Miért?
Kocsis Ervin — gitár: „Nem művészet
az ügyintézés, ha valaki a kezdetektől összeköttetésben van a legfelsőbb
körökkel, mint ANGYAL."
Kreisz Jocó — gitár: „Öt deka mosoly,
öt deka lezserség, öt deka szerénység, aztán ÖTDEKÁé a megdekázott világ."
Szeiff Attila — dobok): „TREZOR
nem rejti véka alá a tehetségét (bár ki tudja..., a dobok is rejtegethetnek
gitárművészt."
Csiba Ricsi — gitár: „Elrettenthetetlenül
néz az élet kihívásai elé RITTYENHETETLEN Richárd, legyen az fényképész,
közönség, házasság... vagy zene."
Oravecz Róbert — basszusgitár:
„Tuti, hogy bejön, hisz ORI őstehetség, mindenki láthatja, az Isten is
a színpadra teremtette."
Ahogy
a Corilonnak az Ifiben megjelentetett „basszuskeresője", úgy a Paranoid
„dobkesergője" is már a múlté. A kilenc hónapos létet követően bravúros
stúdiólemezzel (Czintula Attila 120 V-ra taksálta a VOLT-ban) jelentkező
együttest nem törte meg, hogy két tagjuktól válni kényszerültek. Mára már
újra négy főből áll a Paranoid, és Ivancsik Sándor (akiben egy pillanatra
sem szunnyadt ki a Paranoid-szív) szerint a tagcserék kimondottan jót tettek
a zenekarnak. Ezt már a publikum is tapasztalhatta. Tribulík Dusán gitáros
és Both Ferenc dobos megkaparintásával érettebb, „ördögibb" csapat állt
össze, amely sikeresen továbbviszi a korábbi Paranoid-jellegzetességeket,
és egyúttal új, évek tapasztalata alatt szerzett elemekkel gazdagítja az
együttes arculatát, melyre továbbra is a dallamos heavy metal képviselete
a jellemző. Ezt leginkább a legújabb számaik igazolják, melyekből akár
egy újabb album is kijöhetne — ha ez volna az együttes célja. De most inkább
arra összpontosítanak, hogy a nyári koncertjeiken (ott lesznek például
a kamocsai zenei fesztiválon és a Rómeó Vérzik táborában is) megmutassák:
azok, akik korán ittak a Paranoid bukására, most az egyszer alaposan melléfogtak!
(-bici-)
Ha
egy pillantást vetünk a Ghymes együttes nyári programjára, alaptalan tűnik
azok aggodalma, akik attól tartottak, hogy az Ifjú Szivekkel való szakítás
törést okoz Szlovákia egyetlen professzionális magyar együttesének pályafutásában.
Az elmúlt hónapokban a Ghymes szinte hazajárt Csehországba, Lengyelországba,
Magyarországra, megjárták Hollandiát, lapunk megjelenésekor Németországban
tartózkodnak, ahol a Hannover által otthont adó világkiállításon koncerteznek.
Azon már ne csodálkozzunk, hogy nem Szlovákia, hanem Magyarország képviseletében
lépnek ott dobogóra, mert a „senki sem lehet próféta saját hazájában" elv
alapján a Ghymes talán már beletörődött, hogy a legbefolyásosabb szlovákiai
(magyar) szervek számára enyhén szólva másodlagosnak tűnik, hogy egy olyan
csoport pályafutását segítsék, mely a Felvidéken jelenleg egyedül képes
a nemzetközi méretű kiugrásra. Szerencsére a fiúk nem azzal foglalják el
magukat, hogy ezen siránkozzanak. A Szlovák Rádió stúdiójában „lenyomott"
200 órányi sziszifuszi munkával elkészítették VII. albumuk zenei anyagát.
A Smaragdváros ősztől már várja az érdeklődőket.
Igen, várja! Mert a közönség nem pártolt el tőlük. A Pozsonyban élők--járók számára minden hónapban volt legalább egy biztos pont: ha a hónap utolsó csütörtökje van, akkor Ghymes-koncert! Ám ezeknek a megvalósulása is magyarországi érdem, konkrétan a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetéé, és mindenek előtt annak igazgatónőjéé, Kelemen Gertrúdé. Ő látott fantáziát abban, hogy az általa vezetett intézet több mint három éven keresztül felléptesse székházában a Ghymes-együttest. Bizonyára mindkét fél számára előnyös volt. Egyrészt egy zenekarnak jó, ha van egy (vagy több — hisz a Ghymesnek a budapesti Fonó Zenei Székházban is van klubja) hosszú távú biztos pontja a fellépésekre, másrészt az egyébként rendkívül gazdag, sokszínű programokat biztosító intézetnek garantálva volt, hogy legalább havonta egyszer robban az épület. Ezt szó szerint kell érteni, hisz aki nem érkezett legalább fél órával a koncert kezdése előtt, az örülhetett annak, ha állva, összepréselve tudta hallgatni a műsort. Ha az érdeklődők számát vesszük alapul (és mi mást kellene?), nem lehet kétséges, hogy a Ghymes volt az intézet legsikeresebb fogása. Miért a múlt idő? Kelemen Gertrúd igazgatónő megbízatási ideje lejárt, utódja személye (s így elképzelései sem) még nem ismert.
A pozsonyi Ghymes-klubnak voltak egyéb jellegzetességei is. Miniatűr
alapon, de itt már megvalósult a magyar—szlovák társnemzetiség is. A közönség
soraiban nagy számmal voltak csak szlovákul (vagy inkább: magyarul egyáltalán
nem) beszélők-értők is, akik számára ünnep volt a magyar értékeket felvonultató
zene hallgatása. A szlovák nemzetiek közismert „Na Slovensku po slovensky"
(Szlovákiában szlovákul) szlogenje itt feledésbe merült. Az együttes külön
figyelmet fordított szlovák nyelvű rajongóira, s hogy közben a magyarok
se unatkozzanak, Buják Andor a tolmácsolásnak egy olyan rekeszizmokat próbára
tevő formáját választotta, mely spontánul a koncertek szerves részévé vált
— nem lehetet kihagyni!
Tehát reménykedhetünk, hogy talán azért mégis. Már csak azért is, mert
az együttes tagjai is jelezték, hogy ha a jövőben esetleg nem is folytatódhat
ily formában az elmúlt három év sikersorozata, mindenképpen azon lesznek,
hogy a fővárosból továbbra se hiányozzon a Ghymes-muzsika.
1. Mit teszel, ha a munkahelyeden segítségre szorulsz?
a) megkérem valamelyik munkatársamat, hogy segítsen 1
b) igyekszem egyedül is elboldogulni a lehetőségeim szerint 2
c) megkérek valakit, hogy végezze el helyettem a munkát 3
2. Képes vagy hízelegni a feletteseidnek?
a) alkalmilag, ha szükségét látom 2
b) semmi szín alatt 1
c) természetesen, nem okoz gondot 3
3. Tudsz uralkodni az érzelmeiden?
a) többnyire nem, ugyanis minden meglátszik rajtam 1
b) bizonyos mértékig feltétlenül 2
c) minden körülmények között igyekszem 3
4. Megbízol a feletteseidben?
a) egyáltalán nem 3
b) természetesen 1
c) bizonyos mértékig 2
5. Saját ügyeidet képviselve szoktál túlozni?
a) csak ha úgy érzem, szükség van rá 2
b) nem, soha 1
c) igen, mert szerintem a túlzás kimeríti a lényeget 3
6. Mi keserít el a legjobban?
a) a tehetségtelen munkatárs 1
b) a tehetségtelen főnök 3
c) a rossz munkakörülmények 2
7. Szoktál füllenteni?
a) nem, soha 1
b) nem jellemző 2
c) szoktam 3
8. Higgadt, türelmes embernek tartod magad?
a) igen 1
b) a legkevésbé sem 3
c) a helyzettől függ 2
9. Hogyan reagálsz mások ostobaságára?
a) magamban mulatok rajta 2
b) hangosan szóvá teszem 1
c) éreztetem velük 3
10. Mire nem lennél hajlandó semmi szín alatt?
a) lustálkodni életem végéig 2
b) sok–sok pénzért feladni az elveimet 1
c) mindenkinek megmondani, mit gondolok róla 3
Kiértékelés:
30—24 pontig: Te rólad mondják, hogy akár a jég hátán is megélsz. Minden körülményhez képes vagy alkalmazkodni, igazi túlélő típus vagy. Ismerőseidet és ellenségeidet egyaránt meg tudod győzni bármiről, aminek szükségét érzed: örömödről, neheztelésedről stb. Önálló véleményed vagy nincs, vagy gondosan elrejted. Nem érzel lelkifurdalást.
23—17 pontig: Igen, képes vagy alakoskodni, ha éppen szükségét érzed. Fontos ügyekben, amelyek anyagi vagy szellemi hasznot hoznak, nagy tehetséggel alkalmazkodsz környezetedhez. Természetesen bizonyos elvi álláspontok terén szükségét érzed, hogy kiállj véleményed mellett, de valójában ezzel is csak saját érdekeidet véded.
16—10 pontig: Alakoskodni egyáltalán nem tudsz. Abban a szerencsés
helyzetben vagy, hogy a környezetedre egyáltalán nem kell tekintettel lenned.
Soha nem alakoskodsz, ellenkezőleg, a képmutatást a nyílt ellenségeskedésnél
is roszszabbnak tartod. Az alakoskodást elítéled, megveted, és szerencsére
kerülöd is az ilyen emberek társaságát. Nagy árat fizetsz ezért a magatartásért,
de elégedett vagy.
Vissza a tartalomhoz
Négy
éve alakult, élt egy évet, azután szünetelt. Idén megint itt van a Strange
Fruit. Bobrovnický Tamás, ahogy mindenki ismeri, Bobek, a huszonkét éves
frontember azt mondja, nem tud zene nélkül élni. Zenésztársával, Vlado
Urbanovskýval megint összehoztak egy jó kis bluesbandát. Hamarosan újabb
zenészek szegődtek melléjük, mindenkit érdekelt a stílus, hiszen korábban
nem ezt a zenét játszották. Most szeretnék felélénkíteni a helyi blues-dzsessz-funky-életet.
Nevükön nem változtatnak. Jól hangzik. Egyébként a fákon lógó négereket
hívták így Amerikában, amikor még ellenség volt Észak és Dél, és
a fehérek akármilyen apróságért felakasztották a feketéket a legerősebb
ágakra. A hatvanas években élt néger énekesnőről is mesél Bobek, arról,
aki olyan blues-dzsessz-zenekart hozott össze, ahol minden tag fehér volt,
egyedül ő fekete. Egy idő után bántani kezdték a rasszisták. A nő rákapott
az italra, a narkóra. Belehalt. Emlékére lett Furcsa a gyümölcs Komáromban.
Bobek, a nagyszerű dobos boldogan beszélt régi-új csapatukról egy hangulatos
kávéház nyári teraszán.
A név változatlan. A stílus is maradt?
— Másmilyen ez a blues. Funkysabb, dzsesszesebb. Ez az új hullám. Nagyok slágereit dolgozzuk fel, de készülnek saját számok is. Nemsokára megjelenik egy válogatás-cédé az idei Komáromi Napokon fellépő zenekarok dalaival. Csemege lesz, ötszáz darabot adnak ki belőle. Két számunk szerepel majd rajta.
Saját szerzemények?
— Háromhoz már kész a zene. A blues az érzésekről szól, valamit mesélnek a blues-dalok. Két történetet hordok most a fejemben. Az egyikben elhagy egy lány. Reggel felkelek, és nincs sehol. Sétálok az utcán, szól, a blues, elmélkedem az életemről. Talán ennyi. A másik arról szól, mit csinálunk reggeltől-estig, és mit kellene csinálnunk. A dalszövegeket Juraj Turtevvel, a Bluesweiser zenekar énekesével közösen írjuk.
Milyen rendszeresen próbáltok?
— Hetente egyszer. Vasárnap. Akkor jó mindenkinek. Mert van ebben az együttesben munkanélküli, eladó, asztalos, munkás, pincér. Nős és nőtlen. Izsai, ógyallai, komáromi.
Honnan tudtad, hogy ők tudnak zenélni?
— Sokáig kerestem zenészeket. Vladoval már játszottunk egyszer, Dodival ugyanúgy. Berciről hallottam, ügyes gitáros, Panelről szintén. Felkerestem őket, zenéltünk valamit együtt, nagyon jól sikerült. Gyula egy blues-cédé hallgatása közben kérdezte meg, zenélek-e, mert ő is próbálkozik szájharmonikán. Így alakult meg a Strange Fruit.
Dömötör Ede, a volt baszszusgitárosotok készítette a fotókat az új felállásról.
— Ede az egyik legjobb barátom. Mivel nem maradt ideje baszszusgitározni, hiszen a fotózás lett az élete, nagyon komolyan veszi a dolgait, és nagyon jól csinálja, kénytelenek voltunk más basszusgitáros után nézni. De tartjuk a kapcsolatot. A Bluesweiser zenekar plakátját is ő fotózta. Pozsonyban többen azt mondták, ilyet még láttak. A művészek, akik ezzel foglalkoznak, azt állítják, hibátlan. Ede már nem zenél, de a zenében jelen van a fotóival. Ha találkozunk, olykor lemegyünk a próbaterembe zenélni Vlado, ő meg én, hogy emlékezzünk a régi szép időkre.
Merre indultok? Most bizonyítanotok kell.
— Erre törekszünk. Amikor a Bluesweiserrel koncerteztem több zenészt, sok klubot, rengeteg klubtulajdonost megismertem. Ezekkel a kapcsolatokkal könnyebbek lesznek az új Strange Fruit első lépései. Rengeteget kell gyakorolnunk, hogy a szakma befogadjon bennünket. Az idén nyáron sokfelé zenélünk. A KLIKK Fesztiválon, a 4. Nádszegi Zenei Napokon, a Déméndi Jazz Fesztiválon. Ezenkívül jómagam Ty Garner brit gitáros kísérőzenekarának tagja leszek. Itteni nyári turnéján Stano Počaji gitáros és Horváth Ferenc basszusgitáros, a Déméndi Jazz Tábor szervezője zenél a csapatában.
Hány évet jósolsz együtteseteknek?
— Nincs előre megírva, menynyit fog kibírni. Azon múlik, menynyire vesszük komolyan a dolgunk. A mostani kitartó próbák és fellépések őszre hoznak majd igazán eredményt. Remélem, addigra beérik a „gyümölcsünk"!
Mi történt eddig?
1996
Alakulás: szeptember
Felállás: Dömötör Ede, baszszusgitár, Bobrovniczký Tamás, dob, Zachar
László, gitár, Vlado Urbanovský, gitár, Jaroš Petra, ének, Antal Éva, fuvola,
Gálet Andrea, vokál
1997
Első koncert: Május 1. Komáromi Napok. Első tábor: Május 3. Ghýmes,
Klubkoncertek: Fekete Lyuk, rockklub, Nyár: Koncert a sörsátorban, Ősz:
A zenekar feloszlik.
2000
Alakulás: Február 5.
Új felállás: Bobrovniczký Tamás, ének, dob, manager, Vlado Urbanovský,
ének, gitár, Kollár József, zongora, Nagy Róbert (Panel), basszusgitár,
Szomolai Bertalan, gitár, Ambláczky Gyula, szájharmonika.
Fellépések: Fekete Lyuk, RÉV, Magyar Kultúra Háza, Viking Pub, Komáromi
Napok
Demo: Komáromi Napok Live / A Caledonia és az Everyday I Have the Blues
című feldolgozásokkal
Egy helyen vásároltunk, megszólított, segítséget kért. Összeakadt a tekintetünk, és akkor jött az a bizonyos kivédhetetlen villámcsapás. Azt képzeltem el, hogy milyen gyengéden tudna hozzám érni. Olyat tettem, mint még soha: én hívtam őt randira! Nagyon meglepődött, de gyorsan peregtek az események. Gyönyörű pillanatokat éltem át mellette. Például az első csók. Beleremegett az egész testem, forróság járta át minden porcikámat. Aztán egy gyönyörű keszthelyi nyaralás alkalmával neki adtam azt, amit egy lány csak egyszer adhat egy fiúnak. Még ahhoz sem volt erőm, hogy csupán tisztességből kéressem magam egy kicsit. Szerelmes voltam és az övé akartam lenni. Remegett mindenem, amikor megérintett, és amikor belém hatolt, megállt az idő. Boldog voltam. Annyira jó volt, hogy nem mertem elképzelni a folytatást. Ettől kezdve féltem, amivel végül is mindent elrontottam. Féltem, hogy elveszítem. Nem hittem, hogy nekem is lehet jó, mindennap meggyőztem magam, hogy egyszer úgy is vége lesz, mást talál majd, kár beleélni magam, nekem nem lehet ilyen nagy szerencsém. Hát nem is lett! Egy idő után mindenben a rosszat láttam, egyre többet vitatkoztunk apróságokon. Elhitettem magammal, hogy tele van negatív tulajdonságokkal, amiket én képtelen vagyok elviselni, ő pedig nem tud változtatni rajtuk... És amikor elváltak útjaink, akkor döbbentem rá, hogy milyen sokat is veszítettem. Szerettem vele beszélgetni, vagy csak némán a vállára hajtani a fejem. Szerettem hallgatni a véleményét az életről, a világról. Szerettem a mosolyát, az illatát, a huncut szikrákat a szemében, amikor boldog volt. És én egy másik embert igyekeztem faragni belőle! — aki talán nem is kellett volna...
Gézi, kérlek, bocsáss meg, s hidd el: nagyon szeretlek!
Miért?
— Azt szeretném, hogy a magyar történelmi-kulturális határ ne legyen azonos a jelenleg érvényes politikai határokkal. Történelmünk kötelez.
Hol nyilvánul ez meg konkrétan a te tevékenységedben?
— Nagyon szerteágazóak a lehetőségek. Szerveztem már például gyűjtést magyar műemlékek megmentésére. A lengyel határon sikerült megmentenünk egy magyar honvédtiszt síremlékét. Rengeteg hivatali ügyintézés jár ezekkel. Vagy említhetném például akár 1984-et, mikor Rákóczi szülőhelyén, Borsiban hoztuk rendbe a kastély környékét.
Hogyan lesz egy kassai iparit végzett, tősgyökeres falusi srácból megszállott környezetvédő?
— Már az iskolában elég hangsúlyos közéleti nevelést kaptunk. Például a polgári nevelést oktató tanárunknak, Potanko Emilnek köszönhetően, aki eléggé sajátosan és egyedien értelmezte, hogy mire is kell bennünket nevelnie — és ezt most kizárólag pozitív értelemben mondom róla. Mikor munkába álltam, a Teslában dolgoztam, amely a neoncsövek gyártásánál nagy mennyiségű káros higanyt juttatott a környezetbe. Ezen próbáltunk segíteni. Természetesen meg kellett küzdenünk az üzem vezetőségével . Újítási javaslatainknak köszönhetően a hulladékra szánt higany 80—90%-a visszakerült újrahasznosításra a termelésbe.
Ezért még 1988-ban állami kitüntetésben részesültél. Most parlamenti képviselő vagy egy egész más rendszerben....
— A közéleti szereplés még a nyolcvanas évek klubmozgalmaira nyúlik vissza. 1985-ben a Szepsi Csombor Márton klub elnöke lettem. A rendszerváltás után pedig „beépültem" az Együttélésbe, és annak keretében folytattam a közéleti tevékenységemet. A parlamentbe pedig a választópolgárok bizalmának köszönhetően jutottam.
Kikre
nézel fel Felvidék történelmi alakjai közül?
— Fábry Zoltánt és gróf Esterházy Jánost említeném. Akkor és ott voltak igazi férfiak, amikor és ahol arra szükség volt.
Nem véletlenül választottalak ki téged a politikusok közül pont most, a nyár küszöbén. Itt a nyaralás, a túrák időszaka, s te megszállott bicajos hírében állsz...
— Igen, ezt mi sem bizonyítja ékesebben, hogy mikor nősülésre adtam a fejem, egyetlen feltételt kötöttem ki Margitnak: évente egy hét kerékpártúra — ha törik-szakad — bele kell, hogy férjen a házasságunkba. Eddig ez működik is, ennyit nejemnek és ötéves nevelt „neveletlen" lányunknak, Áginak ki kell bírniuk.
Számoltad, hogy eddig mennyit kerekeztél le?
— Nem tudom megmondani. Nem csak túrák esnek bele. Például tíz éven keresztül a lakhelyem, Szepsi és a munkahelyem, Kassa között naponta 30 km-t „nyomtam" le. Vagy említhetem azt az időszakot is, mikor ejtőernyős edzésekre jártam.
Ugrottál is?
— Hogyne, körülbelül 50 ugrást éltem túl. Mindig szerettem azokat a sportokat, amelyekben valahogy megnyilvánul a természet és a szabadság érzésének valamilyen különösen bódító varázsa.
Valamilyen érdekes sztori eszedbe jut a kerékpártúrákkal kapcsolatban?
— 1985-ben egy nagyszabású nemzetközi kerékpártúra szervezésében vettem részt, melynek szlovákiai részét kihasználtuk az alternatív oktatás elleni tüntetésre is. A hatalomnak „kicsit" tévesen leadták a drótot: „Tiltakozó kerékpárosok jönnek a parlament elé". Nos, ebből annyi volt az igazság, hogy barátainkat én is elkísértem az osztrák határig — természetesen bicajon. Miután elköszöntem tőlük, a parlament épületéhez kerekeztem. Nagy meglepetésemre egy egész osztag rendőri különítmény várt, kordonokkal és gumibotokkal. Gondolom, az ő meglepetésük legalább akkora volt mint az enyém, mikor kiderült, hogy az egész felhajtás egyedül az én személyemnek szólt.
Miért szereted ennyire a kerékpártúrákat?
— Ez egy gyönyörű sport. Nehéz elképzelni szebb nyaralási élményeket, mint szülőföldünknek ily formában — baráti társaságban —történő bejárását és megismerését.
Köszönöm, és még sok-sok kellemesen eltöltött kilométert kívánok a pedálok taposása közben.