően a top-tízből is kiesett.

A tinilány nemcsak a dalaival, hanem magánéletével is a figyelem középpontjában van. Köztudott róla, hogy gyengéd szálak fűzik a Five egyik tagjához, Rich-hez. Pontosabban mindez múlt időben, Billie ugyanis a nagy visszatérés előtt szakított vele. Mivel zsúfolt időbeosztásuk miatt nagyon sokat voltak egymástól távol, így elérkezettnek látta az időt a szakításhoz. Persze a showbizniszben általában semmi sem történik véletlenül, így valószínűleg az sem az, hogy éppen mostanra időzítette a  bejelentést.

Billie felvétele után az idei év egyik legnagyobb slágerének ígérkező felvétel, az "It Feels So Good" lett első, melynek előadója Sonique. Az énekesnő a felvétellel három hétig uralta az angol kislemezlista csúcsát, ami ebben az évben még senkinek sem sikerült. Érdekes módon, ezzel egyidőben három hétig állt a második helyen az S Club 7 új dala, a „Reach", amely a június közepén kiadott második album beharangozójaként  jelent meg.


A kezdetektől egy Gyanús slágerig

Beszélgetés a „Roy és Ádám" duó egyik felével

Elég magabiztosan debütáltatok. Feltűnt egy, addig tök ismeretlen duó azzal, hogy „A csapból is én folyok".

— Mindketten régóta zenélünk, van mögöttünk tíz-tizenkét év, végigjártuk a lépcsőfokokat, hogy idáig eljussunk. Ez kívülről egyszerűnek tűnik, de ez csak a látszat. Annak idején két kiadó is visszadobta az első albumunkat. Klubokban játszottunk, én előtte utcán is zenéltem, nagyon sok zenekarom volt. Írtunk saját dalokat, de olyan időszak is volt, amikor mások dalait nyomtuk. Pl. a Tramps nevű csapatban, amely hat évig működött. Az első lemezünk fele ebben az időszakban íródott.

Lehetett arra számítani, hogy a bemutatkozó dalból ekkora sláger lesz?

— A stúdiófelvételek alatt a dalok kiválasztják magukat. Mi a természetesség híve vagyunk, nem úgy ülünk le, hogy írunk egy slágert, hanem dalokat írunk, s aztán abból kiválasztódik az a tizenkettő, amely felkerül a lemezre. A stúdióban már érezni lehet, melyik az a három-négy, amely slágergyanús, melyhez klip készülhet. Ezt éreztük „A csapból is én folyok" esetében is.

Említetted, hogy két kiadó is visszadobta az anyagot. Milyen indokkal? Nem láttak mögötte pénzkötegeket?

— Az első kiadóban a hozzáállás annyira felháborító volt. Le volt kötve a stúdió, amelyikben felvesszük az anyagot, reklámköltségek, szóval mindent elintéztünk. S jött a hidegzuhany. Négy nappal a felvételek előtt behívtak egy kis elbeszélgetésre. Kiderült, mi egy emberrel álltunk kapcsolatban, s ez az egy ember nem dönthet lemezkiadás ügyben. A többiek nem ismertek minket, hiába volt minden elintézve. Döbbenten, érthetetlenül álltunk, hogy közömbös számukra az a zenekar, melynek lemezét ki akarják adni. Pedig abban az időben még nem volt mindennapi, hogy egy csapat kész demo-cédével kopogtat a kiadónál, videoanyagot, leírást vittünk, szóval mindennel elláttuk őket.

Egyet árulj el, ez világcég volt, vagy egy magánkiadó?

— Ez egy nagy cég, a PolyGram, a mostani Universal. Nincs ezen mit titkolni.  Tanultunk az esetből. Aztán jött a következő kiadó, leültünk velük, és mondtuk, ha látnak benne fantáziát, akkor adják ki, ha meg nem, akkor ne ígérgessenek össze-vissza. Ám ennek ellenére pontosan ugyanaz történt meg, mint az első esetében. Szóval elég balszerencsésen kezdődött a duó karrierje.

Viszont a továbbiakban a szerencse mellétek állt. Az első lemezetekről négy dal jelent meg maxin, ha beleszámoljuk a „Diszkórobbanás" című felvételt is, amely szintén gyakran volt hallható a rádiókban, akkor öt sláger született róla. Mégis azt nyilatkoztátok, remélitek, a második sikeresebb lesz, több fogy el belőle.

— Mindenki ezt nyilatkozza, ez olyan zenészduma. Persze szeretnénk mi is népszerűek lenni, sok albumot eladni, de nálunk a zenéé a főszerep. Szóval annak érdekében, hogy eladjunk tízezerrel több hanghordozót azért nem fogok fejre állni.

Megérkeztünk a „Gyanús sláger" című dalhoz. Akkor ez végülis azért született meg, mert Ti nem köttök kompromisszumot, mint a „gyanús sztárok"?

— Amiről szól, az egy világjelenség, hogyan alakulnak meg ezek a fiú-lányzenekarok, haknizás, meg minden. Ebben a dalban benne van a véleményünk a szóban forgó csapatokról. Elképzelhető, hogy pár ember megharagszik ránk, de ez engem hidegen hagy. Nagyon sokan megkérdezik, miért „Most jövünk mi" a címe a második lemezünknek, merthogy furán hangzik. Miért az első lemez nem arról szólt, hogy most jöttetek? Nos ez azért van így, mert mi annak idején, hogy ismertté váljunk, meg nyilván pénzszerzés céljából félplayback fellépéseket is vállaltunk. Most végre eljutottunk oda, hogy az élő zenélésen legyen a hangsúly. Szóval mi igazából csak most jövünk.

Ezt a divatot csak negatívumnak tartod, vagy mint zenészt bánt is?

— Én megértem őket, valahol mi is ezt csináljuk, ha nem is olyen szinten, mint ők. Ez egy megélhetési forma. Nagyon nehéz manapság érvényesülni. Ráadásul nekem nincs e mellett semmilyen más szakmám, csak ehhez értek. Egyébként ha már itt tartunk, nagyon jól elsülhet egy félplayback buli is. 1998 nyarán amikor megjelent a lemezünk, ennek köszönhetően végigjártuk az országot, jóval több helyre eljutottunk, megismertek minket. Azonban ahogy említettem zenében nem kötünk kompromisszumot senkivel.

Az első albumotokat a szakma is elismerte, többek között egy Arany Zsiráf-díjjal. Ezt hogyan fogadtátok?

— Én személy szerint meglepődtem. Nekem az lenne a logikus, ha 2000-ben olyan lemezeket értékelnének, amelyek az előző évben jelentek meg. Szóval a jelölés számomra nem volt világos, hiszen ahogy említettem a mi albumunk ’98-ban került a boltokba. Szerintem nekünk tavaly kellett volna nyernünk, ennek ellenére örültünk neki. Kaptunk egy másik díjat is, a Huszka Jenő-díjat, meg én személy szerint egy kisebb elismerést, én lettem az év énekese, az E-klubba járó közönség körében.

Ha jól tudom lemezetek a modern rock kategóriában kapta meg az Arany Zsiráf-díjat. Én meg ezen lepődtem meg. Mennyire lehet a Ti zenei stílusotokat modern rockzenének nevezni?

— Valóban furcsán hangzik, hogy modern rock, de ha jobban belegondolunk, a mi zenénk gitárcentrikus zene. Az első lemezen vannak rockosabb felvételek, a hagyományos rock jellege is megvan, meg a modern jellege is. Így nem állunk annyira távol ettől a stílustól.

Miben különbözik a második lemez az elsőtől?

— Nagyjából megmaradt a lényeg, nem bújtunk ki önmagunkból. Talán mindössze anynyi, hogy méginkább gitárcentrikusabb lett. Mi mindig dalokban gondolkodunk, nem pedig zenei műfajokban. Nem lehet igazán behatárolni, hogy milyen stílust képviselünk. Szeretünk kísérletezni. Valószínűleg az új lemezeinknél újabb és újabb kísérletezéseknek lehettek majd fültanúi. Imádunk ugrálni a stílusok között.

Az első lemezetek vagy másfél évig futott, a másodikat mennyi időre tervezitek? Egyáltalán lehet tervezni?

— Igen, nagyjából betervezi az ember. Egyelőre megint másfél évben gondolkodunk. Általában az a megszokott, legalábbis itt a környékünkön, hogy évente kell megjelenni új lemezzel, ám mi ezt figyelmen kívül hagyjuk. Az első lemezről négy dalhoz készült klip, a másodikról is legalább háromhoz-négyhez szeretnénk, aztán majd meglátjuk. Sokmindentől függ, meddig lehet egy lemezből élni. Igényesebb zenét játszunk, mint az átlag, úgyhogy több idő kell, hogy ismertté váljanak a dalok. Nem kapkodjuk el a dolgot.

Gondolom azt már tudjátok, hogy melyik dal lesz kimásolva másodikként maxira.

— Persze, tudjuk. Nagyon nehezen kaptuk meg a dalhoz az engedélyt. Egy Paul Mc Cartney szerzeményről van szó, melyet Stevie Wonderral énekelt, az „Ebony And Ivory". Kiadónk, a BMG felvette a kapcsolatot  McCartney New York-i menedzsmentjével. Először azt mondták, hogy felejtsük el, állítólag 1992 óta megvontak minden engedélyt a nem angolul énekelt dalokra. Ennek ellenére mi újra próbálkoztunk, s nagynehezen elértük, hogy meghallgassák a dal demoverzióját. Nem jött rá válasz, mi megint felhívtuk őket. Mondták, hogy jön McCartney New Yorkba, és meghallgatja a nótát. Meghallgatta és pár napon belül megjött faxon a beleegyezés. Nagyon szeretem ezt a dalt. A magyar szöveget Szabó Leslie barátommal írtam, ő a társam a szövegírásban. A dal magyar címe úgy hangzik, „Feketén a hófehér" és ezt Barneyval, a United énekesével éneklem. A tervek szerint augusztus végén, szeptember elején jelenik meg maxin.

Puha József
 
 

Vissza a tartalomhoz