A kis áprilisi kitérő után természetesen sokkal több az üzenet, mint
rendesen. Helyünk behatárolt, így ez most a művek rovására megy, ám a klasszikusok
helyét is átengedjük Nektek. (Ezzel talán kompenzálva lesz a dolog.) Aki
most sem talált üzenetet, az vagy levélben fog kapni, vagy a júniusi falon.
Sokan e-mail címet is küldtek, ők legalább két héttel előbb kaphatnak
választ, ez tehát nagyon jó ötlet! A hosszabb prózákat sajnos meg kell
kurtítani, másképp nem férnek be, hat hónappal ezelőtt küldött művek felől
pedig ne érdeklődjetek anélkül, hogy magát a művet nem mellékelnétek, mivel
a kéziratokat őrizgetni nem áll módunkban, arra kevés lenne ez az iroda!
Mikor
kezdtétek a sulirádió működtetését?
— Ez a mostani gárda pár hónappal ezelőtt állt össze, és azóta működünk.
Egyébként már évek óta voltak próbálkozások a sulirádió elindítására, de
mindig befuccsoltak. Ez legtöbbször a zenék miatt történt, ugyanis a sulirádióban
ez idáig csak rétegzenéket nyomtak.
Milyen gyakran és mit hallhatnak a diákok a sulirádióban?
— A diákok a rádiót a nagyszünetben hallgathatják. Sajnos voltak olyan
visszajelzések, hogy a rádióban populárisabb zenéket is játszhatnánk. Szerintem
épphogy populáris zenéket közvetítünk, csak kár, hogy sokak szerint ez
nem így van. Van rock, blues, metál. Néha egy kis jazz. Ez az én stílusom,
a tiéd is, és ezért szoktunk mi ilyen zenéket ani a rádióban.
Csak zene szól a hangszórókból?
— Egy rádiónak nem csak az a feladata, hogy zenével szórakoztassa az
embereket, hanem hogy művelődési lehetőséget is kínáljon. Ezért különböző
témákat is felvetünk, amelyekhez bárki bármit szabadon hozzászólhat.
7:26
Leszállok a buszról. A barátnőimmel megtárgyaljuk a hétvégét, és a következő
hét végét is.
Az
időszámítás előtti évszázadokra nyúlik vissza a kelta horoszkóp eredete.
A kelták az i.e. V. században léptek a történelem színpadára. Egész Európát
a Duna partvidékéig lakták. Nem alapítottak államot, hanem egymással rivalizáló
törzsi közösségekben éltek. Papjaik, a druidák irányították vallási és
kulturális életüket, sőt ők alakították ki azt a kalendáriumot is, amelyhez
igazodva megfigyeléseik alapján leírták az úgynevezett „fa jegyeken" definiálható
horoszkópot. A születési időpontokból megállapítható, hogy ki milyen fa-jegybe
tartozik, s melyek a jellemzői.
Almafa: december 23-tól – január 1-ig, és június 25 — július
4-ig.
Személyes vonzerő, sok báj, sajátos benső sugárzás jellemzi késő öregkoráig.
Gyakran törékeny testalkatú. Kiegyensúlyozott ember. Élete nem unalmas,
mert mindig újabb élményeket keres. Sokszor naivnak tűnik, mert embertársairól
rosszat nem feltételez. Ezért gyakran csalódik. Mindig kész adni, s megosztani
javait másokkal. Bár a pénzzel jól bánik, anyagi természetű céljait csak
élete második felében éri el. Ennek oka, hogy hivatását fiatalabb éveiben
nem veszi elég komolyan. 30 éves kora után viszont egyre szorgalmasabban
dolgozik. Az almafa különösen igényli a szeretetet és az odafigyelést.
Mindig tartozni szeretne valakihez, akire érzékenyen vigyáz. Az eltávolodás
legkisebb jeleit azonnal észreveszi. Szívesen flörtöl, szinte állandóan
keres. Ha viszont egyszer megtalálta a neki valót, ahhoz hű marad. Igen
házias.
Fenyőfa: január 2 – január 11-ig, és július 5 – július 14-ig.
A fenyő hidegnek, fanyarnak, kissé szertartásosnak tűnik. Fellépése
méltóságteljes, viszszafogott és kulturált. Ízlése különlegesen fejlett.
Bár szeszélyes, viselkedése mindig egyforma, ezért olykor unalmasnak látszik.
Ezzel a magatartással az idegen tekintetek elől akarja elrejteni belső
világát, érzéseit. Sok időbe kerül, amíg mások előtt kitárulkozik. Ugyanakkor
tud tréfás, szellemes, sőt elbűvölő is lenni. A Fenyő-ember állandóan
védekező állásban van. Amit érez, tapasztal, az ő titka marad. Szívét meghódítani
nem egyszerű dolog, ám ha egyszer már választott, az örökre szól. Mindig
és mindenben megbízható társ. Mivel szereti a függetlenséget, nem szívesen
tesz kötelező ígéreteket. Tudatában van értékeinek, adottságainak. Kitűzött
céljától nem lehet egykönnyen eltéríteni. Szorgalma, becsvágya, képességei
és intelligenciája révén komoly sikereket érhet el pályáján, hivatalában.
Szilfa: január 12 – január 24-ig, és július 15 - július 25-ig.
A szilfa szívesen hangadó. Semmit sem gyűlöl jobban, mint a más parancsának
való engedelmességet. Ezért már kora ifjúságában az a fő célja, hogy minél
magasabbra jusson az életben. Munkáját nagy felelősséggel végzi, ha egyszer
állást foglalt, véleménye mellett a végsőkig kitart. Erős akarattal visz
végig mindent. Takarékos, de nem fukar. Akit szeret, annak két kézzel ad.
A család és a szerelem fontos szerepet játszik életében. A szép iránti
érzéke igen fejlett, ezért szinte mindig attraktív partnert keres.
Igyekszik szép otthont teremteni. Saját külsejére, a divatos öltözködésre
is gondot fordít. Különösen kedveli a természetet, képes órákon át sétálni
az erdőben, ülni a fűben vagy a partról figyelni a tengert. Nagyvonalúsága
sajátosan keveredik a makacssággal, önfejűséggel. Humoros és praktikus,
éles intelligenciája, gyors felfogása könnyen áttekinthetővé teszi számára
a dolgokat, eseményeket.
Ciprusfa: január 25 – február 3-ig, és július 26 - augusztus
4-ig.
Megjelenése erős, tömör, izmos. Modora simulékony. Akadályokat szinte
nem ismer. Még önmaga előtt is állandóan bizonyítani akarja, hogy mindent
képes megoldani, véghezvinni. Az életben mégsem a hivatása a legfontosabb
számára. Legelső helyen a szerelem és a szenvedélyei állnak. Szerelme viharos,
mohó. Találékony és fantáziadús partner. Ifjúkorában gyűjti az élményeket,
tapasztalatokat, ezért tartósan nem hű. Élete második felében azonban megváltozik,
harmonikus és kiegyensúlyozott lesz. Hangulatingadozásaival azonban állandó
harcban van. Vidám, optimista alaptermészetű. Ha saját érdekeit nem érzi
veszélyeztetve, mindig számítani lehet rá. Szereti és igényli a szabadságot
és függetlenséget. Annak, aki ki akarja őt sajátítani, hamarosan hátat
fordít. A külsőségekre sokat ad. Látókörét mindig újabb kapcsolatok,
összeköttetések kialakítása által akarja szélesíteni.
Jegenyefa: február 4 – február 8-ig, május 11 – május 14-ig, és augusztus
5 – augusztus 13-ig.
A jegenyefa első pillantásra — magasba nyújtózkodva — erősnek, szívósnak
tűnik. Ez azonban csak a látszat. Tulajdonképpen olyan, mint a mimóza.
Védelmet, elismerést, harmonikus környezetet keres. Ifjúkorában szinte
félénk, bátortalan, majd évei szaporodtával egyre magabiztosabb lesz.
Életkörülményeit szinte mindig nehéznek érzi. Sok segítő jóindulatra és
kellemes környezetre van szüksége a jó közérzethez. Jó a forma- és színérzéke.
A művészet szinte minden ága érdekli: a zenéhez különösen vonzódik. A partnerkapcsolatokban
hű és ragaszkodó. Az igazán komoly kapcsolat mégis csak életének másik
felében jön el, mivel igen sokáig válogat, vagy hivatását a magánélete
elé helyezi. Ám ha igent mond, az egy életre szól. Erős vágy él benne a
harmonikus otthon és család iránt. Mivel a társaskapcsolatnak szinte minden
formája fontos neki, megbízható és lelkiismeretes barát, munkatárs.
Cédrusfa: február 9 – február 18-ig, és augusztus 14 – augusztus
23-ig.
Kiválóan alkalmazkodik minden élethelyzethez. Magabiztos, zárkózott,
olykor viszont türelmetlenül mások befolyásolására törekszik. Öntudatossága
olykor arrogánsnak hat. Elszántan, bátran járja saját útját. A függetlenség
és szabadság mindenekfölött való számára. Olyan hivatásra van szüksége,
melyben örömét leli. Ha megtalálta, nagy kedvvel és szorgalommal végzi
munkáját. Ez leginkább akkor kedvére való, ha alkotó, művészi jellegű.
A rutint gyűlöli. Fiatalkorában egyik kaland a másikat követi. Mivel
ritkán elégedett, sokat válogat. Szinte egész életében a nagy, az egyetlen
szerelemre vár. Nagy érzelmi mélységek ennek ellenére nem jellemzik. Aki
együtt él vele, hosszú pórázra kell, hogy engedje. Toleránsnak kell lennie,
s a féltékenységet nem szabad ismernie. Ért ahhoz, hogy ápolt, jól
öltözött és csinos legyen. Életét ésszerűen tervezi, családi kötelezettségeit
nagy felelősséggel teljesíti. Partnere energiájából, optimizmusából
mindig profitál. Fantáziája kiváló.
Erdei fenyő: február 19 - február 29-ig, és augusztus 24 - szeptember
2-ig.
Két lélek lakozik benne: az egyik egyszerű, igénytelen, kevéssel beéri,
a másik élvhajhász, vágyódik a komfort, a kényelem, a luxus után.
Hivatásában határozott, gyökereit nem lehet egykönnyen kitépni. Kitűnő
szervező és bátor végrehajtó. Minden élethelyzetben jól megállja a helyét,
elfogódottság nélkül cselekszik. Gyorsan szerelemre lobban, izzó szenvedélye
azonban csupán szalmaláng. Alaptermészete szerint visszahúzódó. Sokáig
tart, amíg valaki előtt bensőjét, gondolatait feltárja. Mivel gyakran
olyan álmokat kerget, melyek megvalósítására kevés a reális lehetősége,
sokszor csalódik. Jó barát és társ. Akit barátságába fogadott, azt figyelmességgel,
kedvességgel veszi körül. Ha valakit élettársául választott, ahhoz
hű marad. Szenvedélye ugyan néha lángra lobban, de rövid idő múlva viszszatér
a régi partnerhez. Ezért nem szabad féltékenységet mutatnia a partnernek.
Szomorúfűz: március 1 – március 10-ig, és szeptember 3 – szeptember
12-ig.
Szépségével és bájával arat elsősorban sikert a másik nemnél. A partnerkapcsolatokban
érzékeny, kiváló empátiaérzéke van. Ennek ellenére sosem lehet tudni, hányadán
áll vele az ember. Énje kettős: az egyik álmodozó, melankolikus, a másik
ugrásra kész, nyugtalan, változékony. A szerelemben szeszélyes és igényes,
de alapjában véve tisztességes. Félénk, először elutasító minden újjal
és ismeretlennel szemben. Fél a csalódástól. Minden apró kilengésre érzékenyen
reagál. Újabb és újabb bizonyítékra van szüksége a szerelemben. Házias.
Csöndes családi életre vágyik. Ebben viszont akadályozza a féltékenysége.
Úgy körülfonja partnerét, hogy az alig jut levegőhöz. Sokszor álmodozik,
gyakran érzi meg nem értettnek magát. Munkáját becsületesen, szorgalmasan
végzi. A nehézségek nem rémítik, csupán gyakori hangulatváltásai hatnak
kedvezőtlenül rá.
Hársfa: március 11 – 20-ig, és szeptember 13 – 22-ig.
Szereti a kényelmet. Olykor restnek, tunyának tűnik. Mégis igen kellemes
partner, aki kész áldozatot is hozni azokért, akik közel állnak hozzá.
A feszültségektől irtózik. Legszívesebben a sült galambot várná. Legfőbb
vágya a jólét és a biztonság. Emberpárti. Akinek gondja, bánata van, lombjai
alatt védelmet, vigasztalást talál. Sokan dolgoznak közülük ápolóként,
vagy szociális területen. Akit egyszer a szívébe zárt, az örökre ott marad.
Ez érvényes a szerelmére és a barátságára is. Magától sohasem hagyná el
partnerét, ez elviselhetetlen feszültséget jelentene számára. Többnyire
mégsem boldog a szerelemben, mert nagyon féltékeny. Szenvedélyes, de nagyon
sebezhető is.
Tölgyfa március 21.
A tölgy a fák királya. Pompás és életerős. Ereje és energiája mellett
bátor is. Bátorsága büszkeségén és nem vakmerőségén alapul. A változást
nem szereti. Vezetni akar. Embertársait mint alattvalókat tekinti. Energiája,
harci kedve határtalan. A mélypontról senki sem tudja olyan gyorsan felrúgni
magát, mint ő. A szerelemben is uralkodni akar. Partnerétől függetleníti
magát, de a másiktól teljes alkalmazkodást vár. A finomkodás nem az erős
oldala. Gyakran úgy viselkedik, mint az elefánt a porcelánboltban. Szerelme
szenvedélyes. Legjobban a gyakorlati életben érzi jól magát.
Mogyorófa: március 22 – március 31-ig, és szeptember 24 – október
3-ig.
Mindig tetszeni szeretne és megfelelni mások elvárásainak, annak ellenére,
hogy nem az a személyiség, aki azonnal magára vonja mások figyelmét. Mihelyt
beszédbe elegyedünk vele, kitűnik bája és különleges sugárzása. Közösségi
érzése igen fejlett. Mások gondjaival szemben megértő és segítőkész. Gyakran
munkálkodik szociális területen. Nagy intelligenciával, intuícióval rendelkezik.
Ítélőképessége tiszta, éles. Barátságos, bizakodó és vidám. Jókedvét nem
lehet egykönnyen letörni. Első hivatáséveiben keményen harcol. Második
életszakaszában az anyagiak igen fontos szerepet játszanak. Harci kedve
támadó. A szerelemben nem a leghűségesebb, de mindig szenvedélyesen
szeret. Partnerének nem kell féltékenynek lennie rá, hiszen alapjában tisztességes
és toleráns. Ha a társa hosszú pórázra engedi és változatos életet
biztosít számára, hű marad.
Berkenyefa április 1 – április 10-ig és október 4 – október
13-ig.
A tettek embere. Törékenynek látszik, pedig erős, kitartó, tántoríthatatlanul
állja az élet viharait. Mindig vezető szerepet akar játszani. Érti
is a módját annak, hogy a vezetést magához ragadja. Könnyedén az ujja köré
csavarja az embereket. Nyugtalan, élénk és szinte mindig kész meglepetésekkel
szolgálni. Nyitott a világ felé. Mindig kész befogadni, sőt keresi is az
újdonságot mindenben. Ezzel a szerelemben is így van. Szereti a függetlenséget,
a folytonos változást. Ennek a nyugtalan kutató természetnek nem szabad
féltékeny társat választania. A szerelemben féktelen, heves, szenvedélyes,
sőt érzelmes is. Mivel állandó keresésben van, nem talál beteljesülést
a szerelemben. Folyton arra gondol, vannak még olyan partnerek, akik újat,
olyat tudnak, amit ő még nem ismer.
Juharfa április 11 – 20-ig, és október 14 – 23-ig.
Nem mindennapi ember. Kitűnik a többi közül fantáziájával, eredetiségével.
Egyrészt visszahúzódó, sőt szinte szemérmes, másrészt óriási ambíció, büszkeség
és önérzet jellemzi. Mivel igen sokféle konfliktussal küzd, szívesen veszi
a hízelgést. Idegileg sem nagyon terhelhető. Könnyen, szinte játszva
tanul. Intelligenciája magas fokú. Kiváló, eredeti gondolkodó, céltudatos,
kitartó. Amibe egyszer belekezdett, azt kitartóan véghez is viszi. Amíg
mások a hétvégeken a karosszékben pihennek, ő ha teheti, dolgozik. A legaktívabb
mind a 21 típus közül. Az élet számára egy érdekes játék. Bár az idegeivel
gyakran hadilábon áll, mégis erős, mint egy medve. A szerelemben
nem szívesen enged a lelke mélyére tekinteni. Visszafogottan szeret. Bár
szerelmi élete igen komplikált, mégis többnyire hűségesnek mondható.
Tud gúnyos, harapós, ironikus lenni. E mögé rejti belső bizonytalanságát.
Szinte betegesen fél a csalódástól.
Diófa április 21- 30-ig és október 24 – november 11-ig.
Egoista, hajthatatlan, sőt néha kifejezetten agresszív. Már kora ifjúságában
a saját útját járja. Erről senki sem tudja letéríteni. Szellemi horizontja
tág, szinte a lehetetlent akarja. Reakciója spontán. Mérhetetlen becsvágya
sokszor rugalmatlanná teszi. Gyakran ébreszt ellenszenvet másokban. Személyiségét
azonban ennek ellenére sokan csodálják. Az olcsó népszerűség nem az ő kenyere.
Zseniális stratéga, sokoldalúan intelligens. Szorgalmas és igyekvő.
Vágyik a változatosságra, kalandokra, de mivel gyökerei mélyek, mozdíthatatlan.
Állandóan kiéhezett a csodálatra, elismerésre. A szerelemben
roppant szenvedélyes. Akinek egyszer igent mondott, ahhoz abszolút hű és
alkalmazkodó. Féltékenysége azonban állandó problémaforrás. Ha a
házasságán erőt vesz az unalom, szenvedélye újra lángra lobban és új partner
után kutat.
Gesztenyefa május 15- 24-ig. és november 12- 21-ig.
Született diplomata. Sajátos igazságérzete van. Nagy idealisták születtek
ebben a jegyben. A szükségben mindenét képes odaadni, annak ellenére, hogy
a birtoklás nagy jelentőségű a számára. Takarékos, sőt olykor szinte fösvény.
Önmagával szemben nagy igényeket támaszt. Minden jegy közül a leghűségesebb.
Sőt, a legszenvedélyesebb is. Ehhez azonban teljesen biztosnak kell
lennie abban, hogy a másik is szereti. Könnyen megsértődik, és ilyenkor
elvonul. Ezért nem talál egykönnyen megfelelő partnert magának. Ha szeret,
csak egyszer igazán. Ha már egyszer választott, szép otthont, népes családot
akar maga körül. Féltékenysége határtalan, dühe ugyanúgy. Ahhoz,
hogy hivatásában sikeres legyen, békés, kiegyensúlyozott otthoni körülményekre
van szüksége.
Kőrisfa május 25 – június 3-ig és november 22 – december 1-ig.
Rendkívüli vonzereje, bája miatt szinte mindenki kedveli. Élénk, impulzív,
sőt olykor kihívó. Sajátos képessége van arra, hogy személyiségét
kiemelje és céljait játszva elérje. A megszokást gyűlöli. Legszívesebben
vándoréletet élne, hogy szüntelenül új emberekkel, helyzetekkel ismerkedhessék.
Ötletekben gazdag. Fantáziája rendkívül élénk. Igen sok művész született
ebben a jegyben. Nagy céljai vannak az életben, mivel igen becsvágyó. Szinte
mindig ugrásra kész. A kitartás és türelem nem éppen erős oldala. A szerelem
csak játék számára. Mivel lelkes alaptermészetű, mint a pillangó, virágról
virágra száll. Bezárni nem hagyja magát. Ha egyszer viszont igent mondott,
lehet rá számítani. A házasságban igen hosszú pórázt igényel.
Gyertyánfa június 4–13-ig. és december 2–11-ig.
Száz százalékig megbízható. Amit ígér, azt megtartja.
Ha valakinek segítségre van szüksége, mindent otthagy és siet, hogy segítsen.
Született idealista. Hivatásában elismerést és csodálatot keres. Vágy él
benne, hogy főnökei, munkatársai dicshimnuszt zengjenek felőle. Értelmes,
képzett és igen kötelességtudó. Sok az önálló és a szabadfoglalkozású e
jegy szülöttei között. Szinte már fiatal korától kezdve az önállóságra
vágyik. Amint teheti, a saját lábára áll. Erős vágy él benne a luxus
után. Kevés barátja van, mivel alaposan megválogatja őket. Még ezeknek
is csak ritkán tárja fel szívét. Fél attól, hogy megsebzik, hogy csalódnia
kell bennük. A szerelemben is sokáig tart nála, míg valakit elfogad.
Ezzel együtt sok szabadságra van szüksége. Sokan közülük országról országra
vándorolnak. Tudásszomja olyan erős, hogy sokszor könyvmoly válik
belőle. Magánéletének vitelében erős kötelezettségérzete miatt kissé nehézkesnek
tűnik. Ehhez az is hozzátartozik, hogy döntéseit lassan, jól átgondolja.
Fügefa június 14–23-ig és december 12–21-ig.
Erős, fejlett akaratereje van. Ítéleteiben független, és mindig kész
arra, hogy másoknak ellentmondjon, vagy más, az övétől eltérő véleményt
elnyomjon. Mindig azokkal szeretné körülvetetni magát, akik kedvelik. Főleg
családtagjai körében érzi jól magát. A gyermekek iránti viselkedése kifejezetten
szeretetteljes. Már fiatal korában tudja, miként kell maga köré gyűjteni
azokat az embereket, akik hajlandók valamilyen formában a segítségére lenni.
Gyakran álmodik arról, hogy a világ valamennyi csodás dolga az ölébe hull.
Kis befektetéssel nagy eredményt akar elérni. Humorérzéke fejlett. Állandóan
ugrásra kész magatartásával gyakran fárasztja a környezetét. Családias
érzésvilága ellenére többnyire később köti le magát, de a hűséget akkor
sem tűzi zászlójára. A szerelmet csupán, játékos időtöltésnek veszi. Az
érzései nem mélyek. Két lábbal áll a földön. Ügyesen céltudatosan
tervez, s mint jó stratéga, jól is kivitelez. Célja általában praktikus
eredmények elérése az életben.
Nyírfa : június 24.
Szimpatikus, barátságos megjelenése vonzóvá teszi. Elegáns. Reakciója
élénk. A társaságban igen közkedvelt, mentes minden sznobizmustól.
Szívesen tölti idejét otthon, ahol mindig munkálkodik valamin. Az anyagiak
nem jelentenek túl sokat számára. Nehezen kel útra. Rejtett erdei utakon
viszont órákon át képes barangolni. Idegen országokat, városokat legszívesebben
a televízió képernyőjén keresztül figyel meg. Kivételesen konzervatív ellenérzést
vált ki belőle minden új és extrémen modern. Mivel a változatosságot
egyáltalán nem igényli, egy szeretetteljes, gyöngéd párkapcsolat a vágya.
A szenvedély nem erős oldala, szívesebben simogat vagy cirógat, mintsem
viharosan ölel.
Olajfa: szeptember 23.
Önzetlensége idealizmusával rokon. Embertársainak panasza, gondja
nála mindig nyitott fülekre talál. Mivel igen érzékeny, mindig megérti
a másikat. Az anyagiaknak nincs különösebb jelentőségük a számára.
Nagyon szereti viszont a könyveket, az okos emberek társaságát. Hivatásában
igen tevékeny, viszont pozícióért, hatalomért sohasem küzd. Kiegyensúlyozott.
A szerelemben melegszívű. Ő maga ugyan hű, de a partnernek igen nagy szabadságot
biztosít. A féltékenység ismeretlen fogalom a számára. Talán azért is van
ez így, mert a szenvedély nem párosul nála a szerelemmel. Nyugalma és harmonikus
lénye ugyanakkor nem tükrözi nyomát sem a rezignációnak vagy a gyengeségnek.
Bükkfa: december 22.
Megjelenése kellemes és előkelő. Késő öregkoráig fitt és formás marad.
Hideg fejjel tervez és kivitelez. Egyébként egész élete alaposan megtervezett.
Ennek ellenére mély és nemes érzelmekre is képes. Gazdagságra, szerencsére
vágyik, és mindent el akar érni ami birtokolható, a komfort legmagasabb
fokáig. Ok nélkül mégsem kockáztat. A legerősebb a fák között. Senki
sem tudja útjáról eltéríteni. Kitartása határtalan. Különös érzéke van
ahhoz, hogyan lehet pénzhez jutni. Otthona igen fontos számára, szívesen
időz benne. Partnerkapcsolataiban hű. Többnyire ész-okból házasodik. Nagy
családot, sok gyermeket szeretne. A szerelemben mértéktartó, nem különösen
szenvedélyes.
Miért
pont ezt a nevet választottátok?
— A zenekar a nyolcvanas években a Kisbojtár gyermek-néptáncegyüttes
hivatalos kísérőzenekaraként alakult. Egy verseny után a zsűri a sikeresen
szerepelt Kisbojtárnak és zenekarának emléklapot adott volna — ha a zenekarnak
lett volna neve. Hégli Marianna, az együttes vezetője felkérte a tagokat,
hogy sürgősen válasszunk nevet. Az akkori prímást mindenki csak Tücsöknek
becézte, hát ő lett a zenekar névadója — emlékezik vissza Madocsai Szilárd,
a zenekar vezetője.
Milyen a mai felállás?
— A prímás szerepét Hruska Emese tölti be, a kontrás Szűcs Csaba, Madocsai
Imre a brácsás, Mocsi Péter bőgőzik, én pedig klarinétozom.
Milyen tájegységek zenéit játsszátok?
Emese: Fontosnak tartjuk, hogy először a mi zenéinket sajátítsuk el.
Így repertoárunkban főleg bodrogközi, gömöri, mátyusföldi, ipolymenti dallamok
szerepelnek, de a közönséget meglepjük mezőségi, moldvai, alföldi, illetve
szatmári zenével is.
Merre „táncházoltok" még?
Imre: 1999 novemberétől rendszeresen játszunk Esztergomban, és Szentgyörgymezőn,
továbbra is gyakran fellépünk a Kisbojtár mellett. Mi zenéltünk Orbán Viktor
és Mikuláš Dzurinda miniszterelnökök fogadásán is, mikor azért jöttek Párkányba,
hogy aláírják a Mária Valéria híd felépítéséről szóló okmányt. A budapesti
táncháztalálkozón is szerepeltünk.
Mikor lesz legközelebb táncház Párkányban?
— Május 13-án, szombaton, a városi szabadidőközpontban.
1999
végén az Álom Színház egy egyedülálló albummal jelentkezett Scenes from
a Memory címmel, mely zeneileg, tartalmilag valami újat hozott a progresszív
zene világába. Az album, amelyen nincsenek különálló dalok, egy hátborzongató
történetet dolgoz fel. Főhőse Nicolas, aki regressziós hipnózis útján egyre
többet tud meg előző életéről. Kapcsolatot létesít Viktóriával, aki egyike
volt előző életeinek. Rájön, hogy a lányt meggyilkolták...
Tavaly ez az album az év Heavy Metal korongja lett. Hátborzongató effektusok.
Esik az eső, ugatnak a kutyák, lövöldözés és közben ketyeg az óra. A történet
lebilincselő mesélése, a hangulatok sokszínű ábrázolása, különböző zenei
stílusok bevetése — mindez profi szinten.
A Színház Jordan Rudes billentyűs személyében új taggal bővült, kinek
zseniális játéka már érződik az albumon. De kész bravúr John Petrucci gitárjátéka
is, szinte lehetetlen „nyomon követni az ujjait". Mivel a történet nem
zárul le, bízhatunk abban, hogy lesz folytatás.