A hónap visszatérője: Toni Braxton

Toni énekesi karrierje sok kollégájához hasonlóan egy templomi kórusban indult. E mellett testvéreivel sokszor lépett fel tehetségkutató versenyeken. Egy ilyenen fedezte fel őket Ernesto Phillips producer és lemezszerződést ajánlott fel a Braxtonoknak. Ám ezzel egyidejűleg Tonira felfigyelt Babyface is, aki éppen vokalistát keresett készülő produkcióihoz. Nem sokkal ezután segítségével elindult szólókarrierje, ő lett a LaFace lemezkiadó első női művésze. Tehát Toni szólóban folytatta, míg testvérei Towanda, Trina és Tamar triót alapítottak The Braxtons néven. Nekik eddig mindössze egyetlen sikerük volt, méghozzá 1996-ban a „So Many Ways".
Toni karrierje azonban jóval sikeresebb, 1993 óta gyártja kisebb nagyobb megszakításokkal a világslágereket, melyek közül kiemelhetjük az 1994-es „Breathe Again" címűt, vagy az „Un-Break My Heart" című balladát, amely 1996 végének, 1997 elejének legnagyobb slágereként vonult be a zenetörténelembe.

Közel hároméves szünet után Toni ismét színre lépett. Harmadik albuma a „The Heat" címet viseli, amelyről az első kislemezsláger, a „He Wasn‘ t Man Enough", a világ szinte összes listájának élvonalában megtalálható. Időközben tisztázódtak nézeteltérései kiadójával, így az új anyagot ismét, a LaFace jelentette meg. Amerika egyik legkeresettebb producere, BabyFace mellett, Amerika legkeresettebb szövegírója Diane Warren is kivette részét a munkából. Az énekesnő az anyagi, illetve kiadóbeli gondjait a következőképpen reagálta le: „amikor Te minden eladott lemez után kapsz húsz centet, de úgy, hogy a reklámkampányba fektetett dollárokat is meg kell térítened, akkor bizony dühös leszel. Szerencsére mostanra rendeződött a helyzet". Hát igen, gyakran előfordul, hogy a pályájuk küszöbén álló előadók a számukra kedvezőtlen szerződést is aláírják, és aztán ez sül ki belőle. Mindenesetre a lényeg az, Toni Braxton visszatért, és a lemezt hallgatva biztosan a csúcson is marad a következő időszakban.

A hónap felfedezettje: KELIS

A Virgin Record legújabb sztárjelöltje, akinek minden esélye megvan arra, hogy szélesebb körben is taroljon. A húszéves hölgy pillanatok alatt felhívta magára a figyelmet a „Caught Out There" című felvételével. A dal Nyugat-Európában nagy sikereket ért el, környékünkön viszont alig játsszák a rádiók. Az elektronikus médiák többsége ugyanis idegesítőnek találta a dalt, mivel Kelis egy dühös oroszlán módjára azt kiabálja a refrénben, hogy „I Hate You So Much Right Now...", ami lefordítva annyit tesz: most utállak igazán. Az énekesnő mindezt a következőképpen kommentálta. „Tényleg dühös voltam a felvételkor, de félreértés ne essék, nem vagyok férfigyűlölő, a történet egy bizonyos férfiról szól". „Kaleidoscope" című albumát hallgatva beigazolódik az énekesnő ars poeticája: „Ha belenézel egy kaleidoszkópba, rengeteg apró, színes mozaikdarabot látsz, végtelen számú mintázattal. Sohasem szerettem volna olyasvalaki lenni, akit könnyen beskatulyáznak, ezért a zenémmel is igyekszem kitűnni a többiek közül".

A hónap csalódása: Elbúcsúzott a Jazz + Az

Popmánia — hírszolgálat Magyarországról

Vengaboys magyar módra
Magyarországon óriási népszerűség övezi a Vengaboys nevű nemzetközi kvartett pályafutását, így csak idő kérdése volt, mikor jelennek meg a csapat magyar „változatai". Nos, nem kellett sokáig várni. Először Kozsó legújabb felfedezettje, a Taboo mutatkozott be, bár ennél a formációnál csak produceri minősítésben van jelen, nem pedig zeneszerző-szövegíróként. A négyes a maga nemében nagy feltűnést keltett, a tagok álarcot viselnek, amely alól csak az ajkuk és hajuk villan ki. Kétségkívül nagy hatással lehet rájuk a Vengaboys zenéje, ez nagyonis lejön bemutatkozó „Veled vagyok baby!" című dalukban, megfűszerezve egy kis Eiffel 65 átirattal. Gondolom mindenki előtt világos, hogy akárcsak a példakép, a Taboot is két lány Tibba és Annua, illetve két fiú Bobby és Olly alkotja. Ugyancsak ilyen felállásban lépett a nagyközönség elé a másik Vengaboys-t idéző kvartett, a Bubble Gum, melyet négy profi táncos, Lolly, Twity, Rico és Tiget T. alkot. Első maxijuk a „Nem adlak kölcsön" már gyakran felcsendül a különböző rádiók műsoraiban. Dalaik legfőbb mondanivalója: „élvezd az életet és légy önmagad". Akárcsak  a Vengaboys esetében.

Buli volt, van, lesz

Kis Kis: A Depeche Mode Fun Club egy időre leállt, legutóbbi nagyszabású akciónkon harminc ember lézengett, így bezártuk. Ellenben beindítottam nosztalgiabulijaimat, ami kéthetente kerül megrendezésre a RÉV – Magyar Kultúra Házában. Próbálok valami mást is nyomatni, nemcsak a Petróleumlámpát, egy kis Hobó, Deák Bill, Kispál, esetleg Sziámi. Ezenkívül egy régi álmom teljesült idén márciusban. Lehoztam Révész Sanyit Komáromba! 1992 ismerkedtem meg a Piramis tagjaival. Révésszel már ekkor megbeszéltünk egy közös bulit. A meglepetés, hogy őszre is tervezünk egy újabb találkozót Révészékkel, több állomáson Szlovákiaszerte – beszélgetések, videobejátszások és egy kis zenélés is.

Egy újabb fontos epizód – május elején ért véget a 9. Komáromi Napok rendezvénysorozat, melynek egyik fő mozzanata volt az Öregvár Fesztivál, ezenbelül is a Ladánybene 27 zenekar fellépése, akiket a Te közreműködéseddel láthatott, hallhatott  a komáromi közönség.

Kis Kis: Elmondanám még, hogy nemcsak a komáromi közönség láthatta a zenekart, hiszen egy miniturnét szerveztem nekik, előttünk a Gímesi Művelődési Táborban léptek fel, szintén nagy sikerrel. Örülök, hogy eljöttek és persze köszönet a Városházáról Sebő Beának és Bobek barátomnak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre. Ja és Ladánybene 27 augusztusban újra nálunk!

Itt mutatnánk be a managerpáros másik felét, Tomáš Bobrovniczkýt,  Bobekot.
Bobek: Sok jó zenekar fellépett a fesztiválon: Kvety nikotínu, Strange Fruit, vagy például a pozsonyi Silvia Josifoská & Friends, Boboš & Frozen Dozen. A Strange Fruit egyébként a jelenlegi zenekarom. Mivel szükségem volt egy demo cédére saját dalainkból, úgy döntöttünk, hogy feljátszuk a csapatot élőben. Sőt! Felmerült bennünk, mi lenne, ha az egész fesztivált feljátszanánk? A terv megvalósult, összejött az Öregvár fesztivál cédé – Válogatás munkacímen, amit ha sikerül az idén ki is adunk. Eleinte csak korlátozott számban jelenne meg, afféle unikumként, a többi a szponzoroktól függ.

Tervek?
Kis Kis:  Révész, meg a Ladánybene 27 újra, ezenkívül augusztus végére tervezünk egy motoros-fesztivált itt Komáromban, sok-sok programmal kis és nagygyerekeknek egyaránt. Ízelítőül: Kispál és a Borz, Deák Bill Gyula, Török Ádám és a Mini, Peter Lipa, szóval kulturált szórakozás kulturált embereknek két napon át. Reméljük összejön. Sajnos a műsorváltozás joga fennáll, mivel ha nem lesz pénz, akkor elmarad a szórakozás is.

Rockhíradó: Voivod - Lives

Az ötödik, 1989-ben megjelent „Nothingface" már teljesen letisztult Voivodot mutat. Ennek ellenére annyira agyas ez a muzsika, hogy még a kritikusok is csak ámultak és bámultak. A germán sörmetálon és galopprockon nevelkedett mezei „metalisták" pedig csak csóválták a fejüket. Akkor meg pláne, ha a zenekar tagjai például olyasmiről nyilatkoztak, hogy egyik nagy kedvencük Bartók Béla, akinek hatása megmutatkozik a muzsikájukban is, vagy éppen azt ecsetelik, hogy hatodik lemezük egyik dala a Glick-féle káoszelmélettel foglalkozik. Az „Angel Rat" című lemez felvétele után kiszállt a basszusgitáros, Blackey, és a következő stúdiólemezüket, a „The Outer Limits" címűt már session bőgőssel vették fel. Ekkor az énekes Snake is elhagyta a bandát, és sokáig úgy tűnt, hogy feloszlik. Megváltásként jött a hír, hogy a megmaradt tagok, Away a dobos, illetve Piggy a gitáros mégiscsak megtalálták a megfelelő utódot Eric Forrest személyében, aki egyszerre bőgőzik és énekel a zenekarban. Már az új énekessel készült 1995-ben a „Negatron" lemez, ami az előző után 180 fokos fordulatot vett. Brutálisabbak voltak, mint valaha. Az első három lemez ősereje találkozott a kilencvenes évek vastag hangzásával. 1997-ben mégy egy durvább albummal rukkoltak elő, amely a „Phobos" címet viseli, tavalyelőtt pedig „Kronik" címmel dobtak piacra addig kiadatlan nótákat, élő felvételeket és remixeket(!!!) tartalmazó korongot.

Az új album élő, tizenegy számot tartalmaz. Mivel a nótákat még ‘96-ban rögzítették, így a „Phobos" dalai nem szerepelnek rajta. A felvételeket két helyszínen: a Dynamo Festen és a New York-i CGBG‘s nevű híres hard core klubban rögzítették. Negatívumként csak annyit írhatnék, hogy kár volt újra elsütni a „Project X", a „Cosmic Conspiracy" és a „Nuclear War" című tételeket, hiszen ezek élő verziói már a „Kronik" lemezen is megtalálhatók.

A trió felállás ellenére iszonyatosan vastag a hangzás, érezni, hogy a zenészek a maximumot hozták ki magukból. Aki már látta élőben a zenekart, annak ez persze nem újdonság. Away dobolási stílusa külön élményszámba megy. A Voivod fél év leforgása alatt kétszer is tiszteletét tette Budapesten. Sajnos egyszer sem úgy, mint fő zenekar. Először tavaly ősszel mutatkoztak be Magyarországon a Neurosis/Voivod/Today Is The Day/VHK közös koncerten, másodszor pedig idén márciusban a Therion társaságában. Május elején pedig a hagyományos Kamenný Mlyn-i motoros találkozó egyik fő attrakciója voltak.

A legfrissebb hírek szerint pedig új stúdióalbumuk producere a nagynevű Steve Albini lesz. A lemez már a nyár végén boltokba kerül.

Rocksuli: Rock bíborban, bársonyban

Maga a zene olyan csillogóan-villogóan behízelgő, mint a brokátba, flitteres cuccokba öltöztetett előadói. A fő „bűbájos" a biztos siker érdekében még eredeti nevét (Paul Gadd) is hajlandó volt Garry Glitter-ré változtatni. A glitter szó csillogást-villogást jelent, ami ugye nem volt a véletlen műve.

A korszak nagy manipulátorai közé tartozott a Chinn-Chapman szerzőpáros. az Ő istállójuk olyan neveket futtatott, mint a Smokie, Suzi Quatro, a Sweet és a Mud. Ez a néhány előadó nagyjából uralta a korabeli slágerlistákat, kiegészülve néhány „külsős" sztárral. Ilyen volt a Slade együttes, amely a Beatlesnél is több listás dalt produkált, s ilyen volt a tinédzser lányok hercege Marc Bolan, a T.Rex fedőnév alatt kínálta könnyű fajsúlyú portékáját. Jól tükrözi a hetvenes évek izlésvilágát a korszak egyik legnagyobb slágere a Rubetts-féle „Sugar Baby Love" (Cukorbaba szerelem).

Sokat adott a ruházatra egy bizonyos Alice Cooper nevű előadó is. A női név férfi énekest takar, eredetileg Vincent Furrierként kezdett zenélni, s a hetvenes években a horror rock megteremtőjeként jegyezték. Koncertjein bizarr ruhákban, kifestve jelent meg, valóságos horror show-t produkált gilotinnal, koporsóval, kígyókkal, pókokkal. Ezek a visszataszító alűrök elvonták a figyelmet a zenéjéről, amely egyáltalán nem volt rossz, sőt, üdítőleg hatott a nyájas glam rock tömkelegében.

Menedzseri ötlet nyomán biszexuális imágót választott magának David Bowie. Nem kis feltünést keltett, amikor 1972-ben női ruhában, kisminkelve, tűsarkú cipőben elénekelte a „The Man Who Sold The World" (A férfi, aki eladta a világot) című dalt. Jóval később kiderült: a biszekszualitás csak póz, s a rock kaméleonjának titulált előadó pályája során gyakran változtatott külsőt, stílust. Javára legyen írva: mindig sikerközelben maradt.

Egy másfajta zenei, hangulati világot teremtett Ian Anderson, a Jethro Tull együttes frontembere. Muzsikájául az ó-angol népzene keményre hangszerelt változata szolgált, kinézetükben a zenekari tagok a Charles Dickens-i lumpen városlakók figuráit idézték.

A londoni Queen együttes a hetvenes évek közepére érett be igazán. Ekkorra már kinőttek a glam rockból, s az 1976-os albumuk, a „Night At The Opera" valódi csemegének számított. A lemezen szereplő „Bohemian Rhapsody"-hoz kísérőfilmet is készített a zenekar, egy új műfajt megalkotva ezzel. A szakameberek ugyanis ennek a kisfilmnek a megszületése óta számítják a videoklip létezését. A Queen egy jó masinához hasonlatosan mind a stúdióban, mind pedig a nagyszabású, pompázatos stadion-koncetjein szinte kínos tökéletességgel működött. Egészen Freddie Mercury 1991-es haláláig.

Ha a hetvenes évek zenéje kerül szóba, megkerülhetetlen, hogy ne beszéljünk a diszkózenéről. Egyik elindítója egy, már akkor is veteránnak számító együttes, a Bee Gees volt, no meg a „Szombat esti láz" című film John Travoltával a főszerepben. A diszkó két fő vonulatáról érdemes szólni, az észak-amerikairól és az úgynevezett euro-diszkóról. Az előbbit Philly soundnak is nevezték és többnyire fekete előadók művelték, az utóbbi fellegvára Münchenben volt. Mondanom sem kell, hogy tájainkon leginkább az euro-diszkó hódított: a Boney M és az Eruption színvonalú formációkkal csak a svéd Abba tudott konkurálni.

S miközben mindenki a diszkó-hullámot szerette volna meglovagolni, az angol külvárosok garázsaiban már startrakészen álltak a punkmozgalom muzsikusai. De erről majd legközelebb.

Fülbemászó Szubjektív

M2M: Shades Of Purple
Ismeretes, hogy Svédország mennyi sztárt adott Európának, meg a nagyvilágnak. A svédek mögött a másik skandináv nemzet, a norvégok sem szeretnének lemaradni, ők is igyekeznek, s néha azért bejön nekik is valaki. Bár Norvégiát hallva továbbra is mindenkinek az A-Ha jut az eszébe, amely bizony manapság már csak árnyéka önmagának. Hogy néhány év múlva felváltja-e a három fiút ez a két csaj, az M2M –  azt nehéz megmondani. Mindenesetre sok esélyük nincs, mert az ilyen és hasonló sztárocskákból, meg az ilyen és hasonló zenéből rengeteg van. Csak az szól mellettük, hogy még nagyon fiatalok, Marion Raven tizenöt éves, míg Marit Larsen is mindössze egy évvel idősebb tőle. Így ahogy mondani szokás, előttük az élet, bármi megtörténhet. Azért a zenéjükben lehet valami vonzó, hiszen először Amerikában váltak ismertté a „Don‘ t Say You Love Me" című felvétellel. Ott, ahová jónéhány, náluk jóval menőbb európasztár mindent megtesz, mégsem tud betörni. Vagy csak ügyes producerek állnak mögöttük? No de inkább félreteszem a rosszmájúságomat, és drukkolok nekik. Ennek ellenére az album dalait hallgatva többször is a pár éve oly népszerű két dán Me & My csaj jutott az eszembe, akik három slágert követően szépen eltűntek a süllyesztőben.
Mindenesetre a M2M albumán még vannak felfedezetlen gyöngyszemek, melyeknek minden esélyük meg van arra, hogy slágerré váljanak. Legalábbis a tinik körében mindenképpen.
Warner Music

Taxride: Imaginate
Egy újabb csapat, melynek zenéje a Beatles-t idézi – olvasható a Taxiride nevű ausztrál együttesről egy rekámszövegben. Megmondom őszintén, már kezdenek idegesíteni az ilyen és hasonló összehasonlítások. Valahogy úgy érzem, ha valamit a gombafejűek zenéjéhez mérnek, az sántít. Mindezek tudatában felemás érzésekkel kezdtem el hallgatni a cédét. Nem beszélve arról, hogy Ausztrália korántsem számít egy rockzenei fellegvárnak, éveken, sőt évtizedeken át Kylie Minogue, Jason Donovan, meg Bee Gees jellegű zenéket exportált a nagyvilágba. Néha azért feltűnt egy-két rockcsapat is, de a fent említettek sikerei ezeket a háttérbe szorították. Most azonban egyre inkább az az érzésem, valamit tudhatnak az ausztrálok is. Kezdődött a Savage Garden nevű duóval, amely első lemezével az egész világot meghódította. Ugyan a tavaly megjelent második sikere már meg sem közelíti, de ez most nem is lényeges. Maradjunk a Taxiride háza táján. Szóval nem egy jólfésült fiúbandáról van szó, hanem tökéletes hangú és hangszertudású zenészekről, akik erről tanúbizonyságot is tesznek az album tizenhárom dalában. A kvartett története hat évvel ezelőttre nyúlik vissza. Így az „Imaginate" ennyi év munkája. Elmondásuk szerint három-négy lemeznyi dalt készítettek, s természetesen a legjobbak kerültek fel az albumra. Valóban egy minden szempontból tökéletes lemez született, ennek ellenére hiányzik belőle valami, amelynek köszönhetően az említett Savage Garden zenéjét az egész világ megszerette. És ez valószínűleg az egyediesség, melynek hiányában a Taxiride is csak egy a sok rockcsapat közül.
Warner Music

A TNT harmadszor is robbant

Az első albumot, amely a „Bomba" címet viselte már Áky és Inti jegyezte. Ezen olyan slágerek szerepeltek, mint a „Rendőrnő", a „Fogd a kezem", vagy éppen 1997 legnagyobb sikere, a „Titkos üzenet". Az album az év végére bearanyozódott.

Az 1998 szeptemberében megjelent a második lemez, a „Bumm, Bumm...", még az elsőnél is nagyobb sikerrel, platinalemez lett, sőt megért egy második kiadást is, ami a magyar zenepiacon ritkaságszámba megy.

A május 22-én megjelent harmadik TNT-album a fiúk fejlődésének újfajta irányvonaláról tesz tanúbizonyságot. A műfaj már nem a dancefloor, elmaradtak a dalokból a rap-betétek, leginkább a pop-dance jelzővel illethetnénk. Zenéjükben egyre több élő hangszer szólal meg, mint a basszusgitár, akusztikus gitár, zongora, illetve hallható még egy különleges, környékünkön kevésbé ismert, a konga. Inti szerint ez utóbbi nagyon jól illik a lemez hangulatvilágához. Malek Mikós vezényletével 12 tagú vonós zenekar segédkezett az album létrejöttében, basszusgitárosként pedig Csejtei Tamás pengette a húrokat, aki civilben a Back II Black tagja. Persze tudjuk jól, ez mind kevés, fontos, hogy a dalok jól szólaljanak meg, tehát a hangmérnök személye. Rich Johnstone hangmérnök jó választásnak bizonyult, ugyanis a keverést illetően is egy egységes lemez született. Ehhez még magyar zenei producerek is hozzájárultak. Az album első kislemezdala, a „Bolond, aki sír...!" – ami stílusában az előző lemezről megismert „Sírni tudnék" folytatásának tekinthető – minden bizonynyal a nyár egyik legnagyobb slágere lesz.
(A képen az eredeti TNT látható)

Duma,

a szerkesztő hangja

Középpontban: a tinik

Jessica Simpson

Mandy Moore

Ez a sláger

Nagyító alatt az angol kislemezlista

A divathullám elindítója 1999 végén az Artful Dodger nevű projekt volt, amely mögött két lemezlovas-producer Mark Hill és Pete Devereux rejtőzik. Ők már évek óta gyártják a különböző klubslágereket. Az igazi áttörés a „Re-Rewind The Crowd Say Bo Selecta" című dallal jött öszsze, amely nyolc hétig tartózkodott a lista első tízes mezőnyében. A dal Mark rhythm & blues és jazz, valamint Pete house és hip-hop iránti rajongásának eredménye. A sajátos, egyedi hangzást a különleges vokál adja, amiért a 18 éves R&B énekes Craig David felel.

A sikeren felbuzdulva, nem kellett sokáig várni Craig David első szólódalára, amely „Fill Me In" címmel április második hetében az első helyen kezdett. Bár nem igazán táncdalról van szó, leginkább az R&B jegyeit viseli magán. Időközben elkészült az Artful Dodger új felvétele is. A „Movin To Fast" című dalt Ro-mina Johnson vokálja, nyugis billentyűs-kíséret és az ütős basszus elegye tesz igazán érdekessé. Gondolom mondani sem kell, hogy már készül a vokalista, Romina első szólódala is.

Craig David után a Fragma új dala, a „Toca‘s Miracle" került a lista élére két hét erejéig, ami nagy eredmény, hiszen manapság, amikor hetente tonnaszámra jelennek meg az új maxik, elég kevesen tudnak két hétig trónolni. Ez idén a Fragma mellett Gabrielle-nek, illetve az All Saints-nek sikerült mindössze.

Ezt követően ismétcsak egy, a 2000 divatjegyeit magán viselő táncdal, a „Bound 4 Da Reload (Casualty)" lett első melynek előadója két tizenhét éves fiatalember Oxide és Neutrino. Mellettük még az elmúlt hetek dance-sikerei közül kiemelhetjük a két lány, Leanne és Cathrine alkotta Sweet Female Attitude dalát, melynek címe „Flowers", vagy éppen a True Steppers „Buggin" című dobását, amelyben közreműködik az Another Level egyik tagja, Dane Bowers. De nem mellőzhetjük az elmúlt évek egyik legsikeresebb lemezlovasanák számon tartott Armand Van Helden új, „Koochy" című dalát sem.

Modern tánczene ide, vagy oda, a következő héten, ahogy az várható volt Britney Spears foglalta el a lista csúcsát második albumának „Oops!...I Did It Again" című első slágerével. Ezzel az 1981. december 2-án született énekesnő egy rekordot is felállított. Ő az összesítés történetében a legfiatalabb énekesnő, aki már három listavezető felvétellel büszkélkedhet. Annyira egyértelmű volt, hogy az élen kezd, mellette nem tud senki labdába rúgni, hogy a legtöbb kiadó a dal megjelenése hetében visszafogta a kiadást, alig jelent meg számottevő maxi. Mindössze a Made In London nevű új lánycsapat beindulását időzítették arra a hétre, ám daluk a várakozást messze alulmúlva csak a tizenötödik helyre volt elegendő.

Ám meglepetésre, Britney is csak egy hétig vezetett, a következő alkalommal egy olyan dallal szemben maradt alul, amely már megjárta jónéhány európai ország listáját. A kéttagú Madison Avenue „Don‘ t Call Me Baby" című felvételéről van szó, amely a disco és a house egyvelege, erőteljes vokál kíséretében.

  Vissza a tartalomhoz