Ildikó,
Te a Splash előtt egy rövid ideig teljesen más zenei műfajban tevékenykedtél.
Ildikó: Két évig voltam az Operettszínház színinövendéke. De onnan eljöttem, majd rámtalált Balázs, és most itt tartok.
Ezek szerint rábeszélt a váltásra?
Ildikó: Nem, különböző okok miatt szerettem volna más dolgokat is kipróbálni és éppen kapóra jött, hogy ő énekesnőt keresett.
A kollégáid hogyan fogadták a döntésedet, miszerint más műfajba evezel át?
Ildikó: Láttalak itt, láttalak ott, mindössze ennyi volt. Negatív kritikával nem találkoztam. Ahogy említettem, eljöttem a színháztól, és utána kb. fél évre rá került szóba az, hogy Balázzsal egyáltalán valamit csinálunk. És mire ennek visszhangja lett, az megint vagy egy félév.
Miért jöttél el a színházból, úgy érezted, ott nem tudsz érvényesülni?
Ildikó: Aki ismeri a mai művészvilágot, meg magát a helyzetet, az tudja, hogy igen sokan vagyunk. Így elég nehéz színpadra kerülni. Anyagilag nem igazán kifizetődő, hobbiból, pusztán örömszerzés céljából meg nem lehet csinálni.
Szavaidból ítélve egyáltalán nem bántad meg a váltást.
Ildikó: Nem, bár néha visszahúz a szívem. Most idéztem a V-Tech együttest. Ám nem adtam fel, szeretnék operettben, vagy musicalben szerepelni, de tudom, egyelőre még nem jött el az idő.
Balázs, Te pedig hangmérnök voltál. Tudatosan választottad ezt a pályát, így akartál zenei területre kerülni, tehát a zenei életbe a hangmérnöki munkán át vezetett az út?
Balázs: Nem egészen. Jó tíz évvel ezelőtt kezdődött, bementünk egy stúdióba, hogy felvegyünk demofelvételeket, az akkori zenekarom próbálkozásait. Már ott beleszerettem a stúdiótechnikába, s úgy gondoltam, hogy ez egy nekem való pálya. S miután hangmérnök lett belőlem, csak akkor jött ez a Splash dolog.
Az előző zenekaroddal milyen zenét játszottatok?
Balázs: Az akkori divatirányzatoknak megfelelő zenét, ez a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején volt. Ilyen Depeche Mode, Erasure. Iskolai szalagavatókon és egyéb kisebb rendezvényeken kívül nem tudtunk érvényesülni. Két kazettát adtunk ki magánkiadásban.
Ildikóval hol találkoztál először?
Balázs: Egész pontosan a budapesti Blaha Lujza téren. Abban az időben, ’97 végén, ’98 elején már mindenkit megmozgattam, hogy segítsen nekem énekesnőt találni, Végül Hozso, a Kozmixból hozott össze Ildikóval, aki különböző vokálszerepeket vállalt, innen ismerte őt.
Ezek szerint nehéz volt énekesnőt találni, vagy erősek voltak az elvárások velük szemben?
Balázs: Nagyon nehéz volt. Ildikót hatodikként hallgattam meg, ő volt magasan a legjobb.
Ildikó, Neked pedig Hozso szólt, hogy Balázs keres egy énekesnőt. Hogy reagáltál a felkérésre?
Ildikó: Ez nem egészen így volt. Hozso keresett valamilyen produkcióhoz vokalistát, végül abból kimaradt a női énekvokál. Nekem ő nem szólt. Ültem a buszon, amikor csöngött a telefonom. Bemutatkozott: Ősz Balázs vagyok. Elmondta, énekesnőt keres és megkérdezte, mikor tudna meghallgatni. A találka helyszíne lett a Blaha Lujza tér.
Voltak feltételek, hogy miben vagy hajlandó részt venni, vagy rögtön kiderült, hogy egy sínen vagytok az elképzeléseket illetően?
Ildikó: Balázs a Splash kitalálója, így ő határozta meg magát a stílust, és én rábólintottam. Ám mivel közösen csináljuk, így ez az én gyerekem is, magyarul megszerettem. Haladni kell a mai kor zenei divatjával, de természetesen valahol mindenki a saját énjét, saját elképzeléseit is belerakja. Így lesz a miénk. Szóval annak ellenére, hogy mindezt Balázs találta ki, a produkcióban teljesen benne vagyok.
Hogyan készült az első lemez?
Balázs: Az első lemezen jó sokáig dolgoztunk. ’98-ban már úgy gondoltuk, hogy elérkezett az idő, lemezünk lesz, s eljutottunk odáig, hogy az év végén megjelent két dalunk, habár csak egy válogatáslemezen. Különösebb port nem kavart, néhány rádió lejátszotta, illetve készült egy videoklip a „Hozd el a holnapot" című dalhoz. Ám az igazi áttörést ‘99-ben értük el a „Húzz magadhoz ha fázol" című felvétellel. Majd megjelent első lemezünk. Ettől kezdve ismert a Splash.
Sokan panaszkodnak, hogy ismeretlen csapatoknak nagyon nehéz hanglemezkiadót találniuk.
Balázs: Attól fogva, hogy volt egy sikeres dalunk, már nem. Szerintem manapság ott tartunk, hogy nem lemezszerződéshez nehéz hozzájutni, hanem egy olyan lemezt készíteni, melyet aztán megvesz a közönség. Nagyon sok lemez jelenik meg, sok az új produkció, próbálkozás, melyek nyolcvan százaléka egy éven belül eltűnik. Szóval fennmaradni nehéz, nem bekerülni a zenei világba.
A Ti első albumotok viszont sokáig fennmaradt, olyannyira, hogy négy sláger született róla.
Balázs: Tervbe volt véve még egy, amelyhez klip is készült volna, Ez egy lassú dal, a „Hallom a hangod". Ezt mi nagyon szerettük, meg a kiadó is forszírozta, így felkerült a lemezre 2000-es változatban. Ezzel még vannak terveink.
Időközben azonban megjelent a második lemez.
Ildikó: Illetve a „Lázad a szívem" című dal maxin, s ehhez készült az
első videoklip.
Balázs: Hamarosan jön a következő, az első feldolgozásunk. Annak idején
a Me & My nevű lányduónak volt egy dala, a „Dub-I-Dub",
ezt mi lefordítottuk magyarra, így megszületett a „Dub-I-Dub".
Kikkel dolgozatatok együtt a lemezen?
Balázs: Nem sok emberrel. Kiemelnén Tabár Istvánt, a producerünket, aki sok zenei ötlettel segítette a dalok születését, a szövegírásból is kivette a részét. Szamóca a V-Techből szintén közreműködött, akárcsak Kefír, zenei ötletekkel, meg tanácsokkal. A végeredmény néhány ember igazi tímmunkája.
Miben különbözik az új lemez az elsőhöz képest, egyáltalán van különbség?
Balázs: Mindenképpen érettebb, komolyabb. Nagyobb hangsúlyt fordítottunk az énekre. Az alapok maradtak olyanok, amilyenek voltak. Az én szerepem is kicsit megváltozott, tehát már nincs eltorzított effekt a hangomon.
Lemezbemutató koncertben nem gondolkodtatok?
Ildikó: Elég nehéz lenne kivitelezni, visszaadni a hangzást. Az utóbbi időben gyakran vita tárgyát képezi, hogy ki mennyire jó zenész, énekes. Nos, szerintem ez nem ettől függ, tehát én ki merek állni, és élőben eléneklem a dalokat, de ez a hangzás a színpadon nem tudna érvényesülni, mert a zene nem oda készült, hanem a klubokba, diszkókba.
Balázs: Esetleg a harmadik lemez után, amikor már lesz annyi slágerünk, hogy egy másfél órás műsort kitöltsön, áthangszerelt alapokkal, akár akusztikus hangszerekre átírt formában meg lehetne oldani. Akkor viszont az már teljesen más lesz, tehát nem az a Splash-hangzás, ami miatt szeretnek minket. Ennek ellenére mindenképpen megpróbálkozunk vele, de biztos nem a közeljövőben.
Állítólag ősszel egy szenzációs popalbummal rukkol elő, melyre számos sztárszerző írt dalt, köztük a „Believe" című Cher-slágerrel elhíresült Brian Rawling, vagy Robbie Williams és Guy Chambers. Ők ketten egy duettet hoztak össze, melyet Kylie az egyik szerző, Robbie társaságában énekel majd. A felvételnél, a stúdióban az időpontok egyeztetésének nehézsége miatt a két sztár nem is találkozott. A bulvárlapok szerint azonban nem ez volt az ok. A néhai Take That fenegyereke egyszerűen nem akart találkozni az énekesnővel. Kylie úgy tudta, ő is megjelenik az adott időpontban a stúdióban, ám legnagyobb meglepetésére csak a társszerzőt, Chamberst találta ott. Az énekesnő a következőképpen kommentálta a történteket: „Azt vártam, hogy majd leülünk és elbeszélgetünk a dalról, de ehhez képest nem is láttam Robbiet. Guy mindössze annyit mondott, hogy Neked itt kell elénekelned, Robbie meg majd itt és itt veszi fel". Sőt utólag olyan híresztelések is napvilágra láttak, hogy a közös dal Robbie ősszel megjelenő harmadik albumán lesz hallható, Minogue-kisasszony új lemezén viszont nem. Hogy ebből mi sül ki, arra őszig várni kell, mivel Kylie „Light Years" című albuma ekkor kerül az üzletekbe. Ám aki addig nem tud várni, annak van egy jó hírünk. Előzetesként már megjelent egy maxi, rajta a könnyű, nyárias hangulatú „Spinning Around" című dallal, melynek egyik társszerzője az énekesnőként már nem jegyzett, sőt teljesen elfelejtett Paula Abdul.
A hónap visszatérője: Hevesi Tamás
A Névtelen Nulla nevű csapat énekeseként ismertté vált Hevesi Tamás három éve nem jelentkezett új albummal, mostanra azonban úgy látszik, megelégelte a hallgatást. A korong címe rövid, de mégis sokat sejtető: „Vagyok". Az énekes ezúttal saját kezébe vette a sorsát, kiadója csak a hanghordozók gyártását intézi. Róla mindenkinek az „Egy életen át kell játszani" című sláger jut eszébe. Nem véletlenül, hiszen saját maga is úgy érzi, a következő próbálkozásai kevésbé jöttek be. Éppen ezért már nem bíz semmit a véletlenre. Sokan hallgatták meg az elkészült nótákat a stúdióban, míg kiválasztotta az első slágervárományost, a „Miénk a világ!" címűt, amely amolyan igazi húzós nyári dal. Az albumon hallható még a „Sydney felé..." címet viselő felvétel is, s ez a magyar olimpiai válogatott hivatalos dala.
A magyar rádióállomások öszszesített játszási listáján hetek óta az
élmezőnyben szerepel a „Bármit megtennék" című, szinte teljes egészében
szintetizátoron alapuló dalocska. Előadóként egy bizonyos Inflagranti van
feltüntetve. Nos, a név mögött két fiú, Karlovits Zsolt, alias Karló és
Fenyvesi Attila, azaz Athos rejtőzik. Három évvel ezelőtt találtak egymásra,
amikor Karló a Zeneakadémia faliújságjára kifüggesztett egy cetlit, miszerint
együttes megalakításához kreatív zenésztársat keres. Hogy Athos mennyire
felelt meg a követelményeknek, arra nehéz lenne választ adni, mindenesetre
ő volt a legjobb a pályázók közül, mivel csak ő jelentkezett. Azért van
némi zenei múltja, számos nagynevű szimfonikus zenekarban játszott, és
mind a mai napig egy kamaraegyüttes kürtöse. Időközben megjelent a duó
első albuma, amely, akárcsak a bemutatkozó dal, a „Bármit megtennék" címet
viseli, ám a kiadó szerint a cím akár a „Greatest Hits" is lehetne, mivel
egytől egyig minden dal potenciális sláger. Hogy a felvételekből lesz-e
sláger, az Inflagranti tud-e helyet szorítani magának a magyar zenei palettán,
az talán már a nyár folyamán kiderül.
Vilmányi :Az én hangom
Volt egyszer egy csapat, Exotic néven ontotta a slágereket, majd
jött a Manhattan, a magyar zenei élet első igazi fiúcsapata, amely
az akkortájt óriási népszerűségnek örvendő, New Kids On The Block mintájára
alakult. Az időközben néhány változáson átment, trióvá zsugorodott
formáció tavasszal megjelentette legnagyobb slágereinek válogatását, s
ezzel szépen, csendben megszűnt, így a Manhattan manapság már csak földrajzi
fogalom formájában él tovább. Az említett két csapat meghatározó tagja
volt Vilmányi Gábor, aki most, hogy kényszerhelyzetből, vagy sem, de elkészítette
első szólóalbumát. S milyen jól tette. Szakítva régi zenekarai hagyományaival,
egy rendkívül igényes anyaggal jelentkezett. Nehéz lenne beskatulyázni,
van rajta lasúbb, gyorsabb, kelta, sőt a mai divatnak megfelelően, latinos
beütésű felvétel is. Az albumot nemcsak az egykori Manhattan-rajongóknak
ajánljuk, hanem mindazoknak, akik 2000-ben is vevők egy igazi popalbumra.
Hungaroton
Mohamen Feat. Game: Da Flava
A cédé jobb alsó sarkában ugyan szerepel a figyelmeztetés, „Figyelem!
Szókimondó, durva szövegek", de nem gondoltam volna, hogy Dopeman munkásságát
valaki is felülmúlhatja. Arra meg végképp nem számítottam, hogy éppen Moha
lesz az, aki a Happy Gang tagjaként a tinilányok abszolút kedvence volt.
Minden bizonnyal nem őket célozza meg ezzel az alkotással, annyi rajta
a durva, nagyon kemény szöveg, hogy az egykori rajongók inkább tartsák
magukat távol a lemeztől. Hát valószínűleg ezzel nemcsak engem lepett meg.
Bár ha belegondolunk, ő a producere, a V.S.O.P. első lemezének, és az is
eléggé szókimondó volt. A dalok dallamvilága erősen emlékeztet az amerikai
rapperek zenéjére, ennek ellenére, vagy éppen ezért (?) azonnal rabul ejti
a hallgatót. Ami mindenképpen negatívum, hogy egyetlen dalból sem hiányzik
a durva szöveg, nincs rajta olyan, amit a konzervatívabb rádiók is bevállalnának.
De legalább így, aki megveszi, nem csalódik. Előre tudja, hogy mit kap.
Hungaroton
Dance Attack 7
A forró, nyári napokban sem maradhatunk Dance Attack válogatás nélkül.
A sorozat hetedik darabja azonban szakított a régi hagyományokkal, mivel
egy kézen meg lehet számolni azokat a dalokat, amelyek széles körben ismertté
váltak. A legtöbb előadó, formáció tök ismeretlen. Hogy ez tudatos lépés
volt-e, nem tudom. Vagy a kiadó berkeiben nem lehetett összeszedni több
slágert? A sláger követelményeinek mindenképpen megfelel Sash! és Tina
Cousins legutóbbi dobása, a Vengaboys második albumának második slágere,
harmadikként meg Mr.Mo feldolgozása, a „Mahna Mahna". És kifogytunk belőlük.
Így valószinűleg azok nem veszik meg, akik elsősorban a slágerekre utaznak,
ezért vásárolják a válogatásokat. Azoknak ajánljuk, akik szeretik a
diszkókban manapság szóló dalokat, és mindegy, hogy a lemezlovas mit nyomat,
csak a hangulat a fontos nekik. Ők a sorozat hetedik részében sem csalódhatnak.
Kapnak három slágert tizennyolc többé-kevésbé ismeretlen dal társaságában.
Warner Music
Splash:Lázad a szívem
Kisebb stílusváltáson esett át a duó, ami mindenképpen lejön a második
album első slágerében. A dalban ezúttal is a tőlük megszokott kemény zenei
alap hallható, amey környezetbe nagyon beleillik Ildikó csengő hangja.
Én úgy érzem ez a zene méginkább a diszkóba járó közönséget veszi célul.
És a Splash beibonyította, hogy ebben a műfajban is lehet igényeset produkálni.
Ha az album többi dala is ilyen jó, akkor tényleg le a kalappal a Splash
előtt. A maxit egy multimédiás sáv zárja, így még Ildikó és Balázs fotóit
is megnézhetjük.
BMG
Vengaboys: Uncle John From Jamaica
Egy újabb tingli-tangli dalocska a műfaj legmenőbb képviselőitől. A
két lány és két fiú alkotta kvartett az elmúlt időszak legtermékenyebb
csapatává nőtte ki magát, hiszen nem egész két év leforgása alatt ez már
a hetedik slágerük. Ezúttal is a bevált recepthez folyamodtak, semmi különös,
igazi nyári limonádé-dal, könnyen megjegyezhető refrénnel, így már az első
hallásnál megmarad az emlékezetben. Azt meg mindenki döntse el saját maga,
hogy ez jó-e, vagy sem. Lehet, hogy a nagy melegben csak erre van
szükség? EMI
Bubble Gum: Nen adlak kölcsön
Ha már az imént az „Uncle John From Jamaica" felvételt tingli-tangli
dalocskának tituláltam, akkor most jóval könnyebb a helyzetem, mivel a
Bubble Gum dalai az album reklámszövege szerint gumidalok. Szerintem ez
egy nagyon jó meghatározás. A négyes a Vengaboys mintájára alakult, A bemutatkozó
dal a műfaj keretein belül jelesre vizsgázik. Nem szégyellem bevallani,
nekem tetszik. szövegét Rönky Fruzsina írta, aki a H.T.N. egyik tökéletlen
nője.
Pál Utcai Fiúk: Egyszer, majd...
Egyszer, majd talán kiderül, miért kellett az új PUF lemezre több,
mint hét évet várni. A furcsa mindössze annyi, hogy a csapat nem szűnt
meg, csak új lemezt nem adott ki. Így aztán nyugodtan ráragaszthatjuk a
Magyarország leglustább zenekara címet. Az album beharangozójaként látott
napvilágot ez a négyszámos maxi. A dalok nagyon jók, méltó követői a megszokott
Puf-hangzásnak, csak kérdés, hogy a szünet nem játszik-e majd ellenük,
megmaradtak-e a régi rajongók. Én mindenesetre szorítok nekik, mert
zenéjükről még mindig csak szuperlatívuszokban lehet írni.
1G Records – Warner Music
A
csapat az eltelt egy évben legalább negyed évet külföldön tartózkodott,
turnéztak Németországban, Ausztriában, Svájcban, Dániában, Lengyelországban,
Csehországban, valamint a tájainkon. A hamburgi Antikörper nevű zenekarral
közös albumot jelentettek meg, melyen négy Auróra-nóta német átirata hallható
az említett formációtól, cserébe ők a németek repertoárjából választottak
négy dalt, melyek magyar változatai kerültek fel a korongra. Ezzel párhuzamosan
a Wizó menedzsere egy általa megszerkesztett egy órás Auróra-válogatást
jelentetett meg. A punk-rajongók minden bizonnyal nagyon jól tudják, hogy
a csapat minden év júniusában egy nemzetközi alternatív punkfesztivált
szervez. Idén volt a harmadik. S most röviden a tervekről. Az Auróra teveiben
szerepel egy angol nyelvű dalokat tartalmazó korong megjelentetése, akik
viszont új, magyar felvételekre várnak, azoknak bizony jövő őszig várniuk
kell, az új album ugyanis ekkor lát majd napvilágot. A következő hónapokban
a Konflikt társaságában jónéhány fellépésük lesz Magyarországon és
Szlovákiában egyaránt, és ez mindenképpen jó hír az Auróra-, illetve a
Konflikt-rajongóknak egyaránt.
Green Day — vége
a várakozásnak(?)
A
Green Day együttes visszatérését punk-rajongók ezrei várják világszerte.
Októberben végre elérkezik a nagy pillanat, a tervek szerint ekkor jelenik
meg a trió új albuma, amely a „Warning" címet kapja. A fiúk már két éve
dolgoznak a nagylemezen, és ez idő alatt tizennégy számot sikerült összeütniük.
A dobos, Tré Cool szerint az 1997-es „Nimrod" után sokkal mélyebb és kidolgozottabb
dallamokat hallhatunk az új korongon. Mellesleg az énekes-gitáros, Billie
Joe fejében már akkor megvoltak az új dalokról szóló elképzelések, amikor
még az előző lemezzel turnéztak. Időközben a keverési munkák félidejéhez
érkeztek, és érdekességként meg kell említeni, hogy állítólag mindenféle
exotikus hangszert is bevetnek a zenébe. Persze gyorsan tegyük hozzá, a
Green Day esetében sosem lehet tudni, mikor beszélnek komolyan és mikor
halandzsáznak, így inkább várjunk októberig. De reméljük azért album lesz.
-lg-
A mostani album kissé bizarabb, mint elődjeik, itt találhatók a legbrutlisabb riffjeik is, noha nem ez a legkeményebb lemezük. Lehet, hogy több King’s X rajongónak nem jön be ez az album, mert nem ezt várta tőlük, de ez egy olyan banda, amely nem csinál két ugyanolyan cédét. Most is nagyobbat ugrottak az előző lemezükhöz képest, de istenem ők nem azért zenélnek, hogy úgymond kiszolgálják a rajongókat, hanem azért, hogy jól essen maguknak, amit csinálnak, s ha ez tetszik a közönségnek is, az nekik külön öröm.
Most pedig lássuk a számokat. A lemez elég rövid, 45 percen belül van, és 10, illetve 9 és fél dalt tartalmaz. A zenekar sosem a hihetetlenül gyors számairól volt híres (bár azért akad néhány kivétel), de ezen a lemezen aztán tényleg rendesen visszavettek a tempóból. A cédét nyitó „Fish Bowl Man" tipikus, húzós King’s X-szám, de a közepén van egy kb. egy perces elszállós rész, ahol egy monológot mormog magában Pinnick. Ennyire váratlan húzás eddig nem volt jellemző a zenekarra, merész dolog volt ilyen furcsa betétet beleépíteni mindjárt az első számba. Lehet, hogy másoknak bejön, de én még nem barátkoztam meg vele. Bár megfogadtam, legalább ötször meghallgatom a lemezt, és csak akkor írok róla. Azt sejtettem, hogy ez (is) olyan lemez lesz, amit többször meg kell hallgatni, mert csak akkor lehet róla objektíven írni. A „Julia" egy lassan induló szomorkás, szerelmes dal, ami aztán nagyon bekeményít. A „She’s Gone Away" sem speed metál. ez is olyan beindulós szám, tipikus King’s X-es refrénnel és egy állati jó bluesos szólóval. Ezt követi a „Marsh Mallow Field", egy roppant szokatlan harmóniájú verzével és egy erőteljes refrénnel. Az egyik legjobb szám a lemezen. Az ötödik tétel címe: „When You’Re Scared". Ez a szám a „Julia"-val rokon és olyan a hangulata, mint a cím jelentése. A gitárszólója pedig telitalálat. Az utána következő szám „Charlie Sheen" nevét viseli, de semmi köze sincs az amerikai színészhez. A funkys dobtémára Ty itt egy countrys dallammal indít, és visszafogottabban játszik, mint a többi számban. Erről a nótáról talán azt lehet elmondani, hogy vokálorgia a köbön. A „Smudge" eleje olyan, mintha a Korn és a Green Jelly ökörködne együtt, de a refrén itt is tipikus King’s X. A „Bitter Sweet" egy nyugisabb dalocska, a két részes „Move Me" pedig egy fergeteges jam sessionbe torkollik.
A lemez hangzása hatalmas. Erre nincs jobb kifejezés. A dobok szépen
szólnak, a legfinomabb ütés is tisztán hallható, a basszus elementárisan
röfög-böfög, de ezt már Dougnál megszokhattuk, a gitársound pedig jellegzetesen
Ty Taboros, amit csak ő tud kihozni a gitárból, a combókból, a pedálokból,
a rackekből. Egyébként igen sok effektus hallható a gitáron és sokszor
az éneken is.Lassan már ideje lenne kiadni egy koncertlemezt is fiúk, nem
gondoljátok?
Az
ausztrál Madison Avenue felvétele, a „Don’t Call Me Baby" egy hétig állt
az angol kislemezlista élén. A duótól, a következő alkalommal egy
olyan énekesnő vette át a vezetést, akit valahol nyugodtan nevezhetünk
az idő vesztesének. Ő Billie. Sokan Britney Spears követőjének tartják,
azt gondolva, hogy az amerikai énekesnő mintájára „találták ki". Ez azonban
nem fedi a valóságot, hiszen Billie hazájában és szinte az egész Európában
egy befutott sztár. Karrierje 15 évesen, 1998 nyarán indult, s rögtön első
két dalával, a „Because We Want To", valamint a „Girlfriend" címűkkel listavezető
lett hazájában. Ezt követően két további dallal a harmadik helyig tornázta
fel magát. Most miután a szigetországot is ellepték az amerikai tinilányok,
Billie visszatért, sőt újonnan egész nevét használja. Piper kisasszony
elkészítette második nagylemezét, olyan kitűnő producerekkel, mint pl.
Elliot Kennedy, vagy Rick Mitra és Pam Sheyne. Ők utóbbiak Christina Aguilera
albumán is közreműködtek. Az énekesnő második albumáról előzetesként a
„Day & Night" című dalt adták ki maxin, amely május közepén egyből
a lista élén kezdett. A következő alkalommal a felvétel visszacsúszott
a negyedik helyre, sőt meglepetésre ezt követően a top-tízből is kiesett.
A tinilány nemcsak a dalaival, hanem magánéletével is a figyelem középpontjában van. Köztudott róla, hogy gyengéd szálak fűzik a Five egyik tagjához, Rich-hez. Pontosabban mindez múlt időben, Billie ugyanis a nagy visszatérés előtt szakított vele. Mivel zsúfolt időbeosztásuk miatt nagyon sokat voltak egymástól távol, így elérkezettnek látta az időt a szakításhoz. Persze a showbizniszben általában semmi sem történik véletlenül, így valószínűleg az sem az, hogy éppen mostanra időzítette a bejelentést.
Billie felvétele után az idei év egyik legnagyobb slágerének ígérkező
felvétel, az "It Feels So Good" lett első, melynek előadója Sonique. Az
énekesnő a felvétellel három hétig uralta az angol kislemezlista csúcsát,
ami ebben az évben még senkinek sem sikerült. Érdekes módon, ezzel egyidőben
három hétig állt a második helyen az S Club 7 új dala, a „Reach", amely
a június közepén kiadott második album beharangozójaként jelent meg.
Elég
magabiztosan debütáltatok. Feltűnt egy, addig tök ismeretlen duó azzal,
hogy „A csapból is én folyok".
— Mindketten régóta zenélünk, van mögöttünk tíz-tizenkét év, végigjártuk a lépcsőfokokat, hogy idáig eljussunk. Ez kívülről egyszerűnek tűnik, de ez csak a látszat. Annak idején két kiadó is visszadobta az első albumunkat. Klubokban játszottunk, én előtte utcán is zenéltem, nagyon sok zenekarom volt. Írtunk saját dalokat, de olyan időszak is volt, amikor mások dalait nyomtuk. Pl. a Tramps nevű csapatban, amely hat évig működött. Az első lemezünk fele ebben az időszakban íródott.
Lehetett arra számítani, hogy a bemutatkozó dalból ekkora sláger lesz?
— A stúdiófelvételek alatt a dalok kiválasztják magukat. Mi a természetesség híve vagyunk, nem úgy ülünk le, hogy írunk egy slágert, hanem dalokat írunk, s aztán abból kiválasztódik az a tizenkettő, amely felkerül a lemezre. A stúdióban már érezni lehet, melyik az a három-négy, amely slágergyanús, melyhez klip készülhet. Ezt éreztük „A csapból is én folyok" esetében is.
Említetted, hogy két kiadó is visszadobta az anyagot. Milyen indokkal? Nem láttak mögötte pénzkötegeket?
— Az első kiadóban a hozzáállás annyira felháborító volt. Le volt kötve a stúdió, amelyikben felvesszük az anyagot, reklámköltségek, szóval mindent elintéztünk. S jött a hidegzuhany. Négy nappal a felvételek előtt behívtak egy kis elbeszélgetésre. Kiderült, mi egy emberrel álltunk kapcsolatban, s ez az egy ember nem dönthet lemezkiadás ügyben. A többiek nem ismertek minket, hiába volt minden elintézve. Döbbenten, érthetetlenül álltunk, hogy közömbös számukra az a zenekar, melynek lemezét ki akarják adni. Pedig abban az időben még nem volt mindennapi, hogy egy csapat kész demo-cédével kopogtat a kiadónál, videoanyagot, leírást vittünk, szóval mindennel elláttuk őket.
Egyet árulj el, ez világcég volt, vagy egy magánkiadó?
— Ez egy nagy cég, a PolyGram, a mostani Universal. Nincs ezen mit titkolni. Tanultunk az esetből. Aztán jött a következő kiadó, leültünk velük, és mondtuk, ha látnak benne fantáziát, akkor adják ki, ha meg nem, akkor ne ígérgessenek össze-vissza. Ám ennek ellenére pontosan ugyanaz történt meg, mint az első esetében. Szóval elég balszerencsésen kezdődött a duó karrierje.
Viszont a továbbiakban a szerencse mellétek állt. Az első lemezetekről négy dal jelent meg maxin, ha beleszámoljuk a „Diszkórobbanás" című felvételt is, amely szintén gyakran volt hallható a rádiókban, akkor öt sláger született róla. Mégis azt nyilatkoztátok, remélitek, a második sikeresebb lesz, több fogy el belőle.
— Mindenki ezt nyilatkozza, ez olyan zenészduma. Persze szeretnénk mi is népszerűek lenni, sok albumot eladni, de nálunk a zenéé a főszerep. Szóval annak érdekében, hogy eladjunk tízezerrel több hanghordozót azért nem fogok fejre állni.
Megérkeztünk a „Gyanús sláger" című dalhoz. Akkor ez végülis azért született meg, mert Ti nem köttök kompromisszumot, mint a „gyanús sztárok"?
— Amiről szól, az egy világjelenség, hogyan alakulnak meg ezek a fiú-lányzenekarok, haknizás, meg minden. Ebben a dalban benne van a véleményünk a szóban forgó csapatokról. Elképzelhető, hogy pár ember megharagszik ránk, de ez engem hidegen hagy. Nagyon sokan megkérdezik, miért „Most jövünk mi" a címe a második lemezünknek, merthogy furán hangzik. Miért az első lemez nem arról szólt, hogy most jöttetek? Nos ez azért van így, mert mi annak idején, hogy ismertté váljunk, meg nyilván pénzszerzés céljából félplayback fellépéseket is vállaltunk. Most végre eljutottunk oda, hogy az élő zenélésen legyen a hangsúly. Szóval mi igazából csak most jövünk.
Ezt a divatot csak negatívumnak tartod, vagy mint zenészt bánt is?
— Én megértem őket, valahol mi is ezt csináljuk, ha nem is olyen szinten, mint ők. Ez egy megélhetési forma. Nagyon nehéz manapság érvényesülni. Ráadásul nekem nincs e mellett semmilyen más szakmám, csak ehhez értek. Egyébként ha már itt tartunk, nagyon jól elsülhet egy félplayback buli is. 1998 nyarán amikor megjelent a lemezünk, ennek köszönhetően végigjártuk az országot, jóval több helyre eljutottunk, megismertek minket. Azonban ahogy említettem zenében nem kötünk kompromisszumot senkivel.
Az első albumotokat a szakma is elismerte, többek között egy Arany Zsiráf-díjjal. Ezt hogyan fogadtátok?
— Én személy szerint meglepődtem. Nekem az lenne a logikus, ha 2000-ben olyan lemezeket értékelnének, amelyek az előző évben jelentek meg. Szóval a jelölés számomra nem volt világos, hiszen ahogy említettem a mi albumunk ’98-ban került a boltokba. Szerintem nekünk tavaly kellett volna nyernünk, ennek ellenére örültünk neki. Kaptunk egy másik díjat is, a Huszka Jenő-díjat, meg én személy szerint egy kisebb elismerést, én lettem az év énekese, az E-klubba járó közönség körében.
Ha jól tudom lemezetek a modern rock kategóriában kapta meg az Arany Zsiráf-díjat. Én meg ezen lepődtem meg. Mennyire lehet a Ti zenei stílusotokat modern rockzenének nevezni?
— Valóban furcsán hangzik, hogy modern rock, de ha jobban belegondolunk, a mi zenénk gitárcentrikus zene. Az első lemezen vannak rockosabb felvételek, a hagyományos rock jellege is megvan, meg a modern jellege is. Így nem állunk annyira távol ettől a stílustól.
Miben különbözik a második lemez az elsőtől?
— Nagyjából megmaradt a lényeg, nem bújtunk ki önmagunkból. Talán mindössze anynyi, hogy méginkább gitárcentrikusabb lett. Mi mindig dalokban gondolkodunk, nem pedig zenei műfajokban. Nem lehet igazán behatárolni, hogy milyen stílust képviselünk. Szeretünk kísérletezni. Valószínűleg az új lemezeinknél újabb és újabb kísérletezéseknek lehettek majd fültanúi. Imádunk ugrálni a stílusok között.
Az első lemezetek vagy másfél évig futott, a másodikat mennyi időre tervezitek? Egyáltalán lehet tervezni?
— Igen, nagyjából betervezi az ember. Egyelőre megint másfél évben gondolkodunk. Általában az a megszokott, legalábbis itt a környékünkön, hogy évente kell megjelenni új lemezzel, ám mi ezt figyelmen kívül hagyjuk. Az első lemezről négy dalhoz készült klip, a másodikról is legalább háromhoz-négyhez szeretnénk, aztán majd meglátjuk. Sokmindentől függ, meddig lehet egy lemezből élni. Igényesebb zenét játszunk, mint az átlag, úgyhogy több idő kell, hogy ismertté váljanak a dalok. Nem kapkodjuk el a dolgot.
Gondolom azt már tudjátok, hogy melyik dal lesz kimásolva másodikként maxira.
— Persze, tudjuk. Nagyon nehezen kaptuk meg a dalhoz az engedélyt. Egy Paul Mc Cartney szerzeményről van szó, melyet Stevie Wonderral énekelt, az „Ebony And Ivory". Kiadónk, a BMG felvette a kapcsolatot McCartney New York-i menedzsmentjével. Először azt mondták, hogy felejtsük el, állítólag 1992 óta megvontak minden engedélyt a nem angolul énekelt dalokra. Ennek ellenére mi újra próbálkoztunk, s nagynehezen elértük, hogy meghallgassák a dal demoverzióját. Nem jött rá válasz, mi megint felhívtuk őket. Mondták, hogy jön McCartney New Yorkba, és meghallgatja a nótát. Meghallgatta és pár napon belül megjött faxon a beleegyezés. Nagyon szeretem ezt a dalt. A magyar szöveget Szabó Leslie barátommal írtam, ő a társam a szövegírásban. A dal magyar címe úgy hangzik, „Feketén a hófehér" és ezt Barneyval, a United énekesével éneklem. A tervek szerint augusztus végén, szeptember elején jelenik meg maxin.