A
szőke szexbomba, Pamela Anderson, aki férfiak millióinak álma szerte a
világon, újra visszatért volt férjéhez, Tommy Lee-hez. Váltig hangoztatta
ugyan, hogy miután többször alaposan megverte, soha többet nem megy vissza
hozzá, de aztán mégis megbocsátott neki. „Tommy teljesen megváltozott,
más ember lett. Szeretjük egymást, s főleg a gyerekek miatt szeretnénk
újra együtt élni" — nyilatkozta a szerelmes Pamela. Úgy tűnik, hogy a Mötley
Crue dobosának pofonjait, ütlegeléseit és rúgásait már elfelejtette.
Pamela és Tommy Lee 1995-ben találkoztak, és 96 órai(!) ismeretség után házasságot kötöttek — a strandon. Szenvedélyes kapcsolatukból két kisfiú született, Brandon és Dylan. A filmszínésznő azonban az együttélés alatt nemcsak a szerelmet, a szenvedélyt tapasztalta meg, hanem a verést és a botrányokat is. Az öt évvel idősebb rocker bizony gyakran megkeserítette Pamela életét. Már 1996-ban benyújtotta a válókeresetet, de Tommy Lee gyorsan megváltozott, és megbocsátásért esedezett. 1997-ben azonban betelt a pohár, mert a vad rocker részegen összeverte, ráadásul éppen akkor rontott neki, amikor néhány hónapos kisfiát tartotta az ölében. Pamela fölhívta a rendőrséget, majd másodszor is beadta a válókeresetet. Természetesen a gyerekekkel együtt új lakásba költözött. Tommy Lee pedig a Los Angeles-i férfibörtön lakója lett fél évig. Újabb erőszakért akár három évet is kaphat...
Pamela
eközben még a tetoválását is megváltoztatta: a Tommyból Mommy (Mama) lett.
Volt férje az alkoholelvonó kúra után azonnal fölkereste, és a gyerekeket
is rendszeresen látogatta. A sajtó nem maradt tétlen, és egyebek között
arról adott hírt, hogy Pamela a Baywatch sorozat egyik szereplőjével, Kelly
Slaterrel találkozgatott, Tommy meg állítólag a szépséges Carmen Elektrát
akarta meghódítani...
A Baywatch és a V.I.P. tévésorozatok szőke bombázójáról azonban hamarosan szilikonbetétei kapcsán cikkeztek állandóan a bulvárlapok. A hatalmas keblű Pamela ugyanis megkisebbíttette az implantátumokat. „Elegem lett belőle, hogy csak a hatalmas melleim miatt csodáljanak" — nyilatkozta egy tévéinterjúban.
A
32 éves szexistennő állítólag azt is nehezen viselte, hogy a rajongói az
Interneten nézhették végig pikáns szexjeleneteiket, vad szeretkezéseiket
Tommy Lee-vel. A maguk forgatta videofilmet ugyanis annak idején valaki
egyszerűen ellopta a házukból, s így Pamela egy csapásra pornósztárrá változott.
Ma már persze a legfontosabbak számára a fiai, akiket a forgatásokra is magával visz. A V.I.P. forgatásán például a lakókocsijában egy játékszobát rendezett be nekik, ahol a két csöppség igencsak jól érezte magát...
1. Hogyan reagálsz, ha az utcán, üzletben, hivatalban ingerülten
kezelnek, esetleg lekezelnek?
a) szintén ingerülten 1
b) igyekszem higgadt maradni 2
c) igyekszem kedvesnek mutatkozni 3
2. Szoktad-e dicsérni a munkatársaidat, diáktársaidat?
a) szinte túlzásba is viszem 3
b) kellő hangulat esetén
igen 2
c) nem jellemző 1
3. Jó emberismerőnek tart a környezeted?
a) ellenkezőleg, nagyon naiv vagyok 1
b) nem tudom eldönteni 2
c) igyekszem nem
gondolni rá 2
5. Általában kerülöd az embereket, szereted a magányt?
a) ellenkezőleg 3
b) általában nem 2
c) általában igen 1
6) Szoktál-e káromkodni, csúnya kifejezéseket használni?
a) nem, soha 3
b) elvétve 2
c) szoktam 1
7. Gyakran tapasztalod, hogy manapság a tehetségtelen emberek könnyebben
boldogulnak, mint a rátermettek?
a) nem tudom eldönteni 2
b) igen 1
c) nem 3
8. Szívesen látod vendégül otthonodban a rokonaidat, barátaidat?
a) módjával 2
b) igen 3
c) nem 1
9. Kedves, aranyos embernek tart a környezeted?
a) remélem, igen 3
b) nem hiszem 1
c) nem tudom 2
10. Szellemes társalkodónak, kellemes vitapartnernek tartanak?
a) fogalmam sincs 2
b) nem valószínű 1
c) igen 3
Kiértékelés:
30—24 pontig:
Elbűvölő ember vagy, s ezt mindenki így gondolja, aki ismer téged.
Nagyon jó emberismerő vagy, és mindig tudod, kivel, milyen hangot kell
megütnöd. Képes vagy az ellenségeiddel is vidáman elcsevegni, többnyire
nem érdekből, hanem egyszerűen ilyen a természeted. Nagy kérdés persze,
hogy hol a határ az őszinteséged és a számító taktikád között.
23—17 pontig:
Kitűnő emberismerő vagy, nagyszerű vitapartner, őszinte, egyenes ember.
Humorérzéked és igazságérzeted miatt keresik a társaságodat, és sokan kikérik
a véleményedet. Kellő motiváció esetén a saját érdekeidet is jól képviseled,
ám vonzerődet inkább a közös ügy érdekében veted be. Tisztában vagy adottságaiddal,
de nem szeretsz kockáztatni.
16—10 pontig:
Sajnos, te azt sem tudod, mi a vonzerő. Ha mégis, akkor úgy gondolod,
hogy a személyes kisugárzás, a mások irányába tett pozitív jelzések feleslegesek.
Az intelligenciában és a teljesítményekben hiszel, továbbá mindenben, ami
kimutatható, megszámolható. Szerinted minden egyéb képmutatás. A környezeted
savanyú emberként ismer...
Vissza a tartalomhoz
Ő lassan felnőtt, láttam, ahogy kislányból érett nővé válik. Gyönyörű volt, kedves, de többet és mást akart, s ez fájt nekem. Úgy éreztem, hogy elfecséreltem az éveimet. Igazságtalannak tartottam az életet, magamba fordultam, önző és vad lettem. Felépítettem egy világot magamnak, és bezárkóztam a falai közé. Ő látta a szenvedésem, a fájdalmaim. Szeretett, és ez volt a legtöbb, amit adhatott, de engem már nem érdekelt, nem jutottak el hozzám a szavai. Zárt kapukat döngetett, és végül feladta. Fél évig távol volt, egy más országban keresett megnyugvást, menedéket. Amikor elment, ledőltek a falak, ráébredtem, hogy Ő jelenti számomra az életet. Hiányzott. Az illata, a szavai, az érintése... Néha-néha írt, de ez már más volt. Éreztem, hogy nem őszinte. Talán van ott valaki, akivel az élete jobb, boldogabb.
Mikor hazajött, mindent elbeszélt. Próbáltam megbocsátani, de nem tudtam. — Isten megbocsát, de én soha! — mondtam. Mégis kialakult közöttünk valami új, szenvedélyes, „se veled, se nélküled" kapcsolat. Ha találkoztunk, már nem a megbocsátást, hanem a tiszta érzéseket kerestük. A legvadabb álmainkat, visszafojtott vágyainkat éltük újra és újra. Gyorsan éltünk, és gyorsan „haltunk" meg.
Azóta hosszú hónapok teltek el. Ő már mással jár, mást ölel, akit már Ő formál, úgy mint én Őt annak idején. Nekem nincs senkim, csak egy gitár, a zene és az Ő emléke. Ha találkozunk, elfordítja a fejét, de én nem szégyellem — ám fáj nekem.
A kétperces, többféle méretben letölthető QuickTime április 7-én jelent meg a film hivatalos honlapján, és 24 óra alatt megközelítőleg 1,7 millióan töltötték le. Ez az eredmény még a múlt évben tapasztalt Star Wars-őrületet is felülmúlja, annak ellenére, hogy A Gyűrűk Ura első részének premierjéig még hátravan másfél év.
A New Line Cinema marketing igazgatója, Joe Nimziki elmondta, minden álmukat felülmúlta ez a nem várt érdeklődés. A rövid előzetessel csupán fel kívánták hívni a Tolkien könyveit kevéssé ismerő újabb generáció figyelmét a filmre, valamint ösztökélni szeretnék ezeket a fiatalokat arra, hogy elolvassák a Középföldén játszódó trilógiát. A közeljövőben egyre több stúdió fog ráébredni, mekkora szerepe is van az Internetnek korunkban, véli Peter Clemente, a Cyber Dialogue elemzője. Szerinte az internetközönség nem várt lelkesedése már jelzi az új, interaktív média erejét. Ugyanakkor a filmstúdiók a világhálót még mindig reklámkampányuk egy szeletének tekintik, és hasonlóan a rádiónál és a televíziónál alkalmazott hirdetési struktúrákhoz, csupán a film megjelenése előtti hetekben nyitják meg a weboldalakat. Az elemző szerint az Internet szükségszerűen meg fogja változtatni az online világban még kevéssé jártas cégek marketingmodelljét.
A New Line Cinema kénytelen volt rajongói oldalaknak kiadni az előzetes digitálisan tömörített változatát, hogy csökkentse szerverei terhelését. A reklámfilm mellett más tartalmak is fölkerültek az oldalra, az érdeklődők interjút olvashatnak Peter Jacksonnal, a film rendezőjével és Elijah Wooddal, a film főszereplőjével.
Történelem,jelentősebb dátumok
Magyarország és a környező országok
* 1387-ben a Nagy Lajos halála (1382) után kialakuló trónutódlási zavart
követően 1387-ben magyar királlyá koronázzák Luxemburgi Zsigmondot. Zsigmond
1437-ig uralkodott.
* 1401-ben Kanizsai János főkancellár és Bebek Detre nádor elfogatja
a királyt és Visegrád várába záratja. Kiszabadítója Garai Miklós volt.
* 1404-től Magyarországon a pápai bullákat csak királyi beleegyezéssel
lehetett kihirdetni – placetum regium.
* 1405-ben Zsigmond meghozza az ún. városi törvényeket, amelyek a városok
jogait erősítik, hiszen azok fontos támaszai voltak.
* 1410-ben Zsigmondot német királlyá választják, 1433-ban pedig a pápa
német-római császárrá koronázza őt.
* 1437 júniusában kitör a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés.
* 1437 és 1439 között, Zsigmond halálát követően Habsburg Albert uralkodik.
* 1438-ban sikerül leverni az erdélyi parasztfelkelést, amelynek vezetőit
kivégzik.
* 1440-ben Krakkóban a magyar rendek küldöttsége magyar királlyá
választja III. Ulászló lengyel királyt.
* 1444-ben, a várnai csata során a magyar sereg hatalmas vereséget
szenvedett a törököktől. Ulászló is elesik a csatában.
* 1446-ban kerül sor a rákosmezei országgyűlésre – ezen választják
meg kormányzóvá Hunyadi Jánost, aki 1453-ig marad tisztében. Az országgyűlés
maga is érdekes volt. Nagy mező – pontos tervek és regulák szerint
felállított sátrak, közöttük utcák. Mindenkinek pontosan meg volt határozva
a helye, szerepe.
* 1448-ban, a rigómezei csatában a magyar sereg ismét vereséget szenved.
* 1456-ban a török Nándorfehérvárt ostromolja sikertelenül. Hunyadi
pestisben hal meg ugyanebben az évben. Ezután csak 1458-ban választják
királlyá Hunyadi Mátyást, akit 1464-ben koronáztak királlyá és akit igazságosként
emleget mindenki. Tény, hogy a humanista világnézet Magyarországon Mátyás
királyunk udvarában talált otthonra és tény, hogy Mátyás a magyar reneszánsz
nagy egyéniségei közé tartozott, aki pártfogolta a humanistákat, palotájában
páratlan könyvtárat rendezett be. Azonban történelmi kacsa az 50 ezer kötetből
álló könyvtár, hiszen abban az időben a könyvnyomtatás még gyermekcipőben
járt. A valószínűleg nem csak Korvinákból álló könyvgyűjtemény legfeljebb
16 ezer kötetből állhatott, ezekből is csak 145-öt ismerünk.
* 1469 májusában, Mátyást cseh királlyá választják. Podebrad György
cseh király, (Mátyás apósa) halála (1471) után a cseh országgyűlés Jagelló
Ulászló lengyel herceget választotta cseh királlyá.
* 1479 – Kenyérmezei csata – Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi
Pál temesi ispán csapatai megverik az Erdélybe betörő török csapatokat.
* 1490-ben „meghalt Mátyás király, oda az igazság" – ennél nagyszerűbb
nekrológot nem mondtak soha semmilyen uralkodóra…
Az angol—francia
viszálykodásban a franciák ügye nem sokat haladt előre, míg meg nem jelent
a színen ez a parasztlány, aki Isten küldötteként mutatkozott be Károly
udvarában. Az állította, hogy azt a parancsot kapta, hogy szabadítsa meg
hazáját az angoloktól. A keresztes hadjárat jellegét öltő küzdelem vezéralakjává
emelkedett. Neki volt köszönhető az ostromlott Orleans felmentése 1429-ben,
és az a francia sikersorozat, amely során rendre felszabadította a Loire
menti városokat, végül bevette Reimset, ahol megkoronázták Károlyt. A burgundiak
viszont elfogták és átadták őt az angoloknak, akik 1431-ben máglyára küldték
a lányt. A nép vértanúként tisztelte és 1920-ban az egyház is szentté avatta.
* 1400-al Geoffrey Chaucer Canterbury mesék-jével zártuk a sort az előző
számban. Canterbury (város, Anglia) – jelentőségét főleg vallási szerepének
köszönhette. Prímásérsekségi székhely és zarándokhely (itt gyilkolták meg
saját templomában Becket Tamást, aki az egyházat védelmezte a királlyal
szemben) volt. A Canterbury mesék egy verses mesegyűjtemény.
* Kempis Tamás (1380-1471) a vallási reformok és a lelki élet evangéliumi
forrásaihoz való visszatérést hirdető mozgalom fő képviselője volt. Neki
tulajdonítják a Krisztus követéséről című nagyhatású művet.
* 1431 és 1463 között élt Francois Villon, a modern francia líra első
nagy alakja. Örökbefogadott gyerekként, rossz diákként valószínűleg a csavargók
és gonosztevők egyik bandájához csatlakozott.
* 1446-ban készült el a Santa Maria del Fiore székesegyház kupolája,
amelyet Filippo Bruneleschi tervezett. A kupola 39,5m széles. Érdekessége,
hogy egy klasszikus stílusú épületnél alkalmazta a gótikus stílusra
jellemző technikát. Bruneleschi nevéhez fűződik a firenzei lelencház felépítése
is.
*
1452 és 1519 között élt Leonardo da Vinci itáliai festő, szobrász, építész
és természettudós. A festészetet Verrocchio műhelyében tanulta. Elkészítette
herceg apjának, Francesco Sforzának lovasszobrát, amely a Castello Sforceso
termét díszítette. Firenzében mérte össze tudását Michelangelóval.
* A dél-amerikai indián építészetbe az inka birodalom kialakulása hoz
döntő változást (a mai Peru területén). Az inka építészet legtipikusabb
alkotása az erőt, legjellegzetesebb technikai sajátossága a megalitikus
építésmód.
Magyarország
* Mátyás király Pozsonyban megalapítja az Academia Istropolitana humanista
egyetemet. Az oktatás 1467-ben kezdődött, és az egyetem 90 éven keresztül
működött.
* A magyar reneszánsz irodalmi műveket latin nyelven írták. Legismertebb
képviselője latin nyelvű líránknak Janus Pannonius (1434-1472). Pannonius
– családi nevén Csezmicei János Itáliában tanult, csak Mátyás trónralépésekor
jött haza. Magas egyházi tisztséget töltött be már fiatal korában, ami
az egyház nemtetszését váltotta ki. Pannonius első művei epigrammák (ellentmondáson
alapuló rövid történet) voltak. Ezekben szatírikusan „csipkedte" a környezetében
élő embereket (még a pápát is!!!). Leghíresebb műve a Pannónia dícsérete.
* 1430 körül: Első magyar bibliafordítási kísérlet – Tamás és Bálint
Moldvában először fordítják le a Bibliát.
* 1440 körül felépül a kassai székesegyház (Dóm). A gótikus, háromhajós,
keresztházas templom terét 1878 és 1896 között a mellékhajók megosztásával
öthajósra alakították később.
* 1464: Bibliotheca Corvina – az első keltezett kódexünk
* 1473-ban jelenik meg az első magyarországi nyomtatvány, a Chronica
Hungarorum
* 1485 körül készül el Galeotto Marzio Mátyás királyról című műve.
Galeotto maga is humanista volt, aki másokhoz hasonlóan Budára zarándokolt
a király udvarába. Érdekes egyébként, hogy Mátyásnak nemigazán akadt méltó
történetírója – a klasszikus sémák alapján dolgozó írók kevés nemzeti vonást
örökítettek meg.