IFI magazin * 2000 július


Johnny Depp apaszerepben

Megtörténhet, hogy ha Párizsban jártok, a Montmartre valamelyik kávéházában találkoztok egy hosszú hajú, farmernadrágos, cigarettázó fiatalemberrel, aki amerikai újságot olvas és capuccinót iszogat. Valószínűleg diáknak vagy turistának néznétek, és meg sem fordulna a fejetekben, hogy valóban a filmszínész Johnny Depp üldögél itt. Pedig így van, hiszen tavaly május óta, amikor a kislánya, a pici Lily Rose Melody megszületett, Depp Párizsba tette át székhelyét. Vanessa Paradise-nak tehát sikerült végre „megszelídítenie" a bohém fiatalembert, aki nemcsak filmszerepeiről volt híres, hanem reggelig tartó mulatozásairól is. Úgy tűnt, hogy válása után egy nő mellett sem tud sokáig megmaradni. A sajtó rengeteget cikkezett például Kate Moss modellel való kapcsolatáról, akivel hol kibékültek, hol meg újra összevesztek. A legtürelmesebb Vanessa volt, aki még a terhessége idején is egyre csak békésen várta, hogy Johnny végül kit választ: őt vagy megint visszatér Kate-hez?! Mindenesetre a pici baba meglágyította a lázadó és különc filmszínész szívét...

„Csodálatos dolog olyan helyen élni, ahol az emberek magukba szívhatják a történelmet, a művészeteket, a kultúrát. Párizsban tudnak élni az emberek, itt még a levegőben is van valami mágikus" — vallja a filmszínész, akit legutóbb Az Álmosvölgy legendája című nagyszerű horrorfilmben (és horrorparódiában egyben) láthattunk.

Depp, aki mindig is a saját útját járta, sajátos egyéniség, s ez a szerepvállalásaiban is megmutatkozik. Szerencsére nem vállal szerepet holmi bugyuta hollywoodi szuperprodukcióban, inkább a komolyabb, művésziesebb forgatókönyveket keresi. És persze nem dolgozik akárkivel. Egyik kedvenc rendezője Tim Burton, hiszen vele forgatta 1990-ben az Ollókezű Edwardot, majd négy év múlva a kitűnőre sikerült Ed Woodot. Mindkét film hatalmas siker lett, és a kritikusok is igen elismerően nyilatkoztak az alkotásokról. Depp persze más független rendezővel is szívesen dolgozik, például Jim Jarmusch-sal forgatta a Halott embert, Terry Gilliammel a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmet, de dolgozott Roman Polanskival is. Depp sorra kapja a filmajánlatokat, ebben az évben egyelőre három film van a háta mögött. Nemrégiben új ajánlatot kapott, mégpedig egy európai forgatásra. Bizonyára ennek örül a legjobban, hiszen így végre gyakrabban lehet családja körében....

(-t-)
Autogramcím
Johnny Depp, 500 Si Sepulveda Blvd. Suite 500, Los Angeles, CA 90049–3551, USA
Vissza a tartalomhoz

IFI-horoszkóp, 2000. július

KOS * 3.21.— 4.20.
Szinte fürdesz a sikerben, minden, amibe belefogsz, eredményre vezet. Július alkalmas hivatalos ügyeid intézésére. Anyagi téren javulás várható. Ne fáraszd ki magad! Ha idegesnek, kimerültnek vagy éppen fásultnak érzed magad, változtass az életmódodon! Valaki segítséget kér. Ajánld fel szolgálataidat!
Júliusi szerencsenapod: kedd
Remek napok a szerelemre: szerda, péntek, vasárnap
Alapelemed: Tűz
Uralkodó bolygód: Mars
Színeid: piros, élénkvilágos színek

BIKA * 4.21.— 5.20.
Dolgos, aktív napok várnak, néha talán túlzottan is azok. Több kikapcsolódásra lenne szükséged. Gondoltál már egy rövidebb utazásra? Még nem késő! Majdnem minden idődet munkával töltöd, gondolataid mindig a munka körül forognak. Anyagi vonatkozásban nagyobb meglepetés, váratlan helyzet nem ér júliusban.. Júliusi szerencsenapod: hétfő. Remek napok a szerelemre: kedd, csütörtök, szombat. Alapelemed: Föld. Uralkodó bolygód: Vénusz. Színeid: világoszöld, kék, fehér

IKREK * 5.21.— 6.21.
Változóan sikeres, hullámzó és változékony időszak vár. Egyik napod jobb lesz, a másik kevésbé. Nagyjából azonban minden úgy alakul majd, ahogy eltervezted. Feltéve, ha vannak terveid, mert előfordulhat, hogy túlságosan másokra bízod magad. Ha nem utazol sehová, otthon tedd magad hasznossá! Örülni fognak neki.
Júliusi szerencsenapod: kedd. Remek napok a szerelemre: csütörtök, péntek, vasárnap. Alapelemed: Levegő. Uralkodó bolygód: Merkúr. Színeid: szürke, sárga

RÁK * 6.22.— 7.22.
Sikert sikerre halmozol a hivatásod és érzelmi életed minden területén! Úgy tűnik, sorsod fokozatosan, de jelentősen jobbra fordul. Érvényesülési lehetőségeid több, mint bíztatóak. Ragadj meg minden alkalmat! De ne feledd: sikernek csak az tekinthető, ha környezeted szereti és megbecsüli munkádat.
Júliusi szerencsenapod: csütörtök
Remek napok a szerelemre: kedd, szombat, vasárnap,. Alapelemed: Víz
Uralkodó bolygód: Hold
Színed: kék

OROSZLÁN * 7.23.— 8.23.
Közérzetedben pozitív változás következik be, ám környezeted csak látszólag változik, nagyjából minden marad a régi, beleértve anyagi helyzetedet és egészségedet is. Ne tartsd kudarcnak, ha terveid nem száz százalékig válnak valóra! Tartózkodj az elhamarkodott ítéletektől és kritikáktól!
Júliusi szerencsenapod: vasárnap
Remek napok a szerelemre: hétfő, csütörtök, péntek
Alapelemed: Tűz
Uralkodó bolygód: Nap
Színeid: sárga, narancssárga

SZŰZ * 8.24.— 9.23.
A napokban több jelét is tapasztalod majd, hogy a szerencse a szolgálatodra siet. Nyitott szemmel és lélekkel kell járnod ahhoz, hogy ezeket a sugallatokat észre is vedd. És az sem árt, ha tudatosítod, mi célt szolgál ez a sok intő jel. Anyagi téren nem várható javulás, érzelmileg új fejezet veszi kezdetét.
Júliusi szerencsenapod: kedd
Remek napok a szerelemre: hétfő, szombat, vasárnap. Alapelemed: Föld
Uralkodó bolygód: Merkúr
Színeid: fehér, szürke, halványpiros

MÉRLEG * 9.24.— l0.23.
Mielőtt bármi újba, ismeretlenbe belefognál, gondold meg, hogy neked való-e, valóban azt akarod-e! Nem megint arról van szó, hogy mások akarata szerint sodródsz? Mostanában számtalan illúziót táplálsz önmagadban, régen voltál már ilyen ábrándozó, álmodozó. Ha pénztárcádba nézel, rögtön felismered a valóságot!
Júliusi szerencsenapod: hétfő
Remek napok a szerelemre: kedd, szerda, péntek. Alapelemed: Levegő
Uralkodó bolygód: Vénusz
Színeid: világoszöld, kék, rózsaszín)

SKORPIÓ * 10.24.— 11.22.
Szerencsés napok következnek, akár kisebb anyagi kockázatot is vállalhatsz, a csillagok neked kedveznek. Ha változásokon töröd a fejed, itt az alkalom, hogy megtedd az első lépéseket. Arra ne számíts, hogy a lehetőség ragad meg téged, és semmit sem kell tenned. Partnered türelmetlen. Lépj a tettek mezejére!
Júliusi szerencsenapod: szombat
Remek napok a szerelemre: hétfő, szerda, csütörtök
Alapelemed: Víz
Uralkodó bolygód: Mars, Plútó
Színeid: vörös, piszkoszöld, fekete

NYILAS * 11.23.— 12.21.
Ismét a dolgok sűrűjében jársz, tele vagy problémával, gonddal. A helyzet önmagában még nem indokolná, hogy ennyire ingerült légy. Talán csak ismét az önző korszakodat éled. Bánatod ne mutasd kifelé! Biztosan sajnálod, hogy megint túlköltekeztél. Újdonság van kilátásban. Ezen a nyáron lazíts egy kicsit!
Júliusi szerencsenapod: csütörtök
Remek napok a szerelemre: kedd, péntek, vasárnap
Alapelemed: Tűz
Uralkodó bolygód: Jupiter
Színeid: kék, bíbor, kármin

BAK * 12.22.— 1.20.
Ha teheted, pihenj, de okosan. Ne úgy, hogy csak lustálkodsz vagy többet alszol, mint szoktál. Az csak kifáraszt. Kerüld a stresszt, a túlzott idegfeszültséget, a kellemetlen helyzeteket! Itt az idő, hogy rendezd viszonyod barátaiddal, és azzal, aki hozzád igazán közel áll. Új pénzforrás a láthatáron!
Júliusi szerencsenapod: hétfő
Remek napok a szerelemre: kedd, csütörtök, péntek
Alapelemed: Föld
Uralkodó bolygód: Szaturnusz
Színed: fekete

VÍZÖNTŐ * 1.21.— 2.20.
Érzelmi vagy szerelmi téren jó időszak következik. Óvakodj a fölösleges kalandoktól! Anyagilag is viszonylag jó napokra számíthatsz, de csak a betervezett kiadásokig költekezz! Ne avatkozz olyan ügyekbe, melyekhez kevés közöd van. Jobb hallgatni, és bölcsnek maradni. Szívügyekben légy óvatos!
Júliusi szerencsenapod: vasárnap
Remek napok a szerelemre: hétfő, kedd, szombat, hétfő
Alapelemed: Levegő
Uralkodó bolygód: Szaturnusz, Uránusz
Színeid: fekete, viola, sötét színek

HALAK * 2.21.— 3.20.
Ha mostanáig nem sikerült döntened egy fontos kérdésben, esetleg már késő lehet. Nem kellett volna a véletlenben vagy a szerencsében bíznod. Kétségbeesésre sincs okod, hiszen nincs minden veszve. Legfeljebb érzelmileg nehezebben dolgozod majd fel a történteket. A hibát elsősorban önmagadban keresd!
Júliusi szerencsenapod: csütörtök
Remek napok a szerelemre: hétfő, kedd, szombat
Alapelemed: Víz
Uralkodó bolygód: Jupiter és Neptun
Színeid: barna, zöld

Vissza a tartalomhoz


Az új TANKCSAPDA első nyara

Egyik daluk úgy kezdődik, hogy ülj le mellém, valamit mondok, szomjas vagy látom, egy üveg bort kibontok. Leültem hát Lukács László basszusgitáros-énekes, a Tankcsapda együttes frontembere, dalszövegírója mellé, és vártam, mit mond. Először is arról, merre jártak eddig. Mert azon a hétvégén adták második idei koncertjüket, amikor beszélgettünk. Próbáltak az ősszel megjelenő új Tankcsapda-lemezre. És dobost cseréltek. Fejes Tamás a zenekar harmadik dobosa.

— Ez az együttes sohasem a jó gitárosokról, dobosokról, baszszusgitárosokról szólt, hanem arról, hogy jók a bulik, a koncertek, a zenekar egységes. Ezt az egységet nyertük vissza azzal, hogy Tamás, aki egyébként évek óta jó barátunk a zenekarba került. Az előző dobossal Elek Ottóval két évet zenéltünk, de sajnos emberi szempontból nem találtuk meg az összhangot. Ezen változtattunk az év elején, amikor Ottó már kikerült az együttesből, felvettünk egy olyan srácot, akit régóta ismerünk, és akinek a Tankcsapda az első komolyabb zenekara. Ismét megszületett a kapcsolat, amire ez a zenekar mindig is épült.

Cseresznye, a gitáros Amerikában járt, amíg a zenekar szünetet tartott. Miért ment oda?

— Ki akart kapcsolódni egy kicsit ebből a lemez-turné-lemez-turné-körforgásból. Rokonai élnek Pittsburgban, náluk lakott. Tanult angolul, sokat gitározott, vett sok kazettát, hozott egy csomó ötletet.

A Mennyország Turiszt valóban a legjobb szolgáltatást nyújtja?

— Az ember minden pillanatban döntésre kényszerül. Ha most ezt a pohár sört felemelem, arról döntök, hogy iszok. Ha leteszem, arról, hogy nem iszok. Mindenkinek magának kell meghatároznia, melyik ajtón lép be. Döntenie kell, hogy elhagyja a csaját vagy tovább jár vele, munkahelyet vált vagy marad, hova megy tanulni a középiskola után. Annyi a hétköznapi példa, amennyit akarsz.

Könnyen születnek a Tankcsapda-dalok?

— Változó. Van úgy, hogy a múzsa elmegy valamerre, és nem jut eszembe semmiféle épkézláb gondolat, de mivel nem is erőltetem ezt, nem szoktam szerzői válságban szenvedni. Ha jön az ihlet, alig győzöm rendezgetni, csoportosítani, válogatni a szövegeket. Most például olyan időszak van, amikor rengeteg gondolat jön a fejembe.  Tele van már egy füzet verssorokkal, versszakokkal, refrénekkel. Most ezeket oldjuk egységbe. Szépen alakulnak a dalok.

Debreceni zenekar vagytok, nem is Budapesten éltek.

— Azt szokták mondani, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Mi azon kevés kivételek egyike vagyunk, akik erősítik a szabályt. Ha az emberek fiatalabb része Debrecenről beszél az országban, két dolgot említ. A Loki focicsapatot és a Tankcsapdát. Érezzük, hogy a debreceni fiatalok büszkék ránk. És nem csak ők. Nemrég egy közönségtalálkozón, valahol az országban, azt mondták a srácok, hogy olyan főiskolára szeretnének menni, melynek Debrecenben is van szaka, mert abban a városban szeretnének tanulni, ahol lakunk. Hátha gyakrabban tudunk találkozni.

Így működik a mítosz. Tíz év alatt kultusz-zenekarrá lettetek Magyarországon és itt is. Ezt miképp kezelitek?

— Nem kell kezelni, mert a helyzet kezeli önmagát. Úgy gondolom, azok tudtunk maradni, akik voltunk. Nem szállt el az agyunk, nem kezdtünk el sztárkodni. A koncertek után ugyanúgy el tudunk beszélgetni a közönséggel, mint a kezdetekkor. Azzal kell foglalkoznunk , hogy sok ember figyelmét leköti, amit mondunk, hogy sok embernek példa, amit a Tankcsapda csinál. Felelősségünk tehát óriási azoknak a tizenhat, tizenhét, tizennyolc éves lányoknak és fiúknak a fejlődése szempontjából, akik az együttes tevékenységét figyelemmel kísérik. Ezért sohasem állítottunk mások elé olyan példát, amit magunk ne találtunk volna jónak! Sok fiatal zenész kérdezi tőlünk, mitől lesz valaki sikeres. Ennek nyilván anyagi és spirituális vonzatai vannak, a kettő együtt talán elég a sikerhez. Ám a választ igazából nem tudja senki.
Ennyit mondott Lukács László, ha nem is egy üveg bor, de egy pohár remek sör mellett. Majd annyit még hozzátett, hogy most már beindult a Tankcsapda. Ott lesznek minden nagyobb magyarországi fesztiválon, zenélnek majd Szlovéniában, és hozzánk is visszatérnek. Július tizenötödikén Rimaszombatban dübörög a buli. Hangosnak és hosszúnak ígérkezik az új felállású Tankcsapda első nyara!

Bárány János
Saláth Richárd felvétele
Köszönjük a komáromi RÉV Magyar Kultúra Háza támogatását!
Vissza a tartalomhoz

KánikuLÁZás!

Marha meleg van, mi? Lázítsatok, akarom mondani lazítsatok!!! Végre itt a nyár, a pihenés (már akinek), és a buli. Remélem üdítően hat majd rátok a júliusi Láz-adás is! Aki a melegtől nem kapott gutaütést, ettől majd fog... Aki a tópartot választja, vigyázzon a szúnyogokra, a nudisták pedig rám...izé a kukkolókra. Jó nyaralást és kánikuLÁZást mindenkinek!

Madame Dupont naplója (részlet)
1.nap: Felszálltam az óceánjáró luxushajóra. Nagyon szép.
2.nap: A kapitány folyton engem bámul.
3.nap: Vacsora után fogdosni kezdett.
4.nap: Epekedve bámul egész nap. Verset is írt.
5.nap: Azt mondta, ha nem leszek az övé, elsüllyeszti a hajót, majd öngyilkos lesz.
6.nap: Megmentettem 2300 ember életét...

Apokalipszis egy tanyán
Valahol a Nagyalföldön, egy kis tanyán él egy család: apa, anya és három fiuk. Egyik hajnal az asszony szokás szerint fölkel, majd kimegy, hogy megfejje a tehenet. Amikor az ólhoz ér, látja, hogy a tehén megdöglött. Az asszony nagyon elkeseredik.
— Mi lesz most velünk, szegény emberekkel?! Hogy fogjuk eltartani a családot?
Azzal bánatában felakasztja magát az ól mellett álló fára.
Nem sokkal később felébred az ura, kimegy az asszony után, meglátja a döglött tehenet és az asszony felkötve. Nagyon elkeseredik.
— Istenem, mi lesz most velünk?!  Se tehén, aki tejet adna, se asszony, aki vezetné a háztartást...
Azzal nagy szomorúan fölköti magát a másik fára. Felébrednek a fiúk. Kimegy a legidősebb, látja a döglött tehenet, a szüleit felakasztva, nincs több fa a közelben, így elindul a folyó felé, hogy öngyilkos legyen. A folyóparton ül a jótündér. Így szól:
— Tudom, mi történt. Én visszacsinálhatok mindent, ha hétszer magadévá teszel.
A fiú rááll a dologra, de három menetnél tovább nem bírja. A tündér mosolyog, az üzlet az üzlet, a fiúnak nem marad más, hát beleugrik a folyóba, s meghal. A középső fiú is kimegy, látja a tehenet, a halott szüleit, elindul a folyóhoz, meglátja halott testvéreit, a tündér neki is elmondja a feltételeket. A srác rááll, de öt menetnél tovább nem bírja, így hopsz! - be a folyóba. A legkisebb is fölkel, látja a halott szülőket, irány a folyó, látja a két halott bátyját, a tündér pedig már várja, s így szól:
— Ha hétszer egymás után magadévá teszel, visszafordítok mindent..
— Hétszer??? Miért nem húszszor?
— Legyen — feleli mosolyogva a tündér.
A legkisebb fiú elkezd vetkőzni, majd így szól:
— De nem hogy aztán veled is úgy járok, mint a tehénnel...

* * *
— Mit mondott Hannibál, amikor látta lejönni az elefántokat a hegyről?
— Nézzétek, jönnek le az elefántok a hegyről!
* * *
— Mi az a mojza?
— Apjó kenyéjdajabka...
* * *
Zsiráf meséli a nyuszikának:
— Te nyuszika! El sem tudod képzelni, milyen jó, ilyen hőségben ez a hosszú nyak. Ahogy iszom a hideg jeges teát, az végigsiklik az egész nyakamon és szinte az egész testemben érzem ezt a frissítő, hűvös érzést... Valami csodálatos!
Erre a nyuszika:
— Te zsiráf! Hánytál már?
* * *
Két tükörtojás fekszik a serpenyőben. Megszólal az egyik:
— Te, marha meleg van itt!
Mire a másik:
— Segítség! Egy beszélő tükörtojás!
Bemegy egy manusz a papírüzletbe.
— Egy karikás füzetet kérek!
— Sajnálom, ilyen füzet nem létezik. Van üres, vonalas és négyzethálós. Karikás nincs!
A manusz elmegy, jön a következő vásárló:
— Gyakran járnak ide ilyen idióták?
— Hál’ istennek nem. Önnek mit adhatok?
— Egy Európa-földgömböt kérek...
(Bocs csajok, de tényleg nagyon nehéz kiismerni Benneteket... Ne vegyétek nagyon a szívetekre!)

A női lélek rejtelmei
Fiatal gyerek ül a tóparton, halászik. Már ahogy az lenni szokott, kifogja az aranyhalat. Az aranyhal így szól:
— Ha visszadobsz, teljesítem egy kívánságodat.
— Egyet??? Ha jól emlékszem, az aranyhalak hármat szoktak teljesíteni.
— Hááát igen... De tudod, én még csak egy kis kezdő aranyhal vagyok. Szóval, légyszi, nézd el ezt nekem.
— Hát jó! Van is egy régi vágyam. Régóta szeretnék eljutni Hawaiira, de a repüléstől is félek, meg a hajózástól is. De van egy igen jó kocsim, és imádok autózni. Hawaii pedig egy sziget, ugyebár, szóval, ha tudnál nekem építeni egy autópályát innen egészen Hawaiig...
— Mint már említettem, én még csak egy kezdő aranyhal vagyok, és ilyen kéréseket még nem nagyon tudok teljesíteni... Szóval, ha lehetne valami mást...
A pasas már kezd ideges lenni, majd felcsillanó szemekkel így szól:
— Nem bánom! Van még egy kérésem. Mindig szerettem volna megérteni a női lélek rejtelmeit... Szóval, ha el tudnád nekem mondani...
Az aranyhal elgondolkozik, majd így szól:
— Kétsávos, vagy négysávos autópályát szeretnél?

Olvasói viccek
— Miért jó a terhes nőnek?
— Nem veri orrba a lengőajtó...

— Mi az? Terhes nők gurulnak le a lépcsőn?
— Vetélkedő...

— Ki az abszolút keresztény?
— Akinek a szeme még józanul is keresztbe áll...

Két székely barkochbázik:
— Hmmm... Göndörödik?
— Hmmm...Igen.
— Hmmm...Bodorodik?
— Hmmm...Igen.
— Sssz...Pöndörödik?
— Hmmm...Igen.
— Akko’ dezoxiribonukleinsav.

A vicceket beküldte: James
Amerikában egy felhőkarcoló legfelső emeletén van egy bár. A pasas iszogatja a kávéját, mikor odalép hozzá egy piros köpenyes fazon, s így szól:
— Te, haver! Nem fogod elhinni, de itt ilyen magasságban olyan nagyok a légörvények, hogy ha kiugrasz innen a századik emeletről, a légörvények fenntartanak a levegőben, s nem zuhansz le.
— Na neee! Most csak ugratsz, mi?
— Dehogyis. Figyelj!
Azzal a pirosköpenyes fazon kinyitja az ablakot, kiugrik, s láss csodát, minden nehézség nélkül leír pár kört a levegőben, majd könnyedén földet ér a bárban. A pasas teljesen odavan, gondolja ő is kipróbálja, nekifutásból kiugrik..., de paccs, száz emeletet zuhan, és szétkenődik az aszfalton. Ekkor a pincér odalép a piros köpenyes fazonhoz, s így szól:
— Superman! Te ha iszol, olyan szemét vagy...
Beküldte: H.T. Gibbó
* * *
Lassan írom ezt a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.
( Anthony Denny )
* * *
BARÁTNŐK: Nyári teázás közben Kati, Olga és Mari a házastársi szexről csevegnek.
— Az én Ferimnek franciázás közben mindig olyan hideg a micsodája... — mondja Mari.
— Érdekes, az én Lajosomnak is — szól hozzá Kati. — Hát nálatok hogy van ez, Olga?
— Bevallom, mi eddig még ezt nem csináltuk, de ma úgyis szülinapja van a Jancsinak, hát majd kipróbálom...
Másnap Olga kékre-zöldre verve keresi fel a barátnőit.
— Mi történt? — kérdezi Kati és Mari. — Balhés volt a szülinap?
— Este, miután az ágyba bújtunk, — szipogja Olga — kipróbáltam a franciázást, és ugyanazt tapasztaltam mint ti. Mondtam is Jancsinak: „Te! Neked épp olyan hideg franciázás közben, mint Lajosnak és Ferinek..."

Tettenérés: A férj váratlan időpontban tér haza. Feleségét egy anyaszült meztelen, ismeretlen férfi karjaiban találja az ágyban.
Melyik nemzet fia hogy reagál a látványra:
Angol: — Pardon, Uram...
Spanyol: — Várjatok, megyek én is...
Albán: — Te itt henteregsz, lenn az üzletben meg osztják a vajat...
Skót: — Legalább a villanyt oltottátok volna le...
Mexikói: — Feküdj rá, pajtás, úgy legalább egy golyó is elég lesz...

MORBID: Száz férfi és egy nő hajótörést szenved egy lakatlan szigeten. A nő, miután napjában százszor odaadta magát a férfiaknak, egy év múlva döntött:
— Ez disznóság, nem mehet így tovább — és főbe lőtte magát.
Eltelik újabb év, a férfiak is döntenek:
— Fúj, ez nem mehet már így tovább — és elássák a nőt.
Eltelik újabb év, a 100 férfi újabb elhatározásra jut:
— Így nem lehet élni — s kiássák a nőt.
 

Vissza a tartalomhoz


Az ezredvég pestise itt van nálunk is

Csaba — a katasztrófa árnyékában

Nem távoli veszedelem, nem a messzi országokban pusztító járvány. Itt van nálunk is. Abban az iskolában, ahova a gyermekünk jár, abban a diszkóban, ahol lányunk táncol, abban a kocsmában, ahol a fiunk cigarettázik.

A meghitt emberi kapcsolatok helyett egyre inkább nő a távolság ember és ember között. Az emberek feldúltak, nem lelik a helyüket, ordítoznak egymásra. Az állandó stressz megtépázza idegeiket. Sokan nyugtalanul töltik éjszakáikat anyagi gondjaik miatt. Vannak, aki a pénz hajszása közben csalásokba keverednek. Nincs idő, türelem. Kulcsot nyakukban viselő gyerekek, otthontalan fiatalok kóborolnak az utcákon, nemegyszer bandákba szerveződve vagy kábítószeressé válva.

Szlovákiában 1994-ben 1189 drogfüggő beteget tartották nyilván, 1999-ben  2236, és ebből már 1753-an voltak heroinfogyasztók, — akik szinte menthetetlenek. A szakemberek véleménye szerint a mai fiatalok „drogorientált" társadalomban nőnek fel. Sajnos az alkoholizmus és a kábítószerezés problémáját vizsgálva a sok éhezővel kell szembesülnünk! Mi van azokkal, akik már a bódulat csapdájában élnek? Van-e lehetőség a számukra a szabadulásra?
Bátorkeszin egy lelkészházaspár öt évvel ezelőtt Reménység Reszocializációs Központ néven rehabilitációs intézetet hozott létre alkohol- és drogbetegek részére. Az intézetnek jelenleg 9 lakója van, akik közül az érsekújvári 18 éves Csaba a legfiatalabb. Az Udvardi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet tanulója.

„Tizenhatévesen már szinte rosszul éreztem magam a bőrömben — kezdte Csaba. — Az indíték, amely miatt a kábítószerhez nyúltam, lehetett kíváncsiság vagy kalandkeresés. Amikor az első adagot megkóstoltam, a diszkóban  szinte magától mozdult a lábam az agresszív technoritmusra. Már a falusi diszkókban is megjelentek a szintetikus drogok, a speed, az amfetamin és az Ecstasy-tabletták. Némely helyen már nem csupán a szórakozás eszköze (pihenés nélkül át lehet velük táncolni az éjszakát), hanem a célja lett. Már tudom, hogy ezek veszélyesek, mert rengeteg bennük a nem tiszta anyag, Nagy állóképességet kölcsönöznek, de közben a szervezet kiszárad a folyadék és a pihenés hiányától. Az elmúlt két év alatt a környék minden diszkójában megfordultam. Tudom mik vannak ott: drog, erőszak, csajozás. Vége már azoknak az időknek, mikor a diszkó az ismerkedésre szolgált. Lassú számokat már alig játszanak, csak a techno dübörög. A fiúk nem kérik fel a lányokat, hogy öszszebújjanak, mindenki magányosan rángatódzik a tömegben. Ha pedig valaki "be akar tépni", nem nehéz drogot szerezni. Nagy a vibrálás, kell a spedd, a gyorsító — másként nem lehetne bírni a tempót. A dealerek ott vannak mindenütt, a ruhatár környékén, a WC-ben... Nem probléma anyagot szerezni. Emlékszem, az elején még egy cigaretta járt körbe — mindenkinek egy slukk alapján. A hirtelen feloldódó szomorúság, a jókedv, a befogadó társaság, elég indok volt arra, hogy legközelebb már egyedül is elszívjak egy marihuánás cigarettát. Először még fizetni sem kellett érte. A következő alkalommal már megkérték az árát... Mindig több pénzt kellett szereznem. Otthonról eladtam tárgyakat, hogy pénzhez jussak. Két év után jöttek a vészjelek: zavartság, hányinger, kellemetlen izzadtságszag, sápadtság, étvágytalanság. A szüleim után az iskolában is észrevették. A szüleim olvastak erről az intézetről, így kerültem ide. Az intézetben a gyógyítás kiindulópontja a lélek gondozása, melynek alapját a Biblia üzenete képezi. Azt ígérték, ha lelkiekben kitartok, követem az orvosok utasításait, sikerül legyőznöm a függőséget. Remélem az itt töltött egy év alatt barátnőm sem hagy el. Szeretnék talpra állni, befejezni az iskolát, hinni a jövőben. Megtanultam szembesülni a múltammal, és minden igyekezetemmel igyekszem azt lezárni. Az itteni környezet, a lelkészházaspár időt, fáradtságot nem ismerve segítenek."

Csaba szavaiból kivéve úgy tűnik, hogy ebben az intézetben van remény a megtérés és a gyógyulás csodájára!

Miriák Ferenc
Vissza a tartalomhoz

Az idei nyár 27 programja

Július
1. Nádszegi Fesztivál, sztárvendég: Skorpió
Alsószeli: Ghymes-buli
3-9. Jókai Művelődési Tábor, Martos*
3-12. Magyar Középiskolások Történelmi Tábora, Selmecbánya*
5. Pa-Dö-Dö-koncert, Ógyalla, 19.00 óra
5-8. 7. KLIKK Fesztivál, Kamocsa CAMP*
6-12. 5. Örökség, Népfőiskola Tábor, Ipolyság
7-9. MIK Tábor, Búcs, sztárvendég: V-Tech*
7-9. Gágyor Péter: Isten veled monarchia, Komáromi Bástya Színház, 21.00 óra
15. Jim Beam Rockfesztivál, vendég: Tankcsapda, Rimaszombat
15-16. Rómeó Vérzik Tábor, Kamocsa Camp*
17-22. MIK Szabadegyetem, Pathfürdő*
18-23. Gömöri Ifjúsági Tábor, Krasznahorkaváralja Camp
23. Pa-Dö-Dö-koncert, Köbölkút, szabadtér, 17.00 óra
26-30. Ladánybene 27 Tábor, Komárom*
28-29. 4. Nádszegi Zenés Napok*
29. Tini Ninja Teknőcök, Nádszeg, 14. 00 óra*
30.- augusztus 1. Deméndi Jazz Tábor

Augusztus
1. Tina Turner-koncert Bécsben, Wien, Ernst Happel Stadion, 19.00 óra.(Belépőjegy váltható Szlovákiában is, ára: 1350,- Sk. Jegyelővétel PKO, telefon: 07/54-43-38-67 vagy Dr Horák Jegyiroda, telefon: 07/54-43-56-67.)
2-9. Pepsi Sziget 2000, Budapest
4-9. MIK Palóc Tábor, Medvesalja*
11-13. Palóc Napok, Fülek
ll-12-13. Forma-1, Marlboro Magyar Nagydíj, Budapest*
24-27. III. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem, Madarász
26. Medenceparti IFI-BIKINI Party 2000, Pathfürdő reggel 10.00 órától éjjel 23.00 óráig! Részletek a 7. oldalon!*
27. Dupla KáVé-koncert, Köbölkút, szabadtér 17. 00 óra

Szeptember 1-2. GOMBASZÖG: EDDA-IFI-tábor
 

Kedves fiatalok!
Tisztelettel értesítünk benneteket, hogy a Magyar Ifjúsági Közösség (MIK) idén is hagyományosan megrendezi nyári ifjúsági táborát
Helyszín: Búcs (Komáromi járás) * Dátum: 2000. július 7—9.
Részvételi díj: MIK tagoknak 200 SK, nem MIK tagoknak 300 SK. A részvételi díj magába foglalja a péntek esti bál belépőjét is. A tábor jellege sátortábor. Az étkezést biztosítjuk.
Jelentkezés: Sóki Gábornál (Búcs, Fő utca 98, 946 35). Bővebb információhoz a 0905 333 185-ös telefonszámon juthattok. Részvételi szándékotokat legkésőbb egy héttel a tábor előtt jelezzétek. A sátraitokat a búcsi sportpályán verhetitek fel
A programból: Diszkó-Bál, sztárvendég a magyarországi V-TECH. Fellép továbbá az M&D Company mazsorett csoport., pörkölt főzőverseny, tábortűz stb.)

Jókai művelődési tábor
Martos, 2000. július 3—9.
A programból: bemutatkozik Martos és a régió, tábortűz, sportdélutánok, túrák, néprajzi foglalkozások, irodalmi műsorok, képzőművészet a természetben, Ki-mit-tud, horgászverseny, autóbuszkirándulás a Csallóköz természetvédelmi területeire, Scherlock Holmes, Hercule Poirot és Miss Marple nyomában, jókai főzőverseny stb.
Tel: 0813/7725 967

* * *
Selmecbányai történelmi-honismereti tábor a magyar középiskolás diákok számára július 3—12 között. A tíz nap alatt a diákok előadók vezetésével foglalkoznak a kuruc kor és a Rákóczi-szabadságharc részleteivel. Vetélkedő Erdély 17. századi történelméből. Információk a 07/529 21147 (Pozsonyi Csemadok-iroda)
* * *
Számítástechnikai nappali tábor
a dunaszerdahelyi K.T. NET szervezésében alap és középiskolás diákok számára 1 hetes intervallumokban. A tanfolyam lényege megismertetni a kezdőkkel a modern számítástechnika alapjait és a Windows ismerői tudásának bővítése. További információkat a K.T. NET székhelyén (Kondé Püspök utca 4577/22, Dunaszerdahely) vagy a 0709/ 5520265-ös telefonszámon kaphattok.
* * *
A MIK füleki SZÖG diákklubja szeretettel vár a II. Palóc Táborba, melyre augusztus 4—9. között kerül sor a festői Medvesalján. (Honismereti -történelmi kirándulások, vetélkedők, sportolás, előadások, szórakozás...)
Részvételi szándékodat július 25-ig a következő címen jelezd: Zupko Teréz, Parkova 7, 986 01 Fiľakovo. Tájékoztatás a 0963/438 2525 és a 438 2561-es telefonszámokon.
* * *
Nádszegi zenei fesztivál
2000. július 28. — Paranoid, Strange Fruit, Lady&The Blues Birds, Bomber, Damnedroad AC/DC Forever Band, Babylon,
július 29.: — Tini Ninja Teknőcök, Ján Litecký-Šveda & Víťazný traktor, Electro Cowboy, Blow Job The B.J. Horns, Stan-The Man-Wolarz, Tunyogi Rock Band, Fathers&Sons, M-System. Bővebb tájékoztatás a 07/52921872-es telefonszámon.
* * *
Magyar Ifjúsági Közösség Szabadegyeteme
Pathfürdő, 2000. július 17—22
Ízelítő a programtervezetből:
Az ezeréves magyar államiság * A Honfoglalás című film megtekintése * A szlovákiai magyar fiatalok munka- és művelődési lehetőségei * Tegyünk környezetünkért, beszélgetés a természet- és tájvédelemről az európai integráció tükrében. * Határon innen és túl, beszélgetés az anyaországi szervezetek képviselőivel a határon túli magyarság helyzetéről.
Jelentkezés 2000. július 10-ig. A részvételi díj MIK tagoknak 600 SK, nem MIK tagoknak 1100 SK. További tájékoztatás a részvétel lehetőségeiről a MIK-ben (Hlavná 66, 931 01 Šamorín, tel/fax: 0708/562 7376 és 562 7377)
 

Vissza a tartalomhoz